Népszerű zenekarok, költők és színészek
A KFT lép a Bárka színpadára a Dob+Basszus vendégeként!
A KFT zenekar lesz a Dob és Basszus Live következő vendége március 16-án - Lévai Balázs többszörös díjnyertes könnyűzenei tévéműsora tavaly novemberben a Coke Club segítségével került a Bárka Színház színpadára. Az egész estés program ismert zenekarokat, költőket és színészeket szerepeltet együtt.
2010.03.14 10:05ma.huA hazai klubkultúra zászlóvivője, a siófoki Coke Club a legjobb bulik mellett évről évre egyedi és különleges kulturális csemegékkel jelentkezik. A klub a nyári szezonon kívül is gyakorolja kultúrateremtő misszióját, így segíti a Dob+Basszus Live megvalósulását.
A következő, március 16-ai műsor vendége a KFT zenekar lesz, amelyet 1981-ben alakított négy korábbi zenész- és iskolatárs: Laár András, Bornai Tibor, II. Lengyelfi Miklós és Márton András. Eredeti hangzás- és szövegvilágukkal sajátos magyar "újhullámot" teremtettek.
Tíz önálló albumot és több kislemezt jelentettek meg, más neves előadók kértek tőlük dalokat, dalszövegeket, kérték fel őket vendégszereplésre. Kisebb-nagyobb megszakításokkal immár 29 éve folyamatosan dolgoznak.
2006. március 15-én a Magyar Köztársaság elnöke, a hivatalos indoklás szerint: "negyedszázados, sajátos egyéni hangzás- és szövegvilágú, sikerekben gazdag munkássága elismeréseként" a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést adományozta a KFT zenekar tagjainak. 2008 decemberében jelent meg új albumuk, A bábu visszavág, amelyet dupla platinalemeznek megfelelő 30 ezres példányszámban ingyenesen lehetett beszerezni a Pesti Est 16 oldalas KFT különszámának mellékleteként.
Ezen a március kedd estén megtudhatjuk, hogy születtek meg olyan híres dalok, mint az Elizabeth vagy az Afrika. Ez utóbbira új szöveget ír az est egyik vendége, Vámos Miklós, amit próba nélkül rögtön elő is adnak a fiúk.
Koltai Róbert pedig arról mesél a Bárkában, milyen emlékeket őriz a KFT-vel közös munkáiról, sőt, egy óvatlan pillanatban még dalra is fakad.
A Dob+Basszus speciális műholdas kapcsolata segítségével ezúttal Herendi Gábor filmrendező jelentkezik be, aki legsikeresebb filmjében felhasznált egy KFT slágert betétdalként.
További meglepetéseket okoz még a Dob+Basszus két tehetséges riportere, Mucsi Zoltán és Scherer Péter, a tavalyi Coke Club – MTV Icon koncertek műsorvezetői, valamint a Vének Tanácsa is elmondja véleményét a KFT munkásságáról. Mindezt élőben Lévai Balázzsal, március 16-án este 7 órától, a Bárka Színházban.
Jegyek kaphatók a helyszínen, valamint online a következő linkre kattintva:
http://barka.jegy.hu/arrivalorder.php?eid=134288&aid=198&vid=73

A művészvilág krémje szülinapozott a brit királynővel
Judi Dench, Paul McCartney, Bono, Kiri Te Kanawa, Tom Stoppard és Mike Leigh is meghívást kapott a II. Erzsébet királynő uralkodásának gyémántjubileuma alkalmából szerdán megrendezett fogdásra, amelyen a művészvilág krémje köszöntötte az uralkodót.
48 órás késéssel végre tűzijátékot is tartottak
Képek - Újra itt a jó idő, bulihangulat dúl Cannes-ban
Így varázsolj Hawaii hangulatot a kertipartidra!
Képek - A Trópusok már a kertben vannak
Rendhagyó megnyitó az öt hónapos Hard Rockban
Képek - Sztárokkal nyílt meg a főváros népszerű szórakozóhelye
Fontos küldetés vár DJ Dominique-re Londonban
Az olimpiára készül a sztár-DJ
A sálakon népszerű minták pólókra költöztek
Képek - A sálat nyáron se kell nélkülözni!
Túlóra-díjak miatt robbant ki az ellentét
Kirúgta a bébiszittert, beperelték Sharon Stone-t

Ausztria - Börtönbe megy a volt bankvezető
Többéves börtönbüntetésre ítélte az osztrák Hypo Alpe Adria Bank volt vezetőjét és három másik vádlottat csütörtökön egy osztrák bíróság hűtlen kezelés miatt egy nagy sajtóérdeklődést kiváltó perben.
Csak az infláció magas Magyarországon?
Az MSZP szerint atomfegyverként pusztít a kormány gazdaságpolitikája
Tavaly már rekordot a döntöttek
Egyre csak nőnek a magánvagyonok Németországban
Elérte a 31,6 gigatonnát
Rekordszinten a világ széndioxid-kibocsátása
18 százalék
Fesztiválbelépők: kedvezményes lehet az áfakulcs
NFM
Szervezeti átalakításokat és fejlesztéseket terveznek a vasúton
Központi terv készül
Jövedelemkülönbségeket csökkentene a kínai kormány

Az a baj, hogy egyszer mindent megununk
Sajnos, a fenti kijelentés igaz - nehezen találunk olyan embert, aki hosszú évek után is ugyanúgy becsül valamit, mint amikor még új volt a dolog. Vajon van erre gyógyír?
Nagyobb babát kockáztat, aki maga is kövér
A túlsúlyos kismama szülési bonyodalmakra számíthat?
Hamar gyógyul a magasrangú - pávián-körben
Aki magasabban van, gyorsabban helyrejön
Hogyan lehetne könnyebb a táskánk?
Tudjuk, hogy "gyilkol", mégis hordjuk...
Megfejtették a ketogén diéta titkát
Így segít a kemény diéta epilepsziás roham ellen
Napi horoszkóp - 2012. május 24.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Akár a buszon is bevethető lenne a segítség
Azonnal segítene szorongáskor az okostelefon?

Teljesen elvilágiasodik Európa?
Európa, azon belül is a régi keresztény hagyományokkal rendelkező országok erősödő szekularizációjára hívta fel a figyelmet csütörtökön a katolikus egyházfő.
A belga író és pszichoanalitikus 82 évet élt
Elhunyt Jacqueline Harpman
18 százalék
Fesztiválbelépők: kedvezményes lehet az áfakulcs
Sachs-gyűjtemény
Több mint 40 millió font jött össze az árverésen
Szutyok
Pintér Béla és Társulata Torunban szerepel
Ingyenes kísérőprogramokban sem lesz hiány
Thealter Fesztivál: a legjobb alternatív színházi előadások
Új nyári fesztivál
A Gödör stábja Agárdra költözik

Felborult egy autószállító tréler Budaörsnél
Felborult egy személyautókat szállító tréler csütörtök délután Budaörs térségében, az M1-es és az M7-es autópálya közös szakaszán.
A második legjobb időt Romain Grosjean autózta
Monacói Nagydíj - Button nyerte a második szabadedzést
Dőltek a villanyoszlopok is
Döbbenetes képek - Brutális karambol a Gyömrői úton
Kórházba szállították a sofőrt
Súlyos sérülés a 86-oson: kamion és személyautó ütközött
Részeg manőver
Lazán fejre állította az Opelt
Vezetés közben dőlt rá
Menet közben suhant át rajta a kidőlt fa a szélvédőkön keresztül
Vezetékszakadás
Csak estére áll helyre a menetrend

Nem haldoklott - a börtönt megúszta, de férje elhagyta
Akár 24 év börtönt is kaphatott volna, de egy napot sem kell rács mögött töltenie annak az amerikai nőnek, aki halálos rákbetegnek hazudta magát, hogy jólelkű emberek adományaiból álomesküvőt és lakodalmat csaphasson.
A helyszínen megsemmisítették az egyik bombát
Szó szerint majd' felrobbant a vitatkozó férfi
Magánokirat-hamisítás miatt körözték
Lebilincselő randi: elfogták a húsz éves nőt
A szülők az interneten látták a borzalmat
Videó - Nem az apja volt, aki a gyereket a mosógépbe zárta
Életveszélyes állapotban találtak a férfire
Újabb tűzoltótiszt tűnt el Hevesben
Szolnok megyében
Négy rablás tettesei is rendőrkézen
Bizonyítási eljárás
Képek: visszatértek a tetthelyre a kegyetlen soproni gyilkosok
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:42 Bronzérmesként végzett Bohus Richárd 50 m háton
- 18:30 Cseh aranyat, Biczó ezüstöt úszott 200 m pillangón Debrecenben
- 18:29 A művészvilág krémje szülinapozott a brit királynővel
- 18:20 Német sajtódíjat vehettek át bátor kelet-európai újságírók
- 18:13 Ausztria - Börtönbe megy a volt bankvezető
- 18:05 Gyurta aranyat nyert 200 m mellen a debreceni úszó Eb-n
- 17:59 Nyirő József újratemetése - Kifakadtak a román közélet szereplői
StarjobsIngatlan tanácsadó
Otthon CentrumIndkøber
Risskov AutoferienTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Lejár az ötnapos határidő: ráfázhat a MAL2012.05.24 18:36
- ÍRD LE,2012.05.24 18:31
- Az EP elítélte a homofóbiát2012.05.24 17:48
- Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség2012.05.24 17:16
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.24 13:29
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



