Múzeumban nyugszik majd
Ehnaton múmiája hazatér egykori fővárosába
Hazatér egykori fővárosába, a Kairótól 220 kilométerrel délre, a mai Minya kormányzóság területén lévő Ahet-Atonba (el-Amarna) Ehnaton fáraó, akinek földi maradványai a tiszteletére alapított múzeumban nyugodnak majd.
2010.03.12 18:56MTISokáig senki sem tudta, hol nyugszik az egyistenhitet 3300 évvel ezelőtt bevezető "eretnek" fáraó, akinek el-Amarnában épülő sírkamrája befejezetlen maradt, és nevét törölték az egyiptomi uralkodók hivatalos listájáról. Az egyiptomi legfelsőbb régészeti hatóság által kezdeményezett kétéves program keretében 16 királyi múmiát vetettek alá DNS-elemzésnek és CT-vizsgálatnak.
A kutatás, amelynek eredményeit egy hónapja tették közre, és amely Tutanhamon családfáját, betegségeit volt hivatott feltérképezni, nem várt eredménnyel járt. Ennek során ugyanis bebizonyosodott, hogy a Királyok Völgyében 1907-ben az 55. számú sírban (KV55) felfedezett múmia Tutanhamon apjáé és III. Amenhotep fiáé, vagyis, ha hitelesnek tekinthetők az óegyiptomi feliratok, nem lehet másé, mint Ehnatoné. A KV55-ös sírban nyugvó férfit sokáig túl fiatalnak tartották ahhoz, hogy Ehnaton legyen, aki negyvenes éveiben távozott az élők sorából. A mostani vizsgálatok megállapították a múmia pontos korát, amely megfelelt Ehnaton életkorának. Egy másik, korábban azonosítatlan múmiáról a vizsgálat kiderítette, hogy Ehnaton lánytestvére, egyben Tutanhamon anyja.
Az asszonyt a jelek szerint brutálisan meggyilkolták: szétzúzták az arcát és a fejét. Ehnaton múmiájának felfedezése véget vetett a fáraó kinézetével kapcsolatos spekulációknak. Az amarnai korszakból származó szobrain egy feminin figura látható asszonyos csípőkkel, hosszúkás koponyával és húsos ajkakkal. E szobrok alapján különböző elméletek születtek a fáraó öröklött megbetegedéseivel kapcsolatban. A múmia DNS-vizsgálata azonban egy teljesen átlagos férfiról tanúskodott, aki nem szenvedett semmiféle olyan genetikai megbetegedésben, amely feminin külsőt kölcsönzött volna neki. Amit a kutatásnak nem sikerült kiderítenie, az Ehnaton halálának az oka. Míg Tutanhamon múmiája jó állapotban vészelte át a több mint három évezredet, Ehnatonnak gyakorlatilag csak a csontjai maradtak meg, a lágyszövetek megsemmisültek.
Ez a balzsamozási technikákban megmutatkozó különbség Ehnaton uralkodása alatt meghonosodott új vallási nézetek számlájára írható, de a trehány "tartósítás" lehet az uralkodó iránti gyűlölet jele is. A szakértők további vizsgálatokat terveznek, hogy még több részletet derítsenek ki Ehnaton családjáról. A Minya-kormányzóságban tervezett múzeumban Ehnaton mellett elhelyezik anyja, Teje királyné múmiáját, valamint a fáraó balsorsú nővérét-feleségét is.
A tárlat Záhi Havvász, a régészeti hatóság vezetője szerint Ehnaton történetét hivatott elmondani. Ehnaton (eredeti nevén IV. Amenhotep) az ókori egyiptomi XVIII. dinasztia tizedik fáraója Kr. e. 1355 és 1337 között uralkodott. Leginkább az úgynevezett Amarna-reformjáról (átfogó vallási-kulturális reformjáról) ismert, amelynek során igyekezett bevezetni Egyiptomban az egyistenhitet, a napkoronggal fémjelzett Aton kultuszát állítva a központba.
Uralkodásának ötödik évében Thébától északra, a Nílus partján új fővárost alapított, Ahet-Atont, ahová két év múlva tette át a székhelyét a királyi udvar. Egykori lakosságát 20 000-50 000 fő körülire becsülik.
Ehnaton halála és reformjainak kudarca után a királyi udvar elköltözött a városból, amelyet lakói az ezt követő tíz évben fokozatosan elhagytak, építményeit megrongálták vagy széthordták más építkezésekhez. Ahet-Aton összesen alig több mint két évtizedig lehetett lakott, és a világ egyik legrövidebb életű fővárosa volt.
Kapcsolódó írások:

A művészvilág krémje szülinapozott a brit királynővel
Judi Dench, Paul McCartney, Bono, Kiri Te Kanawa, Tom Stoppard és Mike Leigh is meghívást kapott a II. Erzsébet királynő uralkodásának gyémántjubileuma alkalmából szerdán megrendezett fogdásra, amelyen a művészvilág krémje köszöntötte az uralkodót.
48 órás késéssel végre tűzijátékot is tartottak
Képek - Újra itt a jó idő, bulihangulat dúl Cannes-ban
Így varázsolj Hawaii hangulatot a kertipartidra!
Képek - A Trópusok már a kertben vannak
Rendhagyó megnyitó az öt hónapos Hard Rockban
Képek - Sztárokkal nyílt meg a főváros népszerű szórakozóhelye
Fontos küldetés vár DJ Dominique-re Londonban
Az olimpiára készül a sztár-DJ
A sálakon népszerű minták pólókra költöztek
Képek - A sálat nyáron se kell nélkülözni!
Túlóra-díjak miatt robbant ki az ellentét
Kirúgta a bébiszittert, beperelték Sharon Stone-t

Ausztria - Börtönbe megy a volt bankvezető
Többéves börtönbüntetésre ítélte az osztrák Hypo Alpe Adria Bank volt vezetőjét és három másik vádlottat csütörtökön egy osztrák bíróság hűtlen kezelés miatt egy nagy sajtóérdeklődést kiváltó perben.
Csak az infláció magas Magyarországon?
Az MSZP szerint atomfegyverként pusztít a kormány gazdaságpolitikája
Tavaly már rekordot a döntöttek
Egyre csak nőnek a magánvagyonok Németországban
Elérte a 31,6 gigatonnát
Rekordszinten a világ széndioxid-kibocsátása
18 százalék
Fesztiválbelépők: kedvezményes lehet az áfakulcs
NFM
Szervezeti átalakításokat és fejlesztéseket terveznek a vasúton
Központi terv készül
Jövedelemkülönbségeket csökkentene a kínai kormány

Az a baj, hogy egyszer mindent megununk
Sajnos, a fenti kijelentés igaz - nehezen találunk olyan embert, aki hosszú évek után is ugyanúgy becsül valamit, mint amikor még új volt a dolog. Vajon van erre gyógyír?
Nagyobb babát kockáztat, aki maga is kövér
A túlsúlyos kismama szülési bonyodalmakra számíthat?
Hamar gyógyul a magasrangú - pávián-körben
Aki magasabban van, gyorsabban helyrejön
Hogyan lehetne könnyebb a táskánk?
Tudjuk, hogy "gyilkol", mégis hordjuk...
Megfejtették a ketogén diéta titkát
Így segít a kemény diéta epilepsziás roham ellen
Napi horoszkóp - 2012. május 24.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Akár a buszon is bevethető lenne a segítség
Azonnal segítene szorongáskor az okostelefon?

Teljesen elvilágiasodik Európa?
Európa, azon belül is a régi keresztény hagyományokkal rendelkező országok erősödő szekularizációjára hívta fel a figyelmet csütörtökön a katolikus egyházfő.
A belga író és pszichoanalitikus 82 évet élt
Elhunyt Jacqueline Harpman
18 százalék
Fesztiválbelépők: kedvezményes lehet az áfakulcs
Sachs-gyűjtemény
Több mint 40 millió font jött össze az árverésen
Szutyok
Pintér Béla és Társulata Torunban szerepel
Ingyenes kísérőprogramokban sem lesz hiány
Thealter Fesztivál: a legjobb alternatív színházi előadások
Új nyári fesztivál
A Gödör stábja Agárdra költözik

Felborult egy autószállító tréler Budaörsnél
Felborult egy személyautókat szállító tréler csütörtök délután Budaörs térségében, az M1-es és az M7-es autópálya közös szakaszán.
A második legjobb időt Romain Grosjean autózta
Monacói Nagydíj - Button nyerte a második szabadedzést
Dőltek a villanyoszlopok is
Döbbenetes képek - Brutális karambol a Gyömrői úton
Kórházba szállították a sofőrt
Súlyos sérülés a 86-oson: kamion és személyautó ütközött
Részeg manőver
Lazán fejre állította az Opelt
Vezetés közben dőlt rá
Menet közben suhant át rajta a kidőlt fa a szélvédőkön keresztül
Vezetékszakadás
Csak estére áll helyre a menetrend

Nem haldoklott - a börtönt megúszta, de férje elhagyta
Akár 24 év börtönt is kaphatott volna, de egy napot sem kell rács mögött töltenie annak az amerikai nőnek, aki halálos rákbetegnek hazudta magát, hogy jólelkű emberek adományaiból álomesküvőt és lakodalmat csaphasson.
A helyszínen megsemmisítették az egyik bombát
Szó szerint majd' felrobbant a vitatkozó férfi
Magánokirat-hamisítás miatt körözték
Lebilincselő randi: elfogták a húsz éves nőt
A szülők az interneten látták a borzalmat
Videó - Nem az apja volt, aki a gyereket a mosógépbe zárta
Életveszélyes állapotban találtak a férfire
Újabb tűzoltótiszt tűnt el Hevesben
Szolnok megyében
Négy rablás tettesei is rendőrkézen
Bizonyítási eljárás
Képek: visszatértek a tetthelyre a kegyetlen soproni gyilkosok
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:42 Bronzérmesként végzett Bohus Richárd 50 m háton
- 18:30 Cseh aranyat, Biczó ezüstöt úszott 200 m pillangón Debrecenben
- 18:29 A művészvilág krémje szülinapozott a brit királynővel
- 18:20 Német sajtódíjat vehettek át bátor kelet-európai újságírók
- 18:13 Ausztria - Börtönbe megy a volt bankvezető
- 18:05 Gyurta aranyat nyert 200 m mellen a debreceni úszó Eb-n
- 17:59 Nyirő József újratemetése - Kifakadtak a román közélet szereplői
StarjobsIngatlan tanácsadó
Otthon CentrumIndkøber
Risskov AutoferienTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Lejár az ötnapos határidő: ráfázhat a MAL2012.05.24 18:36
- ÍRD LE,2012.05.24 18:31
- Az EP elítélte a homofóbiát2012.05.24 17:48
- Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség2012.05.24 17:16
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.24 13:29
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



