Letarolta avatáros exét Kathryn Bigelow
Volt férje nélkül nem csinálta volna meg a filmjét az Oscarkirálynő
Volt férjének, ugyanakkor legfőbb Los Angeles-i riválisának, James Cameronnak a segítsége nélkül aligha tudta volna megcsinálni Oscar-díjas filmjét Kathryn Bigelow.
2010.03.09 15:05MTIMinderről a győztes amerikai filmrendező - aki nemcsak A bombák földjén című filmjével futott be, hanem az Oscar-díj több mint 80 éves történetében nőként először a legjobb rendezőnek járó aranyszobrocskát is elnyerte - a Die Welt című napilapnak nyilatkozott erről kedden. Az 59 éves Bigelow a német újságnak elismerte, hogy a filmről kollégáival és barátaival, köztük volt férjével, a páratlan kasszasikert produkáló és korábban fő esélyesnek tartott Avatar rendezőjével, James Cameronnal számos beszélgetést folytatott.
"Már több filmet csináltunk együtt, nincs ebben semmi rendkívüli" - jelentette ki, hozzátéve: "Jim nélkül aligha csináltam volna meg a filmet". Az általa rendezett iraki háborús drámával kapcsolatban meglehetősen különösnek találta, de nem cáfolta azt a feltételezést, hogy egy női rendező másként, mindenekelőtt több emberséggel mesél el egy háborús filmet, mint egy férfi kollégája.
Szavai szerint a hangsúly számára ugyanakkor a mesélésen és nem azon volt, hogy az adott történetet férfiként vagy nőként meséli el. "És ha az a történet, amelyet el akarok mesélni, adott esetben egy háborúban játszódik, akkor háborús filmről van szó" - fogalmazott az amerikai rendező, aki szerint a háború és Hollywood amúgy is jelentősen összeolvadt már. Bigelow az interjúban két olyan filmet említett, amelyek - mint fogalmazott - bizonyos mértékben irányadóak voltak mostani filmje elkészítéséhez.
Ennek kapcsán Francis Ford Coppola 1979-ben készült vietnami háborús drámájáról, az Apokalipszis most című filmről, valamint Ridley Scott Szomáliában játszódó, 2001-es háborús filmjéről, A sólyom végveszélybenről beszélt. Szavai szerint ez a két film lebegett a szeme előtt, amikor iraki háborús drámáját készítette. Ez a két film ismertette meg vele valójában, hogy milyen is egy háborús hadszíntér, amit korábban csak a hírekből ismert. Kathryn Bigelow elmondta, hogy a jövőben gyakrabban akar filmeket készíteni, ha sikerül összegyűjtenie a szükséges pénzt. Azt ugyanis elismerte, hogy "klasszikus független" rendezőként a nagy stúdiókkal meglehetősen hadilábon áll. Legutóbbi filmje, az Atomcsapda és A bombák földjén között hét év telt el.
Meglehetősen hosszú időről van szó, de ez - mint hozzátette - nem telt hasztalanul. Elsősorban televíziós sorozatokon dolgozott és volt ami sikerült, volt ami nem. A bombák földjén három év alatt készült el. "Rendkívül időrabló volt, de így jár az ember, ha nem hajlandó kompromisszumra" - jelentette ki az immár Oscar-díjas Kathryn Bigelow a Die Weltnek.
Kapcsolódó írások:
- Képek: Ízlésficamból sem volt hiány - íme az Oscar-gála legnagyobb bakijai!
- Szexis képek - Nézze meg az Oscar-gála legjobb dekoltázsait!
- Christoph Waltz, az Oscar-díjas osztrák
- Képek! A bombák földjén tarolt az idei Oscar-gálán
- Sandra Bullock aratott az Arany Málna-gálán
- Oscar-díj: Cameron, Bigelow vagy a nevető harmadik?

A művészvilág krémje szülinapozott a brit királynővel
Judi Dench, Paul McCartney, Bono, Kiri Te Kanawa, Tom Stoppard és Mike Leigh is meghívást kapott a II. Erzsébet királynő uralkodásának gyémántjubileuma alkalmából szerdán megrendezett fogdásra, amelyen a művészvilág krémje köszöntötte az uralkodót.
48 órás késéssel végre tűzijátékot is tartottak
Képek - Újra itt a jó idő, bulihangulat dúl Cannes-ban
Így varázsolj Hawaii hangulatot a kertipartidra!
Képek - A Trópusok már a kertben vannak
Rendhagyó megnyitó az öt hónapos Hard Rockban
Képek - Sztárokkal nyílt meg a főváros népszerű szórakozóhelye
Fontos küldetés vár DJ Dominique-re Londonban
Az olimpiára készül a sztár-DJ
A sálakon népszerű minták pólókra költöztek
Képek - A sálat nyáron se kell nélkülözni!
Túlóra-díjak miatt robbant ki az ellentét
Kirúgta a bébiszittert, beperelték Sharon Stone-t

Ausztria - Börtönbe megy a volt bankvezető
Többéves börtönbüntetésre ítélte az osztrák Hypo Alpe Adria Bank volt vezetőjét és három másik vádlottat csütörtökön egy osztrák bíróság hűtlen kezelés miatt egy nagy sajtóérdeklődést kiváltó perben.
Csak az infláció magas Magyarországon?
Az MSZP szerint atomfegyverként pusztít a kormány gazdaságpolitikája
Tavaly már rekordot a döntöttek
Egyre csak nőnek a magánvagyonok Németországban
Elérte a 31,6 gigatonnát
Rekordszinten a világ széndioxid-kibocsátása
18 százalék
Fesztiválbelépők: kedvezményes lehet az áfakulcs
NFM
Szervezeti átalakításokat és fejlesztéseket terveznek a vasúton
Központi terv készül
Jövedelemkülönbségeket csökkentene a kínai kormány

Az a baj, hogy egyszer mindent megununk
Sajnos, a fenti kijelentés igaz - nehezen találunk olyan embert, aki hosszú évek után is ugyanúgy becsül valamit, mint amikor még új volt a dolog. Vajon van erre gyógyír?
Nagyobb babát kockáztat, aki maga is kövér
A túlsúlyos kismama szülési bonyodalmakra számíthat?
Hamar gyógyul a magasrangú - pávián-körben
Aki magasabban van, gyorsabban helyrejön
Hogyan lehetne könnyebb a táskánk?
Tudjuk, hogy "gyilkol", mégis hordjuk...
Megfejtették a ketogén diéta titkát
Így segít a kemény diéta epilepsziás roham ellen
Napi horoszkóp - 2012. május 24.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Akár a buszon is bevethető lenne a segítség
Azonnal segítene szorongáskor az okostelefon?

Teljesen elvilágiasodik Európa?
Európa, azon belül is a régi keresztény hagyományokkal rendelkező országok erősödő szekularizációjára hívta fel a figyelmet csütörtökön a katolikus egyházfő.
A belga író és pszichoanalitikus 82 évet élt
Elhunyt Jacqueline Harpman
18 százalék
Fesztiválbelépők: kedvezményes lehet az áfakulcs
Sachs-gyűjtemény
Több mint 40 millió font jött össze az árverésen
Szutyok
Pintér Béla és Társulata Torunban szerepel
Ingyenes kísérőprogramokban sem lesz hiány
Thealter Fesztivál: a legjobb alternatív színházi előadások
Új nyári fesztivál
A Gödör stábja Agárdra költözik

Felborult egy autószállító tréler Budaörsnél
Felborult egy személyautókat szállító tréler csütörtök délután Budaörs térségében, az M1-es és az M7-es autópálya közös szakaszán.
A második legjobb időt Romain Grosjean autózta
Monacói Nagydíj - Button nyerte a második szabadedzést
Dőltek a villanyoszlopok is
Döbbenetes képek - Brutális karambol a Gyömrői úton
Kórházba szállították a sofőrt
Súlyos sérülés a 86-oson: kamion és személyautó ütközött
Részeg manőver
Lazán fejre állította az Opelt
Vezetés közben dőlt rá
Menet közben suhant át rajta a kidőlt fa a szélvédőkön keresztül
Vezetékszakadás
Csak estére áll helyre a menetrend

Nem haldoklott - a börtönt megúszta, de férje elhagyta
Akár 24 év börtönt is kaphatott volna, de egy napot sem kell rács mögött töltenie annak az amerikai nőnek, aki halálos rákbetegnek hazudta magát, hogy jólelkű emberek adományaiból álomesküvőt és lakodalmat csaphasson.
A helyszínen megsemmisítették az egyik bombát
Szó szerint majd' felrobbant a vitatkozó férfi
Magánokirat-hamisítás miatt körözték
Lebilincselő randi: elfogták a húsz éves nőt
A szülők az interneten látták a borzalmat
Videó - Nem az apja volt, aki a gyereket a mosógépbe zárta
Életveszélyes állapotban találtak a férfire
Újabb tűzoltótiszt tűnt el Hevesben
Szolnok megyében
Négy rablás tettesei is rendőrkézen
Bizonyítási eljárás
Képek: visszatértek a tetthelyre a kegyetlen soproni gyilkosok
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Német sajtódíjat vehettek át bátor kelet-európai újságírók
- 18:13 Ausztria - Börtönbe megy a volt bankvezető
- 18:05 Gyurta aranyat nyert 200 m mellen a debreceni úszó Eb-n
- 17:59 Nyirő József újratemetése - Kifakadtak a román közélet szereplői
- 17:46 Lángok csaptak fel egy amerikai atom-tengeralattjárón
- 17:42 Az ÁSZ visszautasítja az MSZP durva támadásait
- 17:38 Úszó Eb - Hosszú arany-, Verrasztó bronzérmes 200 m vegyesen
StarjobsIngatlan tanácsadó
Otthon CentrumIndkøber
Risskov AutoferienTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Az EP elítélte a homofóbiát2012.05.24 17:48
- Lejár az ötnapos határidő: ráfázhat a MAL2012.05.24 17:43
- Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség2012.05.24 17:16
- ÍRD LE,2012.05.24 15:07
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.24 13:29
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



