Irány a Pécsi Tavaszi Fesztivál
Bemutatkozik a Bin-Jip: új zenekarral lép színpadra Harcsa Veronika
Először ad koncertet a Bin-Jip: az underground elektronikus zenét játszó formáció, amelynek énekesnője Harcsa Veronika, pénteken mutatja be az A38-on első, még megjelenésre váró albumát.
2010.03.02 09:18MTImelynek énekesnője Harcsa Veronika, pénteken mutatja be az A38-on első, még megjelenésre váró albumát. "Az elmúlt időszakban egyre konkrétabban fogalmazódott meg bennem a vágy, hogy az elsősorban akusztikus, dzsessz-hangvételű dalokat játszó Harcsa Veronika Quartet mellett szeretnék egy másik zenekart, ahol lehet kísérletezgetni hangzásokkal, elektronikus zenével, különböző felvételi technikákkal" - mesélt az énekesnő az MTI-nek a Bin-Jip megalakulásának hátteréről.
Mint mondta, korábban már dolgozott együtt Andrew J dj-vel, és eredetileg vele, valamint Gyémánt Bálint gitárossal egy trió felállást tervezett. Már megvolt két-három daluk, amikor a szintén a dzsessz világából ismert Kaltenecker Zsolt billentyűst vendégként elhívták játszani, aztán a dolog annyira jól működött, hogy ő is beállt tagnak. Kaltenecker egyébként sok-sok évvel ezelőtt közös lemezt is készített Andrew J-vel. Az új zenekar a február 10-iki Fonogram-gálán egy dal erejéig már bemutatkozott a közönségnek. A hangzás underground elektronika, benne egy kis trip-hop, nu-jazz. Harcsa Veronika az inspiráló hatások közül a Portishead-et, és a Radiohead énekesét, Thom Yorke-ot emelte ki, utóbbi 2007-ben jelentette meg nagy hatású szólólemezét The Eraser címmel. "Ezek sötétebb, borongósabb zenék annál, mint amit mi játszunk, de a hatások kétségtelenül jelen vannak. Az angol szövegeket általában én írom, ezek sokszor melankolikusak, de életigenlés is van bennük" - fejtette ki az énekesnő.
Harcsa Veronika saját hangját olykor egy elektronikus looperrel variálja. Ennek lényege, hogy a szerkentyű a felénekelt dallamot a kívánt ideig automatikusan visszajátssza, így az énekes akárhány szólamot tud énekelni a saját hangjára.
"Ezt a kütyüt egyfajta fűszernek tekintem, jópofa adaléknak és játéknak" - fűzte hozzá. A Bin-Jipben - a név a zenekar közös kedvencének számító dél-koreai film címe - nincs ütőhangszeres, dobos, a ritmusról Andrew J gondoskodik, nemcsak a laptopjáról származó hangmintákkal, hanem élőben szkreccsel is, és nemcsak a megszokott módon, hanem például dobhangmintákat is "megszkreccsel".
A pénteki A38-koncerten a Bin-Jip tizenhét dalt fog eljátszani; valamennyi saját szerzemény, kivétel a már említett Thom Yorke Cymbal Rush című dala. A megjelenésre váró albumon 12 dal szerepel, a maradék négy úgynevezett live act lesz a koncerten, vagyis egy alapra teljesen spontán és szabadon improvizálnak.
"Mivel ez lesz az első koncertünk, még csak sejtéseink vannak arról, hogy a Bin-Jip összhatásában mennyire lesz dzsesszes. Szerintem nem igazán. A dzsessz és az azon kívüli világ kettőssége eddig is megvolt az életemben, hiszen mindig részt vettem olyan zenekarokban, amelyek nem kapcsolhatók ehhez a műfajhoz; jó példa erre az Erik Sumo Band. Ennek ellenére engem a legtöbben dzsesszénekesnőként tartanak számon, saját magamat viszont műfaji besorolás nélküli énekesnőnek tartom" - szögezte le Harcsa Veronika az MTI-nek.
Mint mondta, a Bin-Jip-album megjelenése attól függ, mikor találnak kiadót. Elsősorban külföldi labelben gondolkodnak; egyelőre érdeklődés van, szerződés még nincs. Az biztos, hogy egész évben lesznek koncertek, ott lesznek a nyári fesztiválokon és ősszel a Művészetek Palotájában is fellépnek.
Az énekesnő hangsúlyozta, hogy bár most a Bin-Jip beindításáról szól minden, természetesen továbbra is működik a Harcsa Veronika Quartet; a csapat legközelebb március 20-án a Pécsi Tavaszi Fesztiválon fog játszani.

Képek - Újra itt a jó idő, bulihangulat dúl Cannes-ban
Az őszies hűvös időt néhány óra alatt felváltotta a megszokott napsütéses nyári meleg a francia Riviérián, és a 65. cannes-i fesztivál is visszatért a megszokott kerékvágásba.
Így varázsolj Hawaii hangulatot a kertipartidra!
Képek - A Trópusok már a kertben vannak
Rendhagyó megnyitó az öt hónapos Hard Rockban
Képek - Sztárokkal nyílt meg a főváros népszerű szórakozóhelye
Fontos küldetés vár DJ Dominique-re Londonban
Az olimpiára készül a sztár-DJ
A sálakon népszerű minták pólókra költöztek
Képek - A sálat nyáron se kell nélkülözni!
Túlóra-díjak miatt robbant ki az ellentét
Kirúgta a bébiszittert, beperelték Sharon Stone-t
Újraforgatják A hét mesterlövészt
Vadnyugatira vált Tom Cruise: ő lehet a fő mesterlövész

Ausztria - Börtönbe megy a volt bankvezető
Többéves börtönbüntetésre ítélte az osztrák Hypo Alpe Adria Bank volt vezetőjét és három másik vádlottat csütörtökön egy osztrák bíróság hűtlen kezelés miatt egy nagy sajtóérdeklődést kiváltó perben.
Csak az infláció magas Magyarországon?
Az MSZP szerint atomfegyverként pusztít a kormány gazdaságpolitikája
Tavaly már rekordot a döntöttek
Egyre csak nőnek a magánvagyonok Németországban
Elérte a 31,6 gigatonnát
Rekordszinten a világ széndioxid-kibocsátása
18 százalék
Fesztiválbelépők: kedvezményes lehet az áfakulcs
NFM
Szervezeti átalakításokat és fejlesztéseket terveznek a vasúton
Központi terv készül
Jövedelemkülönbségeket csökkentene a kínai kormány

Az a baj, hogy egyszer mindent megununk
Sajnos, a fenti kijelentés igaz - nehezen találunk olyan embert, aki hosszú évek után is ugyanúgy becsül valamit, mint amikor még új volt a dolog. Vajon van erre gyógyír?
Nagyobb babát kockáztat, aki maga is kövér
A túlsúlyos kismama szülési bonyodalmakra számíthat?
Hamar gyógyul a magasrangú - pávián-körben
Aki magasabban van, gyorsabban helyrejön
Hogyan lehetne könnyebb a táskánk?
Tudjuk, hogy "gyilkol", mégis hordjuk...
Megfejtették a ketogén diéta titkát
Így segít a kemény diéta epilepsziás roham ellen
Napi horoszkóp - 2012. május 24.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Akár a buszon is bevethető lenne a segítség
Azonnal segítene szorongáskor az okostelefon?

Teljesen elvilágiasodik Európa?
Európa, azon belül is a régi keresztény hagyományokkal rendelkező országok erősödő szekularizációjára hívta fel a figyelmet csütörtökön a katolikus egyházfő.
A belga író és pszichoanalitikus 82 évet élt
Elhunyt Jacqueline Harpman
18 százalék
Fesztiválbelépők: kedvezményes lehet az áfakulcs
Sachs-gyűjtemény
Több mint 40 millió font jött össze az árverésen
Szutyok
Pintér Béla és Társulata Torunban szerepel
Ingyenes kísérőprogramokban sem lesz hiány
Thealter Fesztivál: a legjobb alternatív színházi előadások
Új nyári fesztivál
A Gödör stábja Agárdra költözik

Felborult egy autószállító tréler Budaörsnél
Felborult egy személyautókat szállító tréler csütörtök délután Budaörs térségében, az M1-es és az M7-es autópálya közös szakaszán.
A második legjobb időt Romain Grosjean autózta
Monacói Nagydíj - Button nyerte a második szabadedzést
Dőltek a villanyoszlopok is
Döbbenetes képek - Brutális karambol a Gyömrői úton
Kórházba szállították a sofőrt
Súlyos sérülés a 86-oson: kamion és személyautó ütközött
Részeg manőver
Lazán fejre állította az Opelt
Vezetés közben dőlt rá
Menet közben suhant át rajta a kidőlt fa a szélvédőkön keresztül
Vezetékszakadás
Csak estére áll helyre a menetrend

Nem haldoklott - a börtönt megúszta, de férje elhagyta
Akár 24 év börtönt is kaphatott volna, de egy napot sem kell rács mögött töltenie annak az amerikai nőnek, aki halálos rákbetegnek hazudta magát, hogy jólelkű emberek adományaiból álomesküvőt és lakodalmat csaphasson.
A helyszínen megsemmisítették az egyik bombát
Szó szerint majd' felrobbant a vitatkozó férfi
Magánokirat-hamisítás miatt körözték
Lebilincselő randi: elfogták a húsz éves nőt
A szülők az interneten látták a borzalmat
Videó - Nem az apja volt, aki a gyereket a mosógépbe zárta
Életveszélyes állapotban találtak a férfire
Újabb tűzoltótiszt tűnt el Hevesben
Szolnok megyében
Négy rablás tettesei is rendőrkézen
Bizonyítási eljárás
Képek: visszatértek a tetthelyre a kegyetlen soproni gyilkosok
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:05 Gyurta aranyat nyert 200 m mellen a debreceni úszó Eb-n
- 17:59 Nyirő József újratemetése - Kifakadtak a román közélet szereplői
- 17:46 Lángok csaptak fel egy amerikai atom-tengeralattjárón
- 17:42 Az ÁSZ visszautasítja az MSZP durva támadásait
- 17:38 Úszó Eb - Hosszú arany-, Verrasztó bronzérmes 200 m vegyesen
- 17:32 Felborult egy autószállító tréler Budaörsnél
- 17:29 Nem haldoklott - a börtönt megúszta, de férje elhagyta
StarjobsIngatlan tanácsadó
Otthon CentrumIndkøber
Risskov AutoferienTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Az EP elítélte a homofóbiát2012.05.24 17:48
- Lejár az ötnapos határidő: ráfázhat a MAL2012.05.24 17:43
- Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség2012.05.24 17:16
- ÍRD LE,2012.05.24 15:07
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.24 13:29
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



