Újra Magyarországon a Harlem Globetrotters
Jönnek a kosárlabda zsonglőrei
2010. március 23-24-én hihetetlen zsákolások, elképesztő csapatjáték, és fantasztikus trükkök szemtanúi lehetünk a Budapest Sportarénában, majd másnap a veszprémi Arénában, hiszen a világhírű amerikai kosárlabda show, a Harlem Globetrotters most két napra hazánkba érkezik.
2010.02.19 16:29ma.huAz NBA partner csapat, évente több mint 300 mérkőzést játszik, és az esetek 98 százalékában nyerni szokott. Egyenesen New York-ból a Madison Square Garden-ből érkeznek, hogy felléphessenek nálunk és reméljük, hogy nem fognak csalódást okozni.
A Harlem Globetrotters legelső mérkőzését 1927. január 7-én játszotta, de akkoriban még "Saperstein's New York Globetrotters"-nek nevezték őket, a fiatal kosárladba-rajongó managerük, Abe Saperstein után. 1930-ban vették fel a Harlem New York Globetrotters nevet, azzal a szándékkal, hogy a fekete kultúra mekkájának számító Harlem majd további hírnevet biztosít a fekete játékosoknak. A legenda szerint ekkoriban kezdtek el humort vinni a játékba: egy alkalommal 112:5-re vezettek ellenfelükkel szemben, amikor bohóckodni kezdtek a pályán.
A meccset megnyerték, s a közönség szívét is, akik nagy üdvrivalgással jutalmazták a vicces játékot. Ettől fogva minden alkalommal hozták a formájukat, és amint jól álltak a pontokkal, rögtön mókamesterekké vedlettek. 1948-ban egy álom vált valóra, amikor a Harlem Globetrotters 18 ezer néző előtt a Chicago-i Stadionban 61:59-re megverte a bajnok Minnesota Lakers-t.
A csapat szinte szárnyakat kapott, s pályájuk hírnevükkel együtt egyenes nyílként száguldott felfelé: az 1948-as győzelmüket egy évvel később újra megerősítették a Lakers ellen, s 113 zsinórban megnyert meccsel bizonyították, hogy ők a világ egyik legjobb csapata.
A Harlem Globetrotters az 1950-es évektől végre eleget tehetett saját nevének (globetrotters = világutazók), és az amerikai turnék után átlépte az Atlanti-óceánt, amikor is Portugáliában, Svájcban, Angliában, Belgiumban, Franciaországban, Olaszországban, Marokkóban és Algériában játszottak. Nem váratott sokat magára az első dél-amerikai turné sem, amelynek legmeghatóbb pillanata az a 50 000-es biztató tömeg volt, akik Rio De Janeiro-ban fogadták a csapatot, majd Berlinben, az Olimpiai Stadionban több mint 75 000 ember volt kíváncsi a Harlem játékára.
Pillanatokkal a mérkőzés előtt egy helikopter szállt le a pályára, amelyből az 1948-as Olimpia hőse Jesse Owens lépett ki. A közönség 15 percig tapsolt Owens-nek. Ehhez képest a Castel Gandolfo-ban csak egyetlen egy ember előtt játszott a Harlem Globetrotters, ám ez nem visszaesést jelentett, sőt: az az egy ember XII. Pius Pápa volt. 1968-ban nevük második felét is beteljesítették a kosarasok, hiszen végre Harlemben léphettek pályára, most először.
Ahogy az a sikertörténetekben lenni szokott, hamarosan megcsörrent a telefon és a hollywoodi rendezők sora kérte fel a sztárcsapatot filmszerepekre, majd nem sokkal később már saját csillagjuk vírított a filmváros Boulevardján. Televíziós szerződést kötöttek a legnagyobb amerikai tévétársasággal, az ABC-vel, hogy évente néhány mérkőzést felvehessenek, és azt világszerte sugározhassák.
Az, amit a Harlem Globetrotters képviselt a ‘70-es, ’80-as évek Amerikájában, messze túlmutatott a sportok iránti rajongáson, a szórakoztatás-éhségen és a kosárlabda mítoszán: az amerikai társadalomtörténet szerves elemévé vált. 1985-ben a Smithsonian Intézet Harlem kiállítást rendezett az amerikai Társadalomtörténeti Múzeumban, ahol nemcsak pályafutásukat és sikereiket mutatták be, de azt is, hogy hogyan segített lerombolni a kulturális és faji előítéletek néhány magas srác a kosárlabdájával.
Az 1948-as meccs a chicagói Lakers csapat ellen a szakmai megmérettetésen túl azért is volt sorsdöntő, mert a csak fehérekből álló Lakersszel harcoltak egy olyan korban, ahol a bőrszín szerinti megkülönböztetés még mindennapos volt. A hidegháború idején a Berlinben tartott mérkőzés szintén nem a sportolók összecsapásának milyensége miatt volt izgalmas, hanem, hogy olyan embereket hozott össze, hogy együtt szurkoljanak, akik elvileg ellenségek lettek volna.

A '90-es években sem csökkent a Harlem népszerűsége, s olyan megtiszteltetésben lehetett részük, minthogy 1997-ben Dél-Afrikába visszatérve Nelson Mandela 79-dik születésnapján játszhattak, illetve 2000-ben II. János Pál pápa elfogadta a felajánlott tiszteletbeli örökös tagságot. A nagy siker nem bódította el a srácok eszét, s a megkeresett pénzből szívesen adakoznak is: a turnék alatt, minden megtett mérföld után a Harlem 1 dollárt ad a Vöröskeresztnek.
A hivatásos játékosokból álló, feltűnően egyedi játékot játszó Harlem Globetrotters csapatát sokszor éri támadás, hogy nem is igazi kosárlabdát játszanak, s lényegesebbek a szórakoztató és a showelemek, mint maga a sport. Erre reakcióként mindig kihívják az éppen csúcson levő nemzeti csapatokat egy kis összecsapásra, hogy bebizonyítsák, ők játszva az ujjuk köré tekerik mindegyiküket.
Pont azért jár az elismerés a harlemi kosárlabda-zsonglőröknek, mert megtalálták a kapcsot a kosárlabda és a komédia között, egyszerre nyűgözik le nézőiket technikai bravúrjaikkal és kitűnő humorérzékükkel.

Ben Kingsley perzsa tudósnak áll
Az Oscar-díjas Ben Kingsley is szerepel a Noah Gordon történelmi bestselleréből, Az orvosdoktorból készülő filmben - jelentette be a potsdami UFA Cinema produkciós cég.
Imád nyilatkozni, de bőszen védi a magánéletét
Tisztelgés a popikon előtt: életrajzi könyv George Michaelről
Ötletek a terasz otthonos dekorálására
Képek - Hogyan legyünk kint is bent?
18 jelölésből 12-t váltott díjra
Adele már megint tarolt: most a Billboard gálán söpörte be a díjakat
Új klipjéhez gyűjtötte az inspirációt
Fluor Tomi csak kötelességből bulizott
Jönnek a McCartney-lány jellegzetes táskái
Képek - Stella nem tud elszakadni a láncoktól
Alig találkoztak a munka miatt - most bepótolták!
Képek - Hujber Feri 9 hónap után lepte meg a feleségét

Budapesti társasházak is pályázhatnak a Zöldövezet programra
Budapesti társasházak közösségei is pályázhatnak ezentúl a Zöldövezet elnevezésű programra, amely hat éve segíti a civil kezdeményezéseket, hogy környezetüket közösségi akció keretében szebbé és zöldebbé alakítsák.
Sokan hagyták az utolsó napra a bevallást
Bonyolultabb és igazságtalanabb az új adórendszer?
Megállapodtak a Magyar Bankszövetséggel
Nyolcezer lakást vásárol meg a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.
Javaslatot nyújtott be a képviselő
Selmeczi módosítaná a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvényt
Ökotárs
Zöldövezet program: budapesti társasházak is pályázhatnak
SciamuS
Távközlési adó: a családok, kórházak és az ügyfélszolgálatok járnak rosszul
Londoni értesülés
EU/IMF: június végén indulhatnak a hiteltárgyalások?

Több a cukorbeteg, ahol rohangálnak az autók
Nagyobb a diabétesz kialakulásának kockázata azoknál, akik nagy forgalmú utak mellett élnek. Erre a következtetésre több kutatás elvégzése után jutottak kutatók, akik tanulmányukat a cukorbetegségről Stuttgartban rendezett konferencián mutatták be.
Ha a nőnek szex kell, többnyire kapcsolatra vágyik
Meglepő okok: a nő emiatt szexel
Gyakori a vas-, kalcium és D-vitamin hiány is
5 dolog, amiből nem kap eleget a nő!
A nem lényegretörőket nem is "olvassák végig"
Te is elköveted e-mailben a hibát?
Szőlőlé alkotóeleme gátolja a zsírsejt-fejlődést
Igyunk szőlőlét elhízás ellen?
Ne légy a szex miatt zabos, egyél inkább zabot
Ettől lesz tartósabb az erekció!
"Lehagy a nyavalyás"
Partnerrel azért jóval gyorsabban megy...

Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Nyolcak festőcsoport alkotásaiból nyílik kiállítás szeptemberben a bécsi Kunstforumban, majd 2013 őszén a párizsi Musée d'Orsay-ben mutatkozhat be a magyar modernizmus festészete a Szépművészeti Múzeum szervezésében.
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született
Endresz György légi baleset áldozata lett
Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar
Szent Lőrinc vértanúsága
Tiziano saját magát rejtette el a festményen
Az író negyedik folytatáson dolgozik
Robert Langdon ismét szimbólumokra vadászik
Kilencven éves volt a művész
Elhunyt Horia Damian
France Clidat karrierje Budapesten indult
Elhunyt a francia Liszt-virtuóz

Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Nem vette észre egy ittas sofőr, hogy az út szélén elsodort egy gyalogost Kaposváron; amikor észrevette az autóján a sérüléseket, a gépkocsivezető rendőrt hívott.
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó
Rengeteg múlik a pilótán
Jók lehetnek a Sauberek Monacóban
Fogalma sem volt, mi történt
Elütötte a gyalogost, majd rendőr hívott rongálás miatt
Végzetes vasúti baleset
Véres jelenet: leült a peron és a sín közé, de jött a miskolci gyors
Ha lehet a bajt halmozni...
Brutális rablásnak álcázta, hogy összetörte a szülei autóját
Győr
Ingyenesen parkolhatnak az elektromos járművek

18+ képek - Duplán adagoljuk a szépségeket
Kinek a szőke, kinek a fekete, de most mindenki megtalálja a magának való látványt, mert ma mindkét típust elhoztuk, ráadásul nem felváltva, hanem egyszerre pózolnak a fotós előtt!
Vízimentőket kellett hívni a folyóban rekedteknek
Vízben maradtak a tűzoltók
A rendőrségen lett vége a bulinak
Betörtek a Pannon Várszínház raktárába az ittas fiatalok
Rongálás miatt indítottak eljárást
Horogkeresztet festettek Wass Albert szobrára Debrecenben
Eltűntek a megrendelések, de az alkatrészek is
Hónapokon át loptak munkaadójuktól az alkalmazottak
Öten megsérültek
Leszakadt egy siófoki gyorsétterem mennyezete
Villám-ütötte barátján akart segíteni a férfi
...a ménkű pedig igenis üt kétszer ugyanoda!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:30 Kihalhat a titokzatos ázsiai egyszarvú
- 21:31 Ritka napfogyatkozás volt vasárnap
- 20:29 Kripta és sírok a vilonyai templom alatt
- 20:20 Több a cukorbeteg, ahol rohangálnak az autók
- 20:01 Orbán együttműködne Nikoliccsal
- 19:59 Szigorúbban büntetik a gyermekekkel szembeni bűncselekményeket
- 19:52 Felfüggesztették a jobbikos Staudt Gábor mentelmi jogát
Reed RecruitmentKarbantartó
Work Way Club Kft.Senior kontroller
Work Force Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Igazságtétel? Feleőségre vonás?2012.05.21 23:22
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.21 23:15
- Lázár János szerint az oligarchák végnapjai jönnek2012.05.21 23:12
- Neveket és lakcímeket kérhet ki a Miniszterelnökség2012.05.21 23:10
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.21 23:01
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




