A Manderley-ház asszonya musical
Rebecca - az Operettsszínházban
Az Elisabeth és a Mozart! című sikermusicalek szerzőpárosa, a magyar származású, Grammy-díjas komponista, Sylvester Lévay és a szövegíró Michael Kunze újabb nagyszabású vállalkozása Bécs, Japán és Helsinki után, a Broadway előtt a Budapesti Operettszínházban!
2010.02.12 17:33ma.huAz utóbbi idők egyik legsikeresebb drámai musicalje a New York-i előtt a Pesti Broadway-n. Sylvester Lévay és Michael Kunze igazi sikerszerző-páros, bizonyíték rá az Elisabeth (premier: 1996 – rendező: KERO®) és a Mozart! (premier: 2003 – rendező: KERO®). Mindkét musical több száz előadást ért már meg a Budapesti Operettszínházban, s a mai napig telt házak előtt játssza őket a teátrum, mely – híven önmagához – a történelmi musicalek után most egy irodalmi alapú művet tűz műsorra.
Régi terve vált valóra a Kunze-Lévay párosnak, amikor du Maurier izgalmas, már-már krimiszerű regényét zenés színpadra vihették. Érdekesség, hogy a rejtélyes meséből a librettót eredetileg angolul írta Michael Kunze, amelynek premierjére végül a Vereinigte Bühnen Wien produkciójában németül került sor Bécsben – s ezzel a Raimund Theaterben egy sikerszéria indult el.
Az első idegen nyelvű bemutatót Japánban tartották, majd Finnországban, Helsinkiben is színpadra került a mű. A Rebecca várhatóan 2011-ben jut el a Broadway-re, s több más európai városba is.
A nagyszabású magyarországi premierre a Budapesti Tavaszi Fesztiválon 2010. március 19-én kerül sor. A Budapesti Operettszínház meghallgatás során választotta ki sztárjai közül a legalkamasabbakat a musical szerepeire.
A Rebecca női főszerepében tér vissza a színpadra Szinetár Dóra, aki Vágó Zsuzsival felváltva játssza „Én” karakterét. Partnerük Maxim de Winterként Bereczki Zoltán és Szabó P. Szilveszter. Látható lesz még a produkcióban Jack Fawellként Mészáros Árpád Zsolt és Bálint Ádám, Mrs. Van Hopperként Szulák Andrea, Náray Erika és Felföldi Anikó, Frank Crawley-ként Földes Tamás és Pálfalvy Attila, valamint a démoni házvezetőnő, Mrs. Danvers szerepében Janza Kata, Polyák Lilla és Nádasi Veronika. További szereplők: Füredi Nikolett, Pirgel Dávid, Sánta László, Jantyik Csaba, Dézsy Szabó Gábor, Marik Péter, Oláh Tibor, Csuha Lajos, Péter Richard, Arányi Adrienn.
Lévay Szilveszter nagy ívű zenéjéhez a verseket Müller Péter Sziámi fordította. A díszleteket Horesnyi Balázs, a jelmezeket Velich Rita, a koreográfiát Tihanyi Ákos tervezi. A zenei vezető Makláry László. A szerzőpáros eddigi musicaljeinek magyarországi sikerre vivője, KERO® ezúttal mint a színház művészeti vezetője működik közre, a Rebecca rendezője Béres Attila, a Budapesti Operettszínház főrendezője, a Menyasszonytánc, az Ibusár, A víg özvegy és a Vesztegzár a Grand Hotelben színpadra állítója.
A történet
Lévay-Kunze musicalje tökéletesen visszaadja a nagysikerű regényből és az Oscar-díjas filmből megismert történetet, melyet a főszereplő naiv fiatal nő, „Én” elmesélésében ismerhetünk meg, aki egy Côte d’Azur–i szállodában megismerkedik Lord Maxim de Winterrel, akinek felesége, Rebecca rejtélyes módon vesztette életét. Gyors udvarlás után ő lesz a második Mrs. De Winter, és férjével annak vidéki otthonába, a legendás Manderley-be költözik. Mely az első pillanattól rideg és barátságtalan Én számára.
Ráadásul nyomasztóan nehezedik rá az első Mrs. de Winter emléke, aki a ház minden tárgyában, szegletében, főképp Mrs. Danvers, a házvezetőnő minden gondolatában folyamatosan jelen van. Az új úrnő úgy érzi, hogy Mrs. Danvers minden lépését figyeli, és állandó gyanakvással, rosszindulattal veszi körül. Férje, Maxim is egyre megközelíthetetlenebbnek tűnik számára sötét emlékekkel teli otthonában. A helyzet még tovább romlik, amikor megtalálják a vízbefúlt Rebecca holttestét, és újból vizsgálni kezdik az asszony halálának körülményeit…
A Manderley-ház asszonya – a film
A mai napig látható Hitchcock 1940-ben készült sikerfilmje a televíziókban, mely világszerte népszerűvé tette du Maurier történetét. David O. Selznick producer adta a rendező kezébe az angol regényt, melyből kellően hatásos alkotás sikeredett, és Hitchcock látásmódját dicséri, hogy a számos fény-árnyék hatáskeltéssel kis híján kísértethistóriát fabrikált a sztoriból.
Hitchcock első amerikai mozija megkapta a legjobb filmnek járó Oscar-díjat, illetve elismerték az operatőr munkáját is. Jelölték az Amerika Filmakadémia kitüntetésére a Maximot alakító Laurence Olivier-t, a női főszereplő Joan Fontaine-t, s a Mrs. Danverst játszó Judith Andersont, de magát Hitchcockot is.
Sikermusicalek szerzőpárosa
Sylvester Lévay: Magyar szülők gyermeke (édesapja író, édesanyja zenetanárnő). Hatévesen kezdte el zenetanulmányait Szabadkán. Tizenöt évesen nyerte első zenei versenyét. 1962 és 1972 között különböző zenekarokkal turnézott Európában. 1972-től hangszerelt, komponált és dirigált Münchenben. Megismerkedett és együtt dolgozott Udo Jürgensszel, Katja Ebsteinnel, Penny Mc Leannel, Gitte Haenninggel, Donna Summerrel és Michael Kunzéval. Így születtek a következő aranylemezes világslágerek: „Fly Robin Fly”, „Get up and Boogie” (Silver Conventions) és „Lady Bump” ( Penny Mc Lean ), amelyek aranylemezek is lettek.
A „Fly Robin Fly” című dalért 1975-ben elnyerte a legrangosabb amerikai zenei elismerést, a Grammy-díjat. 1977 és 1980 között dalokat írt a következő művészeknek: Elton John, Donna Summer, Herbie Man, Lorenzo Lamas és Silvester Sledge. 1980-ban Hollywoodba utazott, és filmzenéket komponált. Együtt dolgozott Michael Douglasszel, Charlie Sheennel, George Lucasszal, Sylvester Stallonéval, Whoopie Goldberggel, Peter O’Toole-lal és Steven Spielberggel. Lévay több mint száz amerikai film zenéjét írta ez idő alatt. (Többek között a Flashdance és a Cobra című világsikerek filmdalait.) Mindezek mellett több egyetemen és főiskolán zeneszerzést és hangszerelés tanított. Például: a National Academie of Recording Arts Sciences-en (NARAS), az Academy of Television Arts & Sciences-en (ATAS) is.
Kapcsolata Michael Kunzéval mindez idő alatt nem szakadt meg, s 1990-től színpadi műveket kezdtek el írni. 1991-ben mutatták be első közös musicaljüket a Theater Heilbronn-ban, Hexen Hexen címmel. 1992-ben, a Theater an der Wienben, Harry Kupfer rendezésében került színre második közös művük, az Elisabeth, amely minden idők legsikeresebb német nyelvű musicalje.
Ausztria után az Elisabeth színre került még Japánban, Magyarországon, Svédországban és Hollandiában is. 1999-ben Michael Kunzéval megírta harmadik musicaljét Mozart! címmel. A darab ősbemutatója - hatalmas siker -, 1999. október 2-án volt a Theater an der Wienben. Lévay Szilveszter elnyerte az Arany Európa-díjat, amely Németország legnívósabb zenei kitüntetése, továbbá művei: a Mozart! 2000-ben, az Elisabeth pedig 2001-ben megkapta az Év musicalje elismerést Németországban.
Michael Kunze: Prágában született osztrák szülők gyermekeként. Pályafutását Münchenben újságíróként és dalszövegíróként kezdte. Az 1970-es években producerként dolgozott, ám ezt a munkáját az írás kedvéért feladta. Dalszövegíróként több mint ötven aranylemez és számos nemzetközi elismerés birtokosa. 1982-ben és 1990-ben két történelmi szakkönyvet is megjelentetett. Az ORF, az ARD és a ZDF számára jó néhány forgatókönyvet is készített. Nevéhez fűződik például a Macskák, Az Operaház fantomja és a Chorus Line német fordítása. Színpadi musicalsikerei librettó- és dalszövegíróként: Elisabeth, Vámpírok bálja, Mozart!.

Végre: Oscart az Oscar szakácsának!
A gasztronómia világának Oscar-díjaként emlegetett elismerést kapja meg Wolfgang Puck mesterszakács, aki évről évre izgalmasabbnál izgalmasabb menüvel várja a kormányzó bálján a filmvilág csillagait az Oscar-ceremónia után.
Hatgyerekes anyaként is megmaradt vadócnak
Brad Pitt: "Angelina valójában még mindig rossz kislány"
Eljött a mintás, élénk blúzok ideje!
Képek - A 70-es évek kihúznak a téli szürkeségből!
Gustavo Dudamelnek Elmo segített
Fura videó - Pingvineknek vezényelt a világhírű karmester
A zöldségkedvelők is imádni fogják
Jól remeg: zöldségkocsonya vegáknak és húsevőknek
George Clooney-t és Brad Pittet elcsábítaná
Miss Röfi üdvözli a BAFTA-gála vendégeit
Arcfeszesítőként árulják a felfújt ajkakat
Meghökkentő képek - rajzfilmes szájjal erősítenek a japán nők

Mehet a magyar marha Törökországba
A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) közölte: a törökök elfogadták a magyar hatóság intézkedési csomagját, s ezért ismét engedélyezik az élőállat, így a marhaimportot Magyarországról.
Sok családnál szűnt meg a kiszolgáltatottság
Mintegy százhatvanezren végtörleszthetnek fix árfolyamon
Óvintézkedéseket tesznek a hideg miatt
Ha kell, jégtörőt is bevetnek a paksi atomerőműnél
Az idén 2,3 millió utassal számolnak
A Wizz Air tíz új célállomásra indít járatot
Megkezdődtek a kifizetések
NEFMI: csökken a kórházak adósságállománya
A jogszabályok gátolják a privatizációt
Sokan érdeklődnek a lengyel légitársaság iránt
Kevesebb érkezik
Gáz lesz: Törökország fázni hagyja a görögöket

Mit árul el a nő Valentin-napi ajándéka?
A Bálint-nap közeledtével aktuális kérdés, minek is örülne egy nő, illetve egy férfi a szerelmesek napján. A pasinak adott ajándék sokat elárul a hölgy vágyairól.
Kicsit súlyosabb, de könnyű megszokni...
Háromdimenziós printer tervezte a néni új állkapcsát
Online azt sem tudjuk, mit várunk egy társtól?
Durva: az online randizók olyanok, mint a cipők?
Önpusztításra hajlamos, aki sokszor vált otthont?
Megdöbbentő: veszélyben a sokat költözött gyerekek egészsége
Napi horoszkóp - 2012. február 7.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
A diabétesz terhesen rizikóval jár
Beteg babája lehet a cukorbeteg terhes nőnek
Sok férfi ferdít az anyagi helyzetét illetően
A legtöbb pasi azt hiszi: a nőt a pénzzel lehet megfogni?

Turné és új album: tonnákat mozgat meg a Nightwish
A decemberben új lemezzel visszatért Nightwish a koncertezésre is hatalmas hangsúlyt fektet.
Talpalatnyi föld
Ásó, kapa, nagy kaland: lehet menni kertészkedni a Millenárisra
Élőben soha nem hallott számokkal!
Nem szabad meghalni nélküle: Chris Rea koncert
A Csodálatos Pókember
Videó: valami furcsa szörnyeteg tombol New Yorkban
Vernon Sullivan megmondja
A holtaknak már mindegy
Bács Ferenc, a szürke
Napi aranyos: aláírást gyűjtenek a magyar Gandalfért
Aláírást gyűjtenek
Csurka nevét biggyesztenék az Új Színházra?

Keresztbe fordult egy kamion a Bécsi úton
Keresztbe fordult kamion lassítja a forgalmat a fővárosban, a Bécsi úton - közölte a rendőrség kedden.
Épphogy kievickéltek
Hummerral hajtottak a Balaton jegére - be is szakadt az okosok alatt
Kilábalnának?
Nagyon nyomul a Toyota
Lezárták a sávot
Két kamion ütközött az M70-esen
Teljes szélességében lezárták
Kukoricában úszik az M0-ás autóút
Ellepte a hó
Két település teljesen megközelíthetetlen Borsodban
Tessék odafigyelni!
Bonus-malus bukások törhetik meg az autósok jókedvét

VV Fecó nem is sejti: felesége pokoli kínokat élt át
Soha nem hitte volna VV Fecó felesége, hogy a nagyobb és dúsabb keblekért miféle kínokat kell kiállnia, de pár nap múlva már azt mondta: újra belevágna, még ha tudná is előre, mi vár rá.
Előzetesben a fiatal elkövetők
Kislányok rabolták ki az idős asszonyt Miskolcon
Nem a hideg tehet róla
Gyerekek okozták a gázszivárgást Cibakházán
Traffipax "csípte el" az égen átsüvítő kődarabot
Videó - Texasban a meteorok sem száguldozhatnak össze-vissza!
Még csak ülni tud, de remekül ping-pongozik a baba
Videó! Vírusként terjed, mégsem árt: 18 hónapos a jövő bajnoka
Melyik sztármami lesz a legjobb nő?
Sztáranyukák, akik nem döntöttek anyaság és karrier közt
Kórházba kerültek a gyerekek
Ölt a szén-monoxid Bordányban
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:29 Végre: Oscart az Oscar szakácsának!
- 15:25 Mintegy százhatvanezren végtörleszthetnek fix árfolyamon
- 15:20 Ha kell, jégtörőt is bevetnek a paksi atomerőműnél
- 15:13 Tavaly december végén 1,658 millió digitálistelevízió-előfizetés volt hazánkban
- 15:05 Saját anyja bukkant a férfi holttestére
- 14:59 A Wizz Air tíz új célállomásra indít járatot
- 14:52 Későn érkezett a segítség: kihűlt az idős férfi
Work Way Club Kft.Java developer
Hays HungaryVillamosmérnök
Work Force Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.07 15:25
- Kislányok rabolták ki az idős asszonyt Miskolcon2012.02.07 14:54
- "Nem lesz itt diktatúra": önkritikát gyakorolna Lázár2012.02.07 14:31
- NyilasMisi figyelmébe2012.02.07 14:13
- Amikor a nyúl viszi a puskát...2012.02.07 13:55
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



