hirdetés

Ethan Hunt visszatér

Tom Cruise negyedszer is vállalta a "lehetetlen küldetést"

Újabb "lehetetlen küldetést" hajt végre Tom Cruise: a sztár elvállalta, hogy negyedszer is eljátssza a Mission: Impossible főhősét.

2010.02.10 10:45MTI
hirdetés

A Paramount Pictures keddi bejelentése egyúttal arra utal, hogy a stúdiónak sikerült megbékítenie Cruise-t, akinek 14 éves gyümölcsöző kapcsolat után adta ki az útját röviddel a Mission: Impossible III. megjelenése után. Ethan Hunt negyedik küldetése a közlemény szerint jövő májusban, a háborús hősök emléknapjának hétvégéjén kerülhet a mozikba.

A sztori alapötletét Cruise és J. J. Abrams producer (Star Trek) dolgozta ki, a stúdió pedig tavaly nyáron Josh Appelbaumra és Andre Nemecre bízta a forgatókönyv formába öntését. Abrams producerként szintén igent mondott a negyedik küldetésre, a rendezőt azonban még keresik az új akciófilmhez. A három korábbi Mission: Impossible világszerte összesen 1,4 milliárd dollárt (276 milliárd forint) hozott a Parmountnak.

A 2006-ban bemutatott harmadik rész 400 millió dolláros (80 milliárd forint) jegyeladással zárt, de a stúdió sokallta Cruise fizetését és a szerződésével járó kiadásokat, ezért elváltak útjaik - emlékeztetett a variety.com. Egyes vélemények szerint a szakítást siettette Cruise szcientológiához való kötődése és egzaltált viselkedése Oprah Winfrey tévéshow-jában, amikor a kanapén ugrálva kiáltotta világgá szerelmét Katie Holmes iránt.

Bár a Paramount bejelentéséből nem derült ki, hogy miben állapodtak meg Cruise-szal, a hollywoodi szaklap értelmezése szerint azonban nyilván a film várható nyereségéből fedezik majd a sztár igényeit.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Emlőműtétek - Az emlőelváltozások sebészi kezelése
2012. máj. 21. 20:11

Viselkedési problémák: a figyelmetlen gyerek
2012. máj. 21. 18:37

Egyre gyakoribb az ételallergia - mi az oka?
2012. máj. 21. 17:12

Hogyan csökkenthető a magas vérnyomás?
2012. máj. 21. 16:20

Fogpótlás csúcsminőségű technológiával
2012. máj. 21. 15:45

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.