Nem erős a dokumentumfilm-mezőny?
A romák ellen szól a Szíven szúrt ország- egy rendezőnő szerint
Kevés magyar játékfilm foglalkozik a cigányokkal, de az idei dokumentumfilmes felhozatal sem erős ebből a szempontból - mondták el a 41. Magyar Filmszemle keretében Cigányok ideje címmel tartott szombati kerekasztal-beszélgetés szervezői Budapesten.
2010.02.06 19:03MTIMint Sós Mari filmrendező felidézte, Kalla Évával közösen már a tavalyi filmszemle alatt is szerveztek egy beszélgetést hasonló címmel. Ennek hozadéka igen nagy volt: 2009 decemberében megtartották az első Európai Magyar Cigány Filmfesztivált, melynek során a világ minden tájáról érkezett cigány témájú játék-, dokumentum- és animációs filmeket láthatott a budapesti közönség - emlékeztetett.
Kalla Éva médiaszakértő-szerkesztő elmondta, hogy jól halad az első teljes magyar cigány filmográfia elkészítésével, melyben össze akarja gyűjteni az összes olyan hazai filmet, amelyben roma szereplő is felbukkan. A munka várhatóan szeptemberre készül el, majd kötetben is megjelenik. Mint a beszélgetés szervezői közölték, a 2010-es filmszemlén - beleértve a versenyen kívüli filmeket is - összesítésük szerint 17 alkotás foglalkozik cigány témákkal: a nagyjátékfilmek kategóriájában egyedül Groó Diána Vespája, a kisjátékfilmek közül a szintén Groó Diána rendezte Eldorádó, valamint Nagypál Orsi munkája, a Hidegzuhany; a témát érintő többi alkotás mind dokumentumfilm.
Sós Mari szerint általános tapasztalat, hogy a rendezők szeretik hosszúra nyújtani filmjeiket - három órás munkát is láttak -, gyakran mégsem tudni meg a szereplőkről semmi érdemit. "Az idei dokumentumfilmes termés erősebb, mint a korábbi években, a cigányfilmekben azonban ezt a tendenciát nem éreztük" - értékelt a rendező. Kalla Éva kiemelte: számos filmnél megfigyelhető, hogy az alkotók szánalmat igyekeznek ébreszteni a cigányság iránt. "Köszönjük, ebből nem kérünk" - hangsúlyozta a roma származású szerkesztő.
A beszélgetés két szervezője elsősorban Mészáros Antónia Megtagadva című dokumentumfilmjét emelte ki, melyben az árvaházban felnőtt Bogdán Árpád próbálja fellelni családját. "Szerethetők" Gerő Péter és Nordin Eszter filmjei is, Bársony Kata két tévéfilmjét már leadta a Duna Televízió, míg a Magyar Televízió Roma Magazinja idén nem jelentkezett új munkával a filmszemlén - fűzték hozzá.
"A mai nap tematikája ez lehetne: a Szíven szúrt országtól a Vespáig" - fogalmazott Sós Mari: Kálomista Gábor filmje "a romák ellen szól", Groó Diána mozija a romák érdekében, mégis "mindkettő hatalmas csúsztatás" - vélekedett. Mint Kalla Éva és Sós Mari megjegyezték, Groó Diána Eldorádó című kisfilmje sokkal jobban sikerült, hangulatos alkotás. Nézői kérdésekre válaszolva a szervezők hangsúlyozták: nem lehet "receptet adni" a jó cigányfilmre, inkább annak kellene természetesnek lennie, ha egy szereplő roma.
Kapcsolódó írások:

Képek - A 70-es évek kihúznak a téli szürkeségből!
Elegáns, de vidám és izgalmas - a tél vége és a tavasz eleje tarka, mintás blúzokkal, tunikákkal és bő ujjas pólókkal dobja fel a hangulatunkat.
Gustavo Dudamelnek Elmo segített
Fura videó - Pingvineknek vezényelt a világhírű karmester
A zöldségkedvelők is imádni fogják
Jól remeg: zöldségkocsonya vegáknak és húsevőknek
George Clooney-t és Brad Pittet elcsábítaná
Miss Röfi üdvözli a BAFTA-gála vendégeit
Arcfeszesítőként árulják a felfújt ajkakat
Meghökkentő képek - rajzfilmes szájjal erősítenek a japán nők
Tíz évig volt a diktátor társa
100 éves lenne Hitler felesége - Portré Eva Braunról
Radcliffe a nagy nyomással magyarázza az ivást
Részegen állt kamera elé Harry Potter

NEFMI: csökken a kórházak adósságállománya
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkárságának közleménye szerint azokkal a híresztelésekkel ellentétben, amelyek szerint akár 70 milliárd forint is lehet a hazai kórházak lejárt adósságállománya, folyamatosan csökken a kórházak adóssága, a kifizetések megkezdődtek.
A jogszabályok gátolják a privatizációt
Sokan érdeklődnek a lengyel légitársaság iránt
Kevesebb érkezik
Gáz lesz: Törökország fázni hagyja a görögöket
Megszűnik, módosul
Márciustól módosulnak a cégbejegyzés szabályai
Vádol az LMP
"Lázár a valutatőzsdén forgatta meg Hódmezővásárhely pénzét"
37,247 milliárd euróra csökkent
MNB: 527 millió euróval csökkentek a devizatartalékok januárban
Mert megérdemlik?
Képviselőink zsebét tömi az egykulcsos adó?

Mit árul el a nő Valentin-napi ajándéka?
A Bálint-nap közeledtével aktuális kérdés, minek is örülne egy nő, illetve egy férfi a szerelmesek napján. A pasinak adott ajándék sokat elárul a hölgy vágyairól.
Kicsit súlyosabb, de könnyű megszokni...
Háromdimenziós printer tervezte a néni új állkapcsát
Online azt sem tudjuk, mit várunk egy társtól?
Durva: az online randizók olyanok, mint a cipők?
Önpusztításra hajlamos, aki sokszor vált otthont?
Megdöbbentő: veszélyben a sokat költözött gyerekek egészsége
Napi horoszkóp - 2012. február 7.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
A diabétesz terhesen rizikóval jár
Beteg babája lehet a cukorbeteg terhes nőnek
Sok férfi ferdít az anyagi helyzetét illetően
A legtöbb pasi azt hiszi: a nőt a pénzzel lehet megfogni?

Turné és új album: tonnákat mozgat meg a Nightwish
A decemberben új lemezzel visszatért Nightwish a koncertezésre is hatalmas hangsúlyt fektet.
Talpalatnyi föld
Ásó, kapa, nagy kaland: lehet menni kertészkedni a Millenárisra
Élőben soha nem hallott számokkal!
Nem szabad meghalni nélküle: Chris Rea koncert
A Csodálatos Pókember
Videó: valami furcsa szörnyeteg tombol New Yorkban
Vernon Sullivan megmondja
A holtaknak már mindegy
Bács Ferenc, a szürke
Napi aranyos: aláírást gyűjtenek a magyar Gandalfért
Aláírást gyűjtenek
Csurka nevét biggyesztenék az Új Színházra?

Keresztbe fordult egy kamion a Bécsi úton
Keresztbe fordult kamion lassítja a forgalmat a fővárosban, a Bécsi úton - közölte a rendőrség kedden.
Épphogy kievickéltek
Hummerral hajtottak a Balaton jegére - be is szakadt az okosok alatt
Kilábalnának?
Nagyon nyomul a Toyota
Lezárták a sávot
Két kamion ütközött az M70-esen
Teljes szélességében lezárták
Kukoricában úszik az M0-ás autóút
Ellepte a hó
Két település teljesen megközelíthetetlen Borsodban
Tessék odafigyelni!
Bonus-malus bukások törhetik meg az autósok jókedvét

VV Fecó nem is sejti: felesége pokoli kínokat élt át
Soha nem hitte volna VV Fecó felesége, hogy a nagyobb és dúsabb keblekért miféle kínokat kell kiállnia, de pár nap múlva már azt mondta: újra belevágna, még ha tudná is előre, mi vár rá.
Előzetesben a fiatal elkövetők
Kislányok rabolták ki az idős asszonyt Miskolcon
Nem a hideg tehet róla
Gyerekek okozták a gázszivárgást Cibakházán
Traffipax "csípte el" az égen átsüvítő kődarabot
Videó - Texasban a meteorok sem száguldozhatnak össze-vissza!
Még csak ülni tud, de remekül ping-pongozik a baba
Videó! Vírusként terjed, mégsem árt: 18 hónapos a jövő bajnoka
Melyik sztármami lesz a legjobb nő?
Sztáranyukák, akik nem döntöttek anyaság és karrier közt
Kórházba kerültek a gyerekek
Ölt a szén-monoxid Bordányban
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:38 Békén hagyják a Dopeman "himnuszát"
- 14:32 Kiborulhat a bili: mi történik Afganisztánban?
- 14:29 VV Fecó nem is sejti: felesége pokoli kínokat élt át
- 14:25 Mit árul el a nő Valentin-napi ajándéka?
- 14:25 NEFMI: csökken a kórházak adósságállománya
- 14:19 Kislányok rabolták ki az idős asszonyt Miskolcon
- 14:14 Sokan érdeklődnek a lengyel légitársaság iránt
Interchange Kft.Web Developer
Hays HungaryProjektmenedzser
Exelect HungaryTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.07 14:46
- "Nem lesz itt diktatúra": önkritikát gyakorolna Lázár2012.02.07 14:31
- NyilasMisi figyelmébe2012.02.07 14:13
- Amikor a nyúl viszi a puskát...2012.02.07 13:55
- A nemzeti érdek elárulása: röpült a Malév2012.02.07 13:32
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



