Eldorado a kísérleti szekcióban
Vespával is versenyez Gróo Diána a Szemlén
Két filmmel is szerepel Groó Diána filmrendező a 41. Magyar Filmszemle versenyprogramjában: a Vespa című alkotás a nagyjátékfilmek között indul, míg az Eldorado című kísérleti alkotás a kisfilmek között versenyez.
2010.02.05 15:40MTIGroó Diána az MTI-nek kifejtette: a Vespa forgatókönyvébe az élet is "beleírt". Az alaptörténetet Szabó Iván találta ki; ebben csupán annyi szerepelt, hogy egy cigány kisfiú nyer egy robogót és egyedül megy fel érte Pestre. "Vidám történet volt, de aztán a mai légkörben már nem maradhatott meg a könnyedsége" - tette hozzá a rendező, aki elmondta, hogy a romák elleni támadások után át kellett írniuk a forgatókönyvet. "Sokáig nem számított, hogy cigány származású a főszereplő, csupán egy kisfiú kalandjáról szólt.
A történtek után azonban nem tehettünk úgy, mintha nem lenne jelentősége ennek" - mondta Groó Diána, majd kifejtette, hogy a film a társadalomkritikai vonatkozásai ellenére sem a véres drámákról szól, azaz nem akarták "az életet reprodukálni". Mint mondta: a nézők érezhetik, hogy a főszereplő élete "nem csak azért nehéz, mert egy kisgyereknek kell megállnia a helyét a világban".
Groó Diána a főszereplőről, Tóth Sándorról elmondta: egy szentesi roma telepen találtak a kisfiúra. "A forgatókönyvbe az ő élete is beleépült, számos jelenetet merítettünk az ő történeteiből" - mondta a rendező. Groó Diánának ez a második nagyjátékfilmje, az első, a Csoda Krakkóban 2004-ben készült. Mint elmondta: az eltelt öt évben főleg financiális okokból nem készített nagyjátékfilmet.
"Sok filmterv szóba került, de megvalósításig egyik sem jutott el. Az eltelt öt év azért nem telt eseménytelenül, az időszakot kitöltötte a Tarka Képzelet képzőművészeti sorozat és rendezek egy színházi előadást is" - tette hozzá.
Tóth Sándor a főszereplője a kisjátékfilmek között induló Eldoradónak is. "Szerencsés egybeesés volt, egy évvel a Vespa előtt találkoztunk, így volt lehetőség beavatni Sanyit a filmkészítésbe. Nem kellett egyből egy nagyjátékfilmbe csöppennie, műtermi körülmények között készülhetett fel a többnapos forgatásra" - mondta Groó Diána.
Mint elmondta: az Eldorado asszociatív, kísérleti alkotás, amelynek kiindulópontja Edgar Allen Poe azonos című verse volt. "A film az örök körforgásról, a boldogság kereséséről szól" - magyarázta a rendező. Az alkotásban egy hatalmas házat mászik meg "a vándor", az ablakokon benézve pedig különféle időtlen életképeket lát.
A képek az operatőr, Kardos Sándor Hórusz-fotógyűjteményéből származnak. "A vándor a helyét keresi a világban,ő egy perpetuum mobile. A filmnek nincs története, és az is lehet, hogy a kisfiú végül ugyanoda ér vissza, ahonnan elindult" - mesélte.

Képek - Újra itt a jó idő, bulihangulat dúl Cannes-ban
Az őszies hűvös időt néhány óra alatt felváltotta a megszokott napsütéses nyári meleg a francia Riviérián, és a 65. cannes-i fesztivál is visszatért a megszokott kerékvágásba.
Így varázsolj Hawaii hangulatot a kertipartidra!
Képek - A Trópusok már a kertben vannak
Rendhagyó megnyitó az öt hónapos Hard Rockban
Képek - Sztárokkal nyílt meg a főváros népszerű szórakozóhelye
Fontos küldetés vár DJ Dominique-re Londonban
Az olimpiára készül a sztár-DJ
A sálakon népszerű minták pólókra költöztek
Képek - A sálat nyáron se kell nélkülözni!
Túlóra-díjak miatt robbant ki az ellentét
Kirúgta a bébiszittert, beperelték Sharon Stone-t
Újraforgatják A hét mesterlövészt
Vadnyugatira vált Tom Cruise: ő lehet a fő mesterlövész

Az MSZP szerint atomfegyverként pusztít a kormány gazdaságpolitikája
Az MSZP szerint bár Matolcsy György a pénzügyi tranzakciós illetéket tartja "taktikai atomfegyvernek", valójában a kormány gazdaságpolitikája ér fel egy atomfegyver pusztításával.
Tavaly már rekordot a döntöttek
Egyre csak nőnek a magánvagyonok Németországban
Elérte a 31,6 gigatonnát
Rekordszinten a világ széndioxid-kibocsátása
18 százalék
Fesztiválbelépők: kedvezményes lehet az áfakulcs
NFM
Szervezeti átalakításokat és fejlesztéseket terveznek a vasúton
Központi terv készül
Jövedelemkülönbségeket csökkentene a kínai kormány
Építőipar a szomszédban
Leier: egymilliárdos ingatlanfejlesztésbe kezd Győrben

Az a baj, hogy egyszer mindent megununk
Sajnos, a fenti kijelentés igaz - nehezen találunk olyan embert, aki hosszú évek után is ugyanúgy becsül valamit, mint amikor még új volt a dolog. Vajon van erre gyógyír?
Nagyobb babát kockáztat, aki maga is kövér
A túlsúlyos kismama szülési bonyodalmakra számíthat?
Hamar gyógyul a magasrangú - pávián-körben
Aki magasabban van, gyorsabban helyrejön
Hogyan lehetne könnyebb a táskánk?
Tudjuk, hogy "gyilkol", mégis hordjuk...
Megfejtették a ketogén diéta titkát
Így segít a kemény diéta epilepsziás roham ellen
Napi horoszkóp - 2012. május 24.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Akár a buszon is bevethető lenne a segítség
Azonnal segítene szorongáskor az okostelefon?

Teljesen elvilágiasodik Európa?
Európa, azon belül is a régi keresztény hagyományokkal rendelkező országok erősödő szekularizációjára hívta fel a figyelmet csütörtökön a katolikus egyházfő.
A belga író és pszichoanalitikus 82 évet élt
Elhunyt Jacqueline Harpman
18 százalék
Fesztiválbelépők: kedvezményes lehet az áfakulcs
Sachs-gyűjtemény
Több mint 40 millió font jött össze az árverésen
Szutyok
Pintér Béla és Társulata Torunban szerepel
Ingyenes kísérőprogramokban sem lesz hiány
Thealter Fesztivál: a legjobb alternatív színházi előadások
Új nyári fesztivál
A Gödör stábja Agárdra költözik

Felborult egy autószállító tréler Budaörsnél
Felborult egy személyautókat szállító tréler csütörtök délután Budaörs térségében, az M1-es és az M7-es autópálya közös szakaszán.
A második legjobb időt Romain Grosjean autózta
Monacói Nagydíj - Button nyerte a második szabadedzést
Dőltek a villanyoszlopok is
Döbbenetes képek - Brutális karambol a Gyömrői úton
Kórházba szállították a sofőrt
Súlyos sérülés a 86-oson: kamion és személyautó ütközött
Részeg manőver
Lazán fejre állította az Opelt
Vezetés közben dőlt rá
Menet közben suhant át rajta a kidőlt fa a szélvédőkön keresztül
Vezetékszakadás
Csak estére áll helyre a menetrend

Nem haldoklott - a börtönt megúszta, de férje elhagyta
Akár 24 év börtönt is kaphatott volna, de egy napot sem kell rács mögött töltenie annak az amerikai nőnek, aki halálos rákbetegnek hazudta magát, hogy jólelkű emberek adományaiból álomesküvőt és lakodalmat csaphasson.
A helyszínen megsemmisítették az egyik bombát
Szó szerint majd' felrobbant a vitatkozó férfi
Magánokirat-hamisítás miatt körözték
Lebilincselő randi: elfogták a húsz éves nőt
A szülők az interneten látták a borzalmat
Videó - Nem az apja volt, aki a gyereket a mosógépbe zárta
Életveszélyes állapotban találtak a férfire
Újabb tűzoltótiszt tűnt el Hevesben
Szolnok megyében
Négy rablás tettesei is rendőrkézen
Bizonyítási eljárás
Képek: visszatértek a tetthelyre a kegyetlen soproni gyilkosok
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:46 Lángok csaptak fel egy amerikai atom-tengeralattjárón
- 17:42 Az ÁSZ visszautasítja az MSZP durva támadásait
- 17:38 Úszó Eb - Hosszú arany-, Verrasztó bronzérmes 200 m vegyesen
- 17:32 Felborult egy autószállító tréler Budaörsnél
- 17:29 Nem haldoklott - a börtönt megúszta, de férje elhagyta
- 17:28 Úszó Eb - Kapás arany-, Risztov bronzérmes 800 m gyorson
- 17:19 Bombaformában Pars Krisztián
Risskov AutoferienDiszpécser
Adecco Kft.Pénzügyi munkatárs
Kereskedelmi cégTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Az EP elítélte a homofóbiát2012.05.24 17:48
- Lejár az ötnapos határidő: ráfázhat a MAL2012.05.24 17:43
- Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség2012.05.24 17:16
- ÍRD LE,2012.05.24 15:07
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.24 13:29
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



