Fellini arcába is köpött
Róma az 50 éves Édes életre emlékezik
Amikor öt évtizeddel ezelőtt bemutatták, az olaszok tanácstalanul fogadták, egy néző még Fellini arcába is köpött. Az Édes élet Mastroiannival, Ekberggel és a Trevi-kúttal ma már kultuszfilmnek számít, Róma pedig partikkal és kiállításokkal ünnepli az 50 éves filmalkotást.
2010.02.04 17:42MTISzínészek, rendezők, a filmszakma képviselői Fellini kedvenc kávézójában, a Piazza del Popolón álló Canova di Romában gyűltek össze, de az olasz főváros partikkal és kiállításokkal is tiszteleg a jeles alkotás előtt, amelyet a televízió felújított változatban vetített le.
A hatvanas években a legendás Via Veneto az "édes élet" központja volt, ahol csillagok - mint Joan Crawford és Orson Welles - királyok, hercegek, nemesek, vállalatvezérek és vezető politikusok adtak randevút egymásnak. A Piazza Barberinit és a Villa Borghesét körülölelő parkot összekötő utca az életörömöt jelképezte.
A római életöröm azóta máshová, új városrészekbe költözött, olyanokba mint amilyen a Testaccio negyedet, a via Ostiensét és a Trasteverét magába foglaló Triangolo delle bevute, vagyis az "Italháromszög" - amely éttermeiről és szórakozóhelyeiről ismert. Az Édes élet hősei sincsenek már,Federico Fellini 1993-ban, Marcello Matroianni egy évvel később távozott. Utolsóként Anita Ekberg maradt, a 78 éves színésznő - aki a Trevi-kút fürdőző Vénuszaként vonult be a filmtörténelembe - a forgatás után sem hagyta el Rómát. Annak a Trevi-kútnak a közelében él, amelynek világsikerét köszönheti.

Képek - A 70-es évek kihúznak a téli szürkeségből!
Elegáns, de vidám és izgalmas - a tél vége és a tavasz eleje tarka, mintás blúzokkal, tunikákkal és bő ujjas pólókkal dobja fel a hangulatunkat.
Gustavo Dudamelnek Elmo segített
Fura videó - Pingvineknek vezényelt a világhírű karmester
A zöldségkedvelők is imádni fogják
Jól remeg: zöldségkocsonya vegáknak és húsevőknek
George Clooney-t és Brad Pittet elcsábítaná
Miss Röfi üdvözli a BAFTA-gála vendégeit
Arcfeszesítőként árulják a felfújt ajkakat
Meghökkentő képek - rajzfilmes szájjal erősítenek a japán nők
Tíz évig volt a diktátor társa
100 éves lenne Hitler felesége - Portré Eva Braunról
Radcliffe a nagy nyomással magyarázza az ivást
Részegen állt kamera elé Harry Potter

"Lázár a valutatőzsdén forgatta meg Hódmezővásárhely pénzét"
Az LMP-s Szilágyi Péter szerint Lázár Jánosnak nincs igaza, amikor azt mondja, hogy nem is a tőzsdére vitte Hódmezővásárhely pénzét, hanem határidős ügyletekbe fektette, mert ilyen ügyleteket a nemzetközi devizapiaci tőzsdén szoktak kötni - az ellenzéki politikus ezt kedden közölte.
37,247 milliárd euróra csökkent
MNB: 527 millió euróval csökkentek a devizatartalékok januárban
Mert megérdemlik?
Képviselőink zsebét tömi az egykulcsos adó?
Dokik üres zsebe
Belefulladnak az adósságba a kórházak?
Megy a Malév után?
Tovább esik a forint renoméja
Brutális létszámcsökkentés
15 ezer közalkalmazottat tesz az utcára Athén
9,5 százalék
Felesekből növelte az egekbe a nyereségét a Zwack

Háromdimenziós printer tervezte a néni új állkapcsát
3D-s printer által megalkotott alsó állkapocscsontot ültettek be egy 83 éves belga nő arcába egy, a maga nemében világelsőnek számító operációval.
Online azt sem tudjuk, mit várunk egy társtól?
Durva: az online randizók olyanok, mint a cipők?
Önpusztításra hajlamos, aki sokszor vált otthont?
Megdöbbentő: veszélyben a sokat költözött gyerekek egészsége
Napi horoszkóp - 2012. február 7.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
A diabétesz terhesen rizikóval jár
Beteg babája lehet a cukorbeteg terhes nőnek
Sok férfi ferdít az anyagi helyzetét illetően
A legtöbb pasi azt hiszi: a nőt a pénzzel lehet megfogni?
Vitamingazdagok, élénkítők, a rák ellen is védenek
7 étel, amivel túlélheted a februárt!

Turné és új album: tonnákat mozgat meg a Nightwish
A decemberben új lemezzel visszatért Nightwish a koncertezésre is hatalmas hangsúlyt fektet.
Talpalatnyi föld
Ásó, kapa, nagy kaland: lehet menni kertészkedni a Millenárisra
Élőben soha nem hallott számokkal!
Nem szabad meghalni nélküle: Chris Rea koncert
A Csodálatos Pókember
Videó: valami furcsa szörnyeteg tombol New Yorkban
Vernon Sullivan megmondja
A holtaknak már mindegy
Bács Ferenc, a szürke
Napi aranyos: aláírást gyűjtenek a magyar Gandalfért
Aláírást gyűjtenek
Csurka nevét biggyesztenék az Új Színházra?

Két kamion ütközött az M70-esen
Két kamion ütközött, kedd reggel, az M70-es autóúton, a Csörnyeföldi pihenő közelében, a Letenye felé vezető sávot lezárták.
Teljes szélességében lezárták
Kukoricában úszik az M0-ás autóút
Ellepte a hó
Két település teljesen megközelíthetetlen Borsodban
Tessék odafigyelni!
Bonus-malus bukások törhetik meg az autósok jókedvét
Teljes szélességében lezárták
Frontális karambol bénította meg a 83-as főutat
Súlyosan megsérült a sofőr
Tilosban hajtott a sínekre - Majdnem belehalt
Bianchi többet akar
Bianchi versenyezni is szeretne az F1 mellett

Bűztrutymós söprűvel támadnak a bliccelőkre
Eddig nem túl nagy sikerrel vette fel a harcot az indonéz vasúttársaság a vonatok tetején kapaszkodó "szörfölőkkel" szemben, ezért új módszerhez folyamodtak. Ez ugyanúgy halálos lehet, akárcsak az extrém sport.
Mindketten megsérültek
Égő lakásából vetette ki magát egy anya a gyerekével
Sikerült visszahozni az életbe
Részeget mentettek a rendőrök a fagyban
Ha egyszer meglengeti ezeket a dudákat...!
18+ képek - Kelly Bell melleivel tényleg harangozni lehet
Lezárták a nyomozást
Két és fél éves volt: agyonverhették a devecseri kisfiút
Meleg víz és jó meleg
Nincs már gáz Szombathelyen - megszüntették a szivárgás
Az orvos sem tudott odajutni a vajúdó nőhöz
Elzárta a hó a szülő nőt - Hófehérke lett a lánya neve
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:29 Videó - Texasban a meteorok sem száguldozhatnak össze-vissza!
- 13:23 Ukrajnában elfogadhatják a magyarbarát nyelvtörvényt
- 13:14 Gáz lesz: Törökország fázni hagyja a görögöket
- 13:03 Márciustól módosulnak a cégbejegyzés szabályai
- 13:00 Háromdimenziós printer tervezte a néni új állkapcsát
- 12:42 Szökni próbált a szerb miniszterelnök gyilkosa a börtönből
- 12:35 Turné és új album: tonnákat mozgat meg a Nightwish
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- A nemzeti érdek elárulása: röpült a Malév2012.02.07 13:32
- Kommunista panamák!2012.02.07 12:56
- Ásó, kapa, nagy kaland: lehet menni kertészkedni a Millenárisra2012.02.07 12:51
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.07 12:50
- A jobbikos "nem kér a zsidókból": lenácizta Izraelt Gyöngyösi2012.02.07 12:25
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



