
1960. február 2-án hunyt el
Könyv és lemez az ötven éve elhunyt Huszka Jenő tiszteletére
Könyv és CD jelent meg Huszka Jenőről, a magyar operett Kálmán Imre és Lehár Ferenc melletti harmadik nagy zeneszerzőjéről, aki ötven évvel ezelőtt, 1960. február 2-án hunyt el.
2010.02.01 22:28, MTI
A Délibábos Hortobágyon című kötetet és lemezt Reviczky Béla, a Rózsavölgyi és Társa kiadó vezető szerkesztője hétfőn mutatta be Budapesten. Mint elmondta, Huszka Jenő nemcsak a kottapapírt vásárolta a Rózsavölgyi üzletben, hanem műveinek kottáját is itt adták ki, erről egy számlamásolat is tanúskodik Gál Róbert könyvében. További kötődés, hogy a zeneszerző az 1940-es évek közepén itt kapott irodát, amelyben a szerzői jogi ügyeket intézte.
A CD-mellékleten muzeális értékű hangfelvételek szerepelnek; a címadó dal például kétszer is, egyszer a XX. század első felének híres slágerénekese, Kalmár Pál előadásában, majd Fekete Pál operaénekes tolmácsolásában. A korongon található a talán legtöbbet játszott Huszka-operett, a Bob herceg Londonban, hej, van számos utca kezdetű dala is, mégpedig az ősbemutató legendás énekes-színésznője, Fedák Sári előadásában.
Fedák a Gül babában is nadrágszerepet játszott, az Ott túl a rácson szintén felkerült a válogatásra. Kedden este a Budapesti Operettszínházban gálaesten emlékeznek meg a zeneszerzőről. A műsort február 21-én két alkalommal is műsorra tűzik.
A Fővárosi Operettszínházban Huszka Jenő utolsó premierje 1955. április 1-jén volt. A Szabadság, szerelem című darab librettóját a később 56-os szerepe miatt elítélt és emigrálni kényszerült drámaíró, Háy Gyula, valamint Fischer Sándor írta. Reviczky Béla a hétfői bemutatón megemlítette, hogy a mű dala a Doktor úr, a maga szíve sose fáj Csákányi László előadásban annyiszor szerepelt a Magyar Rádió kívánságműsorában, hogy a jogdíjakból Fischer Sándor egy jó pianínót vásárolhatott. A hangszer alighanem hozzájárult Fischer Ádám és Fischer Iván zenészkarrierjének megalapozásához is - jegyezte meg a szerkesztő.
Huszka Jenő Szegeden született 1875. április 24-én. Érettségi után Szegedről Pestre kerülve beiratkozott a Zeneakadémiára, Hubay és Koessler tanítványa lett.
Zenei tanulmányai mellett apja kívánságára a jogot is elvégezte. Miután a Vallás és Közoktatásügyi Minisztériumban gyakornok lett, szövegírójával, Martos Ferenccel egy szobában dolgozott. Így keletkezett a Bob herceg, a Huszka-Bakonyi-Martos hármas operettje, amely 1902. december 20-án került színre a Népszínházban, a kezdő primadonna, Fedák Sári főszereplésével.
A Király Színház 1903-ban már eleve Huszka-operettel, az Aranyvirággal nyitotta meg kapuit, amit a Gül Baba követett 1905-ben. Egyik száma mint magyar népdal került a köztudatba: Darumadár fenn az égen... Huszka 1919-ben komponálta a Lili bárónőt, az Erzsébet című Huszka-Szilágyi operettet pedig a II. világháború előestéjén mutatták be a Magyar Színházban. Mivel a magyaros témát az idegen elnyomás elleni tiltakozásnak tekintették, a darab politikai vihart kavart.
Az operettszerzőt egyre keményebben támadta a jobboldali sajtó, mert a magyar zeneszerzők jogi képviselőjeként az üldözött zsidó komponistáknak is jogdíjat fizetett.
Hozzáadom a könyvjelzőhöz | ![]() | Szólj hozzá! |
Kapcsolódó írások:
Peller Károly: Ez Operett
Fedák Sári operettprimadonna 130 éve született
Magyar-Román Rómeó és Júlia előadás a Budapesti Operettszínházban!

Képek: Toplessben a világsztárok!
Van, akiben órákig lehetne gyönyörködni, mások jobban tették volna, ha felöltözve maradnak - ízlések és pofonok, avagy hogy strandolnak a sztárok?
Bokszoljuk le a kilókat!
Kínos kajacsaták: 7 étkezési tipp a karcsúságért!
Minden idők legszebb menyasszonyai - 1. rész
Gyönyörű képek: miben mennek férjhez a világsztárok?
A sztár férje szintén tüdőbajban halt meg
Képek: Penész miatt halt meg Brittany Murphy?
Rhinebeck városa ünneplőbe öltözött
Chelsea Clinton szombaton mondja ki az igent
Mitől vannak a pattanások, ráncok, vörös foltok?
Az öt legnépszerűbb bőrszépség-tévhit
A színész barátnője kábszerterjesztő luxusprosti?
Képek: Kokainbotrány George Clooney körül!

A Shell kártérítést követelhet a BP-től
Nem zárja ki a Shell angol-holland olajvállalat, hogy kártérítést követel a rivális BP-től, amiért a Mexikói-öbölbeli fúrótorony robbanása után a katasztrófa sújtotta térségben működő összes kutat le kellett zárni, súlyos veszteségeket okozva ezzel az ott fúró vállalatoknak.
285, 13
Gyengült pénteken a forint
Lesz tető a fejünk fölött?
Hiába ígérgetnek: csak másfél év múlva lehet több lakás
Baji Csaba az új vezérigazgató
Visszahívják Mártha Imrét az MVM éléről!
Még nem tudják miért minősítették vissza
A ferihegyi dolgozók is hibásak a rossz minősítésért?
Kalmár István pénzintézetek érdekeit sértette?
A bankok útjában állhatott a lemondott postavezér
Lesz tető a fejük fölött?
Egyre több devizahiteles kerül nehéz helyzetbe

Debrecenben beindul az őssejterápia
Magyarországon is vezető halálokként tartják számon az előrehaladott perifériás artériás érbetegséget (PAD)
Lehet füstölögni a füsttilalom miatt
Tilos a dohányzás az aluljárókban is
A mozgás a titka mindennek?
Nagy eséllyel visszatér a terhességi cukorbetegség
Küzdjük le a fájdalmat élelemmel
Mit együnk migrén ellen?
Napi horoszkóp - 2010. július 30.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Túlterhelt dolgozók
A 3 leggyakoribb munkahelyi stresszforrás
Meleg tea pocakra és pocakba!
Legális és gyógyító füvezés - teafüvek a jobbulásért

Világhírű művészek papírmunkái Veszprémben
A gondolat szépsége címmel nyílt világhírű művészek papírmunkáiból, grafikáiból kiállítás Veszprémben, a Modern Képtár - Vass László Gyűjtemény Galériájában pénteken.
Tombol az elektronika a Hajógyárin
Szigeti látkép, Party Arénával
A 2414. csillag az övé
Csillagot kapott Mark Wahlberg
Egy anya és lánya viharos kapcsolata
Stanley Tucci rendezi Meryl Streep és Tina Fey anya-lánya vígjátékát
A hazai fesztiváléra záró rendezvénye
Csendesebb lesz az idei SZIN
Lesújthatunk
Batyus galopp Ivádon - utált dolgok pöröly alatt
A keselyűktől is megvédik őket
A gólya az Állatkertbe ment: három "trónörökös" a koronásdarvaknál

Ismét visszahív a Toyota
Ismét visszarendel autókat a japán Toyota. Csaknem félmillió kocsit hív vissza Észak-Amerikában, mert gondok lehetnek a kormánnyal.
Elsők között vezette a MINI legújabb modelljét
Képek és videó: Vettel a premier előtti MINI Countryman-t használja Budapesten
Az Avalon és a Lexus típusok az érintettek
Visszahív mintegy 417 ezer autót a Toyota Észak-Amerikában
300 ezer forint gyorshajtásért
"Sebesség-rekorderek" az autópályák Fejér megyei szakaszán
Legfeljebb öt év
Jövő héttől szigorodik a jogosítvány meghosszabbítása
A nemzetközi autópiac is kezd fellendülni?
Felszökött a japán autógyárak termelése
Autótolvaj medve
Szendvicsért törte fel a kocsit a maci

Kató néni a neten szerez barátokat
Az egykor Kató néni szerepben tündöklő művész akkora internet lázban ég, hogy szinte a fél életét a közösségi portálok előtt tölti.
Ötszáz tőből álló marihuánaültetvény
Újabb vietnámi drogültetvényt számoltak fel Budapesten
Nem tudták azonosítani a nőt
Hónapok óta lehetett már a Marosban
"Kár volt elhagynom az első férjem"
Athina életét pokollá tette férje féltékenysége
Késsel és seprűnyéllel estek nekik
Részeg asszonyok támadtak szomszédjaikra
40 ezer forintos kár
Fémtolvaj vitte el a temető kapuját
Modellkarrierért hurcolta meg a sztárszakácsot?
Szerelmi bűbájt kért Lázár szeretője
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 19:56 Akcióban a Greenpeace - két magyar a rács mögött
- 19:36 Válságban az olasz kormánypárt
- 19:28 Félmillió éves koponyát tártak fel Spanyolországban
- 19:17 Képek: Toplessben a világsztárok!
- 19:12 Kínos kajacsaták: 7 étkezési tipp a karcsúságért!
- 18:53 Cserbenhagyta a kerékpárost a gázoló
top fórum témák:
- Itt tartunk2010.07.31 00:03
- Szabó Dezső intelmei2010.07.30 23:44
- A biblia2010.07.30 23:32
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2010.07.30 23:24
- Akár száz évig is élhetünk nemsokára?2010.07.30 19:03
DELTHA ügyviteli szoftverek
Készüljön a változásokra naprakész ügyviteli programokkal.
Képzés - Magyar Oktatási Tájékoztató
Tanfolyam, egyetem, konferencia, továbbképzés adatbázis. Országos aktuális adatbázis: tanfolyamok, továbbkézések, Bsc szakok, mesterképzések.
Bérprogram Speciális Akció!
Munkaügyi, bérszámfejtő és TB rendszer MOST AKCIÓS ÁRAK!
Klíma szerelési akció!
Ön csak kiválasztja, mi kiszállítjuk, beszereljük.
Non-stop duguláselhárítás
Nyaralókereső
Kiadó nyaralók KÖZVETLENÜL A TULAJDONOSOKTÓL! Tulajdonosoknak INGYENES hirdetési lehetőség.
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Szólj hozzá!





