A világ nagy és a megváltás a sarkon
Gryllus Dorka filmje tarolhat az Oscaron!
Versenyben maradt az Oscar-díjra való jelöltségért a Muhi András vezette magyar Inforg Stúdió és Gryllus Dorka színésznő közreműködésével készült hivatalos bolgár nevezés, A világ nagy és a megváltás a sarkon túl ólálkodik című mozi. Muhi András az MTI-nek elmondta, hogy az Inforg 180 ezer euróval szállt be az alkotás elkészítésébe.
2010.01.22 09:16MTIA Sztefan Komandarev által rendezett bolgár mozi az argentin, az ausztrál, a bolgár, a francia, a holland, az izraeli, a kazah, a német és a perui versenyfilm társaságában várja, hogy bekerül-e az Oscar-díjra jelölt öt alkotás közé a legjobb idegen nyelvű film kategóriában. A 9-es listát az Amerikai Filmakadémia tagjai állították össze 65 játékfilmből.
Bulgária hivatalos Oscar-nevezése, A világ nagy és a megváltás a sarkon túl ólálkodik bolgár-német-szlovén-magyar koprodukcióban készült 2008-ban a Muhi András vezette Inforg Stúdió részvételével. Az életigenlő road movie több fontos nemzetközi elismerést nyert a közelmúltban Szófia, Varsó, Zürich és Bergen rangos seregszemléin - tájékoztatta a Magyar Filmunió csütörtökön az MTI-t.
Muhi András az MTI-nek elmondta: a film költségvetésének tíz százalékát, 180 ezer eurót (mintegy 48 millió forintot) állt az Inforg Stúdió. A filmben Gryllus Dorka Mariát, a főszereplő szerelmét alakítja. "A stúdió került előbb a filmbe. Koprodukciók esetén mindig van egy úgynevezett összedolgozási kényszer, ami arról szól, hogy minden résztvevő ország a pénzügyi támogatáson túl kreatív módon beszáll a mozi elkészítésébe.
Dorkát nem volt nehéz eladni, hiszen Németországban él, a németek is ismerték őt és nemcsak mi, ők is ajánlották a bolgároknak" - jegyezte meg a producer. Muhi András szerint a film ugyan kelet-európai történetet mesél el, de Hollywoodból is érthető, mert világos emberi, családi és identitástörténet, ami megfelel az amerikai dramaturgiának. Megjegyezte: nem véletlen, hogy a film legalább ötven fesztiválon volt és számos közönségdíjat zsebelt be.
A filmet Bulgáriában, Olaszországban és Szlovéniában forgatták. A történetben egy bolgár család emigrálni kényszerül a kommunizmus elől. Fiuk, Alex Németországban nő fel, csekély gyerekkori emléke nagyapja backgammon tanácsaihoz, bölcsességeihez kötődik. Amikor a család évekkel később autóbalesetet szenved, s a szülők meghalnak, a nagyapa próbálja az amnéziába esett férfi emlékezőképességét visszahozni - a backgammonon és egy spirituális utazáson keresztül, mely egy tandemen Németországból Bulgáriáig vezet.
A világ nagy és a megváltás a sarkon túl ólálkodik című film európai kultúrák találkozásáról, azon belül a hagyományokról, hagyományőrzésről-ápolásról szól. A film flashbackekben és álmokban idézi meg a múltat, a kommunizmust, az okot, amiért a család hazáját elhagyni kényszerül, s a régmúlt tradícióit, melyek a mai globalizált világban elveszni tűnnek, de legalábbis elhalványulnak.
Az Amerikai Filmakadémia (AMPAS) illetékes bizottsága a jelölőfolyamat során több fázisban szűkíti a versengő filmek listáját. Február 2-án hozzák nyilvánosságra az 5 jelölt film címét, az Oscar-díjakat március 7-én adják át Hollywoodban.

Képek - A 70-es évek kihúznak a téli szürkeségből!
Elegáns, de vidám és izgalmas - a tél vége és a tavasz eleje tarka, mintás blúzokkal, tunikákkal és bő ujjas pólókkal dobja fel a hangulatunkat.
Gustavo Dudamelnek Elmo segített
Fura videó - Pingvineknek vezényelt a világhírű karmester
A zöldségkedvelők is imádni fogják
Jól remeg: zöldségkocsonya vegáknak és húsevőknek
George Clooney-t és Brad Pittet elcsábítaná
Miss Röfi üdvözli a BAFTA-gála vendégeit
Arcfeszesítőként árulják a felfújt ajkakat
Meghökkentő képek - rajzfilmes szájjal erősítenek a japán nők
Tíz évig volt a diktátor társa
100 éves lenne Hitler felesége - Portré Eva Braunról
Radcliffe a nagy nyomással magyarázza az ivást
Részegen állt kamera elé Harry Potter

"Lázár a valutatőzsdén forgatta meg Hódmezővásárhely pénzét"
Az LMP-s Szilágyi Péter szerint Lázár Jánosnak nincs igaza, amikor azt mondja, hogy nem is a tőzsdére vitte Hódmezővásárhely pénzét, hanem határidős ügyletekbe fektette, mert ilyen ügyleteket a nemzetközi devizapiaci tőzsdén szoktak kötni - az ellenzéki politikus ezt kedden közölte.
37,247 milliárd euróra csökkent
MNB: 527 millió euróval csökkentek a devizatartalékok januárban
Mert megérdemlik?
Képviselőink zsebét tömi az egykulcsos adó?
Dokik üres zsebe
Belefulladnak az adósságba a kórházak?
Megy a Malév után?
Tovább esik a forint renoméja
Brutális létszámcsökkentés
15 ezer közalkalmazottat tesz az utcára Athén
9,5 százalék
Felesekből növelte az egekbe a nyereségét a Zwack

Háromdimenziós printer tervezte a néni új állkapcsát
3D-s printer által megalkotott alsó állkapocscsontot ültettek be egy 83 éves belga nő arcába egy, a maga nemében világelsőnek számító operációval.
Online azt sem tudjuk, mit várunk egy társtól?
Durva: az online randizók olyanok, mint a cipők?
Önpusztításra hajlamos, aki sokszor vált otthont?
Megdöbbentő: veszélyben a sokat költözött gyerekek egészsége
Napi horoszkóp - 2012. február 7.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
A diabétesz terhesen rizikóval jár
Beteg babája lehet a cukorbeteg terhes nőnek
Sok férfi ferdít az anyagi helyzetét illetően
A legtöbb pasi azt hiszi: a nőt a pénzzel lehet megfogni?
Vitamingazdagok, élénkítők, a rák ellen is védenek
7 étel, amivel túlélheted a februárt!

Turné és új album: tonnákat mozgat meg a Nightwish
A decemberben új lemezzel visszatért Nightwish a koncertezésre is hatalmas hangsúlyt fektet.
Talpalatnyi föld
Ásó, kapa, nagy kaland: lehet menni kertészkedni a Millenárisra
Élőben soha nem hallott számokkal!
Nem szabad meghalni nélküle: Chris Rea koncert
A Csodálatos Pókember
Videó: valami furcsa szörnyeteg tombol New Yorkban
Vernon Sullivan megmondja
A holtaknak már mindegy
Bács Ferenc, a szürke
Napi aranyos: aláírást gyűjtenek a magyar Gandalfért
Aláírást gyűjtenek
Csurka nevét biggyesztenék az Új Színházra?

Két kamion ütközött az M70-esen
Két kamion ütközött, kedd reggel, az M70-es autóúton, a Csörnyeföldi pihenő közelében, a Letenye felé vezető sávot lezárták.
Teljes szélességében lezárták
Kukoricában úszik az M0-ás autóút
Ellepte a hó
Két település teljesen megközelíthetetlen Borsodban
Tessék odafigyelni!
Bonus-malus bukások törhetik meg az autósok jókedvét
Teljes szélességében lezárták
Frontális karambol bénította meg a 83-as főutat
Súlyosan megsérült a sofőr
Tilosban hajtott a sínekre - Majdnem belehalt
Bianchi többet akar
Bianchi versenyezni is szeretne az F1 mellett

Bűztrutymós söprűvel támadnak a bliccelőkre
Eddig nem túl nagy sikerrel vette fel a harcot az indonéz vasúttársaság a vonatok tetején kapaszkodó "szörfölőkkel" szemben, ezért új módszerhez folyamodtak. Ez ugyanúgy halálos lehet, akárcsak az extrém sport.
Mindketten megsérültek
Égő lakásából vetette ki magát egy anya a gyerekével
Sikerült visszahozni az életbe
Részeget mentettek a rendőrök a fagyban
Ha egyszer meglengeti ezeket a dudákat...!
18+ képek - Kelly Bell melleivel tényleg harangozni lehet
Lezárták a nyomozást
Két és fél éves volt: agyonverhették a devecseri kisfiút
Meleg víz és jó meleg
Nincs már gáz Szombathelyen - megszüntették a szivárgás
Az orvos sem tudott odajutni a vajúdó nőhöz
Elzárta a hó a szülő nőt - Hófehérke lett a lánya neve
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:47 Megmaradhat a Puskás Stadion - de közben felépülhet az új
- 13:38 Keresztbe fordult egy kamion a Bécsi úton
- 13:29 Videó - Texasban a meteorok sem száguldozhatnak össze-vissza!
- 13:23 Ukrajnában elfogadhatják a magyarbarát nyelvtörvényt
- 13:14 Gáz lesz: Törökország fázni hagyja a görögöket
- 13:03 Márciustól módosulnak a cégbejegyzés szabályai
- 13:00 Háromdimenziós printer tervezte a néni új állkapcsát
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Amikor a nyúl viszi a puskát...2012.02.07 13:55
- "Nem lesz itt diktatúra": önkritikát gyakorolna Lázár2012.02.07 13:54
- A nemzeti érdek elárulása: röpült a Malév2012.02.07 13:32
- Kommunista panamák!2012.02.07 12:56
- Ásó, kapa, nagy kaland: lehet menni kertészkedni a Millenárisra2012.02.07 12:51
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



