Beperlik a produkció németországi jogtulajdonosát
Visszafizetik a Michael Jackson tribute koncert jegyeinek árát
Visszakapják a jegyük árát mindazok a nézők, akik elégedetlenek voltak az eredetileg Michael Jackson emléke előtt tisztelegni kívánó pénteki, szombati és vasárnapi magyarországi koncerttel, és erre vonatkozó igényüket bejelentik a fellépést szervező Juke Box Kft.-nél.
2010.01.19 18:00MTIA cég írásban és élőszóban egyaránt arról tájékoztatta az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesületet (OFE), hogy kártalanítanak minden elégedetlen fogyasztót - közölte Szép Gábor, az OFE szóvivője kedden az MTI-vel. A pénteken Szegeden, szombaton és vasárnap pedig a fővárosban, a Syma csarnokban tartott koncert szervezői azt ígérték, hogy a show a tavaly elhunyt világsztár, Michael Jackson táncosait és vokalistáit vonultatja fel.
Az OFE hétfőn arról számolt be, hogy folyamatosan érkeznek hozzájuk felháborodott telefonok "a botrányba fulladt" Jacko - A Tribute to Michael Jackson koncerttel kapcsolatban. Több panaszos elmondása szerint nem a világhírű énekessel korábban együttműködő zenészek, vokalisták, táncosok léptek fel, és a jelmezek, díszletek, fényhatások, az imitátor előadása, összességében a teljes produkció kritikán aluli színvonalú volt. A fogyasztóvédelmi egyesület tájékoztatása szerint a felháborodott rajongókhoz a rendőrséget is ki kellett hívni.
A Juke Box Kft. ugyanakkor - szintén közleményben - korábban azt tudatta, hogy "a sikeres előadásokat több ezer elégedett néző és felvételek sokasága bizonyítja". A cég hangsúlyozta: mint szervezők, a nemzetközi franchise feltételei szerint jártak el mind a kommunikációs kampánnyal, mind a lebonyolítással kapcsolatban, azaz azokat az információkat és kommunikációs anyagokat használták fel, amelyeket a show nemzetközi jogtulajdonosától kaptak.
"Ebben szerepelt az is, hogy Michael Jackson eredeti táncosai és zenészei szerepelnek a show-műsorban. A Jacko-show-t végleges formájában az illetékes jogtulajdonos jóváhagyta, koreográfiáját pedig az a Mick Thomson készítette, aki Michael Jacksonnal dolgozott kilenc éven keresztül" - közölte előzőleg a szervező cég.
Mint akkor írták, a részleges változások a társulat magyarországi tartózkodása alatt váltak nyilvánvalóvá. Hegedűs László ügyvéd, a Juke Box Kft. jogi képviselője kedden az MTI-nek azt mondta: valóban nem a meghirdetett műsor ment le, de a Juke Boxot is megtévesztették.
Az ügyvéd mindazonáltal hangsúlyozta: az iroda "nem bújik el a felelősség elől", ezért a következő nyolc napban összegyűjtik a nézők kárigényeit, majd "mivel a céget teljes mértékben becsapta a németországi koncertszervező", azzal szemben megteszik a jogi lépéseket.
Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület kommünikéjében az áll, hogy a Juke Box Kft. az info@danubiusmusic.com e-mail címre várja a fogyasztói bejelentéseket, majd legfeljebb 48 órán belül válaszol minden megkeresésre, és tájékoztatja a fogyasztókat a kártalanítás pontos módjáról és menetéről.
Ehhez alapvetően az eredeti jegyet kell visszajuttatni a Broadway Ticket Hungary Kft. címére - 1134 Budapest, Hollán Ernő u. 10. -, a fenti e-mail címre pedig eljuttatni azokat a banki adatokat, amelyek a vételár visszafizetéséhez szükségesek. A Juke Box Kft. keddi közleménye szerint az összes panaszlevélre folyamatosan válaszolnak felkínálva a kárpótlás lehetőségét, az eredeti jegy bemutatása mellett pénzvisszafizetés vagy más produkcióra történő jegy-átváltás formájában.
Felhívják azonban a figyelmet arra, hogy a beérkezett panaszleveleket nyolc napon belül áll módjukban fogadni, valamint feldolgozni, és minden levélíróval egyénileg állapodnak meg a kárpótlás módjáról. Időközben csalás miatt nyomozást rendelt el a zuglói rendőrkapitányság a Michael Jackson Live Tribute koncerttel kapcsolatban - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden.
A kerületi rendőrkapitányság megkezdte az eset körülményeinek tisztázását - olvasható a rendőrség honlapján megjelent közleményben. Hegedűs László elmondása szerint a Juke Box Kft-t egyelőre nem kereste meg a rendőrség. Az ügyvéd hangsúlyozta: határozottan tagadják, hogy bármilyen bűncselekményről lett volna szó. "A csalás törvényi tényállásának egyetlen eleme sem valósult meg" - fogalmazott.

Képek - Újra itt a jó idő, bulihangulat dúl Cannes-ban
Az őszies hűvös időt néhány óra alatt felváltotta a megszokott napsütéses nyári meleg a francia Riviérián, és a 65. cannes-i fesztivál is visszatért a megszokott kerékvágásba.
Így varázsolj Hawaii hangulatot a kertipartidra!
Képek - A Trópusok már a kertben vannak
Rendhagyó megnyitó az öt hónapos Hard Rockban
Képek - Sztárokkal nyílt meg a főváros népszerű szórakozóhelye
Fontos küldetés vár DJ Dominique-re Londonban
Az olimpiára készül a sztár-DJ
A sálakon népszerű minták pólókra költöztek
Képek - A sálat nyáron se kell nélkülözni!
Túlóra-díjak miatt robbant ki az ellentét
Kirúgta a bébiszittert, beperelték Sharon Stone-t
Újraforgatják A hét mesterlövészt
Vadnyugatira vált Tom Cruise: ő lehet a fő mesterlövész

Az MSZP szerint atomfegyverként pusztít a kormány gazdaságpolitikája
Az MSZP szerint bár Matolcsy György a pénzügyi tranzakciós illetéket tartja "taktikai atomfegyvernek", valójában a kormány gazdaságpolitikája ér fel egy atomfegyver pusztításával.
Tavaly már rekordot a döntöttek
Egyre csak nőnek a magánvagyonok Németországban
Elérte a 31,6 gigatonnát
Rekordszinten a világ széndioxid-kibocsátása
18 százalék
Fesztiválbelépők: kedvezményes lehet az áfakulcs
NFM
Szervezeti átalakításokat és fejlesztéseket terveznek a vasúton
Központi terv készül
Jövedelemkülönbségeket csökkentene a kínai kormány
Építőipar a szomszédban
Leier: egymilliárdos ingatlanfejlesztésbe kezd Győrben

Az a baj, hogy egyszer mindent megununk
Sajnos, a fenti kijelentés igaz - nehezen találunk olyan embert, aki hosszú évek után is ugyanúgy becsül valamit, mint amikor még új volt a dolog. Vajon van erre gyógyír?
Nagyobb babát kockáztat, aki maga is kövér
A túlsúlyos kismama szülési bonyodalmakra számíthat?
Hamar gyógyul a magasrangú - pávián-körben
Aki magasabban van, gyorsabban helyrejön
Hogyan lehetne könnyebb a táskánk?
Tudjuk, hogy "gyilkol", mégis hordjuk...
Megfejtették a ketogén diéta titkát
Így segít a kemény diéta epilepsziás roham ellen
Napi horoszkóp - 2012. május 24.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Akár a buszon is bevethető lenne a segítség
Azonnal segítene szorongáskor az okostelefon?

Teljesen elvilágiasodik Európa?
Európa, azon belül is a régi keresztény hagyományokkal rendelkező országok erősödő szekularizációjára hívta fel a figyelmet csütörtökön a katolikus egyházfő.
A belga író és pszichoanalitikus 82 évet élt
Elhunyt Jacqueline Harpman
18 százalék
Fesztiválbelépők: kedvezményes lehet az áfakulcs
Sachs-gyűjtemény
Több mint 40 millió font jött össze az árverésen
Szutyok
Pintér Béla és Társulata Torunban szerepel
Ingyenes kísérőprogramokban sem lesz hiány
Thealter Fesztivál: a legjobb alternatív színházi előadások
Új nyári fesztivál
A Gödör stábja Agárdra költözik

Monacói Nagydíj - Button nyerte a második szabadedzést
Jenson Button, a McLaren brit pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Monacói Nagydíj csütörtöki második szabadedzésén.
Dőltek a villanyoszlopok is
Döbbenetes képek - Brutális karambol a Gyömrői úton
Kórházba szállították a sofőrt
Súlyos sérülés a 86-oson: kamion és személyautó ütközött
Részeg manőver
Lazán fejre állította az Opelt
Vezetés közben dőlt rá
Menet közben suhant át rajta a kidőlt fa a szélvédőkön keresztül
Vezetékszakadás
Csak estére áll helyre a menetrend
Rajtuk múlik
Montezemolo: a győzelem a mi kezünkben van

Nem haldoklott - a börtönt megúszta, de férje elhagyta
Akár 24 év börtönt is kaphatott volna, de egy napot sem kell rács mögött töltenie annak az amerikai nőnek, aki halálos rákbetegnek hazudta magát, hogy jólelkű emberek adományaiból álomesküvőt és lakodalmat csaphasson.
A helyszínen megsemmisítették az egyik bombát
Szó szerint majd' felrobbant a vitatkozó férfi
Magánokirat-hamisítás miatt körözték
Lebilincselő randi: elfogták a húsz éves nőt
A szülők az interneten látták a borzalmat
Videó - Nem az apja volt, aki a gyereket a mosógépbe zárta
Életveszélyes állapotban találtak a férfire
Újabb tűzoltótiszt tűnt el Hevesben
Szolnok megyében
Négy rablás tettesei is rendőrkézen
Bizonyítási eljárás
Képek: visszatértek a tetthelyre a kegyetlen soproni gyilkosok
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:42 Az ÁSZ visszautasítja az MSZP durva támadásait
- 17:38 Úszó Eb - Hosszú arany-, Verrasztó bronzérmes 200 m vegyesen
- 17:32 Felborult egy autószállító tréler Budaörsnél
- 17:29 Nem haldoklott - a börtönt megúszta, de férje elhagyta
- 17:28 Úszó Eb - Kapás arany-, Risztov bronzérmes 800 m gyorson
- 17:19 Bombaformában Pars Krisztián
- 17:15 Annapurna expedíció - Horváth Tiborra emlékeztek társai
Risskov AutoferienDiszpécser
Adecco Kft.Pénzügyi munkatárs
Kereskedelmi cégTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Lejár az ötnapos határidő: ráfázhat a MAL2012.05.24 17:43
- Az EP elítélte a homofóbiát2012.05.24 17:27
- Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség2012.05.24 17:16
- ÍRD LE,2012.05.24 15:07
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.24 13:29
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



