
Különleges lemez a 25. születésnapra
Ladánybene 27: riddim lemez a jubileumi év felvezetéseként
Különleges lemezzel vezette be idén esedékes 25. születésnapját a hazai reggae szcéna megteremtője, a Ladánybene 27; a napokban megjelent riddim albumon egy dal zenei alapjaira 14 féle énekváltozat készült, az egyik az élő jamaicai legenda, King Yellowman közreműködésével.
2010.01.09 13:41, MTI
Az LB27 ismeretsége King Yellowmannel a 2007-es Reggae Campig nyúlik vissza, a világhírű jamaicai énekes fellépett az ötnapos magyarországi tábor koncertjén.
Az 53 éves King Yellowman a Bob Marley halálát követő időszak igazi dancehall sztárja. Élete már a kezdetkor sem volt felhőtlen, hiszen Jamaicában albínóként élni fél évszázaddal ezelőtt súlyos sorscsapásnak számított, 1985-ben pedig rákot diagnosztizáltak nála, de legyűrte a halálos kórt és visszatért.
"Amikor a Judah riddim album készítésébe fogtunk, még nem volt szó arról, hogy King Yellowman is szerepel majd rajta. Szerencsés véletlen volt, hogy a sztár és csapata idén éppen európai turnét csinált és előtte a menedzsere megkeresett minket egy esetleges budapesti koncert ötletével. Ebből végül időpont-egyeztetési problémák miatt nem lett semmi, viszont készített egy verziót a Color Dem A Judah-ra, és decemberben Bécsben újra személyesen is találkoztunk vele" - idézte fel a történteket Bodnár Tibor, az LB27 vezetője, gitárosa az MTI-nek.
A riddim a reggae zenélés egyik alapvető formája; már meglévő reggae-dalok instrumentális változatára új énekszólamok kitalálását jelenti. A zenei alapot olykor átszabják, és csak egy-két motívumot használnak fel belőle.
Az így megszülető változat sok esetben teljesen új életre kel. A Color Dem az LB27 második riddim albuma; az első, a Judgeday két évvel ezelőtt jelent meg, az volt az első ilyen hazai lemez. A Color Dem album alapját a Ladánybene 27 Babylon Cirkusz című lemezén található Color Dem A Judah felvétele jelentette. "A riddim ma a reggae zene modernebb, buliközpontú megfogalmazása. A hatvanas években Bob Marley zenekara, a Wailers is egy énektrió volt, de több más formáció működött úgy, hogy a zenei felvételeket birtokló producerek a dalokat annak adták oda, akinek csak akarták. A zenei alap kapta a riddim elnevezést, a fellépéseken a dj-k ezeket játsszák le, és a helyszínen MC-k énekelnek" - fejtette ki Bodnár Tibor.
Megemlítette, hogy vannak kifejezetten riddim zenekarok, amelyek több sztárt is kísérni tudnak. A riddimnek sajátos nyelvezete és viselkedése van, az énekes abszolút ura az eseményeknek. A Color Dem albumon szerepel hat verzió az LB26 honlapján meghirdetett riddim-pályázat legjobbjaiból.
A pályázati anyagok egyik legérdekesebbje a Céanne által énekelt Rootless Tree; a fiatal énekesnő a www.reggaecamp.com oldalon indított verseny abszolút győzteseként került az albumra; hangja hasonlóan dinamikus, mint a legnépszerűbb hazai rapperek közé tartozó Dagadu Senáé (Irie Maffia). A Ladánybene 27 indulásakor, az 1980-as évek közepén egyedül játszott reggae-t Magyarországon. Ők voltak az úttörők, napjainkban a műfaj és az ahhoz kapcsolódó stílusok - elsősorban a ska és a dancehall - fiatal képviselői, elsősorban az Irie Maffia és a Pannonia Allstar Ska Orchestra hihetetlen népszerűségnek örvendenek.
Az LB27 pedig megmaradt a roots reggae, a gyökerek színvonalas képviselőjének. "Mi is csak akkor váltunk komoly reggae zenekarrá, amikor 1995-ben hazajöttünk első jamaicai utunkról. Addig csak a felszínt kapirgáltuk, utána másztunk bele mélyebben a műfajba, utána csináltunk reggae fesztivált, soundsystemet, dubot" - idézte fel a gitáros.
A riddim albumot január 15-én egy óriási fesztivál keretében mutatja be az LB27 a fővárosi Corvintetőn. Fellép a lemez több MC-je - Gregory G.Ras, Copy Con, Kemon, Columbo, Jr Brown, KRSA a.k.a. Lord Panamo -, a Budapest Riddim Band, a riddim verseny legjobbjai közül pedig Céanne, Mammazita, Milli Chab, Pita Ramos, Máté és SkaPeti. "Egy folyamatos partyra lehet számítani, három-négyórás élő zene biztosan lesz a színpadon" - jegyezte meg Bodnár Tibor.
Az LB27 márciusban ünnepli fennállása 25. évfordulóját egy nagyszabású koncerttel, előtte februárban Bob Marley 65. születésnapja alkalmából is bulit rendeznek.
"Egyelőre nem tudjuk, hogy a jubileumi LB27-koncert mennyire lesz jövőbe mutató, mennyire nosztalgikus, ez a helyszínválasztást is befolyásolja" - mondta erről Bodnár Tibor.
Új stúdióalbum várhatóan októberben jön ki a csapattól; a gitáros szerint zenei értelemben folytatják az elmúlt lemezeken hallható autentikus reggae irányt. A zenekar tagjai: Árokszállási RasTamás (dobok), Bodnár Tibor (gitár, vokál), Bokó Zoltán (billentyűk), Hertelendi "Rasta" István (basszusgitár), László Miksa (ének), Lewy Brandy (billentyűk, vokál).
Az LB27 1991-től kezdve 13 albumot adott ki.
Hozzáadom a könyvjelzőhöz | ![]() | Szólj hozzá! |
Kapcsolódó írások:
Amerikai konzervatívok támadják az Avatar politikai üzenetét
Vagy megmenti, vagy megöli a zeneipart az Internet
Kenny Rogers zenéje áldás a stroke-os betegeknek
Háromféle zenei helyszín, gyönyörű környezet: Cinetrip az év első napján!
Vágtass a debreceni P.Box zenekarral!

Kivágatja legújabb filmjéből Carla Bruni jeleneteit Woody Allen
Kivágatja a Carla Brunival, a francia first ladyvel forgatott jeleneteket legújabb, Midnight in Paris (Éjfél Párizsban) című romantikus vígjátékából Woody Allen - állítja a Bakchich nevű online lap.
Kálloy Molnár Péter spéci fogyókúrája
12 kilót fogyna a Beugró színésze
Befőzési tanácsok kezdőknek
A házi befőtt íze utolérhetetlen, vágj bele!
Csak pityókás volt a sportoló
Schirilla: a józanságnak a bölcsesség a fokmérője
Sok nő fél sminkeléskor tőle
Trendi manapság pirosítót használni?
Nem mos túl gyakran hajat a bájos színésznő
Julia Roberts olívaolajban turkál
Már kutyáit sem ölelheti meg a melleitől
Fotók - Jacko-szindróma: Heidi Montag fél, hogy leesik az orra!

Gyengült a forint, a svájci frank 225 forint felett
Tovább gyengült a forint, szerda reggel egy euró 288,59 forintot ért a nemzetközi devizapiacon, a svájci frankot pedig 225,13 forinton jegyezték, ami újabb történelmi mélypontot jelent a svájci frank/forint árfolyam mozgásában.
Deficit deficit hátán
Államháztartás: 1.081 milliárd forint hiány az első nyolc hónapban
Meglépik a meglépést
Igazgatóság nélkül a Volánok
Elcsúszott a repcsitender - valaki zsebébe?
Gripen-ügy: az LMP nekiröpül
Kálvária Szegeden
Fillérekkel szúrnák ki a csúszott villamosberuházás miatt tönkrementek szemét
Anyacég csak egy van - az sem segít
Moody's: bedőlhetnek a pénzpiaci alapok
Csak lassan a testtel!
Magyarországra szabta új eszközét az IMF?

Veszélyes a mikrós pattogatott kukorica
Szakemberek azt ajánlják, hogy ha otthoni mozizás közben pattogatott kukoricát szeretnénk majszolni, készítsük szívbarát zsiradék segítségével a tűzhelyen, mivel a mikrós kukorica veszélyes lehet.
Hogyan szeresd jól a gyereked?
Vajon lehet rosszul szeretni a babát?
Fontos a rendszeres ellenőrzés
Mit kell tudnunk az anyajegyekről!
Mitől pirulunk el?
A rosacea az egyik legbonyolultabb bőrprobléma
Gyógyító erdők
Bizonyítékok a természet gyógyító hatásáról
Amikor a beteg lesz az orvos asszisztense
Az interneten elemezzük saját leleteinket?
Napi horoszkóp - 2010. szeptember 7.
Napi előrejelzés 12 jegy számára

Nyilvánosságra hozták a Színikritikusok Díjának jelöltjeit
Új lebonyolítási rend szerint adják át a Színikritikusok Díját szeptember 26-án, immár tizenöt kategóriában; a jelöltek névsorát keddi budapesti sajtótájékoztatójukon tették közzé a szervezők.
281 filmet neveztek a mustrára
Elkezdődött a Super 8 mm filmfesztivál
Újra fellángolt a vita
Döbbenet! Letagadta az ókori város létezését a török miniszter
A hét főbűn fogalmát mutatják be
A testrészek halála!
Szemle fődíjból lesz-e újabb Mephisto?
A Bibliothéque Pascal-t visszük Oscarnak
A kannibalizmus két okra vezethető vissza
Megették ellenségeiket a nyugat-európai előemberek
A művész életét mutatják be
Kukkoljuk be Michelangeló magánéletébe!

Csak jövője van az elektromos autónak
Minden nagy autószalon előtt sorra jönnek az elektromos gépkocsikról szóló hírek. A hónap végén nyitó párizsi nemzetközi bemutatón is gyakorlatilag minden nagy autóipari csoport kiállítja kísérleti járművét.
Sok ember, még több autóval
Kínában legalább 200 millió autó lesz 2020-ban
A gázolaj marad 324 forinton
Ezúttal csak a benzin ára nő
Kifinomult elegancia, négy keréken
Új arculat, plusz száguldás - megújult a Citroën C4 Picasso!
Új Delhi közelében készül a gyáregység
A Suzuki évi 500 ezerrel növeli kapacitását Indiában
Még újabb gurult ki a Nagare után
Gyönyörű képek - A mozgás lelke: Shinari a Mazdától!
Nem lesz több dér a szélvédőn
Ón-oxiddal a dérlepte szélvédők ellen

Kovács Lázár ex-szeretője: A fiam miatt hazudtam!
Beismerte a rendőröknek a sztárséf egykori szeretője, hogy csak kitalálta megveretését - most azt mondja, kétségbeesésében tette, hogy lássa, érdekli-e egyáltalán Kovács Lázárt a kisfia.
Villámesküvő - jön a baba?
Igen, miniben: megbotránkoztatta Ördög Nóra a helyieket?
Kockahassal 8 gyerek után is
Kate Gosselin nem ad pihenőt magának
Elvonási tünetek Joshi miatt
Aláírást gyűjtenek a nagyik az indiai műsorvezetőért
Botrány: Kate Bosworth megcsalta párját!
Orlando Bloom a terhes feleségétől lépett félre?
December 7-ig biztos ül
Befolyásolhatná a tanúkat a bkv-s Sziebert? Előzetesben marad
Hol kedves volt, hol hozzávágta a fúrót
Natascha Kampusch: Akkor tudtam, élve nem fog elengedni...
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:29 Képek: Van bőven gusztustalan: a nyár legemlékezetesebb sztárbikinijei!
- 9:13 Szörnyű: tízéves diákok 50 lejért orális szexet is bevállalnak
- 9:06 Rendőrök ütik a sorbanállókat a Kabulbank előtt
- 8:50 Könnyebb az élet diplomával
- 8:46 Kivágatja legújabb filmjéből Carla Bruni jeleneteit Woody Allen
- 8:45 Nyilvánosságra hozták a Színikritikusok Díjának jelöltjeit
- 23:25 Iraki egyenruhába öltözött merénylő megölt két amerikai katonát
top fórum témák:
- Izraeli nagykövet: Izrael állampolgárai védelmében indított hadműveletet Gázában2010.09.08 09:14
- Ez forradalom!!! - Gyurcsánynak és Orbánnak mennie kell!!!2010.09.08 09:11
- Magyarországot fenyegetik a tálibok2010.09.08 08:48
- Simor az EU előtt sírta el magát a fizetése miatt?2010.09.08 08:47
- NyilasMisi figyelmébe2010.09.08 08:44
DELTHA ügyviteli szoftverek
Készüljön a változásokra naprakész ügyviteli programokkal.
Képzés - Magyar Oktatási Tájékoztató
Tanfolyam, egyetem, konferencia, továbbképzés adatbázis. Országos aktuális adatbázis: tanfolyamok, továbbkézések, Bsc szakok, mesterképzések.
Bérprogram Speciális Akció!
Munkaügyi, bérszámfejtő és TB rendszer MOST AKCIÓS ÁRAK!
Klíma szerelési akció!
Ön csak kiválasztja, mi kiszállítjuk, beszereljük.
Non-stop duguláselhárítás
Nyaralókereső
Kiadó nyaralók KÖZVETLENÜL A TULAJDONOSOKTÓL! Tulajdonosoknak INGYENES hirdetési lehetőség.
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Szólj hozzá!




