Az ország legnagyobb adventi koszorúja
A Dóm Téri Advent programsorozat pénteken megkezdődik
Vasárnap este fél hatkor meggyújtják az első gyertyát az ország legnagyobb adventi koszorúján a szegedi Dóm téren. A Dóm Téri Advent programsorozat már pénteken megkezdődik.
2009.11.26 15:55ma.huA négy hét alatt több mint száz programot kínáló szegedi Dóm Téri Advent a kapcsolatok örömünnepe. Alkalmat ad a baráti találkozásokra, a forraltboros-sültgesztenyés beszélgetésekre, a tűz melletti kézfogós csöndekre és a vidám, családi együttlétekre is.
A színes programok nyitányaként, pénteken a Hollóének Hungarica középkori hangszeres muzsikával invitálja a vásári nézelődőket jókedvű, karácsonyi éneklésre. A nap legüdébb színfoltjának ígérkezik zenés-jelmezes felvonulásuk, a Széchenyi tér-Kárász utca-Dugonics tér-Dóm tér útvonalon haladva, ahol a társulat táncra is csábítja menet közben a vállalkozó szelleműeket, és koncerttel zárja az estet.
Hétvégén a családoké a főszerep. Szeleburdiék két mesejátékkal, a Szalmaszáli mendemondák és az Antantémusz folk-koncerttel várják a legkisebbeket, a 10x15 méter alapterületű bálalabirintus mellett.
A szalmafalak vasárnapi zenei kínálatában megtalálható a hangszeres népi muzsika és az akusztikus soul-blues-rock műfajt képviselő, angolul éneklő Eda és az All in.
Az este legfelemelőbb pillanata minden bizonnyal, az ország legnagyobb adventi koszorúján az első lila színű gyertya meggyújtása lesz. A Dóm téri fonat nem csupán lenyűgöző méretivel hívja fel magára a figyelmet, hanem azért is, mert kizárólag természetes anyagokból készült, ötnapi munkával. A reményt és bűnbánatot kifejező gyertyaláng fellobbanása alatt a Borostyán együttes megzenésített versei hallhatók.
Az értékőrző motívumok vonulnak végig a hét első napján is, amikor a közkedvelt helyi Cuháré Tánc és Népzenei Műhely moldvai és gyimesi folkműsort ad elő. Igazi kultúrcsemegének ígérkezik a Fondor Zenekar fellépése is. Az együttes különlegessége, hogy tagjai olyan huszonéves fiatalok, akik szívből elkötelezték magukat Kalotaszeg, Szilágyság és Szatmár falusi, magyar népzenéjének megszólaltatása mellett.
Kedden ismét Apáról fiúra szállnak a bálamuzsikák, a szerda pedig utazásra csábít mindenkit. Egy interaktív szalmamese részesei lehetnek a gyerekek, míg a nagyobbak a Szeged Linedance Klub jóvoltából amerikai tájakra repülhetnek a country fülbemászó dallamaival. Az egykori gyapotföldi munkaének igazi farmerzeneként vált világhírűvé és népszerűvé. A rá táncolt koreográfia, a linedance, valódi vérpezsdítő szórakozást ígér.
A Bálaszínházba csütörtökön látogatók karácsonyi dalokat énekelhetnek, és a talányos nevű SHit Gyülekezete formáció meglepetéskoncertjének részesei lehetnek.
A Dóm Téri Advent első hete, több mint 20 ingyenes produkcióval, hangulatos, szabadtéri kézműves vásárral és egy gyertyalánggal visz közelebb Karácsony ünnepéhez.

Evett már vacsorára Napsugártányérokat?
A Napsugártányérkák a neve hangzásával ellentétben nem édesség - könnyed és ízletes vacsora, zöldségekből és kellemes gyümölcsízzel.
Willow Smith teljesen kopaszra borotválta a fejét
Sokkoló: Will Smith 11 éves lánya elvesztette a haját!
Lehetetlen? Még gyárthatunk pakolási felületet
Képek - Hova tegyük, ha már sehova se fér?
Állatvédő kampányhoz csatlakozott a színésznő
Penélope Cruz nem hajlandó szőrösen megjelenni
Felújítják a Dallast, de Hagmant már páran temetik
Haldoklik Jockey Ewing vagy visszatérhet a rák után?
Lezseren és szexisen
Képek - Laza cuccok, mégis jó a belátás...
Csütörtökön kezdte meg a szolgálatot a trónörökös
Hódító Vilmos (herceg) Falklandra feni a fogát?

Nevetséges összegből készülnek a világvégére Nyírcsaholyban
Négymillió forintot nyert el a halmozottan hátrányos helyzetű embereket segítő szociális földprogram finanszírozására a nyírcsaholyi önkormányzat.
Leszerződtek
Jókor jön a jegesedés a balatoni nádaratáshoz
Mindenki hibáztat mindenkit
A nemzeti érdek elárulása: röpült a Malév
Fél évszázada nem volt
Gyurcsányék Orbán gazdaságpolitikáját ekézik
A kormány kifizeti
Megédesíti a Vidékfejlesztési Minisztérium a gazdák életét
Az LMP szerint politikai felelősség terheli
Közpénzzel tőzsdézte el hitelét Lázár?
Több pénzintézet fogott össze
Svájc gyanakszik: befolyásolták a bankközi kamatlábat?

Válás, felelőtlen szex: egyre több a nemi beteg 45 év felett!
A szexuális úton terjedő betegségek száma a 45 év felettiek körében az utóbbi tíz évben megduplázódott - a chlamydia, a herpesz, a HIV-fertőzés is köztük van. Az okok egyszerűek és meghökkentőek.
Fertőzésszerűen terjed az agysejteken át
Alattomosan lépeget egyik zónáról a másikra az Alzheimer
Mégsem segít a kisebb adag fogyasztásához?
Bukott diéta tipp? Mese a kis tányérról...
Napi horoszkóp - 2012. február 4.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Légionárius betegség szedi áldozatait
Fürdőhelyen csapott le a kór a spanyolokra
Szervi elégtelenség is lehet az alkalmazásából
A papsajt nem gyógyít, sőt, kárt okoz?
A masszázs gyulladáscsökkentő is!
Nem csak a kellemes nyomogatás miatt jó...

Magyar előadók tisztelegnek Bob Marley emléke előtt
A Ladánybene 27 zenekar szervezésében immár hagyományosan koncertet rendeznek Bob Marley születésnapján.
Folytatódik az irodalmi-zenei koncertsorozat
Laár a Millenárison
A világot jelentő hangszálak
Színpadról hangzik el A Király Beszéde
Csapó - tessék!
Külföldiek néztek be a fapados filmszemlére
Nagyon meredek
Kinyit az ország legmeredekebb sípályája
A felvételből dupla CD és DVD jelenik meg
Hiába fagy: a 30 éves Bikini a Papp László Budapest Sportarénában
Bemutatják A tanítónő című színművet
Szerelem és csalódás a Nemzeti Színházban

Agyongázolt egy nőt az InterCity a XVII. kerületben
Halálra gázolt egy 50 év körüli nőt a vonat szombaton a főváros XVII. kerületében.
Az árokban lelte halálát
Nem számította bele a havat: összetörve halt meg
Kiskunfélegyházánál lezárták az autópályát
Balesetsorozat az M5-ösön
Odavágta az állatokat az aszfalthoz
Rengeteg pulyka pusztult el az 52-esen
Rekordévet zárt
A Volvo kitudta magának 2011-et
Nem viselkedik világbajnokhoz méltóan?
Az "öreg" Sutil szégyellné magát Hamilton helyében
50%-os kedvezményt biztosít a társaság
A bajba jutott Malév utasokon segítene a Volánbusz

Megsegítést kér a Viszkis: azt sem tudja, "fiú-e vagy lány"
Hamarosan készen áll egy nyilvános szereplésre Ambrus Attila - a Viszkis néven elhíresült rabló ezt írta közleményben, amelyet szombaton személyesen adott át az MTI-nek.
Ez az Ipswich nem az az Ipswich
16 ezer kilométert tévedtek a turista diákok
Ki juthat el az Eurovíziós Dalfesztiválra?
Képek - Újabb tíz sztárral folytatódik A Dal
Autóban szereti a legjobban Vikki
Izgató képek - A sebváltóra is rámarkol vajon?
Tragédia Gigén
Felrobbant egy kazán - súlyosan összeégett egy ember
Láng a káderlakás előtt
Elkapták a molotov-koktélos fenyegetőt
Franciaországból indult, Thaiföldig jutott
Nagy utazás: 14 ezer kilométert repült egy lufi
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:01 Bővülést tervez a borhotelt is üzemeltető cég
- 16:09 Három ájult kutyát, gazdáikkal együtt hoztak ki a rendőrök
- 15:56 Nevetséges összegből készülnek a világvégére Nyírcsaholyban
- 15:24 Elment a magyar rekorder dobóatléta
- 15:13 Megmenekülnek a langurok
- 14:55 Válás, felelőtlen szex: egyre több a nemi beteg 45 év felett!
- 14:46 Magyar előadók tisztelegnek Bob Marley emléke előtt
Főtáv ZRt.Irodavezető
Nexon Kft.Területi képviselő
LMLAND Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Gyűjtsön pontokat és a szállás egy részét fizesse pontokkal! >> - SZILVESZTER 2011 szállás, Karácsony szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Szilveszter külföldön
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Karácsonyi programok, Szilveszteri programok, Még több belföldi program>>
- Dombóvári, a szállodacápa: A SzállodaCápa Ausztriában
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Schmitt miatt röhög rajtunk a világ2012.02.04 16:32
- Ez forradalom!!! - Gyurcsánynak és Orbánnak mennie kell!!!2012.02.04 12:22
- Ilyen ez a Fidesz:2012.02.04 08:48
- NyilasMisi figyelmébe2012.02.04 08:45
- A MÁV-csoport felkészült a télre2012.02.03 23:02
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



