Nyolc Ady kötettel indul
A Nyugat íróitól is árverez a Nyugat Antikvárium
Nyolc Ady kötettel indul a Nyugat Antikvárium november 20-i, klasszikusokat és régi irodalmat felvonultató árverése
2009.11.15 15:10MTIA 392 tétel között megtalálható még Fazekas Mihály Lúdas Matyijának Teván-féle kiadása, Mikes Kelemen Törökországi leveleinek első kiadása, valamint Radnóti-versek dedikált, első kiadása. A Nyugat alkotói közül a listán szerepelnek Kosztolányi Dezső, Ignotus Pál, József Attila, Móricz Zsigmond, Illyés Gyula kötetei. Ezenkívül olyan régiségekre is lehet licitálni, mint a pest-budai és későbbi, budapesti ábrázolások, leírások, valamint számos művészettörténeti, régészeti tanulmány és térkép.
A legmagasabbra árazott tétel Buda fametszetű látképe, Hartmann Schedel Nürnbergben, 1493-ban kiadott Liber Chronicarum című munkájának latin nyelvű első kiadásából. Ez az ősnyomtatvány Buda első ismert ábrázolása, méltán kapott 200 ezer forintos kikiáltási árat. A további pest-budai ábrázolások mellett figyelmet érdemel Kassa 1617-es rézmetszetű látképe, 80 ezer forintért. Különleges ritkaság a Magyar Törvényhatósági Czimerlap - A' Szabad Királyi, és a' Bánya Városok eredeti Czímerei 150 ezer forintért.
A Lencsó Mihály János rajza után Ludwig Károly metszette lapokon a történelmi Magyarország ötvennyolc vármegyéjének címerrajza, a középső, allegorikus részképén az egyesített nagycímer rajza látható. Igazi gyűjtői darab az 1860-ban, kézírással kiállított céhlevél, Haincz András molnár mesterlegény részére, 80 ezer forintért.
Egy XVIII. századi kéziratos szakácskönyv 50 ezer, míg Tömörkény István A nyelvkérdés című tárcájának kézirata 60 ezer forintért várja vásárlóját. A piros alapú, gazdagon aranyozott és festett, gránátalmával és virágokkal díszített, egészbőr kötésű "debreceni" Petőfi-almanach 1909-ben mindössze 500 példányban jelent meg. Az aukción a 49-es számú példányt kínálják 90 ezer forintért.

Kirúgta a bébiszittert, beperelték Sharon Stone-t
Kártérítést követel Sharon Stone-tól egy Fülöp-szigeteki nő, aki több mint négy éven át az Oscar-díjas színésznő gyerekeire vigyázott.
Újraforgatják A hét mesterlövészt
Vadnyugatira vált Tom Cruise: ő lehet a fő mesterlövész
Egyszerű, mégis kiváló mártás lesz belőle
Gazdagon csak paradicsommal lehet
Ezrekért "vesztegették" el
Az elveszett majd megtalált királyi bugyogó új gazdára lelt
Van, aki rutinból rendez, más frissen debütál
Rendezési láz Hollywoodban: mindenki filmet forgat!
Thai masszőrök kényeztették az énekesnőket
Képek - Ledobták ruháikat a VIVA Comet legjobb női jelöltjei
Erdei nyugalmat biztosítanak a mini hotelek
Képek: Rezidencia a fák között - több méter magasan!

Kiemelt területként kell kezelni a kínai piacot
A kínai piacot kiemelt területként kell kezelni, a magyar vállalatok piacra jutását pedig segítené, ha több magyar szakdiplomata dolgozna Kínában.
EU-csúcs
Nem ellentétes fogalom a pénzügyi stabilitás és a növekedés
PSZÁF-adatok
Veszteségesen működtek a magánnyugdíjkasszák az első negyedévben
EU-csúcs
Schulz: fennáll Európa szétszakadásának a kockázata
Londoni elemzők
Ha tovább gyengül a forint, ismét kamatemelés jöhet
Szeretik a felek a magyar-kínai együttműködést
Kína számít a jó minőségű magyar mezőgépgyártásra
Hamarosan kormány elé kerül
A Wekerle-tervnek nem a pénzosztás a lényege

Tudjuk, hogy "gyilkol", mégis hordjuk...
A gyermekek többsége saját testsúlyánál jóval nehezebb súlyokat cipel - iskolatáska formájában -, de a felnőttekről is elmondható, hogy táskájuk szó szerint gyilkolja a hátukat.
Megfejtették a ketogén diéta titkát
Így segít a kemény diéta epilepsziás roham ellen
Napi horoszkóp - 2012. május 24.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Akár a buszon is bevethető lenne a segítség
Azonnal segítene szorongáskor az okostelefon?
Mit kell tudni, ha már eljegyeztük egymást?
Milyen hatással van a szerelem a bankszámlánkra?
A hízás oka lehet a társasági élet, az alváshiány
Észrevetted, mit tesznek veled a barátaid?
Mutassuk meg érzékeny oldalunkat is!
Mi teszi a pasit igazán szerelmessé?

Pintér Béla és Társulata Torunban szerepel
A Pintér Béla és Társulata a toruni Kontakt Fesztiválon szerepel Szutyok című előadásával; a lengyel közönség pénteken egy alkalommal láthatja a produkciót.
Ingyenes kísérőprogramokban sem lesz hiány
Thealter Fesztivál: a legjobb alternatív színházi előadások
Új nyári fesztivál
A Gödör stábja Agárdra költözik
A magyarországival együtt
Kolozsváron is lesz Ünnepi Könyvhét
Barokktól a dzsesszig
Koncert a Szent István-bazilikában
Fifty Shades
Erotikus fikciósorozat uralja a könyvpiacot
Temetéséről később intézkednek
Elhunyt Lengyel Erzsi színművész

Menet közben suhant át rajta a kidőlt fa a szélvédőkön keresztül
A Szekszárdi Rendőrkapitányságra érkezett bejelentés szerint a fa egyszerűen bement az első szélvédőn, majd a hátsón távozott.
Vezetékszakadás
Csak estére áll helyre a menetrend
Rajtuk múlik
Montezemolo: a győzelem a mi kezünkben van
Ittas külföldi autós - józan hazai ítélet
Két évig nem vezethet a "szlalomozó" szlovák sofőr
Baleset a 4-es számú főúton
Hátulról érkezett a baj: szalagkorlátnak csapódott az autó
Felborult egy pótkocsi
Takarmány lepte a 47-est
Vége a csökkenésnek?
Nem mozdultak az üzemanyagárak

Tojással lepték meg a "nem meleg, csak egynemű" pingvinpárt
Hat éve minden tavasszal lelkesen raknak fészket, de aztán szomorúan nézi a két hímből álló pingvinpár, hogy nem terem költenivaló tojás benne. Az állatkert dolgozói ezért most meglepték őket eggyel.
Emberölés miatt indult nyomozás
Megtalálták az eltűnt lajosmizsei nő holttestét
Vélhetően nem ütközött másik járművel
Holtan találták a kerékpárost az árokban
Különleges reklám a reggeli lapban
Kapirgálja meg a sárgát: kenyérillat jön az újság mellé
Hatalmas ugrás - pedig csak ruha volt rajta
Túlélte a kaszkadőr a 732 métert - ejtőernyő nélkül
Vörös zóna
Örömlányokkal fizetett Veres a reptéri taxitenderért
Minden fegyvert bevet az ellenséghez
18+ képek - Igazi nehézbombázó, keményen kell szembeszállni vele
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:05 Egyéni csúccsal elődöntős a pillangókisasszony
- 10:53 Izrael miniszter: börtönbe az illegális afrikai bevándorlókkal!
- 10:48 Kozma Dominik könnyedén elődöntős 100 m gyorson
- 10:47 Lazán fejre állította az Opelt
- 10:38 Már 141 magyar nevezhető az olimpiára
- 10:33 Az iráni atomról folytatódtak az egyeztetések Bagdadban
- 10:29 Kirúgta a bébiszittert, beperelték Sharon Stone-t
StarjobsIngatlan tanácsadó
Otthon CentrumIndkøber
Risskov AutoferienTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Milyen országot szeretnénk?2012.05.24 10:47
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.24 10:35
- Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség2012.05.24 07:35
- ÍRD LE,2012.05.23 16:52
- Hol tart Magyarország?2012.05.23 16:40
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



