"A vers, amit mondani kell"
Kaláka- Kányádi lemez a Hangzó Helikon sorozatban
A vers az, amit mondani kell - írta korábban Kányádi Sándor. A 80 éves költő, író lemezt készített a 40 éves Kaláka együttessel; a Hangzó Helikon-sorozatban most megjelent kiadványon verseit Kányádi maga mondja el, a dalokat pedig a Kaláka adja elő.
2009.11.13 16:01MTIGryllus Dániel, a Kaláka vezetője az MTI-nek elmondta: tavaly megjelentetett egy felnőtteknek szóló CD-t Fehéringes versek címmel, amelyen Kányádi Sándor mondta el verseit, ő pedig énekelte a megzenésített költeményeket és citerán játszott. "Sándor bácsi akkor azt mondta, szerinte volna még néhány vers, amit fel lehetne venni, így jött az ötlet, hogy csináljunk egy hasonló Kaláka-Kányádi lemezt gyerekeknek.
A Hangzó Helikon-sorozatban eddig csak megzenésített versek jelentek meg, versfelolvasások nem, de hol van az megírva, hogy ennek így is kell maradnia?" - idézte fel a kiadvány előtörténetét a zenész. A lemezen Kányádi Sándor 24 versét mondja el, a Kaláka pedig a költő tíz versét zenésítette meg. A költemények korábban a Napsugár című kolozsvári gyermeklapban jelentek meg, ahol Kányádi Sándor 1960-tól 1990-ig dolgozott szerkesztőként. A költő elmondta, hogy a Napsugárnál a fizetéshez és némi prémiumhoz normát kellett teljesíteni, vagyis ha úgy nézzük, nem alkotott, inkább a kötelességét végezte.
Megjegyezte: ezek a versek utóbb jó befektetésnek bizonyultak, mert amit muszájból írtak, azok sorra megjelentek, és azóta is. "Két óra alatt végeztem a kiválasztott versek elmondásával, a Kalákának jóval tovább tartott felénekelni a maguk részét. Ha az autóban hallgatjuk a CD-t, az egyenes úton én mondom a verseket, a kanyarokban jön a Kaláka" - mondta tréfásan Kányádi Sándor a kötet bemutatóján.
Tévhitnek nevezte, hogy külön vannak gyerek- és felnőttversek. Ahogy fogalmazott, karon ülőtől botra támaszkodóig kell lekötni a népet, igaz - tette hozzá - nemrég Marosvásárhelyen este 7-kor még csecsemők is voltak az estjén.
"Ismertük Sándor bácsi nevét, egyik-másik kötetét is, de amikor 1981 márciusában Csíkszeredában léptünk fel, még nem volt Kányádi-nótánk. Akkor viszont valaki lejátszotta nekünk azt a verslemezt, amelyen Kányádi az Elveszett követet mondja. Frenetikus hatással volt ránk, így kezdődött az együttműködésünk. Sok jó ötletet is kaptunk tőle, például mielőtt Dél-Amerikába indultunk koncertezni, ajánlotta, zenésítsük meg a Dél keresztje alatt című versét" - emlékezett Gryllus Dániel.
Az MTI kérdésére, hogy születnek-e még Kányádi-versek - korábban a költő azt mondta, egy bizonyos életkor után már nem fog verset írni -, Kányádi Sándor közölte: nem tudja megmondani. Az erdélyi Nagygalambfalván született és ott is élő élő Kányádi Sándor 1950-től publikál, fő művei közé tartozik A bánatos királylány kútja címmel megjelent, verseket, meséket, történeteket tartalmazó kötet, valamint a Fából vaskarikát című mesekönyv. 1993-ban Kossuth-díjat kapott, idén a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét vehette át.
A Kaláka-Kányádi: kicsiknek és nagyoknak című kiadvány illusztrációit Vogronics Zsuzsanna készítette, aki a Madáretető című Kaláka-verslemezen már dolgozott együtt az együttessel. A Hangzó Helikon versmegzenésítés-sorozatának első kiadványa öt évvel ezelőtt szintén egy Kaláka-Kányádi album volt, az a költő 75. születésnapjára jelent meg. Azóta többek között Gerendás Péter (Faludy György költeményeiből), Palya Bea (Weöres Sándor Psychéjéből), Cseh Tamás (Ady verseiből), Ferenczi György (Petőfi-versek) és Both Miklós (Radnóti-versek) lemeze jelent meg a sorozatban.
Előkészületben van egy Bródy János-lemez József Attila verseiből (korábban a Sebő együttes is zenésítette már meg József Attila verseit), a Szélkiáltó Márai-albuma, valamint Hobo Pilinszky CD-je.

Ben Kingsley perzsa tudósnak áll
Az Oscar-díjas Ben Kingsley is szerepel a Noah Gordon történelmi bestselleréből, Az orvosdoktorból készülő filmben - jelentette be a potsdami UFA Cinema produkciós cég.
Imád nyilatkozni, de bőszen védi a magánéletét
Tisztelgés a popikon előtt: életrajzi könyv George Michaelről
Ötletek a terasz otthonos dekorálására
Képek - Hogyan legyünk kint is bent?
18 jelölésből 12-t váltott díjra
Adele már megint tarolt: most a Billboard gálán söpörte be a díjakat
Új klipjéhez gyűjtötte az inspirációt
Fluor Tomi csak kötelességből bulizott
Jönnek a McCartney-lány jellegzetes táskái
Képek - Stella nem tud elszakadni a láncoktól
Alig találkoztak a munka miatt - most bepótolták!
Képek - Hujber Feri 9 hónap után lepte meg a feleségét

Budapesti társasházak is pályázhatnak a Zöldövezet programra
Budapesti társasházak közösségei is pályázhatnak ezentúl a Zöldövezet elnevezésű programra, amely hat éve segíti a civil kezdeményezéseket, hogy környezetüket közösségi akció keretében szebbé és zöldebbé alakítsák.
Sokan hagyták az utolsó napra a bevallást
Bonyolultabb és igazságtalanabb az új adórendszer?
Megállapodtak a Magyar Bankszövetséggel
Nyolcezer lakást vásárol meg a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.
Javaslatot nyújtott be a képviselő
Selmeczi módosítaná a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvényt
Ökotárs
Zöldövezet program: budapesti társasházak is pályázhatnak
SciamuS
Távközlési adó: a családok, kórházak és az ügyfélszolgálatok járnak rosszul
Londoni értesülés
EU/IMF: június végén indulhatnak a hiteltárgyalások?

Több a cukorbeteg, ahol rohangálnak az autók
Nagyobb a diabétesz kialakulásának kockázata azoknál, akik nagy forgalmú utak mellett élnek. Erre a következtetésre több kutatás elvégzése után jutottak kutatók, akik tanulmányukat a cukorbetegségről Stuttgartban rendezett konferencián mutatták be.
Ha a nőnek szex kell, többnyire kapcsolatra vágyik
Meglepő okok: a nő emiatt szexel
Gyakori a vas-, kalcium és D-vitamin hiány is
5 dolog, amiből nem kap eleget a nő!
A nem lényegretörőket nem is "olvassák végig"
Te is elköveted e-mailben a hibát?
Szőlőlé alkotóeleme gátolja a zsírsejt-fejlődést
Igyunk szőlőlét elhízás ellen?
Ne légy a szex miatt zabos, egyél inkább zabot
Ettől lesz tartósabb az erekció!
"Lehagy a nyavalyás"
Partnerrel azért jóval gyorsabban megy...

Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Nyolcak festőcsoport alkotásaiból nyílik kiállítás szeptemberben a bécsi Kunstforumban, majd 2013 őszén a párizsi Musée d'Orsay-ben mutatkozhat be a magyar modernizmus festészete a Szépművészeti Múzeum szervezésében.
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született
Endresz György légi baleset áldozata lett
Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar
Szent Lőrinc vértanúsága
Tiziano saját magát rejtette el a festményen
Az író negyedik folytatáson dolgozik
Robert Langdon ismét szimbólumokra vadászik
Kilencven éves volt a művész
Elhunyt Horia Damian
France Clidat karrierje Budapesten indult
Elhunyt a francia Liszt-virtuóz

Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Nem vette észre egy ittas sofőr, hogy az út szélén elsodort egy gyalogost Kaposváron; amikor észrevette az autóján a sérüléseket, a gépkocsivezető rendőrt hívott.
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó
Rengeteg múlik a pilótán
Jók lehetnek a Sauberek Monacóban
Fogalma sem volt, mi történt
Elütötte a gyalogost, majd rendőr hívott rongálás miatt
Végzetes vasúti baleset
Véres jelenet: leült a peron és a sín közé, de jött a miskolci gyors
Ha lehet a bajt halmozni...
Brutális rablásnak álcázta, hogy összetörte a szülei autóját
Győr
Ingyenesen parkolhatnak az elektromos járművek

18+ képek - Duplán adagoljuk a szépségeket
Kinek a szőke, kinek a fekete, de most mindenki megtalálja a magának való látványt, mert ma mindkét típust elhoztuk, ráadásul nem felváltva, hanem egyszerre pózolnak a fotós előtt!
Vízimentőket kellett hívni a folyóban rekedteknek
Vízben maradtak a tűzoltók
A rendőrségen lett vége a bulinak
Betörtek a Pannon Várszínház raktárába az ittas fiatalok
Rongálás miatt indítottak eljárást
Horogkeresztet festettek Wass Albert szobrára Debrecenben
Eltűntek a megrendelések, de az alkatrészek is
Hónapokon át loptak munkaadójuktól az alkalmazottak
Öten megsérültek
Leszakadt egy siófoki gyorsétterem mennyezete
Villám-ütötte barátján akart segíteni a férfi
...a ménkű pedig igenis üt kétszer ugyanoda!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:30 Kihalhat a titokzatos ázsiai egyszarvú
- 21:31 Ritka napfogyatkozás volt vasárnap
- 20:29 Kripta és sírok a vilonyai templom alatt
- 20:20 Több a cukorbeteg, ahol rohangálnak az autók
- 20:01 Orbán együttműködne Nikoliccsal
- 19:59 Szigorúbban büntetik a gyermekekkel szembeni bűncselekményeket
- 19:52 Felfüggesztették a jobbikos Staudt Gábor mentelmi jogát
Reed RecruitmentProjektmenedzser
Work Force Kft.Tesztmérnök
Trenkwalder Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.21 22:01
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.21 21:59
- Egységfrontban az ágazati cégek a telefonadó ellen2012.05.21 21:56
- Igazságtétel? Feleőségre vonás?2012.05.21 21:49
- Ez a Jobbik?2012.05.21 18:16
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




