Élő rocktörténelem a fővárosban
A38: Carl Palmer Budapesten!
Budapesten kezdi őszi turnéját Carl Palmer, a legendás progresszív rockzenekar, az Emerson, Lake and Palmer (ELP) dobosa, aki saját triójával, a Carl Palmer Banddel már visszatérő vendégként lép fel november 4-én az A38 állóhajó színpadán.
2009.10.31 14:10MTIA hamarosan 60 éves dobos jövő szerdán is a tőle megszokott rendhagyó színpadképpel, az abszolút középponti szerepet betöltő impozáns dobfelszereléssel uralja majd a koncertpódiumot. Az ELP klasszikus zenei inspirációkkal kacérkodó, kifinomultan bonyolult életművében mindig elengedhetetlenül markáns elem volt a Keith Emerson virtuóz billentyűs játékát rockos alapokra helyező, kérlelhetetlenül kemény dobjáték.
Utóbbit ellenállhatatlan erővel lüktető dübörgés jellemzi, amelynek a rockzenére gyakorolt stílusteremtő hatása legfeljebb csak John Bonham-éhez, a Led Zeppelin ütőséhez mérhető. A Carl Palmer Band az ELP hagyományaira épít. A banda egyrészt a Pictures At An Exhibition (Egy kiállítás képei) című, 1971-ben megjelent, Muszorgszkij klasszikusának merész rockzenei átiratával kirukkoló ELP-album anyagával, másrészt egy Best of ELP-programmal érkezik. Budapest az európai koncertsorozat első állomása.
Tavaly augusztus óta a nem kevésbé nagy hírű Asia tagjaként járta be az Egyesült Államokat, Japánt és Európát, most ősszel pedig már ismét saját zenekarával utazza be az európai kontinenst és Nagy-Britanniát.
A fellépéseken a zseniális, és ifjú kora ellenére máris a Brighton Institute of Modern Music művészképző tanáraként dolgozó Paul Bielatowicz gitáros, valamint Stuart Clayton basszusgitáros kíséri. Palmer már 15 évesen profi zenekarban játszott, és mindössze 20 éves volt, amikor az akkor már igazi nagyágyúnak számító Keith Emerson hívta zenélni.
A King Crimson első énekes-gitárosa, Greg Lake csatlakozásával született meg az Emerson, Lake and Palmer trió, amelyet a korabeli sajtó már megalakulásának pillanatában szupergroupnak kiáltott ki. Az ELP rá is szolgált erre: első fellépésük után - mely az Isle of Wight fesztiválon volt, több mint félmillió ember előtt - egy csapásra világhírűvé váltak, és 1970-ben megjelent első albumuk.
Az azt követő Tarkus című lemezük alapmű lett, akárcsak harmadik kiadványuk, amely Muszorgszkij Egy kiállítás képei című darabjának rockátirata. Emerson, Lake és Palmer 1979-ig zenélt együtt. Palmer ezt követően először saját zenekarral próbálkozott, majd egy másik szupercsapatban, az Asiában folytatta, egészen 1991-ig, amikor az ELP újjáalakult, és Black Moon című albuma után egy éves világ körüli turnét tett. Számtalan koncert után a három zenész útjai ismét elváltak.
Az ELP lemezei a mai napig jól fogynak, azóta megjelent a legendás első fellépés felvételét tartalmazó dvd, Birth of a Band: Isle of Wight Festival címmel. Carl Palmer ma már nem egyszerűen a "P az ELP-ből", hiszen elképesztő gyorsaságával és mesteri dobolási technikájával szólóban is képes lázba hozni a rock rajongóit. Neve ott szerepel a kortárs rock élmezőnyében, és harminc évvel azután, hogy bemutatkozott a zenerajongók előtt, továbbra is ő a "dobosok dobosa".

Ben Kingsley perzsa tudósnak áll
Az Oscar-díjas Ben Kingsley is szerepel a Noah Gordon történelmi bestselleréből, Az orvosdoktorból készülő filmben - jelentette be a potsdami UFA Cinema produkciós cég.
Imád nyilatkozni, de bőszen védi a magánéletét
Tisztelgés a popikon előtt: életrajzi könyv George Michaelről
Ötletek a terasz otthonos dekorálására
Képek - Hogyan legyünk kint is bent?
18 jelölésből 12-t váltott díjra
Adele már megint tarolt: most a Billboard gálán söpörte be a díjakat
Új klipjéhez gyűjtötte az inspirációt
Fluor Tomi csak kötelességből bulizott
Jönnek a McCartney-lány jellegzetes táskái
Képek - Stella nem tud elszakadni a láncoktól
Alig találkoztak a munka miatt - most bepótolták!
Képek - Hujber Feri 9 hónap után lepte meg a feleségét

Budapesti társasházak is pályázhatnak a Zöldövezet programra
Budapesti társasházak közösségei is pályázhatnak ezentúl a Zöldövezet elnevezésű programra, amely hat éve segíti a civil kezdeményezéseket, hogy környezetüket közösségi akció keretében szebbé és zöldebbé alakítsák.
Sokan hagyták az utolsó napra a bevallást
Bonyolultabb és igazságtalanabb az új adórendszer?
Megállapodtak a Magyar Bankszövetséggel
Nyolcezer lakást vásárol meg a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.
Javaslatot nyújtott be a képviselő
Selmeczi módosítaná a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvényt
Ökotárs
Zöldövezet program: budapesti társasházak is pályázhatnak
SciamuS
Távközlési adó: a családok, kórházak és az ügyfélszolgálatok járnak rosszul
Londoni értesülés
EU/IMF: június végén indulhatnak a hiteltárgyalások?

Több a cukorbeteg, ahol rohangálnak az autók
Nagyobb a diabétesz kialakulásának kockázata azoknál, akik nagy forgalmú utak mellett élnek. Erre a következtetésre több kutatás elvégzése után jutottak kutatók, akik tanulmányukat a cukorbetegségről Stuttgartban rendezett konferencián mutatták be.
Ha a nőnek szex kell, többnyire kapcsolatra vágyik
Meglepő okok: a nő emiatt szexel
Gyakori a vas-, kalcium és D-vitamin hiány is
5 dolog, amiből nem kap eleget a nő!
A nem lényegretörőket nem is "olvassák végig"
Te is elköveted e-mailben a hibát?
Szőlőlé alkotóeleme gátolja a zsírsejt-fejlődést
Igyunk szőlőlét elhízás ellen?
Ne légy a szex miatt zabos, egyél inkább zabot
Ettől lesz tartósabb az erekció!
"Lehagy a nyavalyás"
Partnerrel azért jóval gyorsabban megy...

Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Nyolcak festőcsoport alkotásaiból nyílik kiállítás szeptemberben a bécsi Kunstforumban, majd 2013 őszén a párizsi Musée d'Orsay-ben mutatkozhat be a magyar modernizmus festészete a Szépművészeti Múzeum szervezésében.
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született
Endresz György légi baleset áldozata lett
Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar
Szent Lőrinc vértanúsága
Tiziano saját magát rejtette el a festményen
Az író negyedik folytatáson dolgozik
Robert Langdon ismét szimbólumokra vadászik
Kilencven éves volt a művész
Elhunyt Horia Damian
France Clidat karrierje Budapesten indult
Elhunyt a francia Liszt-virtuóz

Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Nem vette észre egy ittas sofőr, hogy az út szélén elsodort egy gyalogost Kaposváron; amikor észrevette az autóján a sérüléseket, a gépkocsivezető rendőrt hívott.
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó
Rengeteg múlik a pilótán
Jók lehetnek a Sauberek Monacóban
Fogalma sem volt, mi történt
Elütötte a gyalogost, majd rendőr hívott rongálás miatt
Végzetes vasúti baleset
Véres jelenet: leült a peron és a sín közé, de jött a miskolci gyors
Ha lehet a bajt halmozni...
Brutális rablásnak álcázta, hogy összetörte a szülei autóját
Győr
Ingyenesen parkolhatnak az elektromos járművek

18+ képek - Duplán adagoljuk a szépségeket
Kinek a szőke, kinek a fekete, de most mindenki megtalálja a magának való látványt, mert ma mindkét típust elhoztuk, ráadásul nem felváltva, hanem egyszerre pózolnak a fotós előtt!
Vízimentőket kellett hívni a folyóban rekedteknek
Vízben maradtak a tűzoltók
A rendőrségen lett vége a bulinak
Betörtek a Pannon Várszínház raktárába az ittas fiatalok
Rongálás miatt indítottak eljárást
Horogkeresztet festettek Wass Albert szobrára Debrecenben
Eltűntek a megrendelések, de az alkatrészek is
Hónapokon át loptak munkaadójuktól az alkalmazottak
Öten megsérültek
Leszakadt egy siófoki gyorsétterem mennyezete
Villám-ütötte barátján akart segíteni a férfi
...a ménkű pedig igenis üt kétszer ugyanoda!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:30 Kihalhat a titokzatos ázsiai egyszarvú
- 21:31 Ritka napfogyatkozás volt vasárnap
- 20:29 Kripta és sírok a vilonyai templom alatt
- 20:20 Több a cukorbeteg, ahol rohangálnak az autók
- 20:01 Orbán együttműködne Nikoliccsal
- 19:59 Szigorúbban büntetik a gyermekekkel szembeni bűncselekményeket
- 19:52 Felfüggesztették a jobbikos Staudt Gábor mentelmi jogát
Reed RecruitmentProjektmenedzser
Work Force Kft.Tesztmérnök
Trenkwalder Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.21 22:01
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.21 21:59
- Egységfrontban az ágazati cégek a telefonadó ellen2012.05.21 21:56
- Igazságtétel? Feleőségre vonás?2012.05.21 21:49
- Ez a Jobbik?2012.05.21 18:16
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




