
November 9-én, a MÜPÁ-ban
Ünnepi hangverseny a Kálvin-emlékévek tiszteletére
Ünnepi hangversenyt tartanak november 9-én a Művészetek Palotájában a Kálvin-emlékévek tiszteletére; az idei magyarországi Kálvin-ünnepségek záróakkordjaként három magyar református zeneszerző kórusművét mutatják be.
2009.10.31 10:06, MTI
A hangversenyt nyitó mű, Draskóczy László Cor meum című szerzeménye kapcsolódik legszorosabban a reformátor személyéhez, mert a Kálvin életére jellemző két fontos jelmondatra épül: "Szívemet égő áldozatul hozom az Úrnak", és "Egyedül Istené a dicsőség" - közölte a Magyarországi Református Egyház (MRE) zsinati irodája az MTI-vel. Mint írták, Vajda János Adj már csendességet! című alkotása Balassi Bálint versét zenésíti meg, és a hallgatót a XVI. századi magyar reformáció idejébe kalauzolja el.
A kompozícióban elhangzik a Keresztelő Jánostól származó, később úrvacsorai könyörgéssé vált mondat: "Istennek Báránya, ki bűnünket elveszed, irgalmazz nékünk!" Gárdonyi Zsolt magyarországi bemutatóként elhangzó műve a Kálvin Jánossal szorosan összefüggő genfi zsoltárgyűjtemény 8. zsoltárát dolgozza fel orgonakíséretes vegyeskari kompozíciójában. A koncert második felét orgona-improvizáció nyitja, majd a XX. századi magyar protestáns egyházzene egyik kimagasló egyénisége, Gárdonyi Zoltán (Gárdonyi Zsolt édesapja) két szerzeménye hangzik el, az egyik a tékozló fiúról szóló kisoratórium a krisztusi példázatról, a másik a 45. zsoltár szövegére készült Dicsérő ének, amely az ünnepi hangversenyt zárja. Közreműködik a Debreceni Kollégiumi Kántus, a Psalterium Hungaricum Vegyeskar, a Soli Deo Gloria Kamarakórus, illetve Pálúr János és Virágh András Gábor orgonán; vezényel Arany János, Berkesi Sándor és Hargita Péter.
A Kálvin-emlékéveket idén Kálvin János születésének 500., 2014-ben pedig halálának 450. évfordulója alkalmából tartja világszerte a református egyház. Az MRE több országos programmal emlékezett idén a felekezet alapítójára.
Március 18-án Debrecenben emlékkiállítás nyílt Kálvin életéről, valamint munkásságáról szóló tanulmányköteteket is megjelentettek. A Kálvin-emlékévekhez kapcsolták a Fadd-Domboriban tartott Csillagpont elnevezésű református ifjúsági találkozót is. A Magyar Posta emlékbélyeget bocsátott ki, a Magyar Nemzeti Bank pedig 5000 forintos érméket jelentetett meg a reformátor tiszteletére.
Augusztusban ünnepi ülést és nemzetközi konferenciát tartott a Károli Gáspár Református Egyetem doktori kollégiuma és a Kálvin Emlékbizottság, amelyen előadásokat tartottak a reformátor életéről és teológiájának hatástörténetéről. Kálvin János (Jean Calvin) francia származású svájci vallásreformátor, teológus 1509. július 10-én született a franciaországi Noyonban, teológiai és jogi tanulmányai során ismerkedett meg a lutheri-reformátori eszmékkel.
1536-ban Genfbe hívták, majd Strasbourgban a hugenotta menekültek lelkipásztora lett, később visszatért Genfbe. Melanchton Fülöppel kidolgozta az ágostai hitvallás módosított változatát. Bázelben, 26 évesen fejezte be és adta ki élete végéig folyamatosan finomított fő művét, A keresztény vallás rendszerét. Művét magyarra először Szenczi Molnár Albert fordította le 1624-ben. Kálvin János 1564. május 27-én hunyt el, végrendelete szerint Genfben jeltelen sírban temették el, feltételezett nyughelyén emléktábla áll.
Hozzáadom a könyvjelzőhöz | ![]() | Szólj hozzá! |

Megdöbbentő képek - Whitney Houston zabál, mert nem drogozhat
A közelmúltban már napvilágot látott néhány megdöbbentő fotó az egykor vékony, bámulatos hangú sztárról - Whitney Houston a kábítószerrel ugyan leszámolt, de "pótlék" híján egyre csak hízik.
Nagymamájától látta az aranyat érő tippet...
Eperrel sikálja a fogát Catherine Zeta-Jones
A Hétmérföldes szerelem egy igazán romantikus film
Drew Barrymore távkapcsolatban!
Élőben már egymást tépték volna...
"Ebben a nőben nincs semmi!" - Depardieu durván beszólt Binoche-nak
Bontakozz ki a színek segítségével
Legyen színes kavalkád a ruhatáradban!
Mivel örvendeztesd meg vendégeidet?
Különleges díszek és emlékek - modern esküvőre!
Tarts egy bikinis fotót a hűtöszekrényen...
Topmodellek 22 tippje: hogyan légy fitt és szép!

Négymilliárd dollárért adják el a Burger Kinget
Elfogadta a potenciális új tulajdonosok közel négy milliárd dolláros vételi ajánlatát a Burger King - számolt be a New York Times.
Folynak az ártárgyalások
Szeptembertől drágul a kenyér
A vártnál jobb eredményeket produkál a forint
Lendületes forinterősödés a bankközi piacon
Barát vagy ellenség az IMF?
MSZP: "a Fidesz hagyja abba a hazudozást!"
Bosznia megállapodásra jutott az IMF-fel
Matolcsy: idén pénzügyi stabilizáció, jövőre reformok
Doktori bajok
Hálapénz nélkül nem jár megfelelő ellátás?
Utcára kerülnek a családok?
Semmi hír a mentőcsomagról - bajban a devizahitelesek

Lenmag - egyél sokat belőle!
Egyszerre a divat és az élelmiszeripar királynője. Kényelmes és finom. Természetes és tápláló. Bemutatom: Ő a lenmag.
Sok vita van miatta? Miért?
Miért utáljuk az ex-barátnőt?
Gyilkol a biszfoszfonát
Nyelőcsőrákot okoz a medicína?
A savas táplálékok is károsíthatják
7 tipp a fogzománc elvékonyodása ellen
Tippek, hogy könnyebb legyen
Hogyan előzhető meg a szülés utáni depresszió?
Játszva kivédi az embóliát
Csökkenti az agyi érkatasztrófa kockázatát az új véralvadásgátló
Bevitaminoztak a holland kutatók
Zöldséggel és gyümölccsel a tüdőrák ellen?

Letz Zep tour a Sportarénában
Bármilyen hihetetlen, de már harminc év telt el azóta, hogy a dobos, John Bonham eltávozott és így a legendás Led Zeppelin feloszlott.
Papadimitriu Athinát megtiszteltetés érte
A magyar énekesnő nagykoncertet ad Görögországban
Nádasdy Ádám fordításában olvasható
Egyedi mangasorozat jelenik meg a Hamletről
Állapotfelméréssel buzdítanak a gyaloglásra
Séta van! - A legjobb kampány az ARC kiállításon
Legközelebb Párizsban mutatják be
Parádézik a Bibliothéque Pascal a világ filmbemutatóin
Rímben zakatol a versvonat
Reklám helyett versek az egyik szentendrei HÉV szerelvényen
Jönnek az Erkel-napok
Elmaradnak a Budapesti Zenei Hetek

Dízelvarázzsal megbolondított, környezetkímélő gépek dübörögnek
Gazdaságos üzemeltetésű az alacsony fogyasztás miatt, soha el nem fogyó erő a tekintélyes nyomaték okán - a dízel autók jellemzője egykor. Alacsony fogyasztással párosuló csekély széndioxid kibocsátás, sportosan mozgatható, dinamikus erőforrás - a dízel legújabb generációjának jellemzői napjainkban.
2.994 új személygépkocsit adtak el
Augusztusban meglódult az autóbiznisz?
515 km/órával repesztett
Rekordsebességet robogott az elektromos autó
Több, mint ezer kilométert ment
Önálló életre kelt autó
Gyorshajtók száguldoznak
Három nap alatt több mint 11 ezer sebességtúllépést regisztráltak a rendőrök
Ünnepélyes gyártásindító augusztus 26-án
Beindult a Nissan Juke gyártása
Csak 15 évre szól a jövőben
Korlátozzák a német jogosítványok érvényességét

Az X-faktor mindenkit jobban érdekel?
A mindkét tehetségkutató műsort nézőknek az X-Faktor jobban tetszett, mint a Megasztár: Összességében az X-Faktort átlagosan 3,54-re osztályozták, a Megasztárt pedig 3,28-ra.
Bodri Krisztina nem használta ki párja szakmáját
Felháborodott a szépség: Nem szabattam szét magam!
Lezárták a környéket
Világháborús bombákat találtak a Műjégpályánál
Egyikük a pszichiátriára bőgte magát
Bizsut loptak viccből: két éjszakára elzárták a gimnazista lányokat
"Mintha a falnak beszéltem volna"
Bódi Gusztiéknál repülnek a koszos zoknik!
A helyszínen meghalt
Kerekesszékkel hajtott a vonat elé
Vincent tanár úrból Martine tanárnő lett
Nővé operálták a katolikus gimnázium tanárát
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:00 Megdöbbentő képek - Whitney Houston zabál, mert nem drogozhat
- 20:14 Négymilliárd dollárért adják el a Burger Kinget
- 20:00 A szépségnek ára van? Melyik termékekre érdemes több pénzt szánnod?
- 19:24 Szeptembertől drágul a kenyér
- 19:00 Eperrel sikálja a fogát Catherine Zeta-Jones
- 18:47 A Fidesz viszi a pálmát 1,4 millióval
- 18:15 Drew Barrymore távkapcsolatban!
top fórum témák:
- "Még van esély az IMF-megállapodás megújítására"2010.09.03 18:12
- Kondorosi a Hír Tv-ből értesült az MTV-székház ostromáról2010.09.03 17:51
- Mesterházy: Az elmúlt 100 nap megrengetde az országot és a demokráciát2010.09.03 17:49
- MSZP: "a Fidesz hagyja abba a hazudozást!"2010.09.03 17:44
- Schmuck kétezerrel lecsúszott2010.09.03 17:20
DELTHA ügyviteli szoftverek
Készüljön a változásokra naprakész ügyviteli programokkal.
Képzés - Magyar Oktatási Tájékoztató
Tanfolyam, egyetem, konferencia, továbbképzés adatbázis. Országos aktuális adatbázis: tanfolyamok, továbbkézések, Bsc szakok, mesterképzések.
Bérprogram Speciális Akció!
Munkaügyi, bérszámfejtő és TB rendszer MOST AKCIÓS ÁRAK!
Klíma szerelési akció!
Ön csak kiválasztja, mi kiszállítjuk, beszereljük.
Non-stop duguláselhárítás
Nyaralókereső
Kiadó nyaralók KÖZVETLENÜL A TULAJDONOSOKTÓL! Tulajdonosoknak INGYENES hirdetési lehetőség.
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Szólj hozzá!






