A "legnégerebb hangú magyar bluesénekes"
Deák Bill Gyula - Életmű koncert a Papp László Sportarénában
Tavaly telt házas koncerttel ünnepelte 60. születésnapját, idén újabb nagyszabású fellépésre készül. A "legnégerebb hangú magyar bluesénekes" november 20-án teljes életművének legnépszerűbb dalait adja elő a Papp László Budapest Sportarénában.
2009.10.20 14:45ma.huAz este keretében Bill, a király pályafutásának kiemelkedő momentumai elevenednek fel: a Hobo Blues Bandben eltöltött időszak, a rockmusicalekben nyújtott emlékezetes alakítások, valamint szólókarrierjének legfontosabb számait hallhatják majd a rajongók. Biográfia Deák Bill Gyula 1948. november 8-án született Budapesten, Kőbányán. Fiatalkorában Beatles-t hallgatott, majd áttérve a Rolling Stonesra és Jimi Hendrixre, megismerte a rockzenét. Nagy hatással voltak rá a hazai rockgéniuszok, így Radics Béla és Orszáczky Miklós is.
A kőbányai Sztár együttesben külföldi dalok éneklésével kezdte pályafutását, majd később mint jazzénekes a Napsugár, a Wanderers és a Loyd zenekarokban énekelt, de első komolyabb együttese a Syrius volt. 1979 nyaráig vendégként lépett fel a Hobo Blues Band-del, később viszont állandó tagja lett a zenekarnak. Kezdetben a rock és a bluesmuzsika klasszikusait, Rolling Stones-, Doors-, Hendrix-, Cream-nótákat játszottak magyarul, Földes László „Hobo” fordításában. Először ezzel a bandával lépett fel igazán nagy közönség előtt a 1980-as évek elején, s ekkor vált elismert énekessé.
Az együttes számos művelődési házban és fesztiválon fellépett, egy év alatt hihetetlen népszerűségre tett szert, melyhez nagyban hozzájárult Bill szereplése. Felléptek a legendás Fekete Bárány Fesztiválon, amely az akkori rendszert elutasító, szabadságkereső fiatalok számára releváns élménynek bizonyult. Többször is kiérdemelték a különböző közönségszavazásokon az év együttese, az év előadója, az év egyénisége, az év hangszeres előadója címeket. Viszont 1985-ben Bill kilépett a bandából.
Mindeközben Bill szerepet kapott a '81-es Kopaszkutya című Szomjas György filmben, amit később betiltottak. 1983-ban még szélesebb ismertségre tett szert Torda táltosának szerepében a Szörényi Levente–Bródy János rockoperában, az István, a királyban, melyben nagyszerű alakítása és hangja lenyűgözte a közönséget.
Később az Itt élned, halnod kell, a János vitéz és a Jézus Krisztus szupersztár című musicalekben szerepelt. 1983-ban kezdte el szólópályáját, s megalapította a Bill és a Box Company-t Bencsik Sándorral (a P. Mobil és a P. Box egykori tagjával), majd ugyan ebben az évben Rossz vér címmel megjelentette első szólólemezét, majd 1986-ban a Mindhalálig blues című albummal jelentkezett.
Egy évvel később, 1987-ben a Deák Bill Blues Band zenekarvezetője lett, amivel Dániában és az egykori Nyugat-Németországban is fellépett, s a '90-es évektől kezdve vidéken és Budapesten is nagy sikerrel koncertezett. Az 1993-as Bűnön, börtönön, bánaton túl című lemeze megjelenése után hat évig nem készített új anyagot. 1999-ben megjelentette a Bort, bluest, békességet albumát, majd rá két évvel a Bill Kapitány Blues Cirkuszát, amit 2001-ben újra kiadtak CD-n és kazettán a Mindhalálig blues-zal együtt. 2007-ben Bill kapta a Blues Patika Életmű-díjat Tátrai Tibor és Sharrie Williams mellett.
Tavaly március 7-én újabb díjban részesült mégpedig az első Pont FM Életmű-díjban, majd április 15-én, kilenc év után megjelent hatodik nagylemeze Hatvan csapás címmel. Egy éve a Hobo Blues Band az együttes 30 éves évfordulóját egy jubileumi koncerttel ünnepelte meg a Papp László Budapest Sportarénában azokkal a vendégekkel, akik részt vettek a zenekar pályafutásában, így köztük Deák Bill Gyulával is.
Idén február 11-én a Fonogram díjkiosztó gálán Életmű-díjat kapott, amit a Millenáris Teátrumban vett át, Március 24-én Bill kiadta első koncertalbumát 60. születésnapi jubileumi nagykoncert címen DVD-n, amin többnyire a Hatvan csapás lemez számai hallhatóak. Május 30-ra, a Pannónia Fesztiválra újra összeállt az egykori Hobo Blues Band, Póka Egon, Tátrai Tibor, Solti János, Deák Bill Gyula és Hobo személyében.
Diszkográfia
Hobo Blues Band
1980 - Középeurópai Hobo Blues
1982 - Oly sokáig voltunk lenn
1983 - Még élünk
1984 - Vadászat
1993 - Kopaszkutya
1994 - Csintalan lányok, rossz fiúk
Szólóalbumok
1984 - Rossz vér
1986 - Mindhalálig blues
1993 - Bűnön, börtönön, bánaton túl
1999 - Bort, bluest, békességet
2001 - Bill kapitány blues cirkusza
2008 - Hatvan csapás
Koncertalbumok
2009 - 60. születésnapi jubileumi nagykoncert
Egyéb
1995 - A zöld, a bíbor és a fekete
Filmszerepek
1981 - Kopaszkutya
1983 - Könnyű testi sértés
1983 - István, a király
1998 - Atilla, Isten kardja
Díjak
2007 - Blues Patika Életmű-díj 2008 - Pont FM Életmű-díj 2009 - Fonogram Életmű-díj.

Ben Kingsley perzsa tudósnak áll
Az Oscar-díjas Ben Kingsley is szerepel a Noah Gordon történelmi bestselleréből, Az orvosdoktorból készülő filmben - jelentette be a potsdami UFA Cinema produkciós cég.
Imád nyilatkozni, de bőszen védi a magánéletét
Tisztelgés a popikon előtt: életrajzi könyv George Michaelről
Ötletek a terasz otthonos dekorálására
Képek - Hogyan legyünk kint is bent?
18 jelölésből 12-t váltott díjra
Adele már megint tarolt: most a Billboard gálán söpörte be a díjakat
Új klipjéhez gyűjtötte az inspirációt
Fluor Tomi csak kötelességből bulizott
Jönnek a McCartney-lány jellegzetes táskái
Képek - Stella nem tud elszakadni a láncoktól
Alig találkoztak a munka miatt - most bepótolták!
Képek - Hujber Feri 9 hónap után lepte meg a feleségét

Budapesti társasházak is pályázhatnak a Zöldövezet programra
Budapesti társasházak közösségei is pályázhatnak ezentúl a Zöldövezet elnevezésű programra, amely hat éve segíti a civil kezdeményezéseket, hogy környezetüket közösségi akció keretében szebbé és zöldebbé alakítsák.
Sokan hagyták az utolsó napra a bevallást
Bonyolultabb és igazságtalanabb az új adórendszer?
Megállapodtak a Magyar Bankszövetséggel
Nyolcezer lakást vásárol meg a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.
Javaslatot nyújtott be a képviselő
Selmeczi módosítaná a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvényt
Ökotárs
Zöldövezet program: budapesti társasházak is pályázhatnak
SciamuS
Távközlési adó: a családok, kórházak és az ügyfélszolgálatok járnak rosszul
Londoni értesülés
EU/IMF: június végén indulhatnak a hiteltárgyalások?

Több a cukorbeteg, ahol rohangálnak az autók
Nagyobb a diabétesz kialakulásának kockázata azoknál, akik nagy forgalmú utak mellett élnek. Erre a következtetésre több kutatás elvégzése után jutottak kutatók, akik tanulmányukat a cukorbetegségről Stuttgartban rendezett konferencián mutatták be.
Ha a nőnek szex kell, többnyire kapcsolatra vágyik
Meglepő okok: a nő emiatt szexel
Gyakori a vas-, kalcium és D-vitamin hiány is
5 dolog, amiből nem kap eleget a nő!
A nem lényegretörőket nem is "olvassák végig"
Te is elköveted e-mailben a hibát?
Szőlőlé alkotóeleme gátolja a zsírsejt-fejlődést
Igyunk szőlőlét elhízás ellen?
Ne légy a szex miatt zabos, egyél inkább zabot
Ettől lesz tartósabb az erekció!
"Lehagy a nyavalyás"
Partnerrel azért jóval gyorsabban megy...

Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Nyolcak festőcsoport alkotásaiból nyílik kiállítás szeptemberben a bécsi Kunstforumban, majd 2013 őszén a párizsi Musée d'Orsay-ben mutatkozhat be a magyar modernizmus festészete a Szépművészeti Múzeum szervezésében.
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született
Endresz György légi baleset áldozata lett
Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar
Szent Lőrinc vértanúsága
Tiziano saját magát rejtette el a festményen
Az író negyedik folytatáson dolgozik
Robert Langdon ismét szimbólumokra vadászik
Kilencven éves volt a művész
Elhunyt Horia Damian
France Clidat karrierje Budapesten indult
Elhunyt a francia Liszt-virtuóz

Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Nem vette észre egy ittas sofőr, hogy az út szélén elsodort egy gyalogost Kaposváron; amikor észrevette az autóján a sérüléseket, a gépkocsivezető rendőrt hívott.
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó
Rengeteg múlik a pilótán
Jók lehetnek a Sauberek Monacóban
Fogalma sem volt, mi történt
Elütötte a gyalogost, majd rendőr hívott rongálás miatt
Végzetes vasúti baleset
Véres jelenet: leült a peron és a sín közé, de jött a miskolci gyors
Ha lehet a bajt halmozni...
Brutális rablásnak álcázta, hogy összetörte a szülei autóját
Győr
Ingyenesen parkolhatnak az elektromos járművek

18+ képek - Duplán adagoljuk a szépségeket
Kinek a szőke, kinek a fekete, de most mindenki megtalálja a magának való látványt, mert ma mindkét típust elhoztuk, ráadásul nem felváltva, hanem egyszerre pózolnak a fotós előtt!
Vízimentőket kellett hívni a folyóban rekedteknek
Vízben maradtak a tűzoltók
A rendőrségen lett vége a bulinak
Betörtek a Pannon Várszínház raktárába az ittas fiatalok
Rongálás miatt indítottak eljárást
Horogkeresztet festettek Wass Albert szobrára Debrecenben
Eltűntek a megrendelések, de az alkatrészek is
Hónapokon át loptak munkaadójuktól az alkalmazottak
Öten megsérültek
Leszakadt egy siófoki gyorsétterem mennyezete
Villám-ütötte barátján akart segíteni a férfi
...a ménkű pedig igenis üt kétszer ugyanoda!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:30 Kihalhat a titokzatos ázsiai egyszarvú
- 21:31 Ritka napfogyatkozás volt vasárnap
- 20:29 Kripta és sírok a vilonyai templom alatt
- 20:20 Több a cukorbeteg, ahol rohangálnak az autók
- 20:01 Orbán együttműködne Nikoliccsal
- 19:59 Szigorúbban büntetik a gyermekekkel szembeni bűncselekményeket
- 19:52 Felfüggesztették a jobbikos Staudt Gábor mentelmi jogát
Reed RecruitmentProjektmenedzser
Work Force Kft.Tesztmérnök
Trenkwalder Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.21 22:01
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.21 21:59
- Egységfrontban az ágazati cégek a telefonadó ellen2012.05.21 21:56
- Igazságtétel? Feleőségre vonás?2012.05.21 21:49
- Ez a Jobbik?2012.05.21 18:16
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




