Portréfilmek és színházi előadások!
A Magyar Dráma Napja a Duna Televízióban
Épp negyedszázada, hogy magyar írók javaslatára szeptember 21-én a Magyar Dráma Napját köszöntik, arra emlékezve, hogy ezen a napon mutatták be 1883-ban Madách Imre Az ember tragédiája című művét.
2009.09.17 18:15ma.huA Duna Televízió szeptember 20-án és 21-én játék- és portréfilmekkel, színházi előadások felvételeivel köszönti a Magyar Dráma Napját.
Az ünnepi műsorfolyam szeptember 20-án, 13.30-kor a Madách című 1944-ben készült játékfilmmel indul, majd 20.50-kor Hubay Miklós: Ők tudják, mi a szerelem című darabját tekinthetik meg a nézők a Nemzeti Színház előadásában, felvételről.
21.45-kor A Teremtéstől az Emberig című mű kerül képernyőre, amelyben Hubay Miklós drámaíró és Lengyel György színházi rendező beszélgetnek Madách remekművéről és a színházról. Szeptember 21-én a Tálentumban (16.00) Hubay Miklós Kossuth-díjas író és műfordító beszél pályájáról, valamint Kívánságkosár című népszerű műsorunk is a mai magyar drámairodalomnak és Madách Imre szellemiségének szenteli aznapi adását.
Este 20.55-kor Jeles András Angyali üdvözlet című filmjét vetítik. Az ünnepi műsorfolyamot az Egy ember tragédiája - dr. Németh Antal portré című dokumentumfilm zárja 22.35-kor, amely a méltatlanul elfeledett rendező életét mutatja be archív felvételekkel. Az ünnepi műsorfolyam szeptember 20-án, 13.30-kor a Madách (Egy ember tragédiája) című filmmel indul. Az 1944-ben készült alkotásban Madách Imre anyja tiltakozása ellenére feleségül veszi Fráter Erzsit, aki „nem feleségnek való". Madáchot a szabadságharc, majd a börtön elszakítja családjától.
Mialatt férje Pesten raboskodik, Erzsi az udvarlóját fogadja. Az internálásból hazatérő Madáchot nem a régi békés élet fogadja Sztregován, Erzsi csak a szórakozásnak él. Miután férjét betegen otthon hagyja egy bál kedvéért, Madách - anyja rábeszélésére - kiutasítja feleségét a házból...
A film főszereplői: Ajtay Andor, Jávor Pál, Ladomerszky Margit és Somlay Arthur.
20 óra 50 perckor Hubay Miklós: Ők tudják, mi a szerelem című darabját tekinthetik meg nézőink a Nemzeti Színház előadásában felvételről. Az egy felvonásos mű egyszerre burleszk és tragédia, melyben Hektor Berlioz 48 év után fölkeresi ifjúkori szerelmét, Estellát.
Az idős hölgy immár nagymama, s Berlioz sem fiatal már. S mégis, ez az a találkozás, amikor minden megtörténhet. Az 1998-as előadás szerepeit Sinkovits Imre, Tolnay Klári, Hámori Ildikó, Juhász Judit, Fülöp Zsigmond és Drahota Andrea alakítják.
21.45-kor A Teremtéstől az Emberig című mű kerül képernyőre, amelyben Hubay Miklós drámaíró, aki kötetnyi tanulmányt írt Az ember tragédiájáról és Lengyel György színházi rendező, aki 1954-ben még gimnazistaként rendezte meg először az akkor tiltott Madách-művet, beszélnek szeretetük közös tárgyáról, Madách remekművéről és a színházról.
Szeptember 21-én a Tálentumban (16.00) Hubay Miklós Kossuth-díjas író és műfordító mesél pályájáról és nemzedékével közös örökségről: a művészetbe vetett hitéről.
Aznap Kívánságkosár című népszerű műsorunk is a mai magyar drámairodalomnak és Madách Imre szellemiségének szenteli adását. Morvai Noémi és Banner Géza műsorvezetők meglepetésvendégekkel várják a nézőket 11.30-tól.
21-én 20.55-kor az Angyali üdvözlet című filmet vetítjük. Jeles András 1983-ban készítette el Az ember tragédiájának filmváltozatát. Spiró György író nyilatkozta a film láttán:
„két rendezőt ismerek eddig, akinek a Tragédiáról eddig eszébe jutott valami.
Az egyik Paulay Ede, aki rájött, hogy a drámai költeményt színpadra lehet alkalmazni, a másik Jeles András. Jeles korszakos ötlete az volt, hogy gyermekszereplőkkel vitte filmre a művet.”
A korabeli kritikák nem fogadták kitörő lelkesedéssel Jeles interpretációját, különösen, hogy lemaradt a végéről az optimista befejezés:
”Ember küzdj és bízva bízzál”.
A 26 éve bemutatott film azonban kiállta az idő próbáját, bemutatása óta diákok tízezreihez hozta közelebb, tette átélhetővé Madách súlyos gondolatait. Az ünnepi műsorfolyamot az Egy ember tragédiája - dr. Németh Antal portré című dokumentumfilm zárja 22.35-kor.
Németh Antal (1903-1968) nevét ma alig ismeri valaki a színházi körökön kívül, pedig korszakalkotó zseni volt: rendező és színházi teoretikus. 32 évesen nevezték ki a Nemzeti Színház igazgatójának (1935 - 1944). 1946-ban antiszemitizmussal, fasizmussal vádolták meg, s igazoló bizottság előtt kellett felelnie igazgatásának teljes időszakáról. A perben végül felmentő ítélet született, de pályája megszakadt.
A film archív anyagokkal gazdagon illusztrálva mutatja be a méltatlanul elfeledett kiválóság életét.

Ben Kingsley perzsa tudósnak áll
Az Oscar-díjas Ben Kingsley is szerepel a Noah Gordon történelmi bestselleréből, Az orvosdoktorból készülő filmben - jelentette be a potsdami UFA Cinema produkciós cég.
Imád nyilatkozni, de bőszen védi a magánéletét
Tisztelgés a popikon előtt: életrajzi könyv George Michaelről
Ötletek a terasz otthonos dekorálására
Képek - Hogyan legyünk kint is bent?
18 jelölésből 12-t váltott díjra
Adele már megint tarolt: most a Billboard gálán söpörte be a díjakat
Új klipjéhez gyűjtötte az inspirációt
Fluor Tomi csak kötelességből bulizott
Jönnek a McCartney-lány jellegzetes táskái
Képek - Stella nem tud elszakadni a láncoktól
Alig találkoztak a munka miatt - most bepótolták!
Képek - Hujber Feri 9 hónap után lepte meg a feleségét

Budapesti társasházak is pályázhatnak a Zöldövezet programra
Budapesti társasházak közösségei is pályázhatnak ezentúl a Zöldövezet elnevezésű programra, amely hat éve segíti a civil kezdeményezéseket, hogy környezetüket közösségi akció keretében szebbé és zöldebbé alakítsák.
Sokan hagyták az utolsó napra a bevallást
Bonyolultabb és igazságtalanabb az új adórendszer?
Megállapodtak a Magyar Bankszövetséggel
Nyolcezer lakást vásárol meg a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.
Javaslatot nyújtott be a képviselő
Selmeczi módosítaná a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvényt
Ökotárs
Zöldövezet program: budapesti társasházak is pályázhatnak
SciamuS
Távközlési adó: a családok, kórházak és az ügyfélszolgálatok járnak rosszul
Londoni értesülés
EU/IMF: június végén indulhatnak a hiteltárgyalások?

Több a cukorbeteg, ahol rohangálnak az autók
Nagyobb a diabétesz kialakulásának kockázata azoknál, akik nagy forgalmú utak mellett élnek. Erre a következtetésre több kutatás elvégzése után jutottak kutatók, akik tanulmányukat a cukorbetegségről Stuttgartban rendezett konferencián mutatták be.
Ha a nőnek szex kell, többnyire kapcsolatra vágyik
Meglepő okok: a nő emiatt szexel
Gyakori a vas-, kalcium és D-vitamin hiány is
5 dolog, amiből nem kap eleget a nő!
A nem lényegretörőket nem is "olvassák végig"
Te is elköveted e-mailben a hibát?
Szőlőlé alkotóeleme gátolja a zsírsejt-fejlődést
Igyunk szőlőlét elhízás ellen?
Ne légy a szex miatt zabos, egyél inkább zabot
Ettől lesz tartósabb az erekció!
"Lehagy a nyavalyás"
Partnerrel azért jóval gyorsabban megy...

Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Nyolcak festőcsoport alkotásaiból nyílik kiállítás szeptemberben a bécsi Kunstforumban, majd 2013 őszén a párizsi Musée d'Orsay-ben mutatkozhat be a magyar modernizmus festészete a Szépművészeti Múzeum szervezésében.
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született
Endresz György légi baleset áldozata lett
Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar
Szent Lőrinc vértanúsága
Tiziano saját magát rejtette el a festményen
Az író negyedik folytatáson dolgozik
Robert Langdon ismét szimbólumokra vadászik
Kilencven éves volt a művész
Elhunyt Horia Damian
France Clidat karrierje Budapesten indult
Elhunyt a francia Liszt-virtuóz

Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Nem vette észre egy ittas sofőr, hogy az út szélén elsodort egy gyalogost Kaposváron; amikor észrevette az autóján a sérüléseket, a gépkocsivezető rendőrt hívott.
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó
Rengeteg múlik a pilótán
Jók lehetnek a Sauberek Monacóban
Fogalma sem volt, mi történt
Elütötte a gyalogost, majd rendőr hívott rongálás miatt
Végzetes vasúti baleset
Véres jelenet: leült a peron és a sín közé, de jött a miskolci gyors
Ha lehet a bajt halmozni...
Brutális rablásnak álcázta, hogy összetörte a szülei autóját
Győr
Ingyenesen parkolhatnak az elektromos járművek

18+ képek - Duplán adagoljuk a szépségeket
Kinek a szőke, kinek a fekete, de most mindenki megtalálja a magának való látványt, mert ma mindkét típust elhoztuk, ráadásul nem felváltva, hanem egyszerre pózolnak a fotós előtt!
Vízimentőket kellett hívni a folyóban rekedteknek
Vízben maradtak a tűzoltók
A rendőrségen lett vége a bulinak
Betörtek a Pannon Várszínház raktárába az ittas fiatalok
Rongálás miatt indítottak eljárást
Horogkeresztet festettek Wass Albert szobrára Debrecenben
Eltűntek a megrendelések, de az alkatrészek is
Hónapokon át loptak munkaadójuktól az alkalmazottak
Öten megsérültek
Leszakadt egy siófoki gyorsétterem mennyezete
Villám-ütötte barátján akart segíteni a férfi
...a ménkű pedig igenis üt kétszer ugyanoda!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:31 Ritka napfogyatkozás volt vasárnap
- 20:29 Kripta és sírok a vilonyai templom alatt
- 20:20 Több a cukorbeteg, ahol rohangálnak az autók
- 20:01 Orbán együttműködne Nikoliccsal
- 19:59 Szigorúbban büntetik a gyermekekkel szembeni bűncselekményeket
- 19:52 Felfüggesztették a jobbikos Staudt Gábor mentelmi jogát
- 19:47 Egyesült két görög konzervatív párt
Reed RecruitmentProjektmenedzser
Work Force Kft.Tesztmérnök
Trenkwalder Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.21 22:01
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.21 21:59
- Egységfrontban az ágazati cégek a telefonadó ellen2012.05.21 21:56
- Igazságtétel? Feleőségre vonás?2012.05.21 21:49
- Ez a Jobbik?2012.05.21 18:16
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




