Méltó emlékezés az íróra
Spielberg forgatja az utolsó Crichton- regényt
Együtt az álomcsapat: Steven Spielberg szerezte meg az utolsó Michael Crichton-regény megfilmesítésének jogait, s a forgatókönyvet David Koepp írja.
2009.08.29 10:10MTISpielberg szép emlékeket őriz a közös munkáról többek között két korábbi Crichton regény, a Jurassic Park és Az elveszett világ kapcsán, amelyeknek forgatókönyvét Koepp jegyezte.
"Az egyik legnagyobb történetmesélőnek" nevezte az írót, s mint mondta: filmvállalata, a DreamWorks egész csapata izgatottan várja az új Crichton-forgatást - idézte az Oscar-díjas filmest pénteken a Reuters.
Hollywoodi értesülések szerint Spielberg lesz a film producere, és lehet, hogy a rendezést is magára vállalja.
"Michael lelkiismeretes kutató volt, és korunk egyik leginnovatívabb írója. Megtiszteltetés egy regényével dolgozni, hárommal pedig maga az álom" - lelkesedett Koepp.
Crichtonnak a XVII. századi Jamaicában játszódó, Pirate Latitudes című kalózregényének befejezett kéziratát titkára találta meg halála után.
A könyv novemberben jelenik meg a HarperCollins kiadó gondozásában.
A 66 esztendős korában tavaly novemberben rákban elhunyt író regényeit több mint 150 millió példányban adták el világszerte - emlékeztetett a bbc.co.uk hírportál

Képek - A 70-es évek kihúznak a téli szürkeségből!
Elegáns, de vidám és izgalmas - a tél vége és a tavasz eleje tarka, mintás blúzokkal, tunikákkal és bő ujjas pólókkal dobja fel a hangulatunkat.
Gustavo Dudamelnek Elmo segített
Fura videó - Pingvineknek vezényelt a világhírű karmester
A zöldségkedvelők is imádni fogják
Jól remeg: zöldségkocsonya vegáknak és húsevőknek
George Clooney-t és Brad Pittet elcsábítaná
Miss Röfi üdvözli a BAFTA-gála vendégeit
Arcfeszesítőként árulják a felfújt ajkakat
Meghökkentő képek - rajzfilmes szájjal erősítenek a japán nők
Tíz évig volt a diktátor társa
100 éves lenne Hitler felesége - Portré Eva Braunról
Radcliffe a nagy nyomással magyarázza az ivást
Részegen állt kamera elé Harry Potter

Gáz lesz: Törökország fázni hagyja a görögöket
Törökország leállította gázszállításait Görögországnak, azzal indokolva a lépést, hogy a neki szállító Azerbajdzsánból is kevesebb gáz érkezik. Ankara Irántól is a szokásosnál kevesebb gázt kap.
Megszűnik, módosul
Márciustól módosulnak a cégbejegyzés szabályai
Vádol az LMP
"Lázár a valutatőzsdén forgatta meg Hódmezővásárhely pénzét"
37,247 milliárd euróra csökkent
MNB: 527 millió euróval csökkentek a devizatartalékok januárban
Mert megérdemlik?
Képviselőink zsebét tömi az egykulcsos adó?
Dokik üres zsebe
Belefulladnak az adósságba a kórházak?
Megy a Malév után?
Tovább esik a forint renoméja

Háromdimenziós printer tervezte a néni új állkapcsát
3D-s printer által megalkotott alsó állkapocscsontot ültettek be egy 83 éves belga nő arcába egy, a maga nemében világelsőnek számító operációval.
Online azt sem tudjuk, mit várunk egy társtól?
Durva: az online randizók olyanok, mint a cipők?
Önpusztításra hajlamos, aki sokszor vált otthont?
Megdöbbentő: veszélyben a sokat költözött gyerekek egészsége
Napi horoszkóp - 2012. február 7.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
A diabétesz terhesen rizikóval jár
Beteg babája lehet a cukorbeteg terhes nőnek
Sok férfi ferdít az anyagi helyzetét illetően
A legtöbb pasi azt hiszi: a nőt a pénzzel lehet megfogni?
Vitamingazdagok, élénkítők, a rák ellen is védenek
7 étel, amivel túlélheted a februárt!

Turné és új album: tonnákat mozgat meg a Nightwish
A decemberben új lemezzel visszatért Nightwish a koncertezésre is hatalmas hangsúlyt fektet.
Talpalatnyi föld
Ásó, kapa, nagy kaland: lehet menni kertészkedni a Millenárisra
Élőben soha nem hallott számokkal!
Nem szabad meghalni nélküle: Chris Rea koncert
A Csodálatos Pókember
Videó: valami furcsa szörnyeteg tombol New Yorkban
Vernon Sullivan megmondja
A holtaknak már mindegy
Bács Ferenc, a szürke
Napi aranyos: aláírást gyűjtenek a magyar Gandalfért
Aláírást gyűjtenek
Csurka nevét biggyesztenék az Új Színházra?

Keresztbe fordult egy kamion a Bécsi úton
Keresztbe fordult kamion lassítja a forgalmat a fővárosban, a Bécsi úton - közölte a rendőrség kedden.
Épphogy kievickéltek
Hummerral hajtottak a Balaton jegére - be is szakadt az okosok alatt
Kilábalnának?
Nagyon nyomul a Toyota
Lezárták a sávot
Két kamion ütközött az M70-esen
Teljes szélességében lezárták
Kukoricában úszik az M0-ás autóút
Ellepte a hó
Két település teljesen megközelíthetetlen Borsodban
Tessék odafigyelni!
Bonus-malus bukások törhetik meg az autósok jókedvét

Gyerekek okozták a gázszivárgást Cibakházán
Nem a hideg idő, hanem a gázcsonkot elzáró csap ellopásával kísérletező gyerekek okozták vasárnap a környék lakóit is veszélyeztető gázszivárgást Cibakházán.
Traffipax "csípte el" az égen átsüvítő kődarabot
Videó - Texasban a meteorok sem száguldozhatnak össze-vissza!
Még csak ülni tud, de remekül ping-pongozik a baba
Videó! Vírusként terjed, mégsem árt: 18 hónapos a jövő bajnoka
Melyik sztármami lesz a legjobb nő?
Sztáranyukák, akik nem döntöttek anyaság és karrier közt
Kórházba kerültek a gyerekek
Ölt a szén-monoxid Bordányban
Hóhelyzet Fejérben
Négytagú család rekedt a hó fogságában
"Ráterhelem a cipőmre: ha valami kikapcsolódik..."
Videó - Félrelépett Medveczky Ilona
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:47 Megmaradhat a Puskás Stadion - de közben felépülhet az új
- 13:38 Keresztbe fordult egy kamion a Bécsi úton
- 13:29 Videó - Texasban a meteorok sem száguldozhatnak össze-vissza!
- 13:23 Ukrajnában elfogadhatják a magyarbarát nyelvtörvényt
- 13:14 Gáz lesz: Törökország fázni hagyja a görögöket
- 13:03 Márciustól módosulnak a cégbejegyzés szabályai
- 13:00 Háromdimenziós printer tervezte a néni új állkapcsát
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Amikor a nyúl viszi a puskát...2012.02.07 13:55
- "Nem lesz itt diktatúra": önkritikát gyakorolna Lázár2012.02.07 13:54
- A nemzeti érdek elárulása: röpült a Malév2012.02.07 13:32
- Kommunista panamák!2012.02.07 12:56
- Ásó, kapa, nagy kaland: lehet menni kertészkedni a Millenárisra2012.02.07 12:51
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



