A film összes nyeresége a 172 millió?
A Nász-ajánlat a Szex és New Yorkot is lekörözte!
Egy, a New York Timesban megjelent elemzés szerint azzal a 2,8 millió dollárral, amit a film az elmúlt hétvégén keresett, a Sandra Bullock főszereplésével készült Nász-ajánlat című romantikus komédia már a legyőzhetetlennek tűnő Szex és New Yorkot is lekörözte.
2009.08.12 15:45ma.huÖsszesítve ugyanis a szerelmi vígjáték már 155 millió dolláros bevételnél tart az észak-amerikai mozikban, amely eredmény fölötte van a Szex és New York által korábban elértnek, ezzel pedig a Nász-ajánlatnak minden esélye megvan arra, hogy "az évtized egyik legsikeresebb romantikus komédiája" legyen.
Ha pedig az összeladást, például a későbbi DVD-eladásokat és a televíziós jogdíjakat is belekalkulálják, a film összes nyeresége a 172 millió dollárt is el fogja érni az SNL Kagan médiaelemzői szerint, akikre a New York Times hivatkozik.
A lap azt is megemlíti, hogy ez az eredmény határozottan jó hír a Nász-ajánlatot forgalmazó Disney számára, amely némi veszteséget könyvelhetett el az elmúlt negyedévben.
A hazánkban június 18-án bemutatott romkom az észak-amerikai jegybevételi toplista első tíz helyezettje között ugyan már nem szerepel, de a magyar mozikban augusztus 6. és 9. között mintegy 6500 néző volt rá kíváncsi, ezzel pedig az ötödik helyezett a magyarországi box office toplistán.
Nemrégiben pedig sajnos végérvényesen eldőlt, hogy a stábnak új helyszín után kell néznie, mert a szigorú muszlim állam a készülő film forgatókönyvének vizsgálata után nem adott engedélyt a forgatásra.
A világszerte tavaly nyár elején bemutatott első részt egyébként betiltották az Egyesült Arab Emirátusokban.

Nász-ajánlat
Főszereplők:
Sandra Bullock (Margaret Tate) Ryan Reynolds (Andrew Paxton) Amikor a sikeres és rettegett Margaret-nek (Sandra Bullock) azzal kell szembenéznie, hogy a bevándorlási hivatal ki akarja toloncolni Kanadába, hirtelen ötlettől vezérelve azzal rukkol elő, hogy épp házasodni készül, így semmiképp nem küldhetik vissza hazájába. Jegyese gyanútlan asszisztense,
Andrew (Ryan Reynolds), akit éveken át gyötört és ugráltatott munkahelyén. Szerencséjére Andrew beleegyezik, hogy részt vegyen a különös játékban, de csak bizonyos feltételek mellett...
A szedett-vedett páros Alaszka felé veszi az irányt az újdonsült vőlegény családjához, ahol a mindig talpraesett, magabiztos nagyvárosi lány egyik lehetetlen helyzetből a másikba csöppen. Bár nyakukban a bevándorlási hivatal, Margaret és Andrew kitartóan ragaszkodik a rögtönzött esküvőhöz még akkor is, ha nem minden alakul úgy, ahogy eltervezték.
Szereplők:
Mary Steenburgen (Grace Paxton), Craig T. Nelson (Joe Paxton), Betty White (Grandma Annie), Denis O´Hare (Mr. Gilbertson), Malin Akerman (Gertrude), Oscar Nuñez (Ramone), Aasif Mandvi (Bob Thurber), Michael Mosley (Chuck), Michael Nouri (Chairman Bergen)

Ben Kingsley perzsa tudósnak áll
Az Oscar-díjas Ben Kingsley is szerepel a Noah Gordon történelmi bestselleréből, Az orvosdoktorból készülő filmben - jelentette be a potsdami UFA Cinema produkciós cég.
Imád nyilatkozni, de bőszen védi a magánéletét
Tisztelgés a popikon előtt: életrajzi könyv George Michaelről
Ötletek a terasz otthonos dekorálására
Képek - Hogyan legyünk kint is bent?
18 jelölésből 12-t váltott díjra
Adele már megint tarolt: most a Billboard gálán söpörte be a díjakat
Új klipjéhez gyűjtötte az inspirációt
Fluor Tomi csak kötelességből bulizott
Jönnek a McCartney-lány jellegzetes táskái
Képek - Stella nem tud elszakadni a láncoktól
Alig találkoztak a munka miatt - most bepótolták!
Képek - Hujber Feri 9 hónap után lepte meg a feleségét

Budapesti társasházak is pályázhatnak a Zöldövezet programra
Budapesti társasházak közösségei is pályázhatnak ezentúl a Zöldövezet elnevezésű programra, amely hat éve segíti a civil kezdeményezéseket, hogy környezetüket közösségi akció keretében szebbé és zöldebbé alakítsák.
Sokan hagyták az utolsó napra a bevallást
Bonyolultabb és igazságtalanabb az új adórendszer?
Megállapodtak a Magyar Bankszövetséggel
Nyolcezer lakást vásárol meg a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.
Javaslatot nyújtott be a képviselő
Selmeczi módosítaná a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvényt
Ökotárs
Zöldövezet program: budapesti társasházak is pályázhatnak
SciamuS
Távközlési adó: a családok, kórházak és az ügyfélszolgálatok járnak rosszul
Londoni értesülés
EU/IMF: június végén indulhatnak a hiteltárgyalások?

Több a cukorbeteg, ahol rohangálnak az autók
Nagyobb a diabétesz kialakulásának kockázata azoknál, akik nagy forgalmú utak mellett élnek. Erre a következtetésre több kutatás elvégzése után jutottak kutatók, akik tanulmányukat a cukorbetegségről Stuttgartban rendezett konferencián mutatták be.
Ha a nőnek szex kell, többnyire kapcsolatra vágyik
Meglepő okok: a nő emiatt szexel
Gyakori a vas-, kalcium és D-vitamin hiány is
5 dolog, amiből nem kap eleget a nő!
A nem lényegretörőket nem is "olvassák végig"
Te is elköveted e-mailben a hibát?
Szőlőlé alkotóeleme gátolja a zsírsejt-fejlődést
Igyunk szőlőlét elhízás ellen?
Ne légy a szex miatt zabos, egyél inkább zabot
Ettől lesz tartósabb az erekció!
"Lehagy a nyavalyás"
Partnerrel azért jóval gyorsabban megy...

Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Nyolcak festőcsoport alkotásaiból nyílik kiállítás szeptemberben a bécsi Kunstforumban, majd 2013 őszén a párizsi Musée d'Orsay-ben mutatkozhat be a magyar modernizmus festészete a Szépművészeti Múzeum szervezésében.
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született
Endresz György légi baleset áldozata lett
Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar
Szent Lőrinc vértanúsága
Tiziano saját magát rejtette el a festményen
Az író negyedik folytatáson dolgozik
Robert Langdon ismét szimbólumokra vadászik
Kilencven éves volt a művész
Elhunyt Horia Damian
France Clidat karrierje Budapesten indult
Elhunyt a francia Liszt-virtuóz

Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Nem vette észre egy ittas sofőr, hogy az út szélén elsodort egy gyalogost Kaposváron; amikor észrevette az autóján a sérüléseket, a gépkocsivezető rendőrt hívott.
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó
Rengeteg múlik a pilótán
Jók lehetnek a Sauberek Monacóban
Fogalma sem volt, mi történt
Elütötte a gyalogost, majd rendőr hívott rongálás miatt
Végzetes vasúti baleset
Véres jelenet: leült a peron és a sín közé, de jött a miskolci gyors
Ha lehet a bajt halmozni...
Brutális rablásnak álcázta, hogy összetörte a szülei autóját
Győr
Ingyenesen parkolhatnak az elektromos járművek

18+ képek - Duplán adagoljuk a szépségeket
Kinek a szőke, kinek a fekete, de most mindenki megtalálja a magának való látványt, mert ma mindkét típust elhoztuk, ráadásul nem felváltva, hanem egyszerre pózolnak a fotós előtt!
Vízimentőket kellett hívni a folyóban rekedteknek
Vízben maradtak a tűzoltók
A rendőrségen lett vége a bulinak
Betörtek a Pannon Várszínház raktárába az ittas fiatalok
Rongálás miatt indítottak eljárást
Horogkeresztet festettek Wass Albert szobrára Debrecenben
Eltűntek a megrendelések, de az alkatrészek is
Hónapokon át loptak munkaadójuktól az alkalmazottak
Öten megsérültek
Leszakadt egy siófoki gyorsétterem mennyezete
Villám-ütötte barátján akart segíteni a férfi
...a ménkű pedig igenis üt kétszer ugyanoda!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:31 Ritka napfogyatkozás volt vasárnap
- 20:29 Kripta és sírok a vilonyai templom alatt
- 20:20 Több a cukorbeteg, ahol rohangálnak az autók
- 20:01 Orbán együttműködne Nikoliccsal
- 19:59 Szigorúbban büntetik a gyermekekkel szembeni bűncselekményeket
- 19:52 Felfüggesztették a jobbikos Staudt Gábor mentelmi jogát
- 19:47 Egyesült két görög konzervatív párt
Reed RecruitmentProjektmenedzser
Work Force Kft.Tesztmérnök
Trenkwalder Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.21 22:01
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.21 21:59
- Egységfrontban az ágazati cégek a telefonadó ellen2012.05.21 21:56
- Igazságtétel? Feleőségre vonás?2012.05.21 21:49
- Ez a Jobbik?2012.05.21 18:16
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




