Tüdőrák következtében érte a halál
Elhunyt Cseh Tamás előadóművész - gyertyagyújtás Bakonybélen
Elhunyt Cseh Tamás előadóművész. A Kossuth-díjas énekest, zeneszerzőt életének 67. évében, hosszan tartó, súlyos betegség, tüdőrák következtében érte a halál pénteken; az erről szóló hír szombatra virradóra a Magyar Színházi Portál tette közzé.
2009.08.08 15:32MTI - fotó: MTICseh Tamást az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) saját halottjának tekinti. A művész temetéséről később intézkednek. Cseh Tamás emlékére néma, gyertyás gyászmenetet tartanak szombaton 20 órától Bakonybélen a falu központjától a művész házáig. Cseh Tamás csaknem ötven éve kötődött a faluhoz, amelynek erdeiben indiántáborokat tartott. Áprilisban lett a Veszprém megyei település díszpolgára. A Baranya megyei Kisharsányban, Nagyharsányban és Palkonyán, az Ördögkatlan fesztiválon - amelynek Cseh Tamás a védnöke - 19 órakor a művész tiszteletére szólnak a harangok.
Szerzőtársa, Bereményi Géza barátjára emlékezve úgy fogalmazott, hogy Cseh Tamás halála egy harminckilenc éves közös munka végét jelenti. "Halálával elvitte magával azokat a dalszövegeket, amiket csak neki tudtam volna írni, mert ezeket ő váltotta ki belőlem személyes találkozásaink során" - fogalmazott a dalszöveg- és forgatókönyvíró, rendező. Bereményi Géza hozzátette: bár már három éve tudta, hogy Cseh Tamás nagyon beteg, ezért fel volt készülve a legrosszabbra. Ám amikor pénteken késő este értesült a haláláról, először nem hitte el. Márta István zeneszerző, az Új Színház igazgatója azt hangsúlyozta, hogy Cseh Tamás nagyon termékeny volt, sok dalt írt, amelyek mára közkinccsé váltak, ez pedig óriási dolog.
"Egy zeneszerző nem kívánhat többet, minthogy a dalait dúdolják és ne csak dúdolják, hanem értsék is. Ahhoz pedig, hogy értsék, olyan versek és olyan dallamok kellettek, amik az emberek különféle gondolatait közvetítik" - mondta Márta István. Bérczes László rendező-dramaturg, a Cseh Tamás című "beszélgetőkönyv" szerzője úgy vélte: attól, hogy Cseh Tamás elköszönt tőlünk, marad a védnöke nemcsak az Ördögkatlan a fesztiválnak, hanem marad az a fajta emberi kapaszkodó, ami nagyon sokak számára volt életében. Mint mondta, Cseh Tamás lényegéhez tartozott az a személyesség, amivel bárki felé tudott fordulni, megszólítható ember volt, nem pedig egy megközelíthetetlen sztár.
Eperjes Károly, aki Cseh Tamás közeli barátja volt, úgy fogalmazott: "köszönöm, hogy volt nekünk, és köszönöm azt a hihetetlen szabadságot, amit mindig árasztott magából". Cseh Tamás 1943. január 22-én Budapesten született. Tizenhárom éves koráig a Fejér megyei Tordason élt, a középiskolát már a fővárosban végezte. A Budapesti Tanítóképző Főiskolán, az egri Tanárképző Főiskolán, majd a Képzőművészeti Főiskolán tanult, ezt követően, 1967-74-ig rajzot tanított egy budapesti általános iskolában.
Cseh Tamás 1970 körül kezdett dalokat írni, ebben társa Bereményi Géza író, filmrendező volt. Első lemezük 1974-ben jelent meg Levél nővéremnek címmel, ezt számos további album követte. A művész 1974-től a Huszonötödik Színházban, majd a Várszínházban, 1982. és 1998. között a Katona József Színházban adott önálló esteket, 1998-tól a Bárka Színházban lépett fel.
Önálló estjei: A dal nélkül, Antoine és Désiré, Fehér babák takarodója, Frontátvonulás, Jóslat, Új dalok, Nyugati pályaudvar, Levél nővéremnek, A telihold dalai. Cseh Tamás több mint ezerkétszáz dal szerzője, ezek mindennapi élethelyzetekről, vágyakról szólnak. Az előadóművész számos filmben szerepelt, ilyen volt a Nyom nélkül, A turné, a Csinibaba, valamint a 6:3 című alkotás.
A Csillagokkal táncoló Kojot című, 2006-ban megjelent mesekönyv történeteit Cseh Tamás válogatta és fordította. Művészi munkája elismeréseként 1993-ban Liszt Ferenc-díjat, 2001-ben Kossuth-díjat kapott. A Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével is kitüntetett művésznek idén májusban jelent meg Dal nélkül címmel egyik 1973-as estjének felvétele a Hungaroton kiadónál.
Az albumra az ismert dalok mellett korábban nem hallható szerzemények is felkerültek. Budapesten 1972 és 1977 között a 25. Színházban "futott" Cseh Tamás estje, amelyeken Bereményi Géza verseit tolmácsolta az Ad Libitum együttes kíséretében.
Gyertyagyújtás Bakonybélen
Néma gyászmenetet tartanak az elhunyt Cseh Tamás emlékére szombat este 20 órakor Bakonybélen a falu központjától a művész házáig - közölték a szervezők az MTI-vel. Cseh Tamás csaknem ötven éve kötődött a faluhoz, amelynek áprilisban díszpolgára lett. Cseh Tamás két éve már állandó bakonybéli lakos volt, csak gyógykezelésekre járt fel Budapestre. Ismert, hogy Cseh Tamás 1961 óta szervezete a bakonybéli erdőkbe az indiántáborokat, mert - mint egykor mondta - úgy gondolták, hogy "ha elmennek az erdőkbe, a bakonyi rengetegbe, akkor kilépnek a hazug és ideológiai szörnyűségekkel terhelt akkori világból", s olyanok lesznek, mint az indiánok: tiszták, bátrak, egyenes jelleműek és önfeláldozóak.
A Veszprém megyei település áprilisban díszpolgári címet adományozott Cseh Tamásnak, aki az elismerés átvételekor azt mondta: "Bakonybéllel egy különösen szép barátság nőtt a lelkemben és hozzá én is hűséges voltam. Ez a falu vigyázott ránk, a Jóisten áldja meg Bakonybélt és minden lakosát!" "Ötven év alatt összenőttünk a faluval" - mondta a díszpolgári oklevél átvételekor Cseh Tamás.
Az ünnepségen a díszpolgárrá avatott művész egyik legjobb barátja, Eperjes Károly színművész ezt mondta: "Köszönöm, hogy vagy nekünk, s köszönöm azt a hihetetlen szabadságot, amit mindig árasztasz magadból". Cseh Tamás előadóművészt, Kossuth-díjas énekest, zeneszerzőt életének 67. évében érte a halál - a hírt szombatra virradó éjszaka a Magyar Színház Portál tette közzé. Cseh Tamás 1943. január 22-én Budapesten született; 1970 körül kezdett dalokat írni, ebben társa Bereményi Géza író, filmrendező volt.
Első lemezük 1974-ben jelent meg Levél nővéremnek címmel, ezt számos további album követte. A művész 1974-től a 25. Színházban, majd a Várszínházban, 1982. és 1998. között a Katona József Színházban adott önálló esteket, 1998-tól a Bárka Színházban lépett fel. Cseh Tamás több mint ezerkétszáz dal szerzője, ezek mindennapi élethelyzetekről, vágyakról szólnak. Az előadóművész számos filmben is szerepelt. A Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével is kitüntetett Cseh Tamás művészi munkája elismeréseként 1993-ban Liszt Ferenc-díjat, 2001-ben Kossuth-díjat kapott.
Kapcsolódó írások:

Ben Kingsley perzsa tudósnak áll
Az Oscar-díjas Ben Kingsley is szerepel a Noah Gordon történelmi bestselleréből, Az orvosdoktorból készülő filmben - jelentette be a potsdami UFA Cinema produkciós cég.
Imád nyilatkozni, de bőszen védi a magánéletét
Tisztelgés a popikon előtt: életrajzi könyv George Michaelről
Ötletek a terasz otthonos dekorálására
Képek - Hogyan legyünk kint is bent?
18 jelölésből 12-t váltott díjra
Adele már megint tarolt: most a Billboard gálán söpörte be a díjakat
Új klipjéhez gyűjtötte az inspirációt
Fluor Tomi csak kötelességből bulizott
Jönnek a McCartney-lány jellegzetes táskái
Képek - Stella nem tud elszakadni a láncoktól
Alig találkoztak a munka miatt - most bepótolták!
Képek - Hujber Feri 9 hónap után lepte meg a feleségét

Budapesti társasházak is pályázhatnak a Zöldövezet programra
Budapesti társasházak közösségei is pályázhatnak ezentúl a Zöldövezet elnevezésű programra, amely hat éve segíti a civil kezdeményezéseket, hogy környezetüket közösségi akció keretében szebbé és zöldebbé alakítsák.
Sokan hagyták az utolsó napra a bevallást
Bonyolultabb és igazságtalanabb az új adórendszer?
Megállapodtak a Magyar Bankszövetséggel
Nyolcezer lakást vásárol meg a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.
Javaslatot nyújtott be a képviselő
Selmeczi módosítaná a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvényt
Ökotárs
Zöldövezet program: budapesti társasházak is pályázhatnak
SciamuS
Távközlési adó: a családok, kórházak és az ügyfélszolgálatok járnak rosszul
Londoni értesülés
EU/IMF: június végén indulhatnak a hiteltárgyalások?

Több a cukorbeteg, ahol rohangálnak az autók
Nagyobb a diabétesz kialakulásának kockázata azoknál, akik nagy forgalmú utak mellett élnek. Erre a következtetésre több kutatás elvégzése után jutottak kutatók, akik tanulmányukat a cukorbetegségről Stuttgartban rendezett konferencián mutatták be.
Ha a nőnek szex kell, többnyire kapcsolatra vágyik
Meglepő okok: a nő emiatt szexel
Gyakori a vas-, kalcium és D-vitamin hiány is
5 dolog, amiből nem kap eleget a nő!
A nem lényegretörőket nem is "olvassák végig"
Te is elköveted e-mailben a hibát?
Szőlőlé alkotóeleme gátolja a zsírsejt-fejlődést
Igyunk szőlőlét elhízás ellen?
Ne légy a szex miatt zabos, egyél inkább zabot
Ettől lesz tartósabb az erekció!
"Lehagy a nyavalyás"
Partnerrel azért jóval gyorsabban megy...

Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Nyolcak festőcsoport alkotásaiból nyílik kiállítás szeptemberben a bécsi Kunstforumban, majd 2013 őszén a párizsi Musée d'Orsay-ben mutatkozhat be a magyar modernizmus festészete a Szépművészeti Múzeum szervezésében.
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született
Endresz György légi baleset áldozata lett
Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar
Szent Lőrinc vértanúsága
Tiziano saját magát rejtette el a festményen
Az író negyedik folytatáson dolgozik
Robert Langdon ismét szimbólumokra vadászik
Kilencven éves volt a művész
Elhunyt Horia Damian
France Clidat karrierje Budapesten indult
Elhunyt a francia Liszt-virtuóz

Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Nem vette észre egy ittas sofőr, hogy az út szélén elsodort egy gyalogost Kaposváron; amikor észrevette az autóján a sérüléseket, a gépkocsivezető rendőrt hívott.
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó
Rengeteg múlik a pilótán
Jók lehetnek a Sauberek Monacóban
Fogalma sem volt, mi történt
Elütötte a gyalogost, majd rendőr hívott rongálás miatt
Végzetes vasúti baleset
Véres jelenet: leült a peron és a sín közé, de jött a miskolci gyors
Ha lehet a bajt halmozni...
Brutális rablásnak álcázta, hogy összetörte a szülei autóját
Győr
Ingyenesen parkolhatnak az elektromos járművek

18+ képek - Duplán adagoljuk a szépségeket
Kinek a szőke, kinek a fekete, de most mindenki megtalálja a magának való látványt, mert ma mindkét típust elhoztuk, ráadásul nem felváltva, hanem egyszerre pózolnak a fotós előtt!
Vízimentőket kellett hívni a folyóban rekedteknek
Vízben maradtak a tűzoltók
A rendőrségen lett vége a bulinak
Betörtek a Pannon Várszínház raktárába az ittas fiatalok
Rongálás miatt indítottak eljárást
Horogkeresztet festettek Wass Albert szobrára Debrecenben
Eltűntek a megrendelések, de az alkatrészek is
Hónapokon át loptak munkaadójuktól az alkalmazottak
Öten megsérültek
Leszakadt egy siófoki gyorsétterem mennyezete
Villám-ütötte barátján akart segíteni a férfi
...a ménkű pedig igenis üt kétszer ugyanoda!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:31 Ritka napfogyatkozás volt vasárnap
- 20:29 Kripta és sírok a vilonyai templom alatt
- 20:20 Több a cukorbeteg, ahol rohangálnak az autók
- 20:01 Orbán együttműködne Nikoliccsal
- 19:59 Szigorúbban büntetik a gyermekekkel szembeni bűncselekményeket
- 19:52 Felfüggesztették a jobbikos Staudt Gábor mentelmi jogát
- 19:47 Egyesült két görög konzervatív párt
Reed RecruitmentProjektmenedzser
Work Force Kft.Tesztmérnök
Trenkwalder Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.21 22:01
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.21 21:59
- Egységfrontban az ágazati cégek a telefonadó ellen2012.05.21 21:56
- Igazságtétel? Feleőségre vonás?2012.05.21 21:49
- Ez a Jobbik?2012.05.21 18:16
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




