18 darab 27 előadását láthatja majd a közönség!
POSZT: rekordszámú produkció a színházi találkozón!
Minden eddiginél több, 18 produkció került a június 4. és 13. között megrendezendő IX. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) versenyprogramjába, melyet idén Janisch Attila filmrendező állított össze.
2009.05.25 11:10MTIMint Simon István, a programsorozatot rendező Pécsi Országos Színházi Fesztivál Nonprofit Közhasznú Kft. vezetője elmondta, a POSZT versenyprogramjába legfeljebb 14 produkciót vártak, végül azonban 18 darab 27 előadását láthatja majd a közönség.
A Janisch Attila által kiválasztott produkciók sorában helyet kapott többek között a budapesti Örkény István Színház Jógyerekek képeskönyve, a Nemzeti Színház A park, az egri Gárdonyi Géza Színház A velencei kalmár, a fővárosi Katona József Színház Barbárok, a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának A Gézagyerek, valamint a budapesti Vígszínház Augusztus Oklahomában című előadása, de a Pécsi Nemzeti Színház két produkciója is.
A helyhiány várhatóan ebben az esztendőben is problémát jelent majd - vélekedett Simon István, hozzátéve: több produkcióra már a pénztárnyitás után 20 perccel elfogytak a belépőjegyek.
- "Néha örülünk, ha befér a zsűri" - fogalmazott. Mint megjegyezte, a 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program előkészületei a POSZT-ot is érintik, így a folyamatban lévő beruházások miatt több helyszín - például a Széchenyi tér vagy a Zsolnay gyár - kiesik majd.
Több új helyen is lesznek azonban előadások, többek között a római Cella Septichorában is - tette hozzá.
Simon István megemlítette: a KoMa és az ALKA.T egy budapesti edzőteremben játszott Fédra Fitness című darabját Pécsett is egy fitneszteremben adják majd elő, de idén bevonják a helyszínek közé a pécsi színház balett-termét is, ahol a Szputnyik Hajózási Társaság játssza Bérháztörténetek 0.1 című produkcióját.
A fesztivál társigazgatója, Jordán Tamás elmondása szerint az idei POSZT-on "hatalmas támadás indul minden irányban a színházért". A seregszemle 10 nap alatt 208 programot kínál; a versenydarabok mellett nagyon gazdag az Országos Színházmelletti Fesztivál (POSZT OFF) programja is.
- "Borzasztó izgalmas dolgokat csinálnak a fiatalok (...), kezdik átalakítani a színház nyelvét" - fogalmazott.
Jordán Tamás közölte, a fesztivál eddigi díjai mellett újdonság, hogy a fővárosi Thália Színház felajánlotta: a három legjobb vidéki produkciót szeptemberben vendégül látja Budapesten. Faragó Zsuzsa, a színházi seregszemle Nyílt Fórum elnevezésű kísérőrendezvényéről szólva elmondta, idén különösen izgalmas programot sikerült összeállítaniuk: a POSZT vendégei részleteket hallhatnak a Nemzeti Színház Tízparancsolat-drámapályázatára beérkezett művekből, a litera.hu irodalmi portál Staféta című pályázatának darabjaiból, de számos más felolvasószínházi produkció és szakmai beszélgetés is várja a közönséget.
Mint Nagyné Varga Melinda, az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) főosztályvezetője hangsúlyozta, a tárca az előző évinél is nagyobb összeggel, 80 millió forinttal támogatta a fesztivált, míg jövőre 85 milliót szán a POSZT-ra.
Meixner András pécsi alpolgármester hozzátette, noha a városban nemrég ért véget a polgármester-választás kampánya, a POSZT "a kultúrpolitika minden oldalán kiemelt helyet foglal el".
A politikus elmondta, Pécs az OKM támogatásával közel azonos összeget, 75 millió forintot fordított az idei fesztiválra. A szervezők közlése szerint a 2010-es POSZT versenyprogramját Fáy Miklós állítja össze; az újságíró már megkezdte a válogatást.
Kapcsolódó írások:
- Indul a Thália Színház új szezonja!
- Szép nyári nap - a Neoton musical a Pesti Broadway-n!
- Színházi előadások a szegedi Régi Zsinagógában!
- Ho-ho-holokauszt? - rendhagyó színházi előadás Lipcsében!
- Hotel Menthol a miskolci Nyári Színházban!
- Kedves hazug a nagyváradi Bábszínházban!
- Ökosztüm a TÁP Színház és a Forte Társulattal a Merlinben!
- Kihirdették a POSZT versenyprogramját!

Ben Kingsley perzsa tudósnak áll
Az Oscar-díjas Ben Kingsley is szerepel a Noah Gordon történelmi bestselleréből, Az orvosdoktorból készülő filmben - jelentette be a potsdami UFA Cinema produkciós cég.
Imád nyilatkozni, de bőszen védi a magánéletét
Tisztelgés a popikon előtt: életrajzi könyv George Michaelről
Ötletek a terasz otthonos dekorálására
Képek - Hogyan legyünk kint is bent?
18 jelölésből 12-t váltott díjra
Adele már megint tarolt: most a Billboard gálán söpörte be a díjakat
Új klipjéhez gyűjtötte az inspirációt
Fluor Tomi csak kötelességből bulizott
Jönnek a McCartney-lány jellegzetes táskái
Képek - Stella nem tud elszakadni a láncoktól
Alig találkoztak a munka miatt - most bepótolták!
Képek - Hujber Feri 9 hónap után lepte meg a feleségét

Budapesti társasházak is pályázhatnak a Zöldövezet programra
Budapesti társasházak közösségei is pályázhatnak ezentúl a Zöldövezet elnevezésű programra, amely hat éve segíti a civil kezdeményezéseket, hogy környezetüket közösségi akció keretében szebbé és zöldebbé alakítsák.
Sokan hagyták az utolsó napra a bevallást
Bonyolultabb és igazságtalanabb az új adórendszer?
Megállapodtak a Magyar Bankszövetséggel
Nyolcezer lakást vásárol meg a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.
Javaslatot nyújtott be a képviselő
Selmeczi módosítaná a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvényt
Ökotárs
Zöldövezet program: budapesti társasházak is pályázhatnak
SciamuS
Távközlési adó: a családok, kórházak és az ügyfélszolgálatok járnak rosszul
Londoni értesülés
EU/IMF: június végén indulhatnak a hiteltárgyalások?

Több a cukorbeteg, ahol rohangálnak az autók
Nagyobb a diabétesz kialakulásának kockázata azoknál, akik nagy forgalmú utak mellett élnek. Erre a következtetésre több kutatás elvégzése után jutottak kutatók, akik tanulmányukat a cukorbetegségről Stuttgartban rendezett konferencián mutatták be.
Ha a nőnek szex kell, többnyire kapcsolatra vágyik
Meglepő okok: a nő emiatt szexel
Gyakori a vas-, kalcium és D-vitamin hiány is
5 dolog, amiből nem kap eleget a nő!
A nem lényegretörőket nem is "olvassák végig"
Te is elköveted e-mailben a hibát?
Szőlőlé alkotóeleme gátolja a zsírsejt-fejlődést
Igyunk szőlőlét elhízás ellen?
Ne légy a szex miatt zabos, egyél inkább zabot
Ettől lesz tartósabb az erekció!
"Lehagy a nyavalyás"
Partnerrel azért jóval gyorsabban megy...

Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Nyolcak festőcsoport alkotásaiból nyílik kiállítás szeptemberben a bécsi Kunstforumban, majd 2013 őszén a párizsi Musée d'Orsay-ben mutatkozhat be a magyar modernizmus festészete a Szépművészeti Múzeum szervezésében.
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született
Endresz György légi baleset áldozata lett
Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar
Szent Lőrinc vértanúsága
Tiziano saját magát rejtette el a festményen
Az író negyedik folytatáson dolgozik
Robert Langdon ismét szimbólumokra vadászik
Kilencven éves volt a művész
Elhunyt Horia Damian
France Clidat karrierje Budapesten indult
Elhunyt a francia Liszt-virtuóz

Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Nem vette észre egy ittas sofőr, hogy az út szélén elsodort egy gyalogost Kaposváron; amikor észrevette az autóján a sérüléseket, a gépkocsivezető rendőrt hívott.
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó
Rengeteg múlik a pilótán
Jók lehetnek a Sauberek Monacóban
Fogalma sem volt, mi történt
Elütötte a gyalogost, majd rendőr hívott rongálás miatt
Végzetes vasúti baleset
Véres jelenet: leült a peron és a sín közé, de jött a miskolci gyors
Ha lehet a bajt halmozni...
Brutális rablásnak álcázta, hogy összetörte a szülei autóját
Győr
Ingyenesen parkolhatnak az elektromos járművek

18+ képek - Duplán adagoljuk a szépségeket
Kinek a szőke, kinek a fekete, de most mindenki megtalálja a magának való látványt, mert ma mindkét típust elhoztuk, ráadásul nem felváltva, hanem egyszerre pózolnak a fotós előtt!
Vízimentőket kellett hívni a folyóban rekedteknek
Vízben maradtak a tűzoltók
A rendőrségen lett vége a bulinak
Betörtek a Pannon Várszínház raktárába az ittas fiatalok
Rongálás miatt indítottak eljárást
Horogkeresztet festettek Wass Albert szobrára Debrecenben
Eltűntek a megrendelések, de az alkatrészek is
Hónapokon át loptak munkaadójuktól az alkalmazottak
Öten megsérültek
Leszakadt egy siófoki gyorsétterem mennyezete
Villám-ütötte barátján akart segíteni a férfi
...a ménkű pedig igenis üt kétszer ugyanoda!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:31 Ritka napfogyatkozás volt vasárnap
- 20:29 Kripta és sírok a vilonyai templom alatt
- 20:20 Több a cukorbeteg, ahol rohangálnak az autók
- 20:01 Orbán együttműködne Nikoliccsal
- 19:59 Szigorúbban büntetik a gyermekekkel szembeni bűncselekményeket
- 19:52 Felfüggesztették a jobbikos Staudt Gábor mentelmi jogát
- 19:47 Egyesült két görög konzervatív párt
Reed RecruitmentProjektmenedzser
Work Force Kft.Tesztmérnök
Trenkwalder Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Igazságtétel? Feleőségre vonás?2012.05.21 20:30
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.21 20:22
- Egységfrontban az ágazati cégek a telefonadó ellen2012.05.21 20:16
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.21 18:53
- Ez a Jobbik?2012.05.21 18:16
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




