Május 27-én a Katonába is visszatáncolnak
Koncertalbumot rögzít a Budapest Bár az A38-on!
Élőben, közönség előtt rögzíti új albumát a Budapest Bár június 14-én az A38 állóhajón; a népszerű együttes 2007-es első lemezén a 20-as, 30-as évek slágereit a cigányzenével és a modern hangzással vegyítette, a második CD kevésbé kötődik majd ahhoz a korhoz.
2009.05.24 14:44MTIFarkas Róbert hegedűs, harmonikás, a Budapest Bár alapítója az MTI-nek elmondta: az ötletet az élő lemezfelvételhez az adta, hogy megpróbálják visszaadni a közönségnek a produkció nevében is szereplő bárhangulatot, amit steril stúdiókörülmények között nem igazán lehet.
"Egy koncerten sokkal felszabadultabb a zenekar, az énekesek, a felvételbe beszűrődnek a közönség zajai, a tapsok; az egész sokkal átütőbb, hangulatosabb" - fogalmazott Farkas Róbert. A Budapest Bár a cigányzenei hagyományokat állítja a középpontba, de csavar rajtuk. A Kistehén Tánczenekarból és a Romano Dromból is ismert Farkas Róbert vezetésével az első albumra, a Volume 1-re olyan régi slágereket választottak ki, amelyek annak idején kávéházakban, bárokban, elegáns mulatókban és régi filmekben hangzottak el.
A június 14-i koncert mellett augusztusban is rögzítenek egy fellépést; a két esemény legjobb pillanataiból összeálló Budapest Bár Volume 2 várhatóan ősszel jelenik meg. Farkas Róbert elmondta, hogy a Budapest Bár összetétele mindössze egy helyen módosult az elmúlt időben. A zenekarban rajta kívül továbbra is Farkas Mihály (cimbalom), Ökrös Károly (tangóharmonika, zongora) és Farkas Richárd (bőgő) játszik; énekel Frank, Keleti András, Kiss Tibor, Kollár-Klemencz László, Lovasi András, Németh Juci, Ruttkai Bori és Szűcs Krisztián.
Az énekesek közül Szalóki Ágit, aki ezúttal nem tud részt venni a munkában, Behumi Dóra, a Jazz+Az egykori tagja váltotta. A hegedűs az MTI kérdésére kiemelte: őt is meglepte az az elképesztő siker, ami az első album idején a Budapest Bárt kísérte.
Megjegyezte ugyanakkor, hogy a lemezfelvételek idején már érezni lehetett, hogy jó érzékkel választották ki a dalokat (közülük különösen a Németh Juci és Kiss Tibor énekduettjében előadott Szívemben bomba van lett sláger), és nagyon egymásra találtak a résztvevők.
"A sikerben nyilván benne van a közönség retró iránti érdeklődése is. Úgy gondolom, telitalálat volt, ahogy a fiatal és tehetséges énekesgeneráció képviselői meg tudták érezni az ezekben az ötven-hatvan évvel ezelőtti dalokban meglévő energiákat. A kíváncsiság, más zenei területek felfedezése vezetett mindannyiunkat. Egy nagy család lettünk, ahogy Kiss Tibi fogalmazott, egy csodálatos mókusörs" - hangsúlyozta Farkas Róbert.
A 2007-es albumon szerepelnek Karády Katalin által egykor népszerűvé vált dalok (Halálos tavasz, Gyűlölöm a vadvirágos rétet, Ezt a nagy szerelmet), a Hyppolit, a lakáj című filmből ismert Köszönöm, hogy imádott, de a Zerkowitz Béla által jegyzett Az egyiknek sikerül című szám is.
A Budapest Bár második albumára felkerülő dalok kevésbé köthetőek az 1920-30-40-es évekhez; az új repertoárban az ,50-es-, 60-as évek bárhangulatát felidéző számok is helyet kaptak, emellett külföldi szerzők művei is. Utóbbira példa Edith Piaf egykori nagy slágere, a Padam Padam, a Kiss Tibor által néhányszor már korábban is énekelt Colorado, valamint a Tico Tico.
Farkas Róbert szerint az első lemezen sok volt a lassú szám; a második album dalai pörgősebbek lesznek. A tervek között már egy harmadik Budapest Bár album is szerepel. Farkas Róbert az MTI-nek azt mondta, ezen vadonatúj dalok szerepelnek majd, a hangulat azonban marad a retró.
A Budapest Bár tavaly decemberben a Katona József Színházban remek koncerttel ünnepelte egyéves születésnapját; a csapat május 27-én visszatér a teátrumba. "Dupla előadást tartunk, amire már minden jegy elkelt" - mondta. A produkció a nyáron látható-hallható lesz több fesztiválon, a nagy létszám, a saját együtteseikkel is fellépő énekesek miatt ugyanakkor nagyon nehéz az időpont-egyeztetés.
Kapcsolódó írások:

Képek - Egyik végletből a másikba fessük magunkat!
Igéző tekintetet a kifutókról! Lopjunk ötletet az igazán trendi tavaszi sminkhez a párizsi divathétről. A Chanel, Dior vagy Gaultier modelljeinek elbűvölő arca árulkodik a divatról!
Többet hozott az árverés, mint remélték
Nagy siker volt: elkelt Liz Taylor van Gogh-ja is
Robert Downey Jr.-nak hat év után született fia
Másodszor is apa a Sherlock Holmes sztárja
Trendi kiegészítők a tél végére: mintás kendők
Képek - Élvezettel is körül lehet tekerni a nyakat...
A Guns'n'Roses nélkül is jól boldogul
Májusban jön Slash második szólólemeze
Szerb recept zöldségekkel és hússal
Balkán a konyhában: kóstolta a gyuvecset?
Paul McCartney és Elton John nem maradhat ki
Lesz ám buli: a Take That sztárja rendezi II. Erzsébet jubileumát

Leépít a Nokia: Magyarország milliárdokat veszíthet
A Nokia komáromi gyárából 2300 embert küldenek el idén, és a költségvetés valamint a város is jelentős bevételkiesést könyvelhet majd el.
Tárgyalások kezdődnek
A Nokia bejelentette a munkaügyi központnál a 2.300 fős leépítési szándékot
Importtilalom és befagyasztás
Újabb EU-s szankciók Szíria ellen
Harmadik napja tart a munkabeszüntetés
Francia légi közlekedési sztrájk - Járattörlések vannak, káosz nincs
Alaposan meggyengülhet a dollár
Globális tartalékvalutává válik a kínai jüan?
Megbénult az ország
Izrael sztrájkol
A cég 2.300 főt bocsát el
Komoly leépítések a komáromi Nokia gyárban

A tanulás jutalma nulla vőlegény?
Noha értéke nagy, különösen, hogy sokat tanult érte az ember, egy főiskolai diploma csökkenti a házasodás esélyét a hátrányos helyzetű közegből érkezett diákoknál - derült ki egy új tanulmányból.
Egészségesebb táplálkozást alakít ki magának
Meglepő: nem hízik el később az ujjal evő baba?
Cigivel hanyatlanak a férfiak
A dohányos férfi agya 10 évvel öregebbnek néz ki
Gyorsan kiderül a személyiség az ágyban
Mit árul el a pasiról a kedvenc szexpóza...?
A dohányosoknál gyakori a száj- és fogprobléma
Cigi a hibás - jön a kellemetlen orális
Napi horoszkóp - 2012. február 8.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Az anál- és a szexjáték nem első alkalomra való...
6 dolog, ami megijeszti szex közben a nőt!

A polinéz szigetvilág egzotikus tájai a Móra-múzeumban
Fotókiállítás nyílik a polinéz szigetvilágról a Móra-múzeumban: Lengyel Zoltán fotográfus alkotásai láthatók a Kultúrpalota folyosógalériáján február 9-től.
Irány Tokaj!
Mindjárt nyár: a húzósabb muzsikusok a 'Hegyre mennek
80 éves a mester
Milos Forman a Toldi gyöngyvásznán ünnepli a születésnapját
A kemény tél miatt elmarad
Nem lesz pálinkaverseny Nagytárkányban
Már előkészületben
Jön a római kém!
Dramatic Turn of Events
A kihagyhatatlan koncert: Dream Theater február 17-én
A város egyik kerületében találták
Prágáé a prágai ezüstkincs

Kisiklott a villamos a Móricz Zsigmond körtéren
Kisiklott egy 41-es villamos szerdán Budapesten, a Móricz Zsigmond körtéren - közölte a BKV fődiszpécsere.
Családi garázdaság Tűrjén
Sérültre pofozták a lassan haladó autót a haragosok
A sofőrt kórházba szállították
BKV-busszal ütközött egy autó a XVI. kerületben
Egyelőre nem élénkül az új autók piaca
Egyre csak vénül a magyar személyautó-állomány
Az emberi ostobaság végtelen...
Extra képek a Balatonba beszakadó Hummerekről
Vékonynak bizonyult a jég a Hummerek alatt
Rendőrök vitték melegedni a Balatonba szakadt terepjárósokat
Lassítja a forgalmat
Keresztbe fordult egy kamion a Bécsi úton

Videó - VV Eszter: "Kapcsolat Petivel? Kizárt!"
115 nap villalét után véget ért Eszter számára a ValóVilág játéka, az eltelt másfél hét alatt azon igyekezett, hogy visszatérjen az igazi életbe. De vajon kinek drukkol és kivel milyen kapcsolatot fog fenntartani?
Kipakolta az üzletet
Őrizetben a lőrinci ékszerrabló
Császármetszéssel segítették világra
Ez ám az óriásbébi: 7 kilóval született a gyerek!
A legtöbb előadó csak álmodozhat róla
Lehetetlennek hitték, de DJ Dominique megcsinálta!
Nyomozás folyik a vezérigazgató ellen
Őrizetbe vették a szabolcsi egészségügyi holding fejét
Anyagi okok miatt szabadul az épülettől a tulaj
Eladó Atlanta legmagasabb felhőkarcolója - hiteltartozás is jár mellé!
Agyonlőtte magát a 13 éves fiú
Gyermektragédia Halásztelken - Véletlen volt?
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:00 Gyurcsány Orbánékat okolja a Malév-csődért
- 17:48 Agrárkamara: milliárdokat vitt el az aszály
- 17:37 Bukta a bankoknak a végtörlesztés?
- 17:29 Bordélyban melegedhetnek a bécsi hajléktalanok
- 17:26 Szájer: Budapest kész a változtatásokra
- 17:13 Afrikaira támadt egy részeg szkinhead Kaposváron
- 17:09 Komáromi polgármester: a Nokia továbbra is a városban marad
Hungrana Kft.Fröccsöntő mérnök
Adecco Kft.Eladó
Work Way Club Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Ez forradalom!!! - Gyurcsánynak és Orbánnak mennie kell!!!2012.02.08 16:30
- 1000 milliárddal lehetnek ludasak Gyurcsányék a Malévban2012.02.08 16:24
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.08 14:55
- Hol tart Magyarország?2012.02.08 14:48
- "Nem lesz itt diktatúra": önkritikát gyakorolna Lázár2012.02.08 14:30
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



