Éless-Szín néven mutatta be első előadását!
Váratlan fordulat! Magánszínházat alapított Éless Béla!
Éless-Szín néven magánszínházat alapított a Budaörsi Játékszín korábbi igazgatója, Éless Béla: az áprilisban létrejött, egyelőre állandó játszóhely nélküli teátrum április 30-án mutatta be Heltai Jenő A néma levente című színművét a Fővárosi Művelődési Házban.
2009.05.04 12:15MTIMint Éless Béla elmondta, első darabjukat, a Társasjáték New Yorkban című komédiát április 23-án állították színpadra Koncz Gábor rendezésében jelenlegi törzshelyükön, az Fővárosi Művelődési Házban, majd két nappal később a Csepeli Munkásotthonban is nagy sikerrel játszották. Az Éless-Szín jelenlegi produkciói a 2008 júniusáig Éless Béla által vezetett Budaörsi Játékszínből származnak.
- "Utódaim levették a repertoárról, én azonban kötelességemnek éreztem műsoron tartani ezeket az előadásokat, hiszen értékes, jó darabokról van szó" - hangsúlyozta az igazgató, hozzátéve: premier értékű felújításokat tervez.
Az április 23-tól műsorra tűzött A néma leventéről szólva elmondta: az előadás korábban nagy siker volt, és mivel a társulat is nagyon szereti játszani, Heltai Jenő harmincas években írt, ma már klasszikusnak számító színművét ismét elővették.
A Mátyás király némasági fogadalmat tett hadnagyáról szóló darab főbb szerepeit Nyertes Zsuzsa, Moravetz Levente, Koncz Gábor és Gregor Bernadett alakítja. A társulat nyári előadásairól Éless Béla még nem tudott beszámolni, azt azonban közölte: legközelebb május 15-én a Társasjáték New Yorkbant adják elő.
Mint a teátrum vezetője elárulta, több pályázatot is beadott, ezek elbírálásától függ a következő évad műsorterve: tervei szerint ősszel kerül sor Görgey Gábor Huzatos ház című színművének felújítására az eredeti szereposztással.
- "Ez a bohózat az elmúlt ötven évet tárgyalja sajátos, groteszk humorral; főhőse egy budai villa, ahol az aktuális politikai kurzusoknak megfelelően cserélődnek a lakók" - szólt a darabról.
Éless Béla decemberben, karácsony előtt kívánja felújítani a Móra Ferenc kisregényéből, Az aranykoporsóból készült előadást, majd az anyagi lehetőségek függvényében új bemutatót is tervez, Eörsi István A fogadás című komédiáját. Az 1986-ban írt szatírában Marksz Karcsi ápolt kikerül egy napra a magyar valóságba - ismertette a színmű alaphelyzetét.
A társulat vezetője a játszóhelyek kérdésére is kitért. Elmondása szerint ősztől szeretnének a pesterzsébeti Csili Művelődési Központban és a kőbányai Pataky Művelődési Központban is fellépni, a két intézmény ugyanis befogadó nyilatkozattal csatlakozott az Éless-Szín pályázataihoz.
Kapcsolódó írások:
- Bukarestben is az Operettszínház csapata vitte sikerre a Rómeó és Júlia musical változatát!
- Emberi hang: bemutató az Aradi Kamaraszínházban!
- Kortárs multimédiás zenei táncest a Bárka Színházban!
- Szabadkai Kosztolányi Dezső Színház - Vendégségben Budapesten!
- Hoppá! Két UNITER-díjat nyert a kolozsvári színház előadása!
- Bozsik Yvette rendezése Figura Stúdió Színházban!
- Anna Piotrowska darabja: Táncol a Halál a MU Színházban!

Ben Kingsley perzsa tudósnak áll
Az Oscar-díjas Ben Kingsley is szerepel a Noah Gordon történelmi bestselleréből, Az orvosdoktorból készülő filmben - jelentette be a potsdami UFA Cinema produkciós cég.
Imád nyilatkozni, de bőszen védi a magánéletét
Tisztelgés a popikon előtt: életrajzi könyv George Michaelről
Ötletek a terasz otthonos dekorálására
Képek - Hogyan legyünk kint is bent?
18 jelölésből 12-t váltott díjra
Adele már megint tarolt: most a Billboard gálán söpörte be a díjakat
Új klipjéhez gyűjtötte az inspirációt
Fluor Tomi csak kötelességből bulizott
Jönnek a McCartney-lány jellegzetes táskái
Képek - Stella nem tud elszakadni a láncoktól
Alig találkoztak a munka miatt - most bepótolták!
Képek - Hujber Feri 9 hónap után lepte meg a feleségét

Budapesti társasházak is pályázhatnak a Zöldövezet programra
Budapesti társasházak közösségei is pályázhatnak ezentúl a Zöldövezet elnevezésű programra, amely hat éve segíti a civil kezdeményezéseket, hogy környezetüket közösségi akció keretében szebbé és zöldebbé alakítsák.
Sokan hagyták az utolsó napra a bevallást
Bonyolultabb és igazságtalanabb az új adórendszer?
Megállapodtak a Magyar Bankszövetséggel
Nyolcezer lakást vásárol meg a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.
Javaslatot nyújtott be a képviselő
Selmeczi módosítaná a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvényt
Ökotárs
Zöldövezet program: budapesti társasházak is pályázhatnak
SciamuS
Távközlési adó: a családok, kórházak és az ügyfélszolgálatok járnak rosszul
Londoni értesülés
EU/IMF: június végén indulhatnak a hiteltárgyalások?

Több a cukorbeteg, ahol rohangálnak az autók
Nagyobb a diabétesz kialakulásának kockázata azoknál, akik nagy forgalmú utak mellett élnek. Erre a következtetésre több kutatás elvégzése után jutottak kutatók, akik tanulmányukat a cukorbetegségről Stuttgartban rendezett konferencián mutatták be.
Ha a nőnek szex kell, többnyire kapcsolatra vágyik
Meglepő okok: a nő emiatt szexel
Gyakori a vas-, kalcium és D-vitamin hiány is
5 dolog, amiből nem kap eleget a nő!
A nem lényegretörőket nem is "olvassák végig"
Te is elköveted e-mailben a hibát?
Szőlőlé alkotóeleme gátolja a zsírsejt-fejlődést
Igyunk szőlőlét elhízás ellen?
Ne légy a szex miatt zabos, egyél inkább zabot
Ettől lesz tartósabb az erekció!
"Lehagy a nyavalyás"
Partnerrel azért jóval gyorsabban megy...

Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Nyolcak festőcsoport alkotásaiból nyílik kiállítás szeptemberben a bécsi Kunstforumban, majd 2013 őszén a párizsi Musée d'Orsay-ben mutatkozhat be a magyar modernizmus festészete a Szépművészeti Múzeum szervezésében.
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született
Endresz György légi baleset áldozata lett
Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar
Szent Lőrinc vértanúsága
Tiziano saját magát rejtette el a festményen
Az író negyedik folytatáson dolgozik
Robert Langdon ismét szimbólumokra vadászik
Kilencven éves volt a művész
Elhunyt Horia Damian
France Clidat karrierje Budapesten indult
Elhunyt a francia Liszt-virtuóz

Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Nem vette észre egy ittas sofőr, hogy az út szélén elsodort egy gyalogost Kaposváron; amikor észrevette az autóján a sérüléseket, a gépkocsivezető rendőrt hívott.
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó
Rengeteg múlik a pilótán
Jók lehetnek a Sauberek Monacóban
Fogalma sem volt, mi történt
Elütötte a gyalogost, majd rendőr hívott rongálás miatt
Végzetes vasúti baleset
Véres jelenet: leült a peron és a sín közé, de jött a miskolci gyors
Ha lehet a bajt halmozni...
Brutális rablásnak álcázta, hogy összetörte a szülei autóját
Győr
Ingyenesen parkolhatnak az elektromos járművek

18+ képek - Duplán adagoljuk a szépségeket
Kinek a szőke, kinek a fekete, de most mindenki megtalálja a magának való látványt, mert ma mindkét típust elhoztuk, ráadásul nem felváltva, hanem egyszerre pózolnak a fotós előtt!
Vízimentőket kellett hívni a folyóban rekedteknek
Vízben maradtak a tűzoltók
A rendőrségen lett vége a bulinak
Betörtek a Pannon Várszínház raktárába az ittas fiatalok
Rongálás miatt indítottak eljárást
Horogkeresztet festettek Wass Albert szobrára Debrecenben
Eltűntek a megrendelések, de az alkatrészek is
Hónapokon át loptak munkaadójuktól az alkalmazottak
Öten megsérültek
Leszakadt egy siófoki gyorsétterem mennyezete
Villám-ütötte barátján akart segíteni a férfi
...a ménkű pedig igenis üt kétszer ugyanoda!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:29 Kripta és sírok a vilonyai templom alatt
- 20:20 Több a cukorbeteg, ahol rohangálnak az autók
- 20:01 Orbán együttműködne Nikoliccsal
- 19:59 Szigorúbban büntetik a gyermekekkel szembeni bűncselekményeket
- 19:52 Felfüggesztették a jobbikos Staudt Gábor mentelmi jogát
- 19:47 Egyesült két görög konzervatív párt
- 19:42 Zavargások Maliban - Fejsérülést szenvedett az elnök
Reed RecruitmentProjektmenedzser
Work Force Kft.Tesztmérnök
Trenkwalder Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Igazságtétel? Feleőségre vonás?2012.05.21 20:30
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.21 20:22
- Egységfrontban az ágazati cégek a telefonadó ellen2012.05.21 20:16
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.21 18:53
- Ez a Jobbik?2012.05.21 18:16
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




