Játszótér táncszínházi előadás!
Bozsik Yvette rendezése Figura Stúdió Színházban!
A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházban április 30-án, csütörtökön, este 7 órától kerül sor az évad utolsó bemutatójára. A Játszótér című táncszínházi előadást Bozsik Yvette budapesti koreográfus állítja színpadra.
2009.04.28 23:10ma.hu
Bozsik Yvette harmadik alkalommal rendez Romániában, 2006-ban a konstancai Nemzeti Színházban a Kabaré-t, 2007-ben a bukaresti Operettszínházban a Bál, avagy táncos mulatság című produkciót vitte színre. Bozsik Yvette Játszótér című előadását főként egy Kenneth MacMillan- és egy Nizsinszkij-koreográfia inspirálja.
- „MacMillan darabjai közül a Playground épül a legerősebben az emberi psziché tanulmányozására. Nyugtalanító darab... A lélek nyomoráról és vadságáról szól. Minden félrebeszélés és romantizálás nélkül vizsgálja az emberi sorsot, végül mégis eljut egyfajta hajthatatlan szépséghez" - írták a darab 1979-es Edinburgh-i ősbemutatójáról.
Abban az előadásban a címben jelzett játszótér egy drótkerítéssel körülvett udvar volt. Börtönre emlékeztető, rácsos ablakú épület fala látszott mögötte, a falon festett karikatúra-figurák. A játszó „gyerekek" egy elmegyógyintézet lakói - játékaik a sérült személyiségüket tükrözik. Az ápoltak között van egy furcsa lány is és egy meglehetősen erőszakos, zaklatott fiatalember, aki közeledni próbál hozzá...
Táncuk végén a lány epileptikus rohamban tör ki, és az ájulása újabb játszmát indít el a téren. Az ápoltak rátámadnak a fiúra, majd színre lép három fehérkabátos orvos, akik kényszerzubbonyt húznak rá.
Ebbe a történetbe ékelődik bele Nizsinszkij Játékok című balettjének története: az alkonyati parkban elgurul egy teniszlabda; egy fiatalember, majd két lány indul a keresésére.
Felébred bennük a gyerekkoruk játékainak emléke: keresgélik, elveszítik egymást, kergetőznek, civakodnak, összeölelkeznek...
Figura Stúdió Színház: Játszótér
Szereplők: Bartha Boróka, Szabó Eduárd, Barabás Árpád, Boros Mária, Máthé Annamária, Vajda Gyöngyvér, Gazdag Erzsébet, Flórián Róbert Szabolcs m.v., Veres Előd
Zeneszerző: Yonderboi, Philippe Heritier
Koreográfus asszisztens: Vislóczki Szabolcs
Jelmez: Berzsenyi Krisztina
Rendező: Bozsik Yvette
Bemutató: 2009. április 30.
További előadások: 2009. május 3., 19,00 óra: Csíkszeredai Csíki Játékszín 2009. május 12., 19,00 óra: Gyergyószentmiklós
2009. május 19., 19,00 óra
Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándos Színház - A Tánc Tavasza Fesztivál alkalmával
Forrás: Figura Stúdió Színház - Gyergyószentmiklós

Képek - Egyik végletből a másikba fessük magunkat!
Igéző tekintetet a kifutókról! Lopjunk ötletet az igazán trendi tavaszi sminkhez a párizsi divathétről. A Chanel, Dior vagy Gaultier modelljeinek elbűvölő arca árulkodik a divatról!
Többet hozott az árverés, mint remélték
Nagy siker volt: elkelt Liz Taylor van Gogh-ja is
Robert Downey Jr.-nak hat év után született fia
Másodszor is apa a Sherlock Holmes sztárja
Trendi kiegészítők a tél végére: mintás kendők
Képek - Élvezettel is körül lehet tekerni a nyakat...
A Guns'n'Roses nélkül is jól boldogul
Májusban jön Slash második szólólemeze
Szerb recept zöldségekkel és hússal
Balkán a konyhában: kóstolta a gyuvecset?
Paul McCartney és Elton John nem maradhat ki
Lesz ám buli: a Take That sztárja rendezi II. Erzsébet jubileumát

Agrárkamara: milliárdokat vitt el az aszály
Az őszi és tél elejei aszály a repcében okozta a legnagyobb kárt, az 1,08 millió hektáron vetett őszi búza területből közel 411 ezer hektárt sújt aszály.
Jövedelmezőség és tőkemegfelelés
Bukta a bankoknak a végtörlesztés?
2.300 fős leépítés
Komáromi polgármester: a Nokia továbbra is a városban marad
Hatalmas vérveszteség
Leépít a Nokia: Magyarország milliárdokat veszíthet
Tárgyalások kezdődnek
A Nokia bejelentette a munkaügyi központnál a 2.300 fős leépítési szándékot
Importtilalom és befagyasztás
Újabb EU-s szankciók Szíria ellen
Harmadik napja tart a munkabeszüntetés
Francia légi közlekedési sztrájk - Járattörlések vannak, káosz nincs

A tanulás jutalma nulla vőlegény?
Noha értéke nagy, különösen, hogy sokat tanult érte az ember, egy főiskolai diploma csökkenti a házasodás esélyét a hátrányos helyzetű közegből érkezett diákoknál - derült ki egy új tanulmányból.
Egészségesebb táplálkozást alakít ki magának
Meglepő: nem hízik el később az ujjal evő baba?
Cigivel hanyatlanak a férfiak
A dohányos férfi agya 10 évvel öregebbnek néz ki
Gyorsan kiderül a személyiség az ágyban
Mit árul el a pasiról a kedvenc szexpóza...?
A dohányosoknál gyakori a száj- és fogprobléma
Cigi a hibás - jön a kellemetlen orális
Napi horoszkóp - 2012. február 8.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Az anál- és a szexjáték nem első alkalomra való...
6 dolog, ami megijeszti szex közben a nőt!

A polinéz szigetvilág egzotikus tájai a Móra-múzeumban
Fotókiállítás nyílik a polinéz szigetvilágról a Móra-múzeumban: Lengyel Zoltán fotográfus alkotásai láthatók a Kultúrpalota folyosógalériáján február 9-től.
Irány Tokaj!
Mindjárt nyár: a húzósabb muzsikusok a 'Hegyre mennek
80 éves a mester
Milos Forman a Toldi gyöngyvásznán ünnepli a születésnapját
A kemény tél miatt elmarad
Nem lesz pálinkaverseny Nagytárkányban
Már előkészületben
Jön a római kém!
Dramatic Turn of Events
A kihagyhatatlan koncert: Dream Theater február 17-én
A város egyik kerületében találták
Prágáé a prágai ezüstkincs

Kisiklott a villamos a Móricz Zsigmond körtéren
Kisiklott egy 41-es villamos szerdán Budapesten, a Móricz Zsigmond körtéren - közölte a BKV fődiszpécsere.
Családi garázdaság Tűrjén
Sérültre pofozták a lassan haladó autót a haragosok
A sofőrt kórházba szállították
BKV-busszal ütközött egy autó a XVI. kerületben
Egyelőre nem élénkül az új autók piaca
Egyre csak vénül a magyar személyautó-állomány
Az emberi ostobaság végtelen...
Extra képek a Balatonba beszakadó Hummerekről
Vékonynak bizonyult a jég a Hummerek alatt
Rendőrök vitték melegedni a Balatonba szakadt terepjárósokat
Lassítja a forgalmat
Keresztbe fordult egy kamion a Bécsi úton

Videó - VV Eszter: "Kapcsolat Petivel? Kizárt!"
115 nap villalét után véget ért Eszter számára a ValóVilág játéka, az eltelt másfél hét alatt azon igyekezett, hogy visszatérjen az igazi életbe. De vajon kinek drukkol és kivel milyen kapcsolatot fog fenntartani?
Kipakolta az üzletet
Őrizetben a lőrinci ékszerrabló
Császármetszéssel segítették világra
Ez ám az óriásbébi: 7 kilóval született a gyerek!
A legtöbb előadó csak álmodozhat róla
Lehetetlennek hitték, de DJ Dominique megcsinálta!
Nyomozás folyik a vezérigazgató ellen
Őrizetbe vették a szabolcsi egészségügyi holding fejét
Anyagi okok miatt szabadul az épülettől a tulaj
Eladó Atlanta legmagasabb felhőkarcolója - hiteltartozás is jár mellé!
Agyonlőtte magát a 13 éves fiú
Gyermektragédia Halásztelken - Véletlen volt?
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:29 Még mindig elhisszük Beyoncénak?
- 18:14 Bevédi az egészségügyeseket az NGM?
- 18:09 Véres fogak: rettentő sokat haraptak tavaly a cápák
- 18:00 Gyurcsány Orbánékat okolja a Malév-csődért
- 17:48 Agrárkamara: milliárdokat vitt el az aszály
- 17:37 Bukta a bankoknak a végtörlesztés?
- 17:29 Bordélyban melegedhetnek a bécsi hajléktalanok
Adecco Kft.Flotta Manager
Unix Autó Kft.ASP.NET fejlesztő
SDA Stúdió Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Bordélyban melegedhetnek a bécsi hajléktalanok2012.02.08 18:18
- Ez forradalom!!! - Gyurcsánynak és Orbánnak mennie kell!!!2012.02.08 16:30
- 1000 milliárddal lehetnek ludasak Gyurcsányék a Malévban2012.02.08 16:24
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.08 14:55
- Hol tart Magyarország?2012.02.08 14:48
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



