Hollywood hercegét dedikálta a sztár
Óriási érdeklődés kísérte Tony Curtis dedikálását
Rengetegen voltak kíváncsiak Tony Curtis könyvbemutatójára szombat délután a Millenárison. A XVI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon a magyar származású sztár önéletrajzi könyvét, a Hollywood hercegét dedikálta is rajongóinak.
2009.04.25 19:30MTI"Nem terveztem, hogy könyvet írok, csak úgy jött a dolog: nem akartam elveszíteni az emlékeimet, így sorra felidéztem és lejegyeztem őket, majd egyszer csak összeállt egy kötetnyi anyag" - árulta el Tony Curtis, aki elmondta azt is, hogy 6 éves koráig csak magyarul beszéltek otthon. "A mai napig természetesen jönnek a számra a szavak, de idővel rájöttem, nem az számít, milyen nyelven beszél az ember, mert csak a művészet által fejezheti ki teljesen önmagát" - tette hozzá a színész, aki évek óta fest is, s önéletrajzi kötete magyarországi megjelenése alkalmából kiállításon is bemutatkozik Budapesten.
Mint hangsúlyozta, a festéssel olyasmit tud kifejezni, amit az írással nem: a legmélyebb érzéseit veti vászonra. Aki megnézi a festményeit láthatja, hogy imád élni és imádja a nőket.
A színész vonzalma a gyengébbik nemhez könyvéből is egyértelműen kiderül: a Hollywood hercegében ír 5 házasságáról, afférjairól, és olyan sztárokkal lebonyolított viszonyairól, mint Marilyn Monroe. "Több dologért is irigylem Tony Curtist, nem utolsósorban azért a hölgy-listáért, amit magáénak tudhat" - jegyezte meg nevetve Simonyi András, volt washingtoni nagykövet a könyvfesztiválon rendezett beszélgetésen.
A bemutatót követő dedikáláson számtalan rajongó várakozott egy vagy több kötettel a kezében. Fiatalok és öregek, nők és férfiak egyaránt szerettek volna pár szót váltani a sztárral. Többségük a Minden lében két kanál című filmből, illetve a Van, aki forrón szereti! című komédiából ismeri Tony Curtist. Sokaknak ez volt az első alkalom, hogy könyvet dedikáltattak, de néhány "profi" autogram-gyűjtő is akadt a várakozók között. Egy 40 év körüli nő az MTI-nek elmondta, hogy gyermekkora óta imádja a színészt, a Marilyn Monroe-val és Jack Lemmonnal közös filmjét legalább ötvenszer látta, és nagyon örül, hogy személyesen is találkozhat kedvencével. "Szeretem a filmjeit és nem semmi olyan emberrel találkozni, aki személyesen ismerte többek között Frank Sinatrát és John F. Kennedyt. Az, hogy magyar származású és ezt ráadásul büszkén hirdeti a világban pedig csak még szimpatikusabbá teszi" - jegyezte meg egy 20 év körüli fiú. "Kíváncsi vagyok a könyvre, meg persze annak is örülök, hogy most személyesen találkozhatom Tony Curtisszel. Szerintem nagyon izgalmas olvasmány lesz, sok színes történet Hollywood fénykoráról, ami a kedvenc korszakom" - mondta egy 30 év körüli férfi.
Kapcsolódó írások:

Ben Kingsley perzsa tudósnak áll
Az Oscar-díjas Ben Kingsley is szerepel a Noah Gordon történelmi bestselleréből, Az orvosdoktorból készülő filmben - jelentette be a potsdami UFA Cinema produkciós cég.
Imád nyilatkozni, de bőszen védi a magánéletét
Tisztelgés a popikon előtt: életrajzi könyv George Michaelről
Ötletek a terasz otthonos dekorálására
Képek - Hogyan legyünk kint is bent?
18 jelölésből 12-t váltott díjra
Adele már megint tarolt: most a Billboard gálán söpörte be a díjakat
Új klipjéhez gyűjtötte az inspirációt
Fluor Tomi csak kötelességből bulizott
Jönnek a McCartney-lány jellegzetes táskái
Képek - Stella nem tud elszakadni a láncoktól
Alig találkoztak a munka miatt - most bepótolták!
Képek - Hujber Feri 9 hónap után lepte meg a feleségét

Budapesti társasházak is pályázhatnak a Zöldövezet programra
Budapesti társasházak közösségei is pályázhatnak ezentúl a Zöldövezet elnevezésű programra, amely hat éve segíti a civil kezdeményezéseket, hogy környezetüket közösségi akció keretében szebbé és zöldebbé alakítsák.
Sokan hagyták az utolsó napra a bevallást
Bonyolultabb és igazságtalanabb az új adórendszer?
Megállapodtak a Magyar Bankszövetséggel
Nyolcezer lakást vásárol meg a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.
Javaslatot nyújtott be a képviselő
Selmeczi módosítaná a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvényt
Ökotárs
Zöldövezet program: budapesti társasházak is pályázhatnak
SciamuS
Távközlési adó: a családok, kórházak és az ügyfélszolgálatok járnak rosszul
Londoni értesülés
EU/IMF: június végén indulhatnak a hiteltárgyalások?

Több a cukorbeteg, ahol rohangálnak az autók
Nagyobb a diabétesz kialakulásának kockázata azoknál, akik nagy forgalmú utak mellett élnek. Erre a következtetésre több kutatás elvégzése után jutottak kutatók, akik tanulmányukat a cukorbetegségről Stuttgartban rendezett konferencián mutatták be.
Ha a nőnek szex kell, többnyire kapcsolatra vágyik
Meglepő okok: a nő emiatt szexel
Gyakori a vas-, kalcium és D-vitamin hiány is
5 dolog, amiből nem kap eleget a nő!
A nem lényegretörőket nem is "olvassák végig"
Te is elköveted e-mailben a hibát?
Szőlőlé alkotóeleme gátolja a zsírsejt-fejlődést
Igyunk szőlőlét elhízás ellen?
Ne légy a szex miatt zabos, egyél inkább zabot
Ettől lesz tartósabb az erekció!
"Lehagy a nyavalyás"
Partnerrel azért jóval gyorsabban megy...

Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Nyolcak festőcsoport alkotásaiból nyílik kiállítás szeptemberben a bécsi Kunstforumban, majd 2013 őszén a párizsi Musée d'Orsay-ben mutatkozhat be a magyar modernizmus festészete a Szépművészeti Múzeum szervezésében.
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született
Endresz György légi baleset áldozata lett
Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar
Szent Lőrinc vértanúsága
Tiziano saját magát rejtette el a festményen
Az író negyedik folytatáson dolgozik
Robert Langdon ismét szimbólumokra vadászik
Kilencven éves volt a művész
Elhunyt Horia Damian
France Clidat karrierje Budapesten indult
Elhunyt a francia Liszt-virtuóz

Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Nem vette észre egy ittas sofőr, hogy az út szélén elsodort egy gyalogost Kaposváron; amikor észrevette az autóján a sérüléseket, a gépkocsivezető rendőrt hívott.
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó
Rengeteg múlik a pilótán
Jók lehetnek a Sauberek Monacóban
Fogalma sem volt, mi történt
Elütötte a gyalogost, majd rendőr hívott rongálás miatt
Végzetes vasúti baleset
Véres jelenet: leült a peron és a sín közé, de jött a miskolci gyors
Ha lehet a bajt halmozni...
Brutális rablásnak álcázta, hogy összetörte a szülei autóját
Győr
Ingyenesen parkolhatnak az elektromos járművek

18+ képek - Duplán adagoljuk a szépségeket
Kinek a szőke, kinek a fekete, de most mindenki megtalálja a magának való látványt, mert ma mindkét típust elhoztuk, ráadásul nem felváltva, hanem egyszerre pózolnak a fotós előtt!
Vízimentőket kellett hívni a folyóban rekedteknek
Vízben maradtak a tűzoltók
A rendőrségen lett vége a bulinak
Betörtek a Pannon Várszínház raktárába az ittas fiatalok
Rongálás miatt indítottak eljárást
Horogkeresztet festettek Wass Albert szobrára Debrecenben
Eltűntek a megrendelések, de az alkatrészek is
Hónapokon át loptak munkaadójuktól az alkalmazottak
Öten megsérültek
Leszakadt egy siófoki gyorsétterem mennyezete
Villám-ütötte barátján akart segíteni a férfi
...a ménkű pedig igenis üt kétszer ugyanoda!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:29 Kripta és sírok a vilonyai templom alatt
- 20:20 Több a cukorbeteg, ahol rohangálnak az autók
- 20:01 Orbán együttműködne Nikoliccsal
- 19:59 Szigorúbban büntetik a gyermekekkel szembeni bűncselekményeket
- 19:52 Felfüggesztették a jobbikos Staudt Gábor mentelmi jogát
- 19:47 Egyesült két görög konzervatív párt
- 19:42 Zavargások Maliban - Fejsérülést szenvedett az elnök
Reed RecruitmentProjektmenedzser
Work Force Kft.Tesztmérnök
Trenkwalder Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Igazságtétel? Feleőségre vonás?2012.05.21 20:30
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.21 20:22
- Egységfrontban az ágazati cégek a telefonadó ellen2012.05.21 20:16
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.21 18:53
- Ez a Jobbik?2012.05.21 18:16
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




