Jön a Nemzetközi Film és Zenei Fesztivál újra!
Erotikától forró Mediawave Győrben!
Április 25-én ismét kultúrbomba robban Győr szívében: tizenkilencedik alkalommal rendezik meg a Mediawave Nemzetközi Zenei- és Filmfesztivált, amely ezúttal is rengeteg meglepetést tartogat a nagyérdeműnek.
2009.04.16 13:45ma.huA XIX. Mediawave idén sem ad okot a távolmaradásra: a szervezők bevallása szerint ebben az évben is a kuriozitást, az itthon nem megszokott előadók és filmek bemutatását tűzték ki célul.
- "Olyan játékfilmeket választottunk, amelyek Magyarországon nem voltak, és sajnos valószínűleg nem is lesznek bemutatva" - mondta Durst György, a Mediawave Alapítvány kuratóriumának elnöke.
Amint arról beszámolt, a több mint 1300 filmnevezésből két és fél hónapos előválogatás után választották ki a közel hatvan versenyfilmet. Animációs, kísérleti, dokumentum- és kisjátékfilmek is szerepelnek, és idén először kaptak helyet nagyjátékfilmek is a versenyben. Külön figyelmet érdemel, hogy Magyarországon a fesztiválon látható először az Arany Oroszlán-díjas A pankrátor, Mickey Rourke főszereplésével.
19. alkalommal rendezik meg Győrben április 25. és május 2. között a MEDIAWAVE Nemzetközi Film és Zenei Fesztivált, amelynek szervezői - az adott és mindenki számára jól ismert gazdasági körülmények között - igyekszenek közönségüknek a már megszokott magas színvonalú zenei, filmes, színházi, tánc, képzőművészeti, irodalmi programokat nyújtani.
Filmes programok
Az idei versenyprogramba nevezett 1334 filmből, amelyek a világ 78 országából érkeztek, az előzsűri 67 filmet válogatott a versenyprogramba a MEDIAWAVE–n már hagyományosnak számító animációs, kisjáték-, kísérleti és dokumentumfilmek mellett egészestés játékfilm kategóriában is.
Christophe van Rompaey: Moszkva, Belgium
Nemzetközi kis- és egész estés játékfilmes zsűri
A Mediawave Nemzetközi Filmfesztivál 2009-ben először hirdetett versenyt játékfilm kategóriában, melyek között szép számban vannak olyan, a Sundance Filmfesztiválon, a Cannes-i Filmfesztiválon díjnyertes alkotások, amiket Magyarországon ezelőtt még nem mutattak be.
Emellett az idei fesztivál újdonsága, hogy a fesztiválra nevezett nagyjátékfilmeket külön nemzetközi zsűri értékeli majd, amelynek tagjai a világhírű, amerikai Oscar-díjas vágó Alan Heim, Vivi Drăgan Vasile román operatőr és Nyakó Júlia színésznő lesznek.
Játékfilmek
Veit Helmer, a Tuvalu rendezőjének új játékfilmje, az Abszurdisztán egy kis falu közösségének mindennapjait mutatja be, akiknek a víz, azaz annak hiánya, jelenti a legnagyobb gondot, no meg a férfiak, akik kisujjukat sem mozdítják azért, hogy megoldják a helyzetet.
Christophe van Rompaey Moszkva, Belgium c. játékfilmje a Cannes-i Filmfesztiválon a Legjobb filmnek és a Legjobb forgatókönyvnek járó díjakat szerezte meg. A film egy teljesen átlagos negyvenes éveiben járó nő és egy nála több mint egy évtizeddel fiatalabb kamionsofőr szerelmét, annak akadályait, illetve kibontakozásának lehetőségeit boncolgatja a maga naturalista, realista, ugyanakkor ironikus stílusában.
Jens Jonsson A pingpong királyában ügyesen játszik a skandináv tragikomédia műfajára jellemző stílusjegyekkel.
Rille és Erik mindenben totális ellentétei egymásnak, mégis legjobb barátokként tisztelik a másikat, hiszen testvérek. Legalábbis így hiszik… Talán nem véletlen, hogy Jens Jonsson első nagyjátékfilmje a 2008-as Sundance Filmfesztiválon bezsebelhette a legjobb fényképezés díját és a zsűri nagydíját is.
Kisjátékfilmek
A Mediawave kisjátékfilmjeinek többségét idén a testvéri kapcsolatok bonyolult összetettsége illetve a víz mint természeti erő tematika ihlette.
Jan Wagner az élet mindennapi apró örömeiről, az első kapásról, az első randevúkísérletről és nem utolsó sorban a testvéri szeretetről és bajtársiasságról mesél tömören rendkívül visszafogott színészi játékkal, kevés dialógussal, minimalista képi világgal, filmjének mégis rendkívül bensőséges, intim hangulatot varázsolva A bátyám c. alkotásban
.
Hatuey Viveros mexikói filmrendező fekete-fehér képekkel mesél egy öreg férfiról az Árapályban, aki napról-napra tengerbe veszett feleségének különböző tárgyait próbálja meg visszakapni a víztől, mintha így őt magát is újra magáénak tudhatná.
Benh Zeitlin a Dicsőség a tenger felettben New Orleansért mond gyászmisét giccs, túlzott szentimentalizmus vagy éppen szenzációhajhászás nélkül, a túlélők erejét és életigenlését központba állítva.
Andrew Haigh 5 mérföldje egy tizenéves lányról szól, akit unokatestvéreivel együtt nyaralni küldenek az óceán partjára, annak reményében, hogy ott megfeledkezik a kórházi ágyon fekvő nővéréről. A film operatőre a Deltát is fényképező Erdély Mátyás volt.
Nemzetközi zsűri A játék és kisjátékfilmes zsűri mellett 2009-ben a Mediawave Nemzetközi Filmfesztivál versenyfilmjeit - a tavalyi évhez hasonlóan – neves szakemberekből álló nemzetközi zsűri fogja értékelni.
A nemzetközi zsűriben köszönthetjük a többszöri díjas animációs filmrendezőt, Gil Alkabetz-t, a Georgi és a pillangók, valamint a Szúnyogirtás és más történetek rendezőjét, Andrey Paounovot és az angol, szarkasztikus humoráról ismert animációfilmest, Phil Mulloy-t, akik az európai filmművészet legnagyobb egyéniségeinek számítanak saját műfajukban.
Animációs filmek
Az animációs filmek idén is erős mezőnyt alkotnak a versenyprogramon belül. Csak ízelítőül íme pár animációs remekmű, amit közönségünk megtekinthet: Bill Plympton világhírű animációs filmrendező egészestés filmje, az Idióták és angyalok Tarantino és Wenders filmjeinek hangvételét, tematikáját jeleníti meg a maga sajátos „Plympton” stílusában.
David Anderson (aki korábban pl. a Motion Control című kísérleti táncfilmjével nyert a Mediawave -en díjat) idén egy - minden értelemben - lírai, a perzsa költészetre és kalligráfiára épülő rövid animációs filmjével, a Rejtőzködők nyelvével van jelen a versenyben. Signe Baumane Szex teljes mellbedobással című erotikus oktató rajzfilmjének első 3 epizódja tavaly már járt nálunk. Idén a folytatásokat küldte el, amelyek segítségével ugyanolyan izgalmas felfedezéseket tehetünk ezen a területen, mint az előző részekkel tavaly.
Kísérleti filmek A kísérleti filmek között 2009-ben lenyűgöző kompozíciós képi világú és koreográfiájú tánc- és operafilmek lesznek, mint: Alla Kovgan és David Hinton Dél-Afrikában készült Nora c. táncfilmje, mely Nora Chipaumire életét dolgozza fel a tánc nyelvén beszélve. Laura Taler Szerelmes dalok c. zenei kísérleti filmje Mozart, Wolf és Mahler zenéjére meséli el a mindannyiunk által olyan jól ismert, régi-régi történetet a szerelemről, a hűtlenségről és a megbocsátásról.
Daniel Abke Holnap, igen! c. filmjében a kosarasok edzésének, illetve meccsének ritmikájából, mozdulataiból, zajaiból komponált filmre lélegzetelállító analízist mindennapi tevékenységeink muzikalitásáról.
A nemzetközi filmverseny vetítési helyszínei
A nemzetközi filmverseny programjait közönségünk egész héten a Rómer Ház Hrabal mozi „Unit” Premier termében láthatja, illetve április 25-26-i hétvégén és május 1-jén, 2-án a Richter Teremben is tartunk a versenyfilmekből vetítéseket.
Emellett a Győri Filmarchívum a Fesztivál idejére megnyíló mozijában, az Európa Teremben is zajlanak majd (többek között) versenyfilm vetítések. Utóbbit nézőink a Kazinczy u. 5. szám alatt találhatják a belső udvaron, a padlástéren.
1969: Erotika és forradalom
Ahogy a Mediawave előző éveiben, 2009-ben is speciális tematikák köré szervezzük majd a programsorozataink egy részét. Ennek keretében a Mediawave 2009 egyrészt 1969. negyvenedik évfordulójáról emlékezik meg, azon belül pedig a szexuális forradalomról, amelynek a mozgóképen, illetve a vásznon is volt hatása.
A 2009-es fesztiválon olyan művészi, erotikus filmek vetítésével fogjuk körbejárni a témát, amelyek a Mediawave Fesztivál 19 éves történetének legjobb alkotásainak bizonyultak.
A Mediawave legjobb erotikus filmjeit a Győri Filmarchívum Európa termében a Kazinczy u. 5. szám alatt a padlástéren nézheti meg a kedves érdeklődő.
Mediawave 2009
Nemzetközi Film és Zenei Fesztivál
Győr, 2009. április 25 – május 2.
Kapcsolódó írások:
- Al Pacinoval filmesítik meg Napóleon utolsó napjait!
- Nyitott kurzusok a Színház- és Filmművészeti Egyetemen!
- Papírrepülők filmpremier- Szabó Simon filmje!!
- Jegybevételi toplistán az új Vin Diesel-film!
- Kanadai Filmkörkép - kanadai filmek az Örökmozgóban!
- Eszter hagyatéka könyvben és filmen Londonban!
- Újra MEDIAWAVE Nemzetközi Film és Zenei Fesztivál!

Könyökén jön ki ByeAlex? Hallgassa svédül vagy oroszul!
Miközben a magyar közönséget az eurovíziós 10. hely ellenére továbbra is erőteljesen megosztja ByeAlex Kedvesem című száma, nemzetközi szinten egyre népszerűbb a dal. Videókkal!
Az egész régió felhozatala
Nemzetközi divatshow-val zárul a Gombold újra! Közép-Európa pályázat
A jó hírnév megsértésével vádolják a színészt
Képek - Megkezdődött Stohl újabb pere: most a könyv van terítéken
Tűzről pattant az Operettszínház sztárja
Képek - Kis híján a jeget is megolvasztotta Dancs Annamari
Gumigyűrű mentette meg a sérülésektől
Képek - Keményen ütközött Bárdos András, de köszöni, jól van
Túlfeszíti a húrt a népszerű lemezlovas?
Életveszélyes balesete volt DJ Dominique-nak
Ők is voltak rosszcsontok
Képek - Ilyenek voltak... a Jóban Rosszban sztárjai!

A vártnál jobban alakultak a BKV pénzügyei
Az üzemi ráfordítás a tervezett 130 milliárd forintot mintegy 3 milliárddal túllépte, de a 2011-es 136 milliárdnál így is alacsonyabb.
PSZÁF-büntetés
Ügyfelekre terhelte a tranzakciós illetéket - 80+10 milliót fizet a KDB Bank
Gfk
Nekünk is jó hír: javult a német fogyasztói hangulat
Moody's
Svájcnak továbbra is jár az "Aaa" adósosztályzat
Az EU-nak készülnek
NGM: már készülnek az adóváltozásokat megalapozó előterjesztések
A vártnál kevesebb lesz
Nem marad befőzésre gyümölcs az idén
Az év első negyedében
Nőtt a brit gazdaság teljesítménye

Gyomorforgató az emberi testfelület baktérium- és gombatérképe
Amerikai kutatók elkészítették az emberi bőrön megtalálható gombák és baktériumok térképét.
Kancsendzönga
8000 méter felett az oxigénhiány a legdurvább
Napi horoszkóp - 2013. május 23.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Esélye lenne a rákra
A mellei után pár szervétől is meg kell szabadulnia Angelina Jolie-nak
Komoly betegség
A Fabry-szindróma - agykárosodást is okozhat
Pollenhelyzet
Erősödik a pázsitfűfélék pollenszórása
A test mestersejtje
Emberi őssejteket klónoztak - 15 év próbálkozás után

Koncertszervezés, hangverseny a Zeneakadémián
Liszt Ferenc születésnapjának évfordulóján, október 22-én ünnepi gálakoncerttel nyit meg a Liszt Ferenc Zeneakadémia felújított épülete. Az intézmény koncertszervezési tevékenységbe is kezd, és meghirdette az első szezon hangversenyeit.
Európai Piknik
Színház, játszótér, koncertek - mind a Füvészkertben
Három kultúra lenyomatai
Több ezer barlangrajzra bukkantak Mexikóban
Május 27.
Maratoni felolvasószínházat rendeznek Szabadkán
Az Óbudai Búcsú június 29-én és 30-án lesz
Óbudai Nyár: hetven program júniustól augusztus végéig
97 évet élt
Elhunyt Henri Dutilleux kortárs francia zeneszerző
Játékra hívják a közönséget
10 éves Az operaház fantomja - jubileumi előadás a Madách Színházban

Kigyulladt egy autó az M7-esen - útlezárás
Kigyulladt egy jármű az M7-es autópálya siófoki szakaszán. A sztrádát a tűzoltás idejére lezárták.
Monacói Nagydíj
Rosbergé a leggyorsabb kör
Baleset az M43-ason
Szalagkorlátot szakított egy kamion Szegednél
Bruttó 4 és 2 forinttal
Ismét drágábbak lettek az üzemanyagok
Veszprém megyében
Balatoni elkerülő: halálos baleset, teljes útzár
Baleset miatt
Nagy a torlódás a Thököly úton
Újpesten
Szabálytalanul lépett az úttestre - tízéves gyermeket gázoltak el

Képek - Új távolsági rekordot állított fel a napelemes repülőgép
Új távolsági rekordot állított fel transzamerikai útjának második szakaszán a Solar Impulse, a világ első, kizárólag napenergiával működő repülőgépe csütörtökre virradóan: 1541 kilométert tett meg leszállás nélkül az arizonai Phoenix és a texasi Dallas-Fort Worth között.
Háromdimenziós nyomtatás
3D nyomtatású légcső mentette meg egy kisbaba életét
Rasszista feliratozás
Megrongálták a váci zsinagógát és a hitközség temetőjét
A köztársasági elnök a horgászok nagykövete lett
Áder János is szereti a kukacot vízbe lógatni
Kétméteres állat feküdt a kunyhójában
Krokodillal éjszakázott a szülinapos horgász
Tragédia
Megölte feleségét, majd öngyilkos lett egy férfi Csongrádon
42 éves gyilkos
Pécsi késelés: elfogták a támadót
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:52 Ügyfelekre terhelte a tranzakciós illetéket - 80+10 milliót fizet a KDB Bank
- 9:38 Nekünk is jó hír: javult a német fogyasztói hangulat
- 9:32 Igen erős földrengés és átmeneti cunamiriadó volt a Szahalin-szigeteknél
- 9:22 Sikerült szépítenie a Rangersnek
- 9:14 Képek - Új távolsági rekordot állított fel a napelemes repülőgép
- 9:14 Hétszázmilliós átcsoportosítás titkos célokra a Miniszterelnökségnél
- 8:59 Izgalom a képernyők előtt: élő sportközvetítések - péntek, szombat
top fórum témák:
- SZIGORÚAN A TÉNYEK2013.05.24 09:49
- Az MSZP "undorodva visszautasítja a Jobbik újabb provokációját"2013.05.24 05:28
- Amerikai Koncentrációs Táborok (Jesse Ventura)2013.05.23 19:12
- Orbán Viktor és a Fidesz2013.05.23 17:55
- Valami bűzlik Csányiában!2013.05.23 17:26
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


