Nem csak a húsz éveseké a világ!
Könyvet írt a sztár! Aradszky László és az örök élet színpada!
- "Nem csak a húsz éveseké a világ", "Isten véled édes Piroskám" csak néhány dal, amely összeforrt Aradszky László személyével. A hazai könnyűzene legnagyobbjai közé tartozik.
2009.04.01 19:30ma.huNemrég jelent meg az „Az Örök élet színpadán” címmel életrajzi könyve. Ráadásként egy CD-t is csomagoltak a nem mindennapi kiadványhoz. Biztos, hogy ezt a kiadványt a rajongói és tisztelői szinte Bibliaként fogják forgatni, mert minden benne van, amit tudnia kell egy olyanak, aki azt mondja: „kedvencem Aradszky László.”
S ilyenből feltételezhetően sokan vannak hazánkban. Éppen ezért remek ötlet volt, hogy ne csak a dalokban éljen az egész pályája, hanem nyomtatott formában, mondatokba szedve.
- „Mit is mondhatnék, hogyan is ajánlhatnám a nemrég megjelent könyvemet.. Sportszerűen már előre jelzem… Nem bulvár könyvről van szó… Már csak azért sem, mert könyvem a tízparancsolat szellemében született…Ami végig kísérte eddigi életemet.. Még csak nem is nevezhetném önéletrajzi műnek… Inkább úgy határoznám meg: A sikerhez vezető út… Nagyon fontosnak tartom, hiszen többen is jelezték, hogy olvasmányos a könyvem… Számomra ez a leglényegesebb.. Remélem nehéz lesz letenni… Azt hiszem a több mint 200 fénykép színesíti, hitelesíti énekesi pályámat. Természetesen semmit el nem hallgatva, szinte mindent megtudhat rólam a kedves olvasó… Szüleimről, családomról, sikereimről, és egyebekről… "
- "Nem mellékes, hiszen „mellékeltem” három vadonatúj dalt, ami természetesen nem a Piroskákról szól, hanem szerves része a könyvemnek… Mi lenne más a címe a lemeznek? „ Az örök élet színpadán”… Igen ! Természetesen mindhárom dalom szerzője: Kaszás Péter… Tapasztalhatják majd : minden egyes hangjegy, minden egyes szó egybecseng mindazzal, amit leírtam…Igen ! így kerek a világ… Az én polcomon már ott díszeleg a könyv…Most már Önökön a sor…” /Aradszky László/
Egy nem mindennapi előadóművész Az énekes 1966-ban robbant be a köztudatba, amikor is elénekelte az azóta is egyik legnagyobb slágerének számító Isten véled édes Piroskám című dalt, amelynek szerzői Szenes Iván és Dobos Attila voltak.
Ráadásul ezzel az albummal történelmet is írt, hiszen a Magyar Hanglemezgyártás történetének első aranylemez fűződik a nevéhez. Ezek még csak a kezdetek voltak, mert később jött az S.Nagy István versével ellátott Pókháló van már az ablakon, amely szintén fergeteges karriert futott be, csakúgy, mint az Annál az első ügyetlen csóknál című nóta. Aradszky csillaga pedig egyre feljebb és feljebb ívelt.
A most megjelent életrajzi könyv bemutatja a művész egész pályáját, és számos érdekes információval gazdagítja azt, aki megvásárolja. Arról, hogy a vizuális élmény is maradandó legyen, 250 kép és illusztráció gondoskodik. Nem mellesleg egy CD is található a kiadványhoz, amelyen megtalálható az a dal, amely a kötet címét is adta.
Mindezek mellett még a következő felvételek hallhatóak: „Altass el”, „Soha nem búcsúzom el..”
Aki tehát szeretné alaposan megismerni Aradszky László élet-és énekesi pályáját, az ne habozzon, hanem szerezze be a kötetet.
Merüljön el az olvasmányos tartalomban és ismerjen meg egy rendkívüli életpályáját.

Evett már vacsorára Napsugártányérokat?
A Napsugártányérkák a neve hangzásával ellentétben nem édesség - könnyed és ízletes vacsora, zöldségekből és kellemes gyümölcsízzel.
Willow Smith teljesen kopaszra borotválta a fejét
Sokkoló: Will Smith 11 éves lánya elvesztette a haját!
Lehetetlen? Még gyárthatunk pakolási felületet
Képek - Hova tegyük, ha már sehova se fér?
Állatvédő kampányhoz csatlakozott a színésznő
Penélope Cruz nem hajlandó szőrösen megjelenni
Felújítják a Dallast, de Hagmant már páran temetik
Haldoklik Jockey Ewing vagy visszatérhet a rák után?
Lezseren és szexisen
Képek - Laza cuccok, mégis jó a belátás...
Csütörtökön kezdte meg a szolgálatot a trónörökös
Hódító Vilmos (herceg) Falklandra feni a fogát?

Jókor jön a jegesedés a balatoni nádaratáshoz
Jókor jön a Balaton vastag jégborítását hozó hideg a nádaratáshoz; a jövő hét elejétől várhatóan már a munkagépeket is elbírja a jégpáncél.
Mindenki hibáztat mindenkit
A nemzeti érdek elárulása: röpült a Malév
Fél évszázada nem volt
Gyurcsányék Orbán gazdaságpolitikáját ekézik
A kormány kifizeti
Megédesíti a Vidékfejlesztési Minisztérium a gazdák életét
Az LMP szerint politikai felelősség terheli
Közpénzzel tőzsdézte el hitelét Lázár?
Több pénzintézet fogott össze
Svájc gyanakszik: befolyásolták a bankközi kamatlábat?
Nem változtatott a jegybank
Maradt az orosz kamat

Válás, felelőtlen szex: egyre több a nemi beteg 45 év felett!
A szexuális úton terjedő betegségek száma a 45 év felettiek körében az utóbbi tíz évben megduplázódott - a chlamydia, a herpesz, a HIV-fertőzés is köztük van. Az okok egyszerűek és meghökkentőek.
Fertőzésszerűen terjed az agysejteken át
Alattomosan lépeget egyik zónáról a másikra az Alzheimer
Mégsem segít a kisebb adag fogyasztásához?
Bukott diéta tipp? Mese a kis tányérról...
Napi horoszkóp - 2012. február 4.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Légionárius betegség szedi áldozatait
Fürdőhelyen csapott le a kór a spanyolokra
Szervi elégtelenség is lehet az alkalmazásából
A papsajt nem gyógyít, sőt, kárt okoz?
A masszázs gyulladáscsökkentő is!
Nem csak a kellemes nyomogatás miatt jó...

Laár a Millenárison
Tovább folytatódik a Kávészünet zenekar irodalmi-zenei koncertsorozata idén a Millenáris Fogadó épületében.
A világot jelentő hangszálak
Színpadról hangzik el A Király Beszéde
Csapó - tessék!
Külföldiek néztek be a fapados filmszemlére
Nagyon meredek
Kinyit az ország legmeredekebb sípályája
A felvételből dupla CD és DVD jelenik meg
Hiába fagy: a 30 éves Bikini a Papp László Budapest Sportarénában
Bemutatják A tanítónő című színművet
Szerelem és csalódás a Nemzeti Színházban
Klasszikus dallamok crossover stílusban
Éljen a magyar! - Virtuóz muzsika a Fourtissimótól

Nem számította bele a havat: összetörve halt meg
Halálos baleset a csúszós 4-es főúton Kisvárda és Záhony között.
Kiskunfélegyházánál lezárták az autópályát
Balesetsorozat az M5-ösön
Odavágta az állatokat az aszfalthoz
Rengeteg pulyka pusztult el az 52-esen
Rekordévet zárt
A Volvo kitudta magának 2011-et
Nem viselkedik világbajnokhoz méltóan?
Az "öreg" Sutil szégyellné magát Hamilton helyében
50%-os kedvezményt biztosít a társaság
A bajba jutott Malév utasokon segítene a Volánbusz
Az egyik jármű megpördült, a másik belement
Autók csattantak az M30-ason: egy ember súlyosan megsérült

Megsegítést kér a Viszkis: azt sem tudja, "fiú-e vagy lány"
Hamarosan készen áll egy nyilvános szereplésre Ambrus Attila - a Viszkis néven elhíresült rabló ezt írta közleményben, amelyet szombaton személyesen adott át az MTI-nek.
Ez az Ipswich nem az az Ipswich
16 ezer kilométert tévedtek a turista diákok
Ki juthat el az Eurovíziós Dalfesztiválra?
Képek - Újabb tíz sztárral folytatódik A Dal
Autóban szereti a legjobban Vikki
Izgató képek - A sebváltóra is rámarkol vajon?
Tragédia Gigén
Felrobbant egy kazán - súlyosan összeégett egy ember
Láng a káderlakás előtt
Elkapták a molotov-koktélos fenyegetőt
Franciaországból indult, Thaiföldig jutott
Nagy utazás: 14 ezer kilométert repült egy lufi
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:13 Megmenekülnek a langurok
- 14:55 Válás, felelőtlen szex: egyre több a nemi beteg 45 év felett!
- 14:46 Magyar előadók tisztelegnek Bob Marley emléke előtt
- 14:40 Agyongázolt egy nőt az InterCity a XVII. kerületben
- 14:21 Megsegítést kér a Viszkis: azt sem tudja, "fiú-e vagy lány"
- 13:50 Jókor jön a jegesedés a balatoni nádaratáshoz
- 13:23 Katasztrófa: fűtés és víz nélkül - egyre nagyobb a hó
MANPOWERMinőségellenőr
Prohumán 2004 Kft.Robot technikus
Prohumán 2004 Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Gyűjtsön pontokat és a szállás egy részét fizesse pontokkal! >> - SZILVESZTER 2011 szállás, Karácsony szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Szilveszter külföldön
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Karácsonyi programok, Szilveszteri programok, Még több belföldi program>>
- Dombóvári, a szállodacápa: A SzállodaCápa Ausztriában
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Schmitt miatt röhög rajtunk a világ2012.02.04 12:46
- Ez forradalom!!! - Gyurcsánynak és Orbánnak mennie kell!!!2012.02.04 12:22
- Ilyen ez a Fidesz:2012.02.04 08:48
- NyilasMisi figyelmébe2012.02.04 08:45
- A MÁV-csoport felkészült a télre2012.02.03 23:02
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



