hirdetés

Presser és Lovasi is tag

A szakma tiltakozik az Eurovíziós Dalfesztivál válogatása kapcsán!

A Magyar Könnyűzeneszerzők és Szövegírók Egyesülete megütközéssel szemléli az Eurovíziós Dalverseny körüli eseményeket, a magyar induló kiválasztásának módját.

2009.02.06 14:40ma.hu
hirdetés
Tompos Kátya, a magyar induló!

- "Érthetetlen számunkra, hogy az Európa-szerte népszerű dalverseny nemzeti indulójának kiválasztását Magyarországon miért zárt ajtók mögött bonyolítják le. Az Eurovízió küldetése alapvetően a nemzetek közötti dalok versenyeztetése lenne, amely a közönség szórakoztatására hivatott" - áll a közleményben.
 
Czutor Zoltán a magyar válogatási módszerek kapcsán felhívta a figyelmet arra, hogy a zeneszerzők, szövegírók, előadóművészek, heteket, hónapokat dolgoztak a pályaművek elkészítésén, majd
 
- "A rangsorolást olyan zsűri végezte, amely vélhetően nem rendelkezett annyi idővel, hogy méltó módon véleményt alkothasson a szerzők alkotásairól. A zsűri a több mint száz pályaművet a rendelkezésre álló információk szerint néhány óra alatt értékelte." - tette hozzá. 

A Magyar Könnyűzeneszerzők és Szövegírók Egyesületének kétsége van afelől is, hogy a zsűri kiválasztásánál a megfelelő szakmai elvek érvényesültek. A közleményben kiemelik: Magyarországot magyar szerzemény képviselje! Kifogásolják továbbá, hogy mindez a közönség és a szakma teljes kizárásával történt, pedig a magyar közönségnek igénye és joga ezeket a szerzeményeket megismerni. 

- "Kérjük az illetékeseket, hogy tegyék lehetővé a dalok megismerését és nyilvános bemutatását az Eurovíziós Dalverseny hírnevéhez méltó keretek között, akár utólag is" - írta Czutor Zoltán. 

A Magyar Könnyűzeneszerzők és Szövegírók Egyesülete, a SZERZŐK tavaly novemberben alakult. A 41 tagot számláló egyesület elnöke a Belmondo zenekar frontembere, Czutor Zoltán, tag többek között Presser Gábor, Lovasi András, Pély Barnabás, Bolyki Balázs, Viktor Máté és Mester Tamás.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

A stressz is okozhat tartós köhögést
2012. febr. 8. 23:23

Fogpótlás - Híd vagy fogimplantátum?
2012. febr. 8. 21:41

Matematikusok, gének, rejtélyek Czeizel Endre szemével - 2. rész
2012. febr. 8. 20:11

Megvastagodott nyak, nyelési nehézség
2012. febr. 8. 18:37

A fagyálló (etilén-glikol)-mérgezés
2012. febr. 8. 17:12

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.