Alföldi Róbert is különleges produkcióval készül!
Modern párbeszéd a Budapesti Tavaszi Fesztiválon!
Hat rendező - Mundruczó Kornél, Kovalik Balázs, Zsótér Sándor, Kerényi Miklós Gábor, Ascher Tamás és Alföldi Róbert - különleges produkcióval készül a 2009-es Budapesti Tavaszi Fesztiválra.
2008.12.08 23:30MTI- "Mundruczó Kornél néhány évvel ezelőtt a Budapesti Tavaszi Fesztiválon szép sikerrel vitte színre Lendvay Kamilló A tisztességtudó utcalány című operáját. Ez indított arra, hogy felkérjem őt Bartók-estünk szcenírozására" - mondta el Zimányi Zsófia a Budapesti Fesztiválközpont Kht. igazgatója.
Mundruczó Kornél hozzátette, hogy ez a produkció hatott az érdeklődésére, ezután készült Johanna című operafilmje. A kékszakállú herceg várát 2009. március 22-én adja elő a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara a Müpában, a Kékszakállút Polgár László, Juditot Komlósi Ildikó énekli. Mundruczó Kornél rámutatott: a mű mély elemzése és megértése, valamint az egyszerűség vezeti minden színházi munkáját. Mint megjegyezte, ma még nem oszthat meg tényszerű elképzeléseket, de dolgozik a koncertszerű, szcenírozott előadáson.
A tavaszi fesztiválnak a Haydn-évhez kapcsolódó számos eseménye közül kiemelkedik két operaelőadás: a Philemon és Baucis, valamint az Orfeusz és Euridiké, avagy a filozófus lelke. A Budapesti Tavaszi Fesztiválra eredetileg a töredékesen megmaradt Haydn-bábopera, a Philemon és Baucis berlini felújítását szerették volna meghívni, ott is lefutott azonban a darab Konstantia Gourzi görög zeneszerző által kiegészített előadása.
Mint azt Kovalik Balázs elmondta, ismerte ezt a verziót, és örömmel vállalkozott arra, hogy a mű szellemének, az idő múlásának és az utazás témájának megfelelő helyszínen, a Vasúttörténeti Parkban készítsen új produkciót, magyar énekesekkel. Haydn kevéssé ismert műve, az Orfeusz és Euridiké, avagy a filozófus lelke című opera főszerepeit Kenneth Tarver és Rost Andrea énekli majd a Magyar Állami Operaház és a BTF közös premierjén. Zsótér Sándor, az előadás rendezője felidézte, hogy ez a mű elég sok bosszúságot szerzett Haydnnak, a londoni első próbát ugyanis a hatóság emberei betiltották, a szerző tehát sosem hallhatta alkotását, amelyet végül csak 160 évvel később mutattak be.
Az opera különlegessége, hogy az ismert történet egyéb feldolgozásaival szemben Orfeusz halálát is megjeleníti.
A szentpétervári Zenés Színház, a BTF és a Budapesti Operettszínház együttműködésében jön létre egy másik ritkaság előadása: március 20-án mutatják be Kálmán Imre A Bajadér című operettjét, amelynek főszerepét Miklósa Erika és Dolhai Attila játssza.
Kerényi Miklós Gábor igazgató, a darab rendezője elmondta, hogy Yvonne Kálmántól engedélyt kaptak a kusza librettó átdolgozására, ami Szentpéterváron már igazolta elképzelésüket.
Ascher Tamás is egy szcenírozott koncertet jegyez a fesztiválon. Régóta szeretné színre vinni William Burroughs, Tom Waits és Robert Wilson The Black Rider című, rendkívül híres darabját, amelynek története
- "A bűvös vadász című Weber-operán alapul, a beat-nemzedék felfogásában. Három előadást tartanak a Nemzeti Színház felolvasószínházi sorozatában." - mondta Ascher Tamás, hozzáfűzve: reméli, hogy egyszer a teljes művet is színre viheti.
Alföldi Róbert Forgách András fordításában Botho Strauss darabját rendezi. A park című színmű egy Szentivánéji álom reminiszcencia, keserédes komédia, amelynek Titániája Nagy Mari, Oberonja pedig László Zsolt lesz.
A március 20-i premier része a BTF idején zajló Nemzetközi Színházi Fesztiválnak, amely vendégül látja a Düsseldorfer Schauspielhaus és a Rimini Protokoll közös előadását is, amelynek egyik "szereplője" Marx A tőke című munkájának első kötete.

"Bocs, tévedtem" - Travolta egyik vádlója visszalépett
Visszavonta az első számú masszőr a Travolta ellen indított bírósági keresetét, miután kiderült, hogy hitelt érdemlően tudja a sztár bizonyítani: a kérdéses időpontban nem tartózkodott abban a szállodában, ahol a feljelentés szerint a zaklatás történt.
Mikrometszettel köszönti a gyémántjubileumon
Fantáziavilágba menekült: kávészembe faragta II. Erzsébetet
Ideális szín a nyári melegben
Képek - Burkolózz bátran fehérbe!
A Holdfény királysággal kezdődött a mustra
Képek - Hivatalosan is megnyílt a 65. Cannes-i Filmfesztivál
50 helyet ugrott a listán a latin díva
Képek - A Forbes szerint Jennifer Lopez a legcelebebb celeb
Mutatós és finom csemege
Katicák paradicsomból?
Honnan tudhatod, hogy biztos kezekben vagy?
Most lehull a lepel a párkapcsolatodról!

Cameron: válaszút elé érkezett az euróövezet
A brit miniszterelnök közölte: széteshet az euróövezet, ha a tagállamok és a valutauniós hatóságok nem tesznek megfelelő lépéseket ennek elkerülésére. Szerinte az euróövezeti országok számára elkerülhetetlen a költségvetési integráció valamilyen formája.
Pénzügyi csúcstalálkozó
Adóból nem lesz gazdasági növekedés
Görög válság
Ezermilliárd eurójába kerülne Németországnak az euróövezet szétesése
3, 5 és 10 éves lejárat
Az emelkedő hozamok ellenére több államkötvényt adtak el
Fellegi: nincs szó a "török kártyáról"
Most épp az ősz a lehetséges dátum az IMF/EU-megállapodásra
Közel 30 új közteher
LMP: Matolcsy ötletszerűen adóztat
Eddig nem kérték
Adó az ingatlanokra?! - milliókat is fizethetünk...

Meghökkentő: az autistának a testvére is lassan fejlődik?
Háromból egy olyan gyermeknél, akinek idősebb testvére autista spektrumzavarral küzd, szintén problémák tapasztalhatók a fejlődésben - állapította meg egy új tanulmány.
Egészséges táplálkozást népszerűsítenek itthon
...de mik azok a valódi ételek?
Csak egy kis módosítás, és elindul a fogyás
Joghurt háromszor, leves átlátszón - a hatékony diéta titkai
Kicsi a betegség valószínűsége a koffein hatására?
Korán eldől a kávéivók sorsa?
Napi horoszkóp - 2012. május 17.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Sok haláleset még mindig megelőzhető lenne
Hála az égnek: fele annyi nő hal meg szülésben
Honnan tudhatod, hogy biztos kezekben vagy?
Most lehull a lepel a párkapcsolatodról!

Önkéntes akciót indít a Fidelitas
Jobb adni, mint kapni elnevezéssel országos önkéntes akciót hirdetett a gyermeknaphoz kapcsolódóan a Fidelitas: olyan gyermekekkel foglalkozó intézmények jelentkezését várják, amelyek szívesen fogadnak fiatalokat önkéntes munkára.
Magyarósi Éva kiállítása a Mélycsarnokban
Film: a félelem és a sérülékenység élménye
Valóságos horrorfilm
Ideglelés Csernobilban - a katasztrófaturizmus árnyékában
Városligeti csónakázó tó
A BL-döntővel debütál a fővárosi nyaralóhely
38 600-an váltottak jegyet
Tíz éve nem volt ennyi néző a színházban
Könyv az író állítólagos meggyilkolásáról
Árnyak Isla Negra felett, Pablo Neruda titokzatos halála
A latin-amerikai irodalom jeles alakja volt
Elhunyt Carlos Fuentes

Trükkös lopás a hipermarket parkolójában
Azt hitte a férfi, hogy gyerek van a kocsi mögött, de mire leellenőrizte, a járműből közel fél millió forintnyi érték tűnt el.
Nagy autók találkozása nagy sebességnél
Túlságosan utolérte Mercijével az Audit
Töménytelen vizsgadrukk
Majdnem elgázolták: az út szélén találtak a diáklányra
Súlyosan megsérült
Kerékpárost gázoltak Újkígyós és Gerendás között
Öt forinttal olcsóbb a benzin
Ismét csökkent az üzemanyagok ára
Tragikus baleset Szentkirályszabadján
Kirepült az autóból és szörnyethalt a sofőr
Öt méter mélyről szedték ki nőt
Egy kisállat miatt csapódott árokba az autó

Széfben volt a vagyon, így a széfet vitték
Noha elzárta a család a többmilliós vagyonát, a széf azonban könnyen mozdítható volt. A kérdés már csak az, a tolvaj ki tudta-e nyitni.
Csokorba gyűjtötték a legjobb kifogásokat
Nem jött be: próbálkozások gyorshajtásra és egyéb esetekre
Szakállt növesztettek a fiatalkorú határsértők
Gyanús: dús szakálluk van, de azt mondják, még gyerekek
Üresek a termek, így használnák ki
Botrány: hullaházat terveznek az általános iskola felébe
Kivételesen nők is megnézhetik...
18+ képek - Egyik fehérneműben izgatóbb, mint a másikban!
Az időjárás a felelős
Alacsonyan repülnek: méhtámadás Nagylókon
Rekordáron kelt el a Beau Sancy
2,26 milliárdot adtak a 400 éves gyémántért
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:26 Médiatanács: 66 millió forintos támogatás a rádiók hír- és magazinműsoraira
- 14:23 Meghökkentő: az autistának a testvére is lassan fejlődik?
- 14:22 Nem látja szívesen a NAT-ban Wass Albertet a Magyartanárok Egyesülete
- 14:15 Cameron: válaszút elé érkezett az euróövezet
- 14:11 Jobbik: "elhibázott és giccses" az Új baby boom vitairat
- 14:07 Önkéntes akciót indít a Fidelitas
- 14:01 Bármit lenyeletnek velünk?
ELSled Kft.Accountant
Hays HungaryWeb Content Editor
Black Ice Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet és Dining Guide Food Show, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Adóból nem lesz gazdasági növekedés2012.05.17 14:25
- ÍRD LE,2012.05.17 14:03
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.17 09:22
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.17 08:45
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.17 08:38
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




