hirdetés

Teret adnak színházi csoportoknak!

Pinceszínház a Színváltások III. Egyetemi Színpadok Szemléjén

1957-ben a Pesti Barnabás utcában alakult meg a legendás Egyetemi Színpad, amely 1991-ben bezárni kényszerült. Újraélesztésére jött létre a Színváltások Fesztivál egy évvel ezelőtt 2007 novemberében, az Egyetemi Színpad megalakulásának 50. évfordulóján.

2008.11.17 22:30ma.hu
hirdetés

A szervezők célja, hogy összegyűjtsék mindazokat, akik intézményi, korosztályi vagy szellemi kötődésük révén az egyetemi színházak közé sorolhatók, és kitartó munkával hozzák létre együtteseiket, színvonalas produkcióikat. Idén a Pinceszínház is szeretne hozzájárulni a fesztivál sikeréhez József Attila: Szabad ötletek jegyzéke két ülésben című előadásával Jordán Tamás tolmácsolásában, aki a legendás Egyetemi Színpadon kezdte színészi pályafutását 1961-ben. 

Ritka, kivételes alkalom az, ha módunk van bepillantani egy alkotó belső világába, elénk tárt lelkébe. Ilyen rendkívüli pillanat József Attila életében 1936 májusa. A Gyömrői Edit pszichológus kezelése alatt álló költő ekkor írott életrajzi szövegével, zavarba ejtő pszichoanalitikus önvallomásával szemben a mai napig tanácstalan az irodalomtudomány. 

Jordán Tamás utánozhatatlanul személyes értelmezésével és előadásával ebbe a ritkán megmutatott, védtelenül lemeztelenített lélekbe engedi bepillantani a nézőket. 

A tőle megszokott drámai erővel éli, gondolkodja a József Attila-i sorokat – egy-egy versnek, amellyel kiegészül az asszociációs feljegyzés előadása, többféle megközelítését is megmutatja. 

További információ a fesztiválról: http://fesztival.blogspot.com

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Hogyan előzze meg a stroke-ot?
2012. máj. 17. 12:11

Több kóros értékre is fény derült - Stroke Nap 2012
2012. máj. 17. 10:41

Vészhelyzet - általános tennivalók
2012. máj. 17. 09:41

Szűkül a jövő évi gyógyszerár-támogatás
2012. máj. 17. 09:07

Hemofília
2012. máj. 17. 07:38

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.