Új budapesti játszóhely után nézett a színház!
Budapesten támad újra a Körúti Színház!
A Körúti Színház Magyarország egyetlen, csak jegybevételből élő magánszínháza. A József Körúti székhely több évesre elhúzódó felújítása miatt, az utóbbi három évben jobbára vidéken játszottak.
2008.11.11 15:45ma.hu
Most azonban elérkezettnek látták az időt, hogy - a vidéki népszerűséget és előadásszámot megtartva - új budapesti játszóhely után nézzenek. A népszerű színház a Ruttkay Éva Színházzal kötött hosszú távú és mindkért fél számára előnyösnek ígérkező megállapodást.
Hogyan indultunk? A társulat, mely hat éve alakult Galambos Zoltán vezetésével, két év formálódás után, a József Körútra való költözésekor felvette a Körúti Színház nevet. Az új név nemcsak a Nagykörút közelségére utal, hanem átvitt értelme is van. A fogalom, melyet a név képvisel olyan színházi törekvést céloz meg, mely arra hivatott, hogy a legnagyobb formátumú színművészek igényes vígjátékokat játsszanak a színházban.
A neves művészek közreműködésével megvalósuló darabok egyszerre szórakoztatnak, ugyanakkor emberi mélységet is hordoznak magukban. Budapesten számtalan olyan színház van, ahol időről időre, ilyen igényes vígjátékok kerülnek repertoárra, ám eddig még nem volt olyan színház, amely kizárólag ezen nagyszerű hagyomány felélesztésének szentelné a működését.
A Körúti Színház megalapítása óta ezt az űrt kívánja betölteni, reméljük sikerrel!

Hogy kik az előadásban részt vevő művészek?
A társulat olyan közismert művészekből és fiatal tehetségekből áll, akik a szó legjobb értelmében vett komikusok: értik és érzik ennek a súlyát, és hisznek az igényes szórakoztatásban.
A Körúti Színház előadásaiban Koltai Róbert, Koncz Gábor, Vándor Éva, Frajt Edit, Balázs Péter, Tahi Tóth László, Kautzky Armand, Pikali Gerda, Barát Attila, Czvetkó Sándor, Udvarias Anna és Faragó András mellett a Körúti Színházban láthatja a közönség Szabó Erika, Dósa Mátyás, Brózik Klára, Beleznay Endre, Nagy Balázs, Peller Anna, Tompos Kátya, Kiss Diána és Nagy Sándor alakításait is.
Bővebben a repertoárról! Az eltelt időben a színház több klasszikus prózai vígjátékot és operettet, zenés darabot és musical-vígjátékot mutatott be. A nagy sikerű előadások közül kiemelkedők Molnár Ferenc: A doktor úr, Neil Simon: Mezítláb a parkban, John Patrick: Az ajándék gésa -Teaház az augusztusi holdhoz, Eisemann Mihály-Szilágyi László: Én és a kisöcsém című előadások, melyek meghozták a közönség és a szakma elismerését.
A színház két zenés mesedarabja (Óz, a csodák csodája, A Kisherceg) a gyermekek és fiatalok körében vált népszerűvé. A Körút Színház ősbemutatójaként pedig a Kell egy színház! című új, magyar musical-vígjátékot ját láthatta a közönség.
Rendszeres vidéki turnék alkalmával a fővároson túl a vidéki közönség is megismerkedhet a színház bemutatóival, és a gyümölcsöző együttműködés rendszeres fellépéseket eredményezett, bérletsorozatokkal és közel 100 vidéki játszóhellyel!
A színház legújabb sikerdarabjai! A közelmúltban bemutatásra került Alan Ayckburn: Mese habbal és Michael és Ray Cooney: Minden lében három kanál című elsöprő humorú darabja!
Bemutatkozás a Ruttkai Éva Színházban!
Alan Ayckburn: Mese habbal
A darab bemutatkozásként november 26.-án kerül színpadra. Alan Ayckburn remek szalonvígjátékát tehát két alkalommal tekinthetik meg: november 26-án és december 28-án.
A sztoriról: Ginny, a nem túl erkölcsös fiatal lány szerelmét, Greget hátrahagyva vidékre utazik, hogy meglátogassa szeretőjét. Mivel Greg azt hiszi, hogy a lány a szüleihez ment, ugyancsak odautazik, hogy megkérje szerelme kezét. Csakhogy a kedves „papa" felesége is otthon van...
Szilágyi - Eisemann: Én és a kisöcsém
Az ideiglenes helyszínként használt színházban a közönség a méltán népszerű Én és a kisöcsém zenés vígjátékot is láthatja a Körút Színház művészeivel. A Színház-és Filmművészeti Egyetem egykori hallgatói Koltai Róbert rendezésében néhány éve vizsgaelőadásként mutatták be a zenés darabot. A ma már végzett és ismert fiatal színészek három éve újra összejöttek, és Koltai Róberttel kiegészülve azóta is sikerrel játsszák a jól ismert vígjátékot és a népszerű slágereket.
Szereposztás: Koltai Róbert, Nagy Sándor, Kis Diána, Zöld Csaba, Ömböli Pál.
Az előadást december 27.-én, egyetlen alkalommal láthatja a közönség!
Molnár Ferenc – Kocsák Tibor – Miklós Tibor: A vörös malom
Az év végén december 30.-án Molnár Ferenc – Kocsák Tibor – Miklós Tibor: A vörös malom című musicalét is megtekinthetik. 20 évvel ezelőtt Molnár Ferenc 1902- ben íródott prózai darabjából készített a Madách Színház felkérésére musicalt a nagysikerű szerzőpáros.
A Vörös malom egy emberrontó gépezet. Alkotója a Magister, Jánoska Jánoson mutatja be a gép működését a Pokol legfőbb urának, Rexnek.
A gépbe kerülve a jó ember 24 óra alatt gazemberré válik. Már csak az a kérdés, hogy a darab végére mi romlik el János, vagy a gép? Mindez kiderül az előadásból!
Szereplők: Esztergályos Cecília, Kautzky Armand, Király Adrián, Gyebnár Csekka, Udvarias Anna.
Kapcsolódó írások:

Képek - Burkolózz bátran fehérbe!
A fehéret se feledjük a nyárban - bár az élénk színek nagyon divatosak idén, fehérrel a meleg időben mindig jól járunk!
A Holdfény királysággal kezdődött a mustra
Képek - Hivatalosan is megnyílt a 65. Cannes-i Filmfesztivál
50 helyet ugrott a listán a latin díva
Képek - A Forbes szerint Jennifer Lopez a legcelebebb celeb
Mutatós és finom csemege
Katicák paradicsomból?
Honnan tudhatod, hogy biztos kezekben vagy?
Most lehull a lepel a párkapcsolatodról!
Megjósolhatatlan a mustra végeredménye
Képek - Megnyitotta kapuit a 65. Cannes-i Filmfesztivál
In memoriam-rész Jóban Rosszban
Képek - Feltámaszthatják Tamás atyát?

Cameron: válaszút elé érkezett az euróövezet
A brit miniszterelnök közölte: széteshet az euróövezet, ha a tagállamok és a valutauniós hatóságok nem tesznek megfelelő lépéseket ennek elkerülésére. Szerinte az euróövezeti országok számára elkerülhetetlen a költségvetési integráció valamilyen formája.
Pénzügyi csúcstalálkozó
Adóból nem lesz gazdasági növekedés
Görög válság
Ezermilliárd eurójába kerülne Németországnak az euróövezet szétesése
3, 5 és 10 éves lejárat
Az emelkedő hozamok ellenére több államkötvényt adtak el
Fellegi: nincs szó a "török kártyáról"
Most épp az ősz a lehetséges dátum az IMF/EU-megállapodásra
Közel 30 új közteher
LMP: Matolcsy ötletszerűen adóztat
Eddig nem kérték
Adó az ingatlanokra?! - milliókat is fizethetünk...

Meghökkentő: az autistának a testvére is lassan fejlődik?
Háromból egy olyan gyermeknél, akinek idősebb testvére autista spektrumzavarral küzd, szintén problémák tapasztalhatók a fejlődésben - állapította meg egy új tanulmány.
Egészséges táplálkozást népszerűsítenek itthon
...de mik azok a valódi ételek?
Csak egy kis módosítás, és elindul a fogyás
Joghurt háromszor, leves átlátszón - a hatékony diéta titkai
Kicsi a betegség valószínűsége a koffein hatására?
Korán eldől a kávéivók sorsa?
Napi horoszkóp - 2012. május 17.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Sok haláleset még mindig megelőzhető lenne
Hála az égnek: fele annyi nő hal meg szülésben
Honnan tudhatod, hogy biztos kezekben vagy?
Most lehull a lepel a párkapcsolatodról!

Önkéntes akciót indít a Fidelitas
Jobb adni, mint kapni elnevezéssel országos önkéntes akciót hirdetett a gyermeknaphoz kapcsolódóan a Fidelitas: olyan gyermekekkel foglalkozó intézmények jelentkezését várják, amelyek szívesen fogadnak fiatalokat önkéntes munkára.
Magyarósi Éva kiállítása a Mélycsarnokban
Film: a félelem és a sérülékenység élménye
Valóságos horrorfilm
Ideglelés Csernobilban - a katasztrófaturizmus árnyékában
Városligeti csónakázó tó
A BL-döntővel debütál a fővárosi nyaralóhely
38 600-an váltottak jegyet
Tíz éve nem volt ennyi néző a színházban
Könyv az író állítólagos meggyilkolásáról
Árnyak Isla Negra felett, Pablo Neruda titokzatos halála
A latin-amerikai irodalom jeles alakja volt
Elhunyt Carlos Fuentes

Trükkös lopás a hipermarket parkolójában
Azt hitte a férfi, hogy gyerek van a kocsi mögött, de mire leellenőrizte, a járműből közel fél millió forintnyi érték tűnt el.
Nagy autók találkozása nagy sebességnél
Túlságosan utolérte Mercijével az Audit
Töménytelen vizsgadrukk
Majdnem elgázolták: az út szélén találtak a diáklányra
Súlyosan megsérült
Kerékpárost gázoltak Újkígyós és Gerendás között
Öt forinttal olcsóbb a benzin
Ismét csökkent az üzemanyagok ára
Tragikus baleset Szentkirályszabadján
Kirepült az autóból és szörnyethalt a sofőr
Öt méter mélyről szedték ki nőt
Egy kisállat miatt csapódott árokba az autó

Széfben volt a vagyon, így a széfet vitték
Noha elzárta a család a többmilliós vagyonát, a széf azonban könnyen mozdítható volt. A kérdés már csak az, a tolvaj ki tudta-e nyitni.
Csokorba gyűjtötték a legjobb kifogásokat
Nem jött be: próbálkozások gyorshajtásra és egyéb esetekre
Szakállt növesztettek a fiatalkorú határsértők
Gyanús: dús szakálluk van, de azt mondják, még gyerekek
Üresek a termek, így használnák ki
Botrány: hullaházat terveznek az általános iskola felébe
Kivételesen nők is megnézhetik...
18+ képek - Egyik fehérneműben izgatóbb, mint a másikban!
Az időjárás a felelős
Alacsonyan repülnek: méhtámadás Nagylókon
Rekordáron kelt el a Beau Sancy
2,26 milliárdot adtak a 400 éves gyémántért
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:26 Médiatanács: 66 millió forintos támogatás a rádiók hír- és magazinműsoraira
- 14:23 Meghökkentő: az autistának a testvére is lassan fejlődik?
- 14:22 Nem látja szívesen a NAT-ban Wass Albertet a Magyartanárok Egyesülete
- 14:15 Cameron: válaszút elé érkezett az euróövezet
- 14:11 Jobbik: "elhibázott és giccses" az Új baby boom vitairat
- 14:07 Önkéntes akciót indít a Fidelitas
- 14:01 Bármit lenyeletnek velünk?
ELSled Kft.Accountant
Hays HungaryWeb Content Editor
Black Ice Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet és Dining Guide Food Show, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Adóból nem lesz gazdasági növekedés2012.05.17 14:25
- ÍRD LE,2012.05.17 14:03
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.17 09:22
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.17 08:45
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.17 08:38
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




