Magyar Festészet Napja
Konok Tamás az idei Életmű-díjas festő
Konok Tamásnak ítélték az idén a Magyar Festészet Napja Alapítvány kuratóriumának életműdíját. A 78 éves, Kossuth-díjas művész ma is aktív alkotó, munkásságát rangos külföldi és hazai elismerések egész sorával jutalmazták.
2008.10.16 14:15ma.hu
Vonallengések (részlet)
Konok Tamás festőművész kapta ebben az évben a Magyar Festészet Napja rendezvénysorozaton hagyományosan odaítélt Életmű-díjat. Az elismerésről évről-évre a kortárs magyar festészet kiválóságaiból álló bizottság dönt, a díjat Schneider Márta, az Oktatási és Kulturális Minisztérium szakállamtitkára adta át hétfőn.
Konok Tamás 1930. január 9-én született Budapesten, ahol 1945-1949 között végzett a Magyar Képzőművészeti Főiskola növendékeként, többek között Bernáth Aurél "keze alatt". Tanulmányai elvégzése után kezdetben figurális stílusban alkotott, majd 1958-as párizsi ösztöndíját követően az absztrakt kifejezésmód felé fordult. Később kollázsokat, vonalra épülő monotípiákat készít. A mai napig jellemző nonfiguratív ábrázolásmódja a 70-es évek elején bontakozott ki.
Konok Tamás hosszú időn keresztül élt Párizsban és Zürichben. A 78 éves, ma is aktív művész többek között elnyerte a Fiatal alkotók díját (1955), a Derkovits ösztöndíjat ('58), a New York-i H. Hertford Alapítvány ösztöndíját ('63), A Magyar Festők Társaságának Díját. 1998-ban Kossuth-díjjal, 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjének polgári tagozatával tüntették ki. 1997-ben választották a l' Ordre du Mérite lovagjának. Konok Tamás festményeit az elmúlt évtizedekben száznál is több önálló és csoportos kiállításon csodálhatták meg az érdeklődők, alkotásai több tucat hazai, európai és tengeren túli közgyűjteményben megtalálhatók.
Munkatársai a művészt mindenekelőtt sokoldalú és nyitott emberként ismerik. Rendszeresen tart előadásokat az egyetemeken, jártas a zenében és az építészetben egyaránt. Önmagáról, művészetének útjairól írta 2005-ben: "Az ördög, amióta a világ világ, meg-megkísérti a művészeket. Lelkükért hírnevet és sok pénzt ígér cserébe.
Az ördög ott, a Notre-Dame tövében, ahol lakom, engem is megkísértett a hatvanas évek elején........ Igen, de mi lesz elképzeléseimmel, alakuló festészetemmel, vékony testű graphidionjaim monokróm világával? Épülő hitemmel? Nem! Nagyon rosszul érezném magamat e valótlanságban. Jól döntöttem? - kísértett a kérdés a későbbi éhes napokon. Úgy gondolom, igen, mivel örömmel festettem és boldog voltam munkámban."

Képek - Egyik végletből a másikba fessük magunkat!
Igéző tekintetet a kifutókról! Lopjunk ötletet az igazán trendi tavaszi sminkhez a párizsi divathétről. A Chanel, Dior vagy Gaultier modelljeinek elbűvölő arca árulkodik a divatról!
Többet hozott az árverés, mint remélték
Nagy siker volt: elkelt Liz Taylor van Gogh-ja is
Robert Downey Jr.-nak hat év után született fia
Másodszor is apa a Sherlock Holmes sztárja
Trendi kiegészítők a tél végére: mintás kendők
Képek - Élvezettel is körül lehet tekerni a nyakat...
A Guns'n'Roses nélkül is jól boldogul
Májusban jön Slash második szólólemeze
Szerb recept zöldségekkel és hússal
Balkán a konyhában: kóstolta a gyuvecset?
Paul McCartney és Elton John nem maradhat ki
Lesz ám buli: a Take That sztárja rendezi II. Erzsébet jubileumát

Leépít a Nokia: Magyarország milliárdokat veszíthet
A Nokia komáromi gyárából 2300 embert küldenek el idén, és a költségvetés valamint a város is jelentős bevételkiesést könyvelhet majd el.
Tárgyalások kezdődnek
A Nokia bejelentette a munkaügyi központnál a 2.300 fős leépítési szándékot
Importtilalom és befagyasztás
Újabb EU-s szankciók Szíria ellen
Harmadik napja tart a munkabeszüntetés
Francia légi közlekedési sztrájk - Járattörlések vannak, káosz nincs
Alaposan meggyengülhet a dollár
Globális tartalékvalutává válik a kínai jüan?
Megbénult az ország
Izrael sztrájkol
A cég 2.300 főt bocsát el
Komoly leépítések a komáromi Nokia gyárban

A tanulás jutalma nulla vőlegény?
Noha értéke nagy, különösen, hogy sokat tanult érte az ember, egy főiskolai diploma csökkenti a házasodás esélyét a hátrányos helyzetű közegből érkezett diákoknál - derült ki egy új tanulmányból.
Egészségesebb táplálkozást alakít ki magának
Meglepő: nem hízik el később az ujjal evő baba?
Cigivel hanyatlanak a férfiak
A dohányos férfi agya 10 évvel öregebbnek néz ki
Gyorsan kiderül a személyiség az ágyban
Mit árul el a pasiról a kedvenc szexpóza...?
A dohányosoknál gyakori a száj- és fogprobléma
Cigi a hibás - jön a kellemetlen orális
Napi horoszkóp - 2012. február 8.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Az anál- és a szexjáték nem első alkalomra való...
6 dolog, ami megijeszti szex közben a nőt!

A polinéz szigetvilág egzotikus tájai a Móra-múzeumban
Fotókiállítás nyílik a polinéz szigetvilágról a Móra-múzeumban: Lengyel Zoltán fotográfus alkotásai láthatók a Kultúrpalota folyosógalériáján február 9-től.
Irány Tokaj!
Mindjárt nyár: a húzósabb muzsikusok a 'Hegyre mennek
80 éves a mester
Milos Forman a Toldi gyöngyvásznán ünnepli a születésnapját
A kemény tél miatt elmarad
Nem lesz pálinkaverseny Nagytárkányban
Már előkészületben
Jön a római kém!
Dramatic Turn of Events
A kihagyhatatlan koncert: Dream Theater február 17-én
A város egyik kerületében találták
Prágáé a prágai ezüstkincs

Kisiklott a villamos a Móricz Zsigmond körtéren
Kisiklott egy 41-es villamos szerdán Budapesten, a Móricz Zsigmond körtéren - közölte a BKV fődiszpécsere.
Családi garázdaság Tűrjén
Sérültre pofozták a lassan haladó autót a haragosok
A sofőrt kórházba szállították
BKV-busszal ütközött egy autó a XVI. kerületben
Egyelőre nem élénkül az új autók piaca
Egyre csak vénül a magyar személyautó-állomány
Az emberi ostobaság végtelen...
Extra képek a Balatonba beszakadó Hummerekről
Vékonynak bizonyult a jég a Hummerek alatt
Rendőrök vitték melegedni a Balatonba szakadt terepjárósokat
Lassítja a forgalmat
Keresztbe fordult egy kamion a Bécsi úton

Videó - VV Eszter: "Kapcsolat Petivel? Kizárt!"
115 nap villalét után véget ért Eszter számára a ValóVilág játéka, az eltelt másfél hét alatt azon igyekezett, hogy visszatérjen az igazi életbe. De vajon kinek drukkol és kivel milyen kapcsolatot fog fenntartani?
Kipakolta az üzletet
Őrizetben a lőrinci ékszerrabló
Császármetszéssel segítették világra
Ez ám az óriásbébi: 7 kilóval született a gyerek!
A legtöbb előadó csak álmodozhat róla
Lehetetlennek hitték, de DJ Dominique megcsinálta!
Nyomozás folyik a vezérigazgató ellen
Őrizetbe vették a szabolcsi egészségügyi holding fejét
Anyagi okok miatt szabadul az épülettől a tulaj
Eladó Atlanta legmagasabb felhőkarcolója - hiteltartozás is jár mellé!
Agyonlőtte magát a 13 éves fiú
Gyermektragédia Halásztelken - Véletlen volt?
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:57 Közszájon forog a következő Btk.
- 16:55 A tanulás jutalma nulla vőlegény?
- 16:41 Fiatalkorú médiahasználók védelmében jönne létre az oktatóközpont
- 16:32 UD Zrt.:felmentést kértek a vádlottak ügyvédei
- 16:31 A polinéz szigetvilág egzotikus tájai a Móra-múzeumban
- 16:29 Videó - VV Eszter: "Kapcsolat Petivel? Kizárt!"
- 16:21 Háborús készültség a békebeszédek árnyékában
Trenkwalder Kft.Beszerző
Work Force Kft.Fröccsöntő mérnök
Adecco Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Ez forradalom!!! - Gyurcsánynak és Orbánnak mennie kell!!!2012.02.08 16:30
- 1000 milliárddal lehetnek ludasak Gyurcsányék a Malévban2012.02.08 16:24
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.08 14:55
- Hol tart Magyarország?2012.02.08 14:48
- "Nem lesz itt diktatúra": önkritikát gyakorolna Lázár2012.02.08 14:30
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



