Jubileumi Emmy-díjak rekordokkal
Keresztbe tettek az HBO-nak a Reklámőrültek
Tizenhárom díjával rekordot döntött a második amerikai elnök, John Adams életét feldolgozó sorozat, a Reklámőrültek (Mad Men) pedig az első díjazott a legjobb drámai sorozat kategóriában az idén hatvanadszor kiosztott Emmy-díjak történetében, amelyet nem az HBO sugároz.
2008.09.22 16:08MTI
A televíziós műfajok legrangosabb amerikai díjait a Televíziós Művészetek és Tudományok Akadémiája ítéli oda a 13 ezer tag szavazata alapján. A díjazott kategóriák száma az idők során úgy megnőtt, hogy a szárnyas nőalakot ábrázoló szobrocskákat két menetben adják át. Az úgynevezett kreatív kategóriák - például a legjobb jelmez, vágás, főcímzene - nyertesei szeptember 13-án kapták meg a díjat, a "rendes" díjakat pedig helyi idő szerint vasárnap este osztották ki Los Angelesben háromórás gálaműsor keretében.
Az HBO-n futó történelmi sorozat, a John Adams a nyolc kreatív díj mellé további ötöt gyűjtött be. A címszereplő, Paul Giamatti például a legjobb színész díját kapta, az elnökfeleség, Abigail Adams szerepét játszó Laura Linney pedig a legjobb színésznőnek járó szobrot vehette át. A hétrészes sorozat így kettővel több Emmyt nyert el, mint a korábbi rekorder, a 2004-ben tizenegy díjjal kitüntetett Angels in America.
A Magyarországon nemrégiben indult Reklámőrültek - amelynek főszereplői a 60-as évek Amerikájában a reklámiparban dolgozó fiatal szakemberek - Amerikában az AMC csatornán megy és a legjobb drámai sorozat díjával együtt összesen hat Emmyt nyert, köztük a legjobb forgatókönyv és a legjobb főcímdizájn díját. A kategóriában a legjobb színésznő díját Glenn Close kapta a Damages című ügyvédes-bírósági sorozatban nyújtott alakításért. A férfi színészek közül Bryan Cranston (Breaking Bad) bizonyult a legjobbnak.

A vígjátéksorozatok közül az abszolút győztes hét Emmyvel a sorozatfilmes szakma világát bemutató 30 Rock, amely egymás után másodszor vitte el a kategória fődíját. A stúdiófőnököt játszó Alec Baldwin a legjobb színész díját kapta meg, Tina Fey, a sorozat kreátora, producere és főszereplője pedig a legjobb színésznőnek járó díjat és a legjobb forgatókönyért járó díjat is elvitte.
Magyar vonatkozás, hogy a drámai sorozat kategória legjobb női színésznőjének járó díj jelöltjei között ott volt a legjobban fizetett amerikai sorozatszínésznő, Mariska Hargitay, a 2006-ban elhunyt magyar származású testépítő bajnok, Mickey Hargitay lánya. Magyar művész egyébként legutóbb 1996-ban kapott Emmy-díjat; Ragályi Elemér a Raszputyin című alkotás fényképezéséért.

Kapcsolódó írások:

Vadnyugatira vált Tom Cruise: ő lehet a fő mesterlövész
Bennfentes forrásra hivatkozva olyan sajtóhírek röppentek fel, miszerint nemcsak újraforgatnák A hét mesterlövész című klasszikust, de annak főszerepét Tom Cruise játszaná el.
Egyszerű, mégis kiváló mártás lesz belőle
Gazdagon csak paradicsommal lehet
Ezrekért "vesztegették" el
Az elveszett majd megtalált királyi bugyogó új gazdára lelt
Van, aki rutinból rendez, más frissen debütál
Rendezési láz Hollywoodban: mindenki filmet forgat!
Thai masszőrök kényeztették az énekesnőket
Képek - Ledobták ruháikat a VIVA Comet legjobb női jelöltjei
Erdei nyugalmat biztosítanak a mini hotelek
Képek: Rezidencia a fák között - több méter magasan!
Egyenruhát ölt az egykori beépített szépség
Megint beépítik Sandra Bullockot: újra hekusbőrbe bújik

Kiemelt területként kell kezelni a kínai piacot
A kínai piacot kiemelt területként kell kezelni, a magyar vállalatok piacra jutását pedig segítené, ha több magyar szakdiplomata dolgozna Kínában.
EU-csúcs
Nem ellentétes fogalom a pénzügyi stabilitás és a növekedés
PSZÁF-adatok
Veszteségesen működtek a magánnyugdíjkasszák az első negyedévben
EU-csúcs
Schulz: fennáll Európa szétszakadásának a kockázata
Londoni elemzők
Ha tovább gyengül a forint, ismét kamatemelés jöhet
Szeretik a felek a magyar-kínai együttműködést
Kína számít a jó minőségű magyar mezőgépgyártásra
Hamarosan kormány elé kerül
A Wekerle-tervnek nem a pénzosztás a lényege

Így segít a kemény diéta epilepsziás roham ellen
Kutatók már korábban rájöttek, hogy egy speciális diéta segíthet az epilepsziás rohamokat kivédeni - de vajon hogyan?
Napi horoszkóp - 2012. május 24.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Akár a buszon is bevethető lenne a segítség
Azonnal segítene szorongáskor az okostelefon?
Mit kell tudni, ha már eljegyeztük egymást?
Milyen hatással van a szerelem a bankszámlánkra?
A hízás oka lehet a társasági élet, az alváshiány
Észrevetted, mit tesznek veled a barátaid?
Mutassuk meg érzékeny oldalunkat is!
Mi teszi a pasit igazán szerelmessé?
Sokkal kevesebb lesz a hibázási lehetőség?
Robotra bízhatjuk nemsokára a szívünket?

Pintér Béla és Társulata Torunban szerepel
A Pintér Béla és Társulata a toruni Kontakt Fesztiválon szerepel Szutyok című előadásával; a lengyel közönség pénteken egy alkalommal láthatja a produkciót.
Ingyenes kísérőprogramokban sem lesz hiány
Thealter Fesztivál: a legjobb alternatív színházi előadások
Új nyári fesztivál
A Gödör stábja Agárdra költözik
A magyarországival együtt
Kolozsváron is lesz Ünnepi Könyvhét
Barokktól a dzsesszig
Koncert a Szent István-bazilikában
Fifty Shades
Erotikus fikciósorozat uralja a könyvpiacot
Temetéséről később intézkednek
Elhunyt Lengyel Erzsi színművész

Csak estére áll helyre a menetrend
20-25 perces késéssel közlekednek a vonatok a Budapest-Hegyeshalom-Rajka vonalon, mert a kora délutáni órákban leszakadt a felsővezeték a budapesti szakaszon. A menetrend várhatóan csak estére áll helyre.
Rajtuk múlik
Montezemolo: a győzelem a mi kezünkben van
Ittas külföldi autós - józan hazai ítélet
Két évig nem vezethet a "szlalomozó" szlovák sofőr
Baleset a 4-es számú főúton
Hátulról érkezett a baj: szalagkorlátnak csapódott az autó
Felborult egy pótkocsi
Takarmány lepte a 47-est
Vége a csökkenésnek?
Nem mozdultak az üzemanyagárak
Nem bottal verte, hanem egy egész fával
Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között

Tojással lepték meg a "nem meleg, csak egynemű" pingvinpárt
Hat éve minden tavasszal lelkesen raknak fészket, de aztán szomorúan nézi a két hímből álló pingvinpár, hogy nem terem költenivaló tojás benne. Az állatkert dolgozói ezért most meglepték őket eggyel.
Emberölés miatt indult nyomozás
Megtalálták az eltűnt lajosmizsei nő holttestét
Vélhetően nem ütközött másik járművel
Holtan találták a kerékpárost az árokban
Különleges reklám a reggeli lapban
Kapirgálja meg a sárgát: kenyérillat jön az újság mellé
Hatalmas ugrás - pedig csak ruha volt rajta
Túlélte a kaszkadőr a 732 métert - ejtőernyő nélkül
Vörös zóna
Örömlányokkal fizetett Veres a reptéri taxitenderért
Minden fegyvert bevet az ellenséghez
18+ képek - Igazi nehézbombázó, keményen kell szembeszállni vele
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:21 Megyeri Balázs: megtisztelő a meghívó a válogatott
- 9:14 Megtalálták az eltűnt lajosmizsei nő holttestét
- 9:07 Kiemelt területként kell kezelni a kínai piacot
- 8:54 Kiváló minőségű a balatoni szabadstrandok vize
- 8:49 Milyen országot szeretnénk?
- 8:45 Holtan találták a kerékpárost az árokban
- 8:44 Bizonyítani kell az egyházi vagyon eredetét Csehországban
Risskov AutoferienDiszpécser
Adecco Kft.Pénzügyi munkatárs
Kereskedelmi cégTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség2012.05.24 07:35
- ÍRD LE,2012.05.23 16:52
- Hol tart Magyarország?2012.05.23 16:40
- Orbán forradalma a magyar népnek2012.05.23 16:23
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.23 16:22
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



