Enyém az utolsó szó!
Klipet forgatott a theGrenma
Most készül a the Grenma nevű softcore punk trió második lemeze, és az első videóklipet, az Enyém az utolsó szó című számhoz le is forgatták a múlt héten.
2008.09.11 20:24ma.huA képsorok pedig Lengyel Andor rendező keze alól kerülnek majd ki, akit a Fej vagy írás című film, illetve többek között a Depresszió és a Stereomilk klipjei rendezőjeként ismerhet a nagyközönség.
- Image klip lesz, amibe lassításokat és mozgásokat kértek a srácok. A helyszín pedig a csepeli gyártelep, mivel lepukkant környezetet akart az együttes és az itt megtalálható régi indusztriális épületek ideálisnak bizonyultak – mesélte Lengyel Andor a forgatás szünetében. – A képsorok első felét a szabadban vesszük fel egy szürke kopott épület előtti kavicsos terepen, a második felét pedig egy nagyon szép régi klinkertéglás épületben. A lepukkant helyszín a theGrenma punkos stílusával és kiegészítőivel, például a piros-fehér mintás dobbal illetve egy teljesen átlátszó basszusgitárral párosulva izgalmas képi világot ígér.
– Az utómunkálatokkal hét vége felé leszünk kész, úgyhogy hamarosan a nagyközönség is láthatja majd a klipet – tette hozzá a rendező. - Hogy honnan jött a csepeli gyártelep ötlete? Igazából ösztönösen mindannyian lepukkant helyszínt szerettünk volna, mert tetszenek az ilyen helyek. A nevünk is hasonlóképpen lett megválasztva, csak azért mert tetszett nekünk egy szó. Matyival 1999-ben kezdtünk el zenélni, és angolt is akkor kezdtünk tanulni. Matyinak pedig az lett a kedvenc szava, hogy grandmother , ami azt jelenti, hogy nagymama. Ezt rövidítettük le Granma-ra, és először ez lett az együttesünk neve. Ezt viszont mindenki fonetikusan ejtette ki, ráadásul a Google-on is rákerestem erre a szóra és kiderült, hogy egy kubai kommunista lapot is így hívnak. Ekkor változtattuk meg theGrenma-ra – mesélte Csongor, az FF Film & Music kiadóhoz tartozó együttes énekes-gitárosa.

Az együttes legnagyobb terve őszre a második lemezük elkészítése, mellyel kapcsolatban mindent „saját kezűleg” szeretnének csinálni. – Most kezdtünk el dolgozni a lemezen, ami legkorábban október végére vagy november elejére készülhet el, mert úgy döntöttünk, hogy Matyi, a dobosunk lesz a hangmérnök, illetve minden mást, még a keverést és a produceri munkákat is mi csináljuk. Felállítunk egy házi stúdiót, és annyi időt szánunk rá, amennyit csak kell, mert úgy gondoljuk, hogy a rengeteg tapasztalat, amit szerzünk eközben, megéri. Emiatt viszont ősszel nem nagyon lesznek koncertjeink, csak egy, Nyíregyházán, szeptember végén. De ezt majd télen illetve tavasszal egy nagy turnéval szeretnénk bepótolni – avatott be Csongor a terveikbe.

Evett már vacsorára Napsugártányérokat?
A Napsugártányérkák a neve hangzásával ellentétben nem édesség - könnyed és ízletes vacsora, zöldségekből és kellemes gyümölcsízzel.
Willow Smith teljesen kopaszra borotválta a fejét
Sokkoló: Will Smith 11 éves lánya elvesztette a haját!
Lehetetlen? Még gyárthatunk pakolási felületet
Képek - Hova tegyük, ha már sehova se fér?
Állatvédő kampányhoz csatlakozott a színésznő
Penélope Cruz nem hajlandó szőrösen megjelenni
Felújítják a Dallast, de Hagmant már páran temetik
Haldoklik Jockey Ewing vagy visszatérhet a rák után?
Lezseren és szexisen
Képek - Laza cuccok, mégis jó a belátás...
Csütörtökön kezdte meg a szolgálatot a trónörökös
Hódító Vilmos (herceg) Falklandra feni a fogát?

Nevetséges összegből készülnek a világvégére Nyírcsaholyban
Négymillió forintot nyert el a halmozottan hátrányos helyzetű embereket segítő szociális földprogram finanszírozására a nyírcsaholyi önkormányzat.
Leszerződtek
Jókor jön a jegesedés a balatoni nádaratáshoz
Mindenki hibáztat mindenkit
A nemzeti érdek elárulása: röpült a Malév
Fél évszázada nem volt
Gyurcsányék Orbán gazdaságpolitikáját ekézik
A kormány kifizeti
Megédesíti a Vidékfejlesztési Minisztérium a gazdák életét
Az LMP szerint politikai felelősség terheli
Közpénzzel tőzsdézte el hitelét Lázár?
Több pénzintézet fogott össze
Svájc gyanakszik: befolyásolták a bankközi kamatlábat?

Válás, felelőtlen szex: egyre több a nemi beteg 45 év felett!
A szexuális úton terjedő betegségek száma a 45 év felettiek körében az utóbbi tíz évben megduplázódott - a chlamydia, a herpesz, a HIV-fertőzés is köztük van. Az okok egyszerűek és meghökkentőek.
Fertőzésszerűen terjed az agysejteken át
Alattomosan lépeget egyik zónáról a másikra az Alzheimer
Mégsem segít a kisebb adag fogyasztásához?
Bukott diéta tipp? Mese a kis tányérról...
Napi horoszkóp - 2012. február 4.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Légionárius betegség szedi áldozatait
Fürdőhelyen csapott le a kór a spanyolokra
Szervi elégtelenség is lehet az alkalmazásából
A papsajt nem gyógyít, sőt, kárt okoz?
A masszázs gyulladáscsökkentő is!
Nem csak a kellemes nyomogatás miatt jó...

Magyar előadók tisztelegnek Bob Marley emléke előtt
A Ladánybene 27 zenekar szervezésében immár hagyományosan koncertet rendeznek Bob Marley születésnapján.
Folytatódik az irodalmi-zenei koncertsorozat
Laár a Millenárison
A világot jelentő hangszálak
Színpadról hangzik el A Király Beszéde
Csapó - tessék!
Külföldiek néztek be a fapados filmszemlére
Nagyon meredek
Kinyit az ország legmeredekebb sípályája
A felvételből dupla CD és DVD jelenik meg
Hiába fagy: a 30 éves Bikini a Papp László Budapest Sportarénában
Bemutatják A tanítónő című színművet
Szerelem és csalódás a Nemzeti Színházban

Agyongázolt egy nőt az InterCity a XVII. kerületben
Halálra gázolt egy 50 év körüli nőt a vonat szombaton a főváros XVII. kerületében.
Az árokban lelte halálát
Nem számította bele a havat: összetörve halt meg
Kiskunfélegyházánál lezárták az autópályát
Balesetsorozat az M5-ösön
Odavágta az állatokat az aszfalthoz
Rengeteg pulyka pusztult el az 52-esen
Rekordévet zárt
A Volvo kitudta magának 2011-et
Nem viselkedik világbajnokhoz méltóan?
Az "öreg" Sutil szégyellné magát Hamilton helyében
50%-os kedvezményt biztosít a társaság
A bajba jutott Malév utasokon segítene a Volánbusz

Megsegítést kér a Viszkis: azt sem tudja, "fiú-e vagy lány"
Hamarosan készen áll egy nyilvános szereplésre Ambrus Attila - a Viszkis néven elhíresült rabló ezt írta közleményben, amelyet szombaton személyesen adott át az MTI-nek.
Ez az Ipswich nem az az Ipswich
16 ezer kilométert tévedtek a turista diákok
Ki juthat el az Eurovíziós Dalfesztiválra?
Képek - Újabb tíz sztárral folytatódik A Dal
Autóban szereti a legjobban Vikki
Izgató képek - A sebváltóra is rámarkol vajon?
Tragédia Gigén
Felrobbant egy kazán - súlyosan összeégett egy ember
Láng a káderlakás előtt
Elkapták a molotov-koktélos fenyegetőt
Franciaországból indult, Thaiföldig jutott
Nagy utazás: 14 ezer kilométert repült egy lufi
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:01 Bővülést tervez a borhotelt is üzemeltető cég
- 16:09 Három ájult kutyát, gazdáikkal együtt hoztak ki a rendőrök
- 15:56 Nevetséges összegből készülnek a világvégére Nyírcsaholyban
- 15:24 Elment a magyar rekorder dobóatléta
- 15:13 Megmenekülnek a langurok
- 14:55 Válás, felelőtlen szex: egyre több a nemi beteg 45 év felett!
- 14:46 Magyar előadók tisztelegnek Bob Marley emléke előtt
Főtáv ZRt.Irodavezető
Nexon Kft.Területi képviselő
LMLAND Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Gyűjtsön pontokat és a szállás egy részét fizesse pontokkal! >> - SZILVESZTER 2011 szállás, Karácsony szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Szilveszter külföldön
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Karácsonyi programok, Szilveszteri programok, Még több belföldi program>>
- Dombóvári, a szállodacápa: A SzállodaCápa Ausztriában
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Schmitt miatt röhög rajtunk a világ2012.02.04 16:32
- Ez forradalom!!! - Gyurcsánynak és Orbánnak mennie kell!!!2012.02.04 12:22
- Ilyen ez a Fidesz:2012.02.04 08:48
- NyilasMisi figyelmébe2012.02.04 08:45
- A MÁV-csoport felkészült a télre2012.02.03 23:02
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



