hirdetés

Gyász! 81 évesen érte a halál!

Eltemették Sánta Ferenc írót

Sánta Ferenc Kossuth-díjas írótól, a Magyar Írószövetség örökös tagjától péntek délután vettek végső búcsút családtagjai, barátai és tisztelői a budapesti Farkasréti temetőben.

2008.06.20 18:27MTI
hirdetés

Az életének 81. évében, június 6-án elhunyt írót búcsúztatva Vasy Géza, a Magyar Írószövetség elnöke felidézte, hogy Sánta Ferenc 1954-ben az új irodalmi nemzedék lehetséges vezéralakjaként tűnt fel. 

Abban a korban vállalt kezdeményező szerepet, melyet a politika sokszor eltorzított gondolati és etikai értelemben is. Sánta Ferenc tudta, hogy nincs egyetlen, abszolút igazság, nem relativizálta a fogalmat - hangsúlyozta Vasy Géza, hozzáfűzve, hogy műveiben is az igazság kérdését boncolgatta, de foglalkoztatta az is, hogyan kell élni. 

Fekete Gyula író szerint Sánta Ferenc életművével új irányzatot teremtett. Úgy vélte: a Kossuth-díjas író egyike volt azoknak, akik példájukkal igazolták, hogy a szellem hatalma nagyobb, mint a politikáé. Ágh István költő méltatásában úgy fogalmazott: Sánta Ferencre "katartikusan, fájdalommal, részvéttel, odaadással lehet emlékezni".

Solymosi Zsolt, a kolozsvári unitárius kollégium igazgató-helyettese arról beszélt, hogy a több mint 450 éves kollégium adott útravalót Sánta Ferencnek is, aki "igaz példaképük". 

Fóris Ferenczi Gábor, a kollégium diákja szerint Sánta Ferenc a szegénységben nem az éhezést, a nélkülözést látta, hanem az egymásra utaltságot, rájött, hogy az ember mindenből tanulhat. Hozzátette, hogy Sánta Ferenc számára - saját bevallása szerint - a család után az iskola volt az a közeg, amely szerepet játszott szellemi kiformálódásában. Felhívta a figyelmet arra, hogy Sánta Ferenc életével, életművével példát adhat, megtanít az alapvető emberi szabadságjogok tiszteletére, a vallás és nemzetek iránti toleranciára.

Kapcsolódó írások:

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Több kóros értékre is fény derült - Stroke Nap 2012
2012. máj. 17. 10:41

Vészhelyzet - általános tennivalók
2012. máj. 17. 09:41

Szűkül a jövő évi gyógyszerár-támogatás
2012. máj. 17. 09:07

Hemofília
2012. máj. 17. 07:38

Értágítás és érműtét
2012. máj. 17. 05:21

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.