A Bűn és bűnhődés című program
Múzeumok éjszakája - Rabszállítóval a nógrádi levéltárba
Rabszállítóval érkezhetnek az érdeklődők a Nógrád Megyei Levéltárba szombaton, ahol a börtönök és a bűn világába adnak betekintést a Bűn és bűnhődés című programon a Múzeumok Éjszakáján.
2012.06.13 07:07MTITyekvicska Árpád a salgótarjáni intézmény igazgatója az MTI-nek elmondta: fél 5-kor lesz kapunyitás a levéltárban, és ekkor indul a rabomobil a December 8. térről.
Az érkezők megnézhetik a Nógrád Megyei Levéltár kiállításait, amelyek fotók, iratok, tárgyak segítségével mutatják be az egykori betyárvilágot, a kíváncsiak Sisa Pista cellájába is bepillanthatnak.
Megnézhetik a híres betyárok arcképcsarnokát, a régi bűnök és bűnözők fényképeit, de kiállítás várja a látogatókat a balassagyarmati börtönépületről, a közelmúlt bűneseteiről és bűnöseiről, a börtönéletről.
Bepillanthatnak a vendégek híres nógrádi bűnesetek dokumentumaiba, és kisfilmvetítés segítségével a büntetés-végrehajtás mindennapjait is megismerhetik.
Az 1956-os forradalom nógrádi áldozatainak emléke előtt is áldozhatnak a levéltár látogatói - mondta Tyekvicska Árpád, hozzátéve: egykor az ideiglenes bányakórházként funkcionáló épületbe szállították be a december 8-i sortűz sebesültjeit, akik közül sokan ott veszítették életüket.
Bűnösök és áldozatok címmel négy előadás is elhangzik Nógrád múltjából. Végh József az utolsó nógrádi betyár kalandos életéről beszél, Hausel Sándor a XVIII. századi boszorkánypereket eleveníti fel, Bódi Zsuzsa Házicselédek és prostitúció a régi Salgótarjánban címmel tart előadást, Szederjesi Cecília pedig az 1973-as balassagyarmati túszejtők történetét idézi fel.
A bűn és a kultúra találkozásának sajátos termékeit, a rabmunkákat és az elítéltek művészeti alkotásait is bemutatják a levéltárban.
Tyekvicska Árpád hozzátette: a bűn világát maguk mögött hagyva a látogatók megtekinthetik a 90 éves várossá nyilvánított Salgótarján történetéről összeállított kiállítást.
A benti program után pedig mindenki kipróbálhatja, milyen ülés esik a rabomobilban, lehetőség lesz rabruhában fotózkodni a rabszállítóban vagy a kalodában.
A levéltári program együttműködő partnere a Balassagyarmati Fegyház és Börtön, támogatója a balassagyarmati Palóc Múzeum.

George Michael kizuhant az autóból a sztrádán
A szóvivő szerint George Michaelnek nem történt komolyabb baja, egy szemtanú azonban most elmondta, miért is kellett mentőhelikoptert hívni a múlt héten a sztárhoz és azzal kórházba szállítani.
Nagyon pedáloztak a Comet énekesnői
Képek - A lányok már nyeregben érezték magukat
Készül a chilei bányászok tragédiájának filmje
Antonio Banderas a föld alá süllyed - de nem szégyenében!
Csomagtartóban találta, 60 ezer fontot vár érte
Milliókat kereshet James Bond óráján a titkos eladó
II. János Pál pápához hasonlította az oroszt
Depardieu: Putyin megpróbál egy kis méltóságot adni az embereknek
Újra a brit slágerlista élén
Rod Stewart ismét a csúcson!
John Lennon és George Harrison játszott rajta
408 millió dollárért kelt el egy különleges Beatles-gitár
Röszkénél
Nagy fogás - 60 kiló marihuána lapult a padlólemez alatt
Mennyi az idő? Hát még a szúnyog!
Biztató kilátásokkal indult a turisztikai szezon a Tisza-tónál
Tippmixpro
Elindult végre a Szerencsejáték Zrt. új online sportfogadási oldala
Túlzott deficit
A KIM-nek négymilliárdjába kerül a megszorítás
Plusz 4, plusz 2
Most csütörtökön drágul az üzemanyag
Bundesbank
Érezhető fellendülés következik a német gazdaságban

Napi előrejelzés 12 jegy számára
A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.
Esélye lenne a rákra
A mellei után pár szervétől is meg kell szabadulnia Angelina Jolie-nak
Komoly betegség
A Fabry-szindróma - agykárosodást is okozhat
Pollenhelyzet
Erősödik a pázsitfűfélék pollenszórása
A test mestersejtje
Emberi őssejteket klónoztak - 15 év próbálkozás után
Sikeres kongresszusi pályázatok
2017: Nemzetközi Alzheimer Kongresszus hazánkban
10 ezer fiatalt vizsgáltak
Sok gyerek túlsúlyos - aki túl sovány, arra nem is figyelünk?!

POSZT - színház ihlette kirakatok versenyeznek Pécsen
A jelentkezőkkel szemben elvárás, hogy a kirakatok a színházhoz, a június 6. és 15. között zajló POSZT versenydarabjaihoz vagy egy-egy off-programjához kapcsolódjanak.
Fáradt és boldog
ByeAlex: nem értettem a támadásokat
Június 1-jétől
Irányváltás a koncepcióban - Fabényi Júlia, a Ludwig Múzeum új igazgatója
Pelotajátékost ábrázol
Több mint ezeréves, életnagyságú szoborra bukkantak Mexikóban
Glasgow-ban
Közlekedési múzeum lett az Év Európai Múzeuma
A jótékonyság jegyében
Pataky P. Dániel koncertje a Fészekben
Kolozsváron
Mario Vargas Llosa díszdoktor lett

Áttért a szembe sávba, kamionnak csapódott: kórház lett a vége
Kórházba szállították annak az autónak a sofőrjét és utasát, amely áttért a szembejövő sávba és két kamionnak is nekicsapódott, Bács-Kiskun megyében, a 44-es főúton.
Tompai körforgalomban
Elaludt a volánnál - nem élte túl
Brutális baleset a 42-esen
Autók ütköztek mikrobusszal, a mérleg: 1 halott és 4 sérült
Frontális karambol a 65-ösön
Nyerges vontatóval ütközött az autós - nem élte túl
416 + kamat
Szegedi 2-es villamos: több százmilliós kötbér a csúszás miatt
Két ponton
Motorosbaleset: útzár a 6-oson
Mezőhegyes
Autóval ütközött - szörnyethalt a kerékpáros

Acéldrót fejezte le majdnem a motorost
Nem sok hiányzott ahhoz, hogy lefejezze egy acéldrót azt a quadost, aki egy erdős részen száguldozott - igaz, tiltott területen, de a zöldek védekezése így életveszélyessé vált.
A robbanótestet elszállítják
Megsemmisítették a Várban talált bombából kiszerelt gyújtoszerkezetet
Lángra kapott a ruhája a szikráktól
Dodzsemben ülve gyulladt lángra a tini
Ezúttal nem lépett meg
Kamerarendszer a házban, mégis rajtaütöttek a körözött bűnözőn
30-40 lakóház és 2 szálloda veszélyben
Képekkel: II. világháborús bomba a Várban, folyamatos kitelepítések
Tanúk jelentkezését várják
Egerszalóki gyilkosság - több mint 50 rendőr a brutális rablók nyomában
Olyan, mint egy színházi premier!
18+ képek - Függönyként rántja szét a melltartóját Rony
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:14 Jól nyitott a BUX
- 9:08 Nagy fogás - 60 kiló marihuána lapult a padlólemez alatt
- 8:56 Wagner évforduló, minden pátosz nélkül
- 8:48 Áttért a szembe sávba, kamionnak csapódott: kórház lett a vége
- 8:35 Elaludt a volánnál - nem élte túl
- 8:29 Michael Douglas: "Nagy ajándék volt" a meleg zongorista szerepe + KÉPEK!
- 8:24 Autók ütköztek mikrobusszal, a mérleg: 1 halott és 4 sérült
top fórum témák:
- Valami bűzlik Csányiában!2013.05.21 14:29
- Tárgyilagosságot kérnek Magyarországgal kapcsolatban németországi magyarok2013.05.21 07:14
- Orbán Viktor és a Fidesz2013.05.21 07:13
- A németek szerint Orbán nácizott - itthoni cáfolat: nem is Merkelre reagált a kormányfő!2013.05.21 06:58
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2013.05.20 21:59
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



