Ön mennyit adna érte?
Tintin: négyszázmillió forintot ér a világ legdrágább képregénye
A képregények történetében soha korábban nem látott összegért, 1,338 millió euróért (jelenlegi árfolyamon mintegy 400 millió forintért) kelt el egy szombati párizsi árverésen a világ legdrágább képregénye, a belga Hergé által 1932-ben rajzolt Tintin Amerikában borítója.
2012.06.03 18:29MTIA "kilencedik művészet" legdrágább alkotását eddigi tulajdonosa 2008-ban vásárolta 764.218 euróért, ugyancsak rekordáron. A mostani aukción az Artcurial árverezőház nem adott meg kikiáltási árat, de - mint utólag közölték - legalább egymillió eurót reméltek érte. A sikeres licitáló kilétét az aukciósház nem fedte fel, mint ahogy ismeretlen az eddigi tulajdonos is.
A tussal és színes gouache vízfestéssel készített borító a Tintin Amerikában első kiadása számára készült, amely elsőször a Petit Vingtieme, majd a Casterman kiadó gondozásában jelent meg.
Tintin kalandjainak csupán öt, gouache festéssel készült borítója van. Közülük csak kettő van magántulajdonban, ezek egyike a szombaton kalapcsán alá került példány. A többit a Moulinsart Alapítvány őrzi. A többi Tintin-borító tussal készült, és később színezték ki.
A Tintin.com internetes portál szerint az Hergé művésznéven alkotó belga rajzoló, Georges Remi (1907-1983) képregényfüzeteit több mint 80 nyelvre fordították le és több mint 230 millió példányban adták el.

Király Viktor a békülős szex híve
Maga sem tudja, mi a sikere titka, de abban biztos: kitartónak és szorgalmasnak kell lenni. Bár továbbra is elsősorban angolul énekel, magyar dalok kiadására is készül. Tele van tervekkel - és a magánélete is jól alakul.
Saját filmjét kellett volna reklámoznia
Videó - Élő adásban szunyókált el Morgan Freeman
Ez az űrutazás nem fapados lesz!
Van 350 milliója? Akkor Leonardo DiCaprióval az űrig szállhat!
Vakmerő gyerekek voltak a rádiósok
Jáksó László: "Kis híján leégettem mindent..."
Önálló életre kelt a Kedvesem
Könyökén jön ki ByeAlex? Hallgassa svédül vagy oroszul!
Az egész régió felhozatala
Nemzetközi divatshow-val zárul a Gombold újra! Közép-Európa pályázat
A jó hírnév megsértésével vádolják a színészt
Képek - Megkezdődött Stohl újabb pere: most a könyv van terítéken
Devizapiac
Tovább izmosodott a forint
Évi 2-3 százalékkal
Egyre kevesebb tejet fogyasztunk
Hamarosan döntés születhet
Reklámadó - közzétették a törvényjavaslat munkapéldányát
Az NGM-nél már készülnek
Új adó: még nem reklamál a Reklámszövetség
Kevesebb MNB-kamatcsökkenés várható
Londoni elemzők: javulnak a magyar gazdaság növekedési kilátásai
Disznóság
Oroszlányi sertéskereskedők: félmilliárdos kárt okoztak az államnak

Gyomorforgató az emberi testfelület baktérium- és gombatérképe
Amerikai kutatók elkészítették az emberi bőrön megtalálható gombák és baktériumok térképét.
Kancsendzönga
8000 méter felett az oxigénhiány a legdurvább
Napi horoszkóp - 2013. május 23.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Esélye lenne a rákra
A mellei után pár szervétől is meg kell szabadulnia Angelina Jolie-nak
Komoly betegség
A Fabry-szindróma - agykárosodást is okozhat
Pollenhelyzet
Erősödik a pázsitfűfélék pollenszórása
A test mestersejtje
Emberi őssejteket klónoztak - 15 év próbálkozás után

Visszautasítja Kerényi Imre szavait a Magyar Színházi Társaság
A megnyilatkozás magánemberként is elfogadhatatlan, Kerényi Imre jelenleg azonban miniszterelnöki megbízottként engedi meg magának a tűrhetetlen hangnemet.
Sziget-program
Nick Cave, a Franz Ferdinand és a !!! is jön a Szigetre
BBB
Megtartotta alakuló ülését a Tokaji Borbizottság
Azért megtartják...
Eltérítették a Monroe-kiállítás egy részét
Helyi Televíziók Országos Egyesülete
Posztumusz életműdíjat kapott Szalai Annamária
Realitás vagy fikció?
Németország a világ legnépszerűbb országa? - csak a görögök utálják
Cannes
Bemutatták Nagy Dénes művét a Rendezők Kéthete programban

Két londoni járat indult Budapestről
A korábbi közlésekkel ellentétben a British Airways mégis elindította péntek délutáni és esti budapesti járatát.
A kilépő oldalon
Péntek van - Záhony ismét "bedugult"
Senkinek nem lett baja
Égett az autóbusz Cseszneknél
Hármas karambol
Hatalmas a torlódás az M5-ösön Gyálnál
Labdarúgó NB I
Ellenőrzések és útlezárások lesznek a Debrecen-Fradi rangadó napján
EU támogatásból
A Körösök Völgyében 76 kilométer új kerékpárút épül
Tűzoltók a helyszínen
Kigyulladt egy autó az M7-esen - útlezárás

Videó - Kreatív kamaszok: vízicsúszdáznak az áradásban
A legtöbb esetben az áradásokat, legyen az természeti katasztrófa vagy egy nagyobb méretű víznyomócső törése, tragikus és bosszantó dologként éljük meg. Nem úgy ez a két fiatal gyerek!
Családi ház kertjében
100 éves puskagránátot találtak Kispesten - még akár múzeumba is kerülhet
"Nem okozott fizikai kárt a gyerekeknek"
Leragasztotta az ovisok száját, mégsem büntették meg
Leszámolás
Kézi súlyzó rúdjával gyilkolta le füvet nyíró feleségét
Egyházasfalun
Kerti tóba esett a gyerek - újra kellett éleszteni
A mami évekkel ezelőtt egy vérrög miatt halt meg
Húst lopott, mert a halott nagyanyjára emlékeztette
Hegyeshalom
Féltékeny volt az asszony - álmában szurkálta össze a férjét
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:59 Két londoni járat indult Budapestről
- 18:52 NOB - Denis Oswald is az elnöki székbe kívánkozik
- 18:35 Péntek van - Záhony ismét "bedugult"
- 18:24 Mourinho, Rodriguez: irány Monaco!
- 18:10 Kapocs - Diákok a közösségért
- 17:57 Megtalálták a hajléktalan gyilkosát - épp másért ül
- 17:47 3D-s nyomtatóból "táplálnák" a marsi expedíciók tagjait
top fórum témák:
- Az MSZP "undorodva visszautasítja a Jobbik újabb provokációját"2013.05.24 18:23
- Trafik - a 6-os villamoson tüntetett a Demokratikus Koalíció2013.05.24 12:40
- Valami bűzlik Csányiában!2013.05.24 12:02
- SZIGORÚAN A TÉNYEK2013.05.24 10:48
- Amerikai Koncentrációs Táborok (Jesse Ventura)2013.05.23 19:12
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



