Az orvosi-krimi író hazánkba látogatott
Robin Cook a könyveiről beszélt Budapesten
Robin Cook amerikai bestseller-szerző úgy véli: eddig megjelent több mint kéttucatnyi orvosi krimijével szerepet játszott az orvostudomány reális képének kialakításában. A népszerű író, aki európai körútja során látogatott a magyar fővárosba, erről keddi budapesti sajtótájékoztatóján beszélt.
2008.05.14 10:44MTIA legtöbb olvasónak talán a Kóma című regény ugrik be elsőként, ha Robin Cook nevét meghallja, ehhez nyilván az is hozzájárul, hogy az 1977-ben megjelent orvosi krimiből szinte azonnal nagy sikerű filmfeldolgozás készült Michael Crichton rendezésében, Michael Douglasszel a főszerepben.
- A Kóma előtt a regények többnyire romantikus képet festettek az orvostudományról. Az orvostudomány reális képének kialakításában van szerepem - magyarázta az újságíróknak a ma már 68 esztendős szerző regényének kirobbanó hatását, ami a később készült mozifilmekben és televíziós sorozatokban is megmutatkozott.
A Kóma Robin Cook második munkája volt, 1972-ben megjelent első regénye megbukott. A gyötrelem éve című könyv sikertelenségére visszaemlékezve a szerző megjegyezte: "összetörtem, újraolvastam, és rájöttem, hogy egy apró hiba volt benne: unalmas volt".
A következő pár évben viszont kétszáz bestsellert olvasott el, és rájött, hogy milyen sokféle módon lehet érdekessé tenni a mondanivalóját. Listára gyűjtötte a technikákat, amelyekkel fenn lehet tartani a feszültséget és az izgalmat.
- Ha valaki bestseller-írásra adja a fejét, annak már nem kell kétszázon átrágnia magát, elég, ha előveszi a Kómát. Így kell bestsellert írni! - foglalta össze derültséget keltve a szikár, ősz hajú szerző.
Ez a könyv egyébként anyagi biztonságot is teremtett számára, hiszen 11 millió példány kelt el belőle. Ennek ellenére, és csaknem 30 kötettel a háta mögött sem érzi magát írónak.
- Minden új könyv megírása előtt bizonytalan vagyok, hogy sikerül-e újra - árulta el Robin Cook. Mint mondta, orvosi egyetemet végzett, és az életét ennek a hivatásnak szentelte, önmagát is orvosként határozta meg. Amit az írásról, mint szakmáról tudni kell, azt "ügyesen megtanulta".
Hangsúlyozta: amellett hogy szórakoztatni akar, azért adta írásra a fejét, mert szeretne közérthetően tanítani a könyveiben, amelyek főként az orvostudomány új vívmányaival foglalkoznak, többek között a szervadományozással, szervátültetéssel, genetikával vagy gyógyszerkutatással.
Orvosi témájú könyveire tudományos szempontból nagyon alaposan felkészül. Egy-egy témához behatóan tanulmányozza az illető szakterületet, a törvényszéki orvostanról szóló thrillereinek hitelességéhez például szakképzésen is részt vett, sőt Miamiban dolgozott is ezen a területen, többek között boncolásokat is végzett. A sokadik orvosi könyv után még mindig az inspirálja, mint kezdetben: "ötven évvel ezelőtt nem lett volna ennyi téma, de manapság szinte minden nap felmerül az orvostudománnyal kapcsolatban valami újdonság, amiről könyvet lehetne írni" - mutatott rá Robin Cook.

Vadnyugatira vált Tom Cruise: ő lehet a fő mesterlövész
Bennfentes forrásra hivatkozva olyan sajtóhírek röppentek fel, miszerint nemcsak újraforgatnák A hét mesterlövész című klasszikust, de annak főszerepét Tom Cruise játszaná el.
Egyszerű, mégis kiváló mártás lesz belőle
Gazdagon csak paradicsommal lehet
Ezrekért "vesztegették" el
Az elveszett majd megtalált királyi bugyogó új gazdára lelt
Van, aki rutinból rendez, más frissen debütál
Rendezési láz Hollywoodban: mindenki filmet forgat!
Thai masszőrök kényeztették az énekesnőket
Képek - Ledobták ruháikat a VIVA Comet legjobb női jelöltjei
Erdei nyugalmat biztosítanak a mini hotelek
Képek: Rezidencia a fák között - több méter magasan!
Egyenruhát ölt az egykori beépített szépség
Megint beépítik Sandra Bullockot: újra hekusbőrbe bújik

Kiemelt területként kell kezelni a kínai piacot
A kínai piacot kiemelt területként kell kezelni, a magyar vállalatok piacra jutását pedig segítené, ha több magyar szakdiplomata dolgozna Kínában.
EU-csúcs
Nem ellentétes fogalom a pénzügyi stabilitás és a növekedés
PSZÁF-adatok
Veszteségesen működtek a magánnyugdíjkasszák az első negyedévben
EU-csúcs
Schulz: fennáll Európa szétszakadásának a kockázata
Londoni elemzők
Ha tovább gyengül a forint, ismét kamatemelés jöhet
Szeretik a felek a magyar-kínai együttműködést
Kína számít a jó minőségű magyar mezőgépgyártásra
Hamarosan kormány elé kerül
A Wekerle-tervnek nem a pénzosztás a lényege

Így segít a kemény diéta epilepsziás roham ellen
Kutatók már korábban rájöttek, hogy egy speciális diéta segíthet az epilepsziás rohamokat kivédeni - de vajon hogyan?
Napi horoszkóp - 2012. május 24.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Akár a buszon is bevethető lenne a segítség
Azonnal segítene szorongáskor az okostelefon?
Mit kell tudni, ha már eljegyeztük egymást?
Milyen hatással van a szerelem a bankszámlánkra?
A hízás oka lehet a társasági élet, az alváshiány
Észrevetted, mit tesznek veled a barátaid?
Mutassuk meg érzékeny oldalunkat is!
Mi teszi a pasit igazán szerelmessé?
Sokkal kevesebb lesz a hibázási lehetőség?
Robotra bízhatjuk nemsokára a szívünket?

Pintér Béla és Társulata Torunban szerepel
A Pintér Béla és Társulata a toruni Kontakt Fesztiválon szerepel Szutyok című előadásával; a lengyel közönség pénteken egy alkalommal láthatja a produkciót.
Ingyenes kísérőprogramokban sem lesz hiány
Thealter Fesztivál: a legjobb alternatív színházi előadások
Új nyári fesztivál
A Gödör stábja Agárdra költözik
A magyarországival együtt
Kolozsváron is lesz Ünnepi Könyvhét
Barokktól a dzsesszig
Koncert a Szent István-bazilikában
Fifty Shades
Erotikus fikciósorozat uralja a könyvpiacot
Temetéséről később intézkednek
Elhunyt Lengyel Erzsi színművész

Csak estére áll helyre a menetrend
20-25 perces késéssel közlekednek a vonatok a Budapest-Hegyeshalom-Rajka vonalon, mert a kora délutáni órákban leszakadt a felsővezeték a budapesti szakaszon. A menetrend várhatóan csak estére áll helyre.
Rajtuk múlik
Montezemolo: a győzelem a mi kezünkben van
Ittas külföldi autós - józan hazai ítélet
Két évig nem vezethet a "szlalomozó" szlovák sofőr
Baleset a 4-es számú főúton
Hátulról érkezett a baj: szalagkorlátnak csapódott az autó
Felborult egy pótkocsi
Takarmány lepte a 47-est
Vége a csökkenésnek?
Nem mozdultak az üzemanyagárak
Nem bottal verte, hanem egy egész fával
Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között

Kapirgálja meg a sárgát: kenyérillat jön az újság mellé
Különleges reklámmal állt elő egy pékség az egyik brit napilapban: egy speciális illatkapszula segítségével a reggeli újság mellé frissen sült kenyér illatát érezhetik az olvasók.
Hatalmas ugrás - pedig csak ruha volt rajta
Túlélte a kaszkadőr a 732 métert - ejtőernyő nélkül
Vörös zóna
Örömlányokkal fizetett Veres a reptéri taxitenderért
Minden fegyvert bevet az ellenséghez
18+ képek - Igazi nehézbombázó, keményen kell szembeszállni vele
Ilyen még nem volt a képregény-történelemben!
Történelmi melegházasság: frigyre lép az X-Men homoszexuális párja
Keresi a rendőrség a "vicces" apukát
Játékból mosógépben mosta ki a gyerekét
A külügy is elítéli a cselekményt
Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:21 Megyeri Balázs: megtisztelő a meghívó a válogatott
- 9:14 Megtalálták az eltűnt lajosmizsei nő holttestét
- 9:07 Kiemelt területként kell kezelni a kínai piacot
- 8:54 Kiváló minőségű a balatoni szabadstrandok vize
- 8:49 Milyen országot szeretnénk?
- 8:45 Holtan találták a kerékpárost az árokban
- 8:44 Bizonyítani kell az egyházi vagyon eredetét Csehországban
Risskov AutoferienDiszpécser
Adecco Kft.Pénzügyi munkatárs
Kereskedelmi cégTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség2012.05.24 07:35
- ÍRD LE,2012.05.23 16:52
- Hol tart Magyarország?2012.05.23 16:40
- Orbán forradalma a magyar népnek2012.05.23 16:23
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.23 16:22
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



