Megbecsülés
Először ünnepeljük a dzsessz világnapját
Először ünnepli a világ április 30-át a dzsessz világnapjaként. Olyan nagyvárosok, mint Párizs és New York, valamint a műfaj bölcsőjeként számon tartott New Orleans mellett hétfőn Budapesten is koncerttel és kerekasztal-beszélgetéssel ünneplik a dzsesszt.
2012.04.28 10:15MTI
Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO 2011. évi közgyűlésén döntött úgy, hogy a dzsessz világnapjává nyilvánítja április 30-át. Az Egyesült Államokban 2001 óta tartott Jazz Appreciation Month (a dzsessz megbecsülésének hónapja) utolsó napjára eső ünnep célja, hogy felhívja a figyelmet a dzsessz értékeire, az oktatást, a népek közötti békét, egységet, párbeszédet és együttműködést segítő erejére.
Mint Irina Bokova, az UNESCO főigazgatója fogalmazott, ezen a napon egy olyan zenei formát ünnepelhetünk, amely a szabadság, az egyéniség és a sokszínűség univerzális nyelvévé vált. A dzsessz ráadásul a zene minden területén új lehetőségeket nyitott.
A világnap alkalmából koncerteket és workshopokat rendeznek többek között Párizsban, New Yorkban és New Orleansban is. A fellépők között olyan prominens dzsesszzenészek szerepelnek, mint Herbie Hancock, az UNESCO jószolgálati követe, Marcus Miller, Barbara Hendricks és Hugh Masekela.
Magyarországon, ahol a Magyar Jazz Ünnepe és a Magyar Jazz Napja élő hagyomány, a budapesti Millenárison található Európa Pontban a kiváló zongorista-zeneszerző, Oláh Kálmán ad koncertet hétfőn este nyolc órától.
Előtte kerekasztal-beszélgetést szerveznek, amelyen részt vesz Csillag Katalin, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának nevelésügyi és kulturális referense, Gömbös Ervin, a Magyar ENSZ Társaság főtitkára, Márkus Tibor, a Magyar Jazz Szövetség elnöke és Pallai Péter szakíró.
Pallai Péter, aki a londoni Magyar Kulturális Központ dzsesszprogramjainak kurátora is egyben, az MTI-nek nyilatkozva rendkívül örvendetesnek nevezte, hogy a világszervezet is hajlandó a műfaj értékeire felhívni a figyelmet. "Gyanítom, hogy ebben szerepet játszott az UNESCO közgyűlésének magyar elnöke, Bogyay Katalin is, aki nemcsak londoni munkánkban, hanem általában is segítette a magyar dzsesszmuzsikusok ügyét" - jegyezte meg.
Pallai Péter szerint az, hogy a műfaj világnapot kapott, azért is fontos, mert mára a dzsessz intellektualizálódott, kisebbségi műfajjá vált és a sokkal kevésbé tud megélni, mint amikor még tánczeneként alkalmazták egyes irányzatait.
A figyelemfelhívás arra helyezi a súlyt, hogy a dzsessz a kulturális örökségünk fontos részévé vált és ez rangot ad a műfajnak - mutatott rá Pallai Péter, megjegyezve, hogy Herbie Hancock, aki a világnap alkalmából kezdi meg turnéját, egyike azoknak, akiket a könnyebb műfajok rajongói is nagyon szeretnek, kiváló muzsikus.
Nem véletlen, hogy a nácizmus és a sztálinizmus egyaránt felforgató zenének, tiltott gyümölcsnek tartotta a dzsesszt, mert egy improvizáción alapuló művészet a szabadság zenéje. A negyvenes évek végétől és az ötvenes évek végéig nálunk be volt tiltva, és ez nagyon sokat mond a műfajról - vélte a szakíró.

ByeAlex kísérői szerint a legjobb tíz közé kerülnek
ByeAlex a döntőbe jutással is elégedett, színpadi produkciójának kísérőzenészei optimistábbak: úgy látják, minden esély megvan a korábbi éveket felülmúló magyar szereplésre a malmői Eurovíziós Dalfesztivál fináléjában.
ByeAlex képviseli hazánkat
Eurovíziós Dalfesztivál - indul a döntő
Utasként szenvedett sérüléseket
Mentőhelikopter vitte kórházba George Michaelt: autóbalesete volt
Rekorddöntésre készül a bűvész
Maratoni bűvészkedéssel emlékezik Lui mágus Rodolfóra
Nagy Sanyi és Kokó hiába vetett be mindent
Képek - Ha úriember, akkor Hajdu Steve a nyerő
Már csak a vállalkozói igazolványra vár
Két filmmel indítja orosz karrierjét Gerard Depardieu
Egy magáncég szerint az ő tulajdonuk a BRCA1
Szabadalom védi Angelina Jolie hibás génjét?!

Jó a halszaporulat a Tisza-tavon
A Tisza-tavon tízmilliós nagyságrendű bevételkiesést okozott a vízkezelőnek, ám segítette a halak természetes szaporodását az elmúlt hetekben levonult árvíz.
Veszélyes árut szállítók is akadtak
Több mint négyezer járművet ellenőriztek - akadt egy-két kapás is
Lesodródtak az útról
Árokban landoltak a cigicsempészek
Súlyos bírságra számíthatnak
Feketemunkások ajánlkoztak be a NAV-hoz
"BBB plusz"-ra rontotta
Megvonta az elsőrendű "A" osztályzatot Szlovéniától a Fitch
Krakkó
A dohánytermékek uniós szabályozásáról tárgyaltak a V4-ek
Devizapiac
Tartotta árfolyamát a forint

Erősödik a pázsitfűfélék pollenszórása
A tavaszi fák pollenszórása fokozatosan visszaszorul, erősödik viszont a nyári gyomoké, főleg a pázsitfűféléké.
Napi horoszkóp - 2013. május 18.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
A test mestersejtje
Emberi őssejteket klónoztak - 15 év próbálkozás után
Sikeres kongresszusi pályázatok
2017: Nemzetközi Alzheimer Kongresszus hazánkban
10 ezer fiatalt vizsgáltak
Sok gyerek túlsúlyos - aki túl sovány, arra nem is figyelünk?!
Pollenhelyzet
Erősödött a pázsitfűfélék pollenszórása
A magzat felismeri anyja hangját
Már az anyaméhben kezdetét veszi a nyelvtanulás

Korok és borok Hévízen
A római korból egészen a 13. századig juthatnak el gasztronómiai és kulturális lehetőségek igénybevétele mellett a látogatók azon a sétaúton, amely Hévíz egregyi városrészében készül. A beruházás remények szerint 2014-ben készül el.
A zeneszerző születésének évfordulóján
Lohengrin és egyéb Wagner-művek az Erkelben
Cseh művészek fellépése
Csekkold! - a Katonában
A hagyományok jegyében
Miénk a vár! - fesztivál a Vajdahunyadvárban
Lövések dörrentek
Cannes - hatalmas pánik a tévéközvetítésen - VIDEÓ!
Számos díjat elnyert
Cannes - az iráni Aszgar Farhadi filmje sikeresen debütált
1100 zarándok vonattal
Képekkel: megérkezett Csíkszeredába a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz zarándokvonat

Ünnepi menetrend a pünkösdi ünnepekre
Az ünnepnapokon zárva lesznek a bevásárlóközpontok, ezért az ezeket kiszolgáló járatok nem közlekednek vagy csak rövidített útvonalon járnak.
Határátkelés
Négy órát várakoznak a kamionok Záhonynál
Hosszan küzdöttek érte a mentők
Halálos gázolás Gyomaendrődön
Határátlépés
Három órát várakoznak a kamionok Záhonynál
Sebességkorlátozással közlekednek a vonatok
Halálra gázolt a vonat egy férfit Debrecenben
Az egyik autó a villamos sínjére csúszott
Baleset Budapesten a Nyugati térnél - két sérült
A kassai Vasművet privatizáló Rezes lánya
Halálos baleset az M3-ason - vádat emeltek a szlovák nő ellen

18+ képek - Ma melyiket hámozná le Xenia pillangótestéről?
Hiába, aki jól néz ki, az mindenben jól néz ki. Xenia az élő példa rá, mindegy, milyen fehérneműt vesz, felforrósítja a hangulatot, miközben a leghőbb vágyunk, hogy inkább semmit ne vegyen fel!
Számos ellenséget szerez
"Cigarettaseriff" vs. a dohányosok utolsó mentsvára
Vásárlóknak adták ki magukat
Fegyveres rablókat csíptek el a fővárosban
Úszóverseny közben
Összedőlt a mobil lépcső a BVSC uszodában - heten sérültek
Egyiküket megzsarolta
Fiatalkorú lányokkal létesített szexuális kapcsolatot, le is filmezte
Másik hajóról vették észre
Elsüllyedt egy vitorlás a Balatonon, több embert ki kellett menteni
Elfogták a fiatal nőt
Lopni akart, dulakodás lett a vége
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:46 Ünnepi menetrend a pünkösdi ünnepekre
- 7:42 Az uniós bővítési biztos Moldovát figyelmeztette
- 3:33 Belerohant egy autó a felvonuló tömegbe
- 3:28 Politikába és vádaskodásba süllyedtek a tenki földrengés "túlélői"
- 2:49 Mi köze a Tiszai Víztározónak vagy az iráni földrengésnek a magyarhoz?
- 2:42 Elszállítják a csíksomlyói Szűz Mária kegyszobor másolatát
- 1:36 Ferenc pápa óva intette a hívőket a bezárkózástól
top fórum témák:
- Lelki, erkölcsi, szellemi adósságainkkal kellene szembesülnünk!2013.05.18 22:29
- Merkel: Magyarországot a jó útra kell terelni2013.05.18 13:41
- Elhallgatott kamat - devizahiteles nyert pert a bankja ellen2013.05.18 13:39
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2013.05.18 09:30
- Orbán Viktor és a Fidesz2013.05.18 07:59
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


