Maja története
Uniós támogatást kap Horváth Lili első nagyjátékfilmje
Horváth Lili A szerdai gyerek című, magyar-német koprodukcióban készülő nagyjátékfilm-terve 25 ezer eurós (7,2 millió forintos) projektfejlesztési támogatásban részesült az Európai Unió MEDIA Program pályázatán.
2012.04.27 22:35MTIAz alkotók pénteki tájékoztatása szerint a magyar nyelvű, Magyarországon játszódó film tervét Henning Kamm német producer nyújtotta be az Európai Unió audiovizuális alapjához. A szerdai gyerek a pályázaton maximálisan elérhető 100 pontból 96-ot kapott, ezzel a csaknem ezer pályázó közül az első három közé került a nemzetközi mezőnyben.
A rendező első nagyjátékfilmje jelenleg a Magyar Nemzeti Filmalap forgatókönyv-fejlesztési pályázatán is elbírálás alatt áll. Az alkotók a tervek szerint hamarosan elkezdik a film előkészítését, a forgatásra előreláthatólag 2013 nyarán kerülhet sor.
Horváth Lili az MTI-nek elmondta, hogy a film egy tizenkilenc éves lányról, Majáról fog szólni, aki egy éve került ki az állami gondozásból. Van egy négyéves fia, aki még mindig abban az intézetben él, amelyben ő is felnőtt. Maja hiába szeretné, a gyerek felügyeleti jogát nem kapta meg, mert képtelen megfelelő körülményeket teremteni a neveléséhez.
"Egyrészt egyáltalán nem viselkedik felelősségteljes anyaként, másrészt nagyon küzdelmesen megy neki az alkalmazkodás az intézet falain kívüli társadalomhoz: nehezen teremt emberi kapcsolatokat, adósságokat halmoz fel. Ebbe a meglehetősen reménytelen helyzetbe az hoz változást, hogy Maja bekerül egy mikrohitel programba. Kérdés, hogy Maja ki tudja-e húzni magát saját hajánál fogva a gödörből, vagy a múltjába kódolt rossz minták lehetetlenné teszik ezt?" - fogalmazott a rendező, hozzátéve, a történet ötlete Napszúrás című kisjátékfilmje nyomán született.
"A szerdai gyerek nem szigorú értelemben vett folytatása a rövidfilmnek, de tovább szerettem volna benne vinni a főszereplő lány karakterét, egy más életkorban megmutatva őt: már nem kamaszként, hanem fiatal felnőttként. Még mindig érdekel a figurában rejlő ellentmondás: dacos, sokszor karcos modorú, sorra hozza a rossz döntéseket, mégis szerethető marad, a néző tud neki drukkolni" - vélekedett Horváth Lili.
A rendező arról is beszélt, hogy Fehér Károly magyar és Henning Kamm német producerrel, illetve Bodzsár Márk forgatókönyvíró-rendezővel - aki dramaturgként működik közre a projektben - már régóta dolgoznak az előkészítésen. "Hamarosan elindul a szereplőválogatás, a helyszínkeresés, a stáb összeállítása. Azt reméljük, hogy a Magyar Nemzeti Filmalap forgatókönyv-fejlesztési pályázatán is eredményesek leszünk - egyrészt mert a forgatókönyvön jócskán van még munka, másrészt mert szép ugyan az európai elismerés, de azért ez egy magyar film: itt játszódik, magyarul beszélnek a szereplők" - tette hozzá.
Horváth Lili felidézte, hogy Henning Kamm-mal jó pár évvel ezelőtt találkozott: rendezőasszisztensként dolgozott produceri diplomafilmjében Németországban. "Mikor az én diplomafilmemre került sor itthon, és felmerült a koprodukció lehetősége, megkerestem. Így készült el a Napszúrás, amely szintén magyar történet, de a költségvetés felét német forrásból fedeztük annak köszönhetően, hogy Henninggel elnyertük a Robert Bosch Stiftung német-kelet-európai koprodukciós díját" - magyarázta.
A rendező elmondta, hogy bár koprodukcióról van, több olyan magyar munkatársa van, akikkel együtt szeretne dolgozni. "Ilyen például Maly Róbert operatőr és Szabó Dániel vágó, akik osztálytársaim voltak az egyetemen, és a kisfilmjeimet is együtt készítettük: nélkülük például nem tudom elképzelni az első nagyjátékfilmemet" - jegyezte meg Horváth Lili.
Kapcsolódó írások:

ByeAlex kísérői szerint a legjobb tíz közé kerülnek
ByeAlex a döntőbe jutással is elégedett, színpadi produkciójának kísérőzenészei optimistábbak: úgy látják, minden esély megvan a korábbi éveket felülmúló magyar szereplésre a malmői Eurovíziós Dalfesztivál fináléjában.
ByeAlex képviseli hazánkat
Eurovíziós Dalfesztivál - indul a döntő
Utasként szenvedett sérüléseket
Mentőhelikopter vitte kórházba George Michaelt: autóbalesete volt
Rekorddöntésre készül a bűvész
Maratoni bűvészkedéssel emlékezik Lui mágus Rodolfóra
Nagy Sanyi és Kokó hiába vetett be mindent
Képek - Ha úriember, akkor Hajdu Steve a nyerő
Már csak a vállalkozói igazolványra vár
Két filmmel indítja orosz karrierjét Gerard Depardieu
Egy magáncég szerint az ő tulajdonuk a BRCA1
Szabadalom védi Angelina Jolie hibás génjét?!

Jó a halszaporulat a Tisza-tavon
A Tisza-tavon tízmilliós nagyságrendű bevételkiesést okozott a vízkezelőnek, ám segítette a halak természetes szaporodását az elmúlt hetekben levonult árvíz.
Veszélyes árut szállítók is akadtak
Több mint négyezer járművet ellenőriztek - akadt egy-két kapás is
Lesodródtak az útról
Árokban landoltak a cigicsempészek
Súlyos bírságra számíthatnak
Feketemunkások ajánlkoztak be a NAV-hoz
"BBB plusz"-ra rontotta
Megvonta az elsőrendű "A" osztályzatot Szlovéniától a Fitch
Krakkó
A dohánytermékek uniós szabályozásáról tárgyaltak a V4-ek
Devizapiac
Tartotta árfolyamát a forint

Erősödik a pázsitfűfélék pollenszórása
A tavaszi fák pollenszórása fokozatosan visszaszorul, erősödik viszont a nyári gyomoké, főleg a pázsitfűféléké.
Napi horoszkóp - 2013. május 18.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
A test mestersejtje
Emberi őssejteket klónoztak - 15 év próbálkozás után
Sikeres kongresszusi pályázatok
2017: Nemzetközi Alzheimer Kongresszus hazánkban
10 ezer fiatalt vizsgáltak
Sok gyerek túlsúlyos - aki túl sovány, arra nem is figyelünk?!
Pollenhelyzet
Erősödött a pázsitfűfélék pollenszórása
A magzat felismeri anyja hangját
Már az anyaméhben kezdetét veszi a nyelvtanulás

Korok és borok Hévízen
A római korból egészen a 13. századig juthatnak el gasztronómiai és kulturális lehetőségek igénybevétele mellett a látogatók azon a sétaúton, amely Hévíz egregyi városrészében készül. A beruházás remények szerint 2014-ben készül el.
A zeneszerző születésének évfordulóján
Lohengrin és egyéb Wagner-művek az Erkelben
Cseh művészek fellépése
Csekkold! - a Katonában
A hagyományok jegyében
Miénk a vár! - fesztivál a Vajdahunyadvárban
Lövések dörrentek
Cannes - hatalmas pánik a tévéközvetítésen - VIDEÓ!
Számos díjat elnyert
Cannes - az iráni Aszgar Farhadi filmje sikeresen debütált
1100 zarándok vonattal
Képekkel: megérkezett Csíkszeredába a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz zarándokvonat

Négy órát várakoznak a kamionok Záhonynál
Négy órára nőtt a kamionok átkelési várakozási ideje a Záhony és Csap közötti magyar-ukrán határállomáson szombaton késő délutánig.
Hosszan küzdöttek érte a mentők
Halálos gázolás Gyomaendrődön
Határátlépés
Három órát várakoznak a kamionok Záhonynál
Sebességkorlátozással közlekednek a vonatok
Halálra gázolt a vonat egy férfit Debrecenben
Az egyik autó a villamos sínjére csúszott
Baleset Budapesten a Nyugati térnél - két sérült
A kassai Vasművet privatizáló Rezes lánya
Halálos baleset az M3-ason - vádat emeltek a szlovák nő ellen
LMP-s gyanú?
Feltörték Papcsák autóját - csak a pénzt és a mobilt vitték el

18+ képek - Ma melyiket hámozná le Xenia pillangótestéről?
Hiába, aki jól néz ki, az mindenben jól néz ki. Xenia az élő példa rá, mindegy, milyen fehérneműt vesz, felforrósítja a hangulatot, miközben a leghőbb vágyunk, hogy inkább semmit ne vegyen fel!
Számos ellenséget szerez
"Cigarettaseriff" vs. a dohányosok utolsó mentsvára
Vásárlóknak adták ki magukat
Fegyveres rablókat csíptek el a fővárosban
Úszóverseny közben
Összedőlt a mobil lépcső a BVSC uszodában - heten sérültek
Egyiküket megzsarolta
Fiatalkorú lányokkal létesített szexuális kapcsolatot, le is filmezte
Másik hajóról vették észre
Elsüllyedt egy vitorlás a Balatonon, több embert ki kellett menteni
Elfogták a fiatal nőt
Lopni akart, dulakodás lett a vége
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:25 Gemenci Nagydíj - Dér Zsolt nyerte az első szakaszt
- 21:29 Labdarúgó NB I - menetel a Videoton, útban az ezüst felé
- 20:36 Elsőfokú figyelmeztetés: felhőszakadás, jégeső, viharos szél
- 20:26 A Mogyi és az Újbuda nyerte a klubcsapat ob-t
- 20:14 Damaszkuszban pokolgép robbant egy templomnál
- 20:04 Bundesliga - a Schalke az utolsó BL-induló
- 19:53 Bosco Szent János ereklyéjét Veszprémben köszöntötték
top fórum témák:
- Lelki, erkölcsi, szellemi adósságainkkal kellene szembesülnünk!2013.05.18 22:29
- Merkel: Magyarországot a jó útra kell terelni2013.05.18 13:41
- Elhallgatott kamat - devizahiteles nyert pert a bankja ellen2013.05.18 13:39
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2013.05.18 09:30
- Orbán Viktor és a Fidesz2013.05.18 07:59
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


