Nagymesterek és örömzenék
Beethoven Budán 2012
A Budavári Önkormányzat 2000 óta évről évre megemlékezik arról a jeles eseményről, hogy Ludwig van Beethoven 1800. május 7-én fellépett a Várszínházban.
2012.04.26 10:18ma.huAz idei évben - május 4-8 között - neves művészek előadásában hallhatók Beethoven művei. Mások mellett fellép Vukán György Kossuth-díjas zongoraművész, Balog József zongoraművész és az Orfeo Zenekar.
„A XVIII. és XIX. század határesztendeje, az 1800. év, örök időkre emlékezetes marad Magyarország zenetörténetében. Ebben az esztendőben adott a zene két lángelméje: Haydn és Beethoven személyes megjelenésével zenei életünknek olyan erőteljes lendületet, amely egyszerre előbbre vitte legalább fél évszázaddal. A két nagy mester látogatása után hirtelen megindult a külföldi zeneművészek áramlása Pest-Budára ; de sűrűn szerepeltek a színdarabok felvonásai közé beékelt, Muzsikai Akadémiának nevezett hangversenyeken a magyar zene úttörői : Lavotta, Csermák, Bihari, Rózsavölgyi s a Pesten és Budán élő német zeneszerzők is” – írja a Tanulmányok Budapest múltjából című várostörténeti monográfiájában Sebestyén Ede.
A Beethoven-koncertet József nádor rendezte felesége, Alexandra Pavlovna névnapi ünnepségére. A pest-budai eseményeknek abban az időben négy krónikása volt: a Bécsben megjelenő „Magyar Kurir” és „Magyar Hírmondó”, a „Vereinigte Pester und Ofner Zeitung” és a pozsonyi „Pressburger Zeitung”. A pesti német lap ezt írta budai tudósításában: „Május 7-én megismételték a nagy katonai Karusszelt, utána pedig hangverseny volt az itteni színházban. A hangversenyen a híres Beethoven úr különös ügyességgel mutatta be tehetségét a Forte-pianon, mellette pedig Punto úr tüntette ki magát ritka talentumos játékával, vadászkürtön.”
A Magyar Kurir tudósítása pedig így szólt: „Május 7-én újabban Caroussel volt, mellynek végződése után a Budai Theatrumban Concert tartatott, a mellyben egy Beethoven nevű híres muzsikus a' Forte Pianon való mesterséges jádzása által mindeneknek magára vonta a „figyelmetességét.”
A koncert után csupán egyetlen alakommal járt Beethoven Budán: 1809 nyarán néhány hetet a budai Brunszvik-palotában töltött. Itt írta az Op. 77. számot viselő zongora-fantáziát, amelyet Brunszvik Ferenc grófnak ajánlott és az Op. 78. zongora-szonátát, amelynek ajánlásával Brunszvik Teréz grófnőt örvendeztette meg.
Beethoven egyetlen budai koncertjének emléke előtt a Budavári Önkormányzat komolyzenei programsorozattal tiszteleg. A korábbi években a Beethoven- ünnepen fellépett már Kocsis Zoltán, Érdi Tamás, Oláh Kálmán, Szilasi Alex, Ránki Dezső, Klukon Edit, Földvári Gergely, Várjon Dénes, Christoph Richter, Szokolay Balázs, Bogányi Gergely, Jandó Jenő, Marton Wilson, Kelemen Barnabás és Yuri Martinov.
Az idei évben május 4-én Vukán György Kossuth-díjas zongoraművész, május 5-én az Orfeo Zenekar ad koncertet a Budavári Önkormányzat Városházáján. A május 7-i emlékkoncerten Balog József zongoraművész lép fel a Nemzeti Táncszínházban.

Eurovízió: Tizedik lett ByeAlex, a pálmát a dánok vitték + KÉPEK!
Az idei Eurovízió győztese nem okozott váratlan meglepetést, a legtöbb fogadóiroda a dán Emmelie de Forestet várta az első helyre, ByeAlex 10. helyezése azonban sokakat meglepett, akárcsak a magas pontszámaink.
Eurovíziós Dalfesztivál
ByeAlex kísérői szerint a legjobb tíz közé kerülnek
ByeAlex képviseli hazánkat
Eurovíziós Dalfesztivál - indul a döntő
Utasként szenvedett sérüléseket
Mentőhelikopter vitte kórházba George Michaelt: autóbalesete volt
Rekorddöntésre készül a bűvész
Maratoni bűvészkedéssel emlékezik Lui mágus Rodolfóra
Nagy Sanyi és Kokó hiába vetett be mindent
Képek - Ha úriember, akkor Hajdu Steve a nyerő
Már csak a vállalkozói igazolványra vár
Két filmmel indítja orosz karrierjét Gerard Depardieu
Az árvíz miatt eddig kevesebben horgásztak
Jó a halszaporulat a Tisza-tavon
Veszélyes árut szállítók is akadtak
Több mint négyezer járművet ellenőriztek - akadt egy-két kapás is
Lesodródtak az útról
Árokban landoltak a cigicsempészek
Súlyos bírságra számíthatnak
Feketemunkások ajánlkoztak be a NAV-hoz
"BBB plusz"-ra rontotta
Megvonta az elsőrendű "A" osztályzatot Szlovéniától a Fitch
Krakkó
A dohánytermékek uniós szabályozásáról tárgyaltak a V4-ek

Erősödik a pázsitfűfélék pollenszórása
A tavaszi fák pollenszórása fokozatosan visszaszorul, erősödik viszont a nyári gyomoké, főleg a pázsitfűféléké.
Napi horoszkóp - 2013. május 18.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
A test mestersejtje
Emberi őssejteket klónoztak - 15 év próbálkozás után
Sikeres kongresszusi pályázatok
2017: Nemzetközi Alzheimer Kongresszus hazánkban
10 ezer fiatalt vizsgáltak
Sok gyerek túlsúlyos - aki túl sovány, arra nem is figyelünk?!
Pollenhelyzet
Erősödött a pázsitfűfélék pollenszórása
A magzat felismeri anyja hangját
Már az anyaméhben kezdetét veszi a nyelvtanulás

Múzeum lesz II. Vilmos otthonából
Megmentik II. Vilmos német császár utolsó, hollandiai lakóhelyét: szeptembertől az első világháborút bemutató múzeumot alakítanak ki a lakásban.
Passiójáték
Utcaszínház Szombathelyen
Özönvíz
Cannes - kihalt teraszok, megtelt nézőterek
Kisebbségi lét
Duna menti németek - kiállítás a Néprajzi Múzeumban
Leonida Gem Session
Kolozsváriak vendégszerepelnek a Vígszínházban
Elsőként egy olasz mozisikerekkel
Egy magyar vállalkozás európai mozifilmekkel lép piacra
Izgalmas programokkal
Felovasó-színház Kaposváron

Autóval ütközött - szörnyethalt a motoros
A helyszínen életét vesztette az a motoros, aki egy személyautóval ütközött a 3-as főúton, Gödöllő és Aszód között. Utasa életveszélyesen megsérült.
Ütköztek Ómassán
Csak úgy motoroztak - jogosítvány, bukósisak nélkül...
Közösségi közlekedés
Menetrend a pünkösdi ünnepekre
Határátkelés
Négy órát várakoznak a kamionok Záhonynál
Hosszan küzdöttek érte a mentők
Halálos gázolás Gyomaendrődön
Határátlépés
Három órát várakoznak a kamionok Záhonynál
Sebességkorlátozással közlekednek a vonatok
Halálra gázolt a vonat egy férfit Debrecenben

18+ képek - Ma melyiket hámozná le Xenia pillangótestéről?
Hiába, aki jól néz ki, az mindenben jól néz ki. Xenia az élő példa rá, mindegy, milyen fehérneműt vesz, felforrósítja a hangulatot, miközben a leghőbb vágyunk, hogy inkább semmit ne vegyen fel!
Számos ellenséget szerez
"Cigarettaseriff" vs. a dohányosok utolsó mentsvára
Vásárlóknak adták ki magukat
Fegyveres rablókat csíptek el a fővárosban
Úszóverseny közben
Összedőlt a mobil lépcső a BVSC uszodában - heten sérültek
Egyiküket megzsarolta
Fiatalkorú lányokkal létesített szexuális kapcsolatot, le is filmezte
Másik hajóról vették észre
Elsüllyedt egy vitorlás a Balatonon, több embert ki kellett menteni
Elfogták a fiatal nőt
Lopni akart, dulakodás lett a vége
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:12 Gemenci Nagydíj: Cador Rida diadalmaskodott
- 14:59 Nemzetközi tudományos és innovációs verseny: magyar siker Phoenixben
- 14:42 Kuszeir városát támadja a Hezbollah, szövetségeseivel karöltve
- 14:27 Utcaszínház Szombathelyen
- 14:14 Kissé megizzadt a Rayo Vallecano
- 13:56 Selmeczi: eddig 680 ezer embernek segített a munkahelyvédelmi akció
- 13:44 Az MSZP szerint jön a Fidesz-kormány "busz- és vonatadója"
top fórum témák:
- Lelki, erkölcsi, szellemi adósságainkkal kellene szembesülnünk!2013.05.18 22:29
- Merkel: Magyarországot a jó útra kell terelni2013.05.18 13:41
- Elhallgatott kamat - devizahiteles nyert pert a bankja ellen2013.05.18 13:39
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2013.05.18 09:30
- Orbán Viktor és a Fidesz2013.05.18 07:59
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



