Közpolitika és Nemzetközi Ügyek Iskolája
Soros: újszerű gondolkodásra van szükség
Az újszerű és kritikus gondolkodás szükségességét hangsúlyozta a budapesti Közép-európai Egyetemen (CEU) tartott keddi előadásában Soros György.
2012.04.24 16:40MTIAz egyetem magyar származású, az Egyesült Államokban élő alapítója, egyben a CEU kuratóriumának tiszteletbeli elnöke a 21. század egyetemi oktatásával kapcsolatos vízióit vázolta azzal kapcsolatban, hogy az egyetemen létrehozta a Közpolitika és Nemzetközi Ügyek Iskoláját.
A 82 éves Soros - akinek alapítványa, a Nyitott Társadalom Alapítvány a korábbi évtizedekben jelentős mértékben hozzájárult az egykori Szovjetunió gyengüléséhez, illetve a kelet-közép-európai szabadságmozgalmak erősödéséhez - hangsúlyozta, hogy a jelenlegi válságos helyzetben újszerű gondolkodásra van szükség. Szavai szerint ez indokolta az új iskola létrehozását, az intézményt az általa támogatott nyitott társadalom részének nevezte. Utalt arra, hogy Európában, illetve Európán kívül - legyen szó akár az Egyesült Államokról, akár Afrikáról - egyre több az újszerű probléma, amelyeket tanulmányozni kell, illetve amelyekre sürgős megoldást kell találni. Ezt a fajta problémamegoldást tanítani kell, és ezért határozta el a Közpolitika és Nemzetközi Ügyek iskolájának létrehozását - mondta el az Egyesült Államokban élő milliárdos befektető.
Soros György külön felhívta a figyelmet arra, hogy Európa, az Európai Unió az euró válsága miatt veszélyben van. A szétesés folyamatát közvetve az egykori Szovjetunió széteséséhez hasonlította, hangoztatva, hogy a válság az összetartást, illetve az integrációt fenyegeti. Az új generációnak, az új gondolkodásnak - és az új iskolának - segítenie kell a válságból való kilábalást - jelentette ki a magyar származású üzletember.
Soros elmondta: korábban felmerült az is, hogy Prága, Varsó vagy Krakkó legyen az új iskola székhelye, végül azonban Budapest mellett döntött. Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy az új budapesti egyetem a térségen belüli távoktatás központja lesz.
Wolfgang Reinicke dékán elmondta, hogy valójában az egyetemen belüli egyetemről van szó, az új iskola a CEU-n jön létre. Soros Györgyhöz hasonlóan arra hívta fel a figyelmet, hogy a politika több területen kudarcot vallott. Példaként említette a környezetvédelmet, a gazdaságot, a pénzügyi politikát, illetve a szegénység leküzdését. A közpolitika - mint értékelte - súlyos válságba jutott, és ennek következtében az emberek egyre inkább elvesztik a demokratikus intézményekbe vetett bizalmukat. Ebből kiindulva az iskola célként határozta meg, hogy segítse az újszerű gondolkodást a közpolitikában, illetve a közpolitikai oktatásban, és új módszert dolgozzon ki a jövőbeni politikai, illetve gazdasági vezetők képzésére. Az Európát, illetve a világot sújtó jelenlegi válságok azt bizonyítják, hogy új gondolkodásra van szükség, és az eddigi ismeretek nem elegendőek - jelentette ki.
Az új egyetem dékánja kifejtette: az oktatás középpontjában mindenekelőtt a fejlesztés, illetve a biztonság témaköre áll. Ez utóbbival összefüggésben utalt arra, hogy nem a hagyományos, hanem az úgynevezett emberi biztonság területéről van szó, megemlítve többi között a migrációt, a diszkriminációt, a személyek biztonságát, az egészségügyet, továbbá a jólét biztosítását. A főbb témák között említette továbbá a környezetvédelmet, az energiaellátást, valamint a médiát. A hangsúly - mint utalt rá - Európán lesz, és ezzel kapcsolatban az európait az amerikai, illetve a kínaitól eltérő modellként említette.
Wolfgang Reinicke elmondta, hogy az új egyetemen a hivatalos oktatás 2013 őszén kezdődik. Az első szemeszter 25-30 Magyarországról, illetve a világ más országaiból érkező diákkal indul, a végső cél azonban az, hogy mintegy 250-300 diák folytathasson tanulmányokat a Közpolitika és Nemzetközi Ügyek Iskolájában.

Király Viktor a békülős szex híve
Maga sem tudja, mi a sikere titka, de abban biztos: kitartónak és szorgalmasnak kell lenni. Bár továbbra is elsősorban angolul énekel, magyar dalok kiadására is készül. Tele van tervekkel - és a magánélete is jól alakul.
Saját filmjét kellett volna reklámoznia
Videó - Élő adásban szunyókált el Morgan Freeman
Ez az űrutazás nem fapados lesz!
Van 350 milliója? Akkor Leonardo DiCaprióval az űrig szállhat!
Vakmerő gyerekek voltak a rádiósok
Jáksó László: "Kis híján leégettem mindent..."
Önálló életre kelt a Kedvesem
Könyökén jön ki ByeAlex? Hallgassa svédül vagy oroszul!
Az egész régió felhozatala
Nemzetközi divatshow-val zárul a Gombold újra! Közép-Európa pályázat
A jó hírnév megsértésével vádolják a színészt
Képek - Megkezdődött Stohl újabb pere: most a könyv van terítéken

Reklámadó: semmilyen gazdaságpolitikai jelentősége nincs?
Az MSZP szerint a reklámadó bevezetésével a kormány célja az, hogy térdre kényszerítse azokat a médiumokat, amelyek nem állnak 100 százalékig a Fidesz ellenőrzése alatt - mondta el Burány Sándor országgyűlési képviselő szombati sajtótájékoztatóján.
Reklámadó
"Halálos döfést" kaphat a magyar reklámpiac
Nemzeti dohány
Júliusban 5297 trafik nyit ki
Fővárosi Közgyűlés
Szeptemberben megnyílhat a Város Boltja
2. negyedév
3752 ingatlant jelöltek ki kényszer-értékesítésre a "fogyasztóbarát" bankok
Budapesti Értéktőzsde
Emelkedett a BUX
Devizapiac
Tovább izmosodott a forint

Napi előrejelzés 12 jegy számára
A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.
Noha még nem is volt tápszer
A neandervölgyi csecsemők hamar leszoktak az anyatejről
Elkészítették, de jobb nem belegondolni
Gyomorforgató az emberi testfelület baktérium- és gombatérképe
Kancsendzönga
8000 méter felett az oxigénhiány a legdurvább
Esélye lenne a rákra
A mellei után pár szervétől is meg kell szabadulnia Angelina Jolie-nak
Komoly betegség
A Fabry-szindróma - agykárosodást is okozhat
Pollenhelyzet
Erősödik a pázsitfűfélék pollenszórása

Természetvédelmi szakemberek találkája az Őrségben
Az európai nemzeti parkok napja alkalmából tartottak magyar, osztrák és szlovén természetvédelmi szakemberek részvételével hármashatár-találkozót az Őrségben.
80 alkotást állítanak ki
Gyerek ARC - a legjobbak a Millenárison
Személyiségét, életművét méltatták
Esterházy Jánosra emlékeztek Morvaországban
Salgótarjánban
Tavaszi Tárlat immáron 32. alkalommal
Salgótarjánban
Palócföldi táncháztalálkozó
Középiskolások ropják
Francia négyes, tíz országban, több mint ötven városban
Kiállítás, beszélgetések...
Kapocs - Diákok a közösségért

Vettel még bizakodik, Alonso már nem
Továbbra is Nico Rosberg az úr Monte Carlóban, a Monacói Nagydíj helyszínén. A Mercedes pilótája ugyan az első rajtkockából indulhat a vasárnapi futamon, egyáltalán nem érzi zsebben a győzelmet.
Szalagkorlátnak ütközött
Halálos motorosbaleset a 8-ason
Kaposvárnál
3 autó rohant egymásnak a kereszteződésben
Így egyszerűbb lesz
Június közepétől regisztrálhatnak a fuvarozók az ÁAK honlapján
Nettó
17 és 85 forint között lesz az útdíj kilométerenként
Monacói Nagydíj
Rosbergé az első rajtkocka
A tárgyalások még tartanak
E-útdíj: több mint 10 milliárdos kompenzáció a fuvarozóknak

Ötös lottó: három páros, két páratlan
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 21. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számok kerültek kisorsolásra:
Szabad a bejárat?
18+ képek - Nini, kéjrés van a tangáján!
Azonosították
Már ül a hajléktalant agyonverő férfi - csak másért
Futam
Győrnél állították meg az Ausztriából menekülő bűnözőket
Nem is illett a rózsaszín a fehérhez
18+ képek - Mekkora mázli, hogy megszabadult a melltartótól!
Új információhoz jutottak
Megtalálták a hajléktalan gyilkosát - épp másért ül
Veszélyes, de mókás játékot eszeltek ki
Videó - Kreatív kamaszok: vízicsúszdáznak az áradásban
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:29 Afrika csúcs - Brazília 12 ország adósságát engedte el
- 5:29 LMP: botrányokkal teli választási kampány elé nézünk
- 4:29 Városnapi ünnepek Keszthelyen
- 3:29 Albán zongoravirtuóz az Urániában
- 2:29 A jövőben kevesebbet kell várni a térd és csípőprotézis-műtétekre
- 1:29 Lezsák: nemcsak helyi értékek védelmét szervezi a helyi közösség
- 0:29 Egyre több fiatal nyúl a drogokhoz
top fórum témák:
- Orbán Viktor és a Fidesz2013.05.26 06:45
- Az MSZP "undorodva visszautasítja a Jobbik újabb provokációját"2013.05.25 21:56
- Történelmi interjú Aaron Russo amerikai filmrendezővel2013.05.25 14:09
- Valami bűzlik Csányiában!2013.05.25 13:10
- Több svéd városra is átterjedtek a stockholmi zavargások2013.05.25 11:27
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


