Ősi kínai hangszerek reneszánsza

Visszatér a kucsin és a kucseng

Megújult az érdeklődés Kína hagyományos kultúrája iránt.

_{2012.04.24 10:43}_MTI

Kinyomtatom

Fórumozok róla

+Nagyobb betűméret -Kisebb betűméret

_hirdetés

Kína történelmének úgynevezett Tavasz és Ősz korszakában, az. i. e. VIII. és V. század között a legenda szerint egy Po Ja (Boya) nevű muzsikus magányosan pengette az erdőben kucsin (guqin) nevű héthúros hangszerét. Egy Ci Csi (Ziqi) nevű favágó felfigyelt a dallamra. Amikor Po Ja a felhőket idézte a hangszeren, Ci Csi látta a fellegeket, amikor a muzsikus egy vízesést próbált érzékeltetni, szeme előtt megjelentek a habok, amint a mélybe zuhannak. A kucsin hangja alapján pontosan el tudta képzelni, hogy mire gondol a másik. Amikor néhány év múlva a favágó meghalt, Po Ja tudta, hogy soha többé senki nem fogja olyan mélyen érteni a zenéjét. Ezért fogta, és összetörte hangszerét, hogy soha többé ne szólalhasson meg.

Po Ja zenei örököseinek bőségesen volt alkalma megtapasztalni a mester egykori aggodalmait. A tűnődő hangú kucsinnak, amely Konfuciusz ókori kínai bölcselő kedvelt instrumentuma volt, a múlt század legnagyobb részében nem akadt értő közönsége, és háttérbe szorult az olyan látványosabb hangszerekhez képest, mint a Nyugatról importált zongora és hegedű. Manapság viszont a kucsin ismét divatba jön, mivel általában is megújult az érdeklődés Kína hagyományos kultúrája iránt, a kormány pedig komoly erőfeszítéseket tesz ennek érdekében.

"Sokan mondják, hogy vissza kell hozni a hagyományos kínai kultúrát" - mondta a The New York Timesnak Csao Csia-csen (Zhao Jiazhen), a kucsin művésze, aki Barack Obama amerikai elnök előtt is játszott.

Hangjára a madarak táncolnak és a halak repülnek

A kucsin a hagyományos Kína tanult elitjének alapvető zenei eszköze volt. A magára valamit is adó kínai előkelőségtől egy évezreden át elvárták, hogy jól bánjon vele, amiként azt is, hogy értsen a kínai sakkhoz, a kalligráfiához és a festéshez. Az a hit járta, hogy a kucsin az a zeneszerszám, amely a leginkább képes az ember és a világegyetem összekapcsolására, az ég és a föld harmóniájának megteremtésére. Egyesek szerint segítségével akár kísérteteket is lehet idézni, betegségeket is lehet gyógyítani, sőt hangjára a madarak táncolnak és a halak repülnek.

A kucsin olyan szerves része a kínai kultúrának, hogy tanulmányozásával sokan eljutnak "a csin útja" nevű, mindent magában foglaló erkölcsfilozófiához, amelyet a kiegyensúlyozott életmód, a belső tökéletesedésre való törekvés és az illendő viselkedés jellemez. A csin útjának követője nem hírnévre törekszik, hanem Po Jához hasonlóan előnyben részesíti az illatozó pineafák, a zord sziklák, a kavargó ködök különleges közegét, és az ilyen háttér előtt itt-ott feltűnő kifinomult embereket. A tökéletes kucsinrajongónak nem is kell játszania a hangszeren: elég, ha egyszerűen rendelkezik vele és értékelni tudja "hangtalan zenéjét".

Ha a nagy húrok túl feszesek, a kis húrok elszakadnak

A kucsin illő megszólaltatása a jó kormányzás művészetének metafórája. A mondás azt tartja, hogy "ha a nagy húrok túl feszesek, a kis húrok elszakadnak". A császárokat gyakran ábrázolták kezükben kucsinnal.

Így aligha meglepő, hogy a hangszer gyűjtése valóságos lázzá vált az elmúlt években. 2010-ben egy kucsin, amely valaha a Szung-dinasztia egyik császárának, Huj Csungnak (Huizong) a hangszere volt, 137 millió jüanos (több mint hatmilliárd forintos) árat ért el - ez volt az egyik legmagasabb összeg, amelyet valaha is egy hangszerért fizettek.

Ám még a kucsinnál is gyorsabban nő a 21 húrú népibb rokonának, a kucsengnek a sikere (igazából a húrok száma 18 és 26 között váltakozhat). Ez a hangszer könnyebben elérhető, megfizethetőbb, és egyszerűbb megszólaltatni is. A művész pengetőket visel jobb kezének ujjain, a balkéz ujjait pedig csúsztatja vagy rászorítja a húrokra, hogy vibrato vagy díszítő hatást keltsen. A kucseng hangja erősebb, jobban alkalmas a nyilvános és együttes fellépésre, továbbá a kucsintól eltérően nem terheli súlyos filozófiai mondanivaló, ezért népszerűbb.

"A mi ősi Kínánk zenéje csodálatos"

Jüan Sa (Yuan Sha) ismert művésznő szerint ma gyerekek milliói tanulnak játszani rajta, többen, mint bármilyen más hagyományos hangszeren.

"Már-már megközelíti a zongora sikerét, és azt gondolom, túl is fogja szárnyalni azt" - közölte.

Jüan asszony és férje, Vang Kuang-ming (Wang Guangming) egy Kína tíz tartományára kiterjedő, 160 kucsengiskolából álló hálózatot irányít. Ezekben a zenei műhelyekben ma már más hagyományos instrumentumok, így a kéthúrú erhu vonós hangszer és a pipa nevű négyhúros pengető zeneszerszám művészetére is oktatnak. Sőt felnőttoktatást is szerveznek olyan üzletemberek, értelmiségiek és kormánytisztviselők számára, akik érdeklődnek a kucsin és a kucseng hagyományos harmóniái iránt.

Csao Csie-csen kucsinművész szintén hálózatot hozott létre, egyik zeneiskolája Peking legősibb tibeti templomában, a Fehér Dagobában működik. Tanítványai gyakran felbukkannak a Csin nevű vendéglőben is, ahol különtermekben zeneleckéket vesznek, majd iPadjaikon rendelnek ételt, amelyet alacsony asztalokhoz helyezett tatamipárnákon ülve fogyasztanak el.

A két hangszer népszerűsége felélesztette a jacsi (yaji) - "elegáns találkozó" - régi hagyományát: ez olyan kulturális összejövetel, amelynek résztvevői a hagyományos zene előadására vagy meghallgatására jönnek össze. Mivel ez hasonlít egyfajta irodalmi szalonra, új szóval jelölik: jalonnak nevezik.

Csao hegedűsként kezdte, ám úgy érzi, hogy amit az egyetemen tanult, annak igazából nem volt nem sok köze a kínai kultúrához. A 90-es években az számított jó zenének, ami nyugatinak tűnt. Szerinte a nyugati zene sokkolni akar, míg a kucsin azt az érzést kelti, hogy az ember képes megváltoztatni magát. "A mi ősi Kínánk zenéje csodálatos. Egyáltalán nem marad el Beethoven vagy Csajkovszkij zenéjétől" - fejtette ki a kucsin művésze.