Ősi kínai hangszerek reneszánsza
Visszatér a kucsin és a kucseng
Megújult az érdeklődés Kína hagyományos kultúrája iránt.
2012.04.24 10:43MTIKína történelmének úgynevezett Tavasz és Ősz korszakában, az. i. e. VIII. és V. század között a legenda szerint egy Po Ja (Boya) nevű muzsikus magányosan pengette az erdőben kucsin (guqin) nevű héthúros hangszerét. Egy Ci Csi (Ziqi) nevű favágó felfigyelt a dallamra. Amikor Po Ja a felhőket idézte a hangszeren, Ci Csi látta a fellegeket, amikor a muzsikus egy vízesést próbált érzékeltetni, szeme előtt megjelentek a habok, amint a mélybe zuhannak. A kucsin hangja alapján pontosan el tudta képzelni, hogy mire gondol a másik. Amikor néhány év múlva a favágó meghalt, Po Ja tudta, hogy soha többé senki nem fogja olyan mélyen érteni a zenéjét. Ezért fogta, és összetörte hangszerét, hogy soha többé ne szólalhasson meg.
Po Ja zenei örököseinek bőségesen volt alkalma megtapasztalni a mester egykori aggodalmait. A tűnődő hangú kucsinnak, amely Konfuciusz ókori kínai bölcselő kedvelt instrumentuma volt, a múlt század legnagyobb részében nem akadt értő közönsége, és háttérbe szorult az olyan látványosabb hangszerekhez képest, mint a Nyugatról importált zongora és hegedű. Manapság viszont a kucsin ismét divatba jön, mivel általában is megújult az érdeklődés Kína hagyományos kultúrája iránt, a kormány pedig komoly erőfeszítéseket tesz ennek érdekében.
"Sokan mondják, hogy vissza kell hozni a hagyományos kínai kultúrát" - mondta a The New York Timesnak Csao Csia-csen (Zhao Jiazhen), a kucsin művésze, aki Barack Obama amerikai elnök előtt is játszott.
Hangjára a madarak táncolnak és a halak repülnek
A kucsin a hagyományos Kína tanult elitjének alapvető zenei eszköze volt. A magára valamit is adó kínai előkelőségtől egy évezreden át elvárták, hogy jól bánjon vele, amiként azt is, hogy értsen a kínai sakkhoz, a kalligráfiához és a festéshez. Az a hit járta, hogy a kucsin az a zeneszerszám, amely a leginkább képes az ember és a világegyetem összekapcsolására, az ég és a föld harmóniájának megteremtésére. Egyesek szerint segítségével akár kísérteteket is lehet idézni, betegségeket is lehet gyógyítani, sőt hangjára a madarak táncolnak és a halak repülnek.
A kucsin olyan szerves része a kínai kultúrának, hogy tanulmányozásával sokan eljutnak "a csin útja" nevű, mindent magában foglaló erkölcsfilozófiához, amelyet a kiegyensúlyozott életmód, a belső tökéletesedésre való törekvés és az illendő viselkedés jellemez. A csin útjának követője nem hírnévre törekszik, hanem Po Jához hasonlóan előnyben részesíti az illatozó pineafák, a zord sziklák, a kavargó ködök különleges közegét, és az ilyen háttér előtt itt-ott feltűnő kifinomult embereket. A tökéletes kucsinrajongónak nem is kell játszania a hangszeren: elég, ha egyszerűen rendelkezik vele és értékelni tudja "hangtalan zenéjét".
Ha a nagy húrok túl feszesek, a kis húrok elszakadnak
A kucsin illő megszólaltatása a jó kormányzás művészetének metafórája. A mondás azt tartja, hogy "ha a nagy húrok túl feszesek, a kis húrok elszakadnak". A császárokat gyakran ábrázolták kezükben kucsinnal.
Így aligha meglepő, hogy a hangszer gyűjtése valóságos lázzá vált az elmúlt években. 2010-ben egy kucsin, amely valaha a Szung-dinasztia egyik császárának, Huj Csungnak (Huizong) a hangszere volt, 137 millió jüanos (több mint hatmilliárd forintos) árat ért el - ez volt az egyik legmagasabb összeg, amelyet valaha is egy hangszerért fizettek.
Ám még a kucsinnál is gyorsabban nő a 21 húrú népibb rokonának, a kucsengnek a sikere (igazából a húrok száma 18 és 26 között váltakozhat). Ez a hangszer könnyebben elérhető, megfizethetőbb, és egyszerűbb megszólaltatni is. A művész pengetőket visel jobb kezének ujjain, a balkéz ujjait pedig csúsztatja vagy rászorítja a húrokra, hogy vibrato vagy díszítő hatást keltsen. A kucseng hangja erősebb, jobban alkalmas a nyilvános és együttes fellépésre, továbbá a kucsintól eltérően nem terheli súlyos filozófiai mondanivaló, ezért népszerűbb.
"A mi ősi Kínánk zenéje csodálatos"
Jüan Sa (Yuan Sha) ismert művésznő szerint ma gyerekek milliói tanulnak játszani rajta, többen, mint bármilyen más hagyományos hangszeren.
"Már-már megközelíti a zongora sikerét, és azt gondolom, túl is fogja szárnyalni azt" - közölte.
Jüan asszony és férje, Vang Kuang-ming (Wang Guangming) egy Kína tíz tartományára kiterjedő, 160 kucsengiskolából álló hálózatot irányít. Ezekben a zenei műhelyekben ma már más hagyományos instrumentumok, így a kéthúrú erhu vonós hangszer és a pipa nevű négyhúros pengető zeneszerszám művészetére is oktatnak. Sőt felnőttoktatást is szerveznek olyan üzletemberek, értelmiségiek és kormánytisztviselők számára, akik érdeklődnek a kucsin és a kucseng hagyományos harmóniái iránt.
Csao Csie-csen kucsinművész szintén hálózatot hozott létre, egyik zeneiskolája Peking legősibb tibeti templomában, a Fehér Dagobában működik. Tanítványai gyakran felbukkannak a Csin nevű vendéglőben is, ahol különtermekben zeneleckéket vesznek, majd iPadjaikon rendelnek ételt, amelyet alacsony asztalokhoz helyezett tatamipárnákon ülve fogyasztanak el.
A két hangszer népszerűsége felélesztette a jacsi (yaji) - "elegáns találkozó" - régi hagyományát: ez olyan kulturális összejövetel, amelynek résztvevői a hagyományos zene előadására vagy meghallgatására jönnek össze. Mivel ez hasonlít egyfajta irodalmi szalonra, új szóval jelölik: jalonnak nevezik.
Csao hegedűsként kezdte, ám úgy érzi, hogy amit az egyetemen tanult, annak igazából nem volt nem sok köze a kínai kultúrához. A 90-es években az számított jó zenének, ami nyugatinak tűnt. Szerinte a nyugati zene sokkolni akar, míg a kucsin azt az érzést kelti, hogy az ember képes megváltoztatni magát. "A mi ősi Kínánk zenéje csodálatos. Egyáltalán nem marad el Beethoven vagy Csajkovszkij zenéjétől" - fejtette ki a kucsin művésze.

Antonio Banderas a föld alá süllyed - de nem szégyenében!
2010-ben az egész világot megrázta a hír, amikor chilei bányászok egy omlás miatt a föld alatt rekedtek. A 33 férfi megpróbáltatásairól már elkezdődött a dokumentum jellegű film forgatása.
Csomagtartóban találta, 60 ezer fontot vár érte
Milliókat kereshet James Bond óráján a titkos eladó
II. János Pál pápához hasonlította az oroszt
Depardieu: Putyin megpróbál egy kis méltóságot adni az embereknek
Újra a brit slágerlista élén
Rod Stewart ismét a csúcson!
John Lennon és George Harrison játszott rajta
408 millió dollárért kelt el egy különleges Beatles-gitár
Esélye lenne a rákra
A mellei után pár szervétől is meg kell szabadulnia Angelina Jolie-nak
Rácáfolt a Kedvesem a kétkedőkre
Eurovízió: Tizedik lett ByeAlex, a pálmát a dánok vitték + KÉPEK!

Érezhető fellendülés következik a német gazdaságban
A hosszú tél után kezd éledezni az építőipar, és reményt keltő a gépipari megrendelések növekedése is.
Pekingben
Érdemes jól megnézni a "selyemből" készült árukat
Szijjártó Péter írta alá
Stratégiai partnerségi megállapodást kötött a kormány és a Sanofi
Országosan
Itt az idei bérajánlás
Stabilitási jelentés
MNB: rosszabb helyzetben is kezelhető lenne a bankrendszer tőkeigénye
Éjfél a határidő!
Négy és félmillió szja-bevallás hiányzik!
Azért javul a helyzet
40 milliárdos kárt okozott a madárinfluenza

Napi előrejelzés 12 jegy számára
A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.
Esélye lenne a rákra
A mellei után pár szervétől is meg kell szabadulnia Angelina Jolie-nak
Komoly betegség
A Fabry-szindróma - agykárosodást is okozhat
Pollenhelyzet
Erősödik a pázsitfűfélék pollenszórása
A test mestersejtje
Emberi őssejteket klónoztak - 15 év próbálkozás után
Sikeres kongresszusi pályázatok
2017: Nemzetközi Alzheimer Kongresszus hazánkban
10 ezer fiatalt vizsgáltak
Sok gyerek túlsúlyos - aki túl sovány, arra nem is figyelünk?!

Több mint ezeréves, életnagyságú szoborra bukkantak Mexikóban
Egy pelotajátékos több mint ezeréves életnagyságú szobrára bukkantak egy vízvezeték lefektetése közben Mexikói délnyugati részén.
Glasgow-ban
Közlekedési múzeum lett az Év Európai Múzeuma
A jótékonyság jegyében
Pataky P. Dániel koncertje a Fészekben
Kolozsváron
Mario Vargas Llosa díszdoktor lett
Élesen bírálta a franciákat
Cannes - kínai filmmágnás a szállodai betörés áldozata
Új évad
Trafó - együttműködik a régi és az új vezető a program kialakításában
Rendhagyó, interaktív tárlat
Ismét megtekinthető a garadnai gyűjtemény

Autóval ütközött - szörnyethalt a kerékpáros
A helyszínen életét vesztette az a kerékpáros, aki személyautóval ütközött Mezőhegyesen.
Senki nem sérült meg
Három kamion ütközött az M5-ösön
Egyikük nem élte túl
Biciklistákat gázolt a teherautó
Autóval ütközött a villamos
Pótlóbuszok járnak a 4-es és 6-os villamosok helyett
A soroksári lehajtónál
Két teherautó és egy kamion ütközött az M0-son
Egy ember megsérült
Kamionok ütköztek - félpályás útzár
A motoros nem élte túl
Kamion ütközött motorral a 44-esen

23 év után tért haza: a Google Maps segített
Mindössze öt éves kisgyermek volt, amikor elrabolták és az otthonától mintegy 2000 kilométerrel odébb nőtt fel egy kínai férfi. Most a Google térképének köszönhetően talált haza.
Vezető karakterként kápráztatja el a nagyérdeműt
Képek - Magyar kötéltáncos került a Cirque de Soleil élére!
Feldühödött a visszautasítás miatt a nő
Megskalpolta a barátja péniszét, mert nem volt kedve szexelni
Eljárás indult az állatkinzó ellen
Vaslapáttal verte, majd árokba dobta az eszméletlen kutyát a kegyetlen férfi
A nő könnyebben sérült
Nyakon szúrta élettársát a hajléktalan férfi
Ezt ne próbálják ki otthon!
Videó - Rosszul sült el a kémiaórán a kísérlet
A támadó szabadlábon védekezik
Ásóval támadt az egyik, láncfűrésszel hárított a másik
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:47 Sir Alex utolsó rágógumija közel félmillió eurót ért
- 14:28 Autóval ütközött - szörnyethalt a kerékpáros
- 14:24 Bozótvágóval vezette le a haragját a nő
- 14:19 Aranykéz utca/Prisztás-gyilkosság - az újabb tanú is P. Tamásra vallott
- 14:15 Érezhető fellendülés következik a német gazdaságban
- 14:04 Három kamion ütközött az M5-ösön
- 13:52 Verespataki aranybánya: RMDSZ-képviselő tiltakozik a szakértői döntés ellen
top fórum témák:
- Valami bűzlik Csányiában!2013.05.21 14:29
- Tárgyilagosságot kérnek Magyarországgal kapcsolatban németországi magyarok2013.05.21 07:14
- Orbán Viktor és a Fidesz2013.05.21 07:13
- A németek szerint Orbán nácizott - itthoni cáfolat: nem is Merkelre reagált a kormányfő!2013.05.21 06:58
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2013.05.20 21:59
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


