Könyvfesztivál
Pierrot folytatta Jonathan Hunt kalandjait
A tavalyi év egyik sikerkönyve volt a Jumurdzsák gyűrűje című kalandregény, a Nemzetközi Könyvfesztiválra most megjelent a folytatás, a korábban zenészként ismertté vált Pierrot Jonathan Hunt-kalandjainak második kötete, Az ördög köve.
2012.04.19 11:22MTIPierrot (Marosi Z. Tamás) ezúttal új társszerzővel dolgozott, a Jumurdzsák gyűrűjében közreműködött sci-fi írót, Szélesi Sándort váltó Gábor Endre inkább krimiket írt eddig.
"Igen, elsősorban ez az oka a váltásnak, az új kötetben több a krimi, kevesebb a science-fiction, bár nem jelentős az arányeltolódás. Gábor Endrét az Alexandra kiadó ajánlotta számomra és kiválóan együtt tudtunk működni" - mondta Pierrot az MTI-nek.
Mint kifejtette, kész történetek vannak a fejében és a fiókjában, a társszerzőnek elsősorban a részletek kidolgozása a feladata, de szinte minden részletet átbeszélnek. A történet egyik idősíkja ezúttal is a jelen, Jonathan Hunt napjainkban a New York Times riportereként dolgozik, a múltbéli szál mintegy 150 évvel korábbra került, mint a Jumurdzsák gyűrűjében az egri vár 1552-es ostroma volt.
"A történetben szereplő mecseki falu, Koromszó a valóságban is totálisan és meglehetősen rejtélyes körülmények között pusztult el 1407-ben, de a fantáziámat elsősorban az mozgatta meg, hogy Debrecenben ma is hét lakat alatt őrzik az úgynevezett Kabai meteoritot. Ez csupán egy nagyobbacska kavics, ami 1857-ben hullt alá az égből, Kaba határában csapódott be, és számos nagyhatalom fente rá a fogát szerves anyag tartalma miatt. Volt egy kis méretű meteorit a 18. században élt orvosprofesszor, Hatvani István tulajdonában is, a tudós alakja sok legendát ihletett, nem kevesen hitték, hogy a tudós magát a bölcsek kövét birtokolja" - mesélte Pierrot.

Jonathan Hunt kalandjai Debrecenben folytatódnak, és ismét központi esemény a Jumurdzsák gyűrűjében már lehetővé vált időutazás. A tavaly megjelent első regényt korábban megelőzte egy számítógépes játék, interaktív film, amely a tervek szerint Az ördög kövéhez is elkészülhet.
"A játékprojektet nemrég újra elővettük, és talán idén nyáron végre elkezdődhet a forgatás és a fejlesztés. Hasonló, de megjelenésében eltérő típusú interaktív filmmel készülünk, mint a Jumurdzsák gyűrűje volt. A történet Az ördög köve mentén halad, de lényeges különbségeket is fel lehet majd fedezni. Ha minden igaz, a játék folyamatosan, több epizódban kerül a közönség elé" - mondta Pierrot.
A készülő harmadik Jonathan Hunt-kalandról Pierrot elárulta, hogy az Mátyás király idejébe repíti majd vissza az újságírót és az olvasót, a történetben fiatal régészek meglepő leletre bukkannak egy ásatás során.
Pierrot kitért arra, hogy turisztikai játékok készítésén is dolgozik Nagyszalonta és Debrecen számára, és a napokban kapott felkérést egy Toldi-témájú online játék kifejlesztésére. "Befejezés előtt áll Ganxsta Zolee és a Kartel albuma is, amelynek én vagyok a producere".
Pierrot és Gábor Endre Az ördög köve című regényét az Alexandra kiadó jelentette meg, a szerzők vasárnap 14 órakor dedikálják a kötetet a XIX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon a Millenárison.
Kapcsolódó írások:

Képek - Ilyenek voltak... a Jóban Rosszban sztárjai!
Ki ne emlékezne szívesen gyerekkori csínytevéseire, amelyek egykor a szülők idegeit tették próbára, mára azonban megmosolyogtatnak mindenkit. A TV2 sikersorozatának színészei ezúttal gyerekkorukról mesélnek.
Díjra esélyes a színész Cannes-ban
Michael Douglas: "Nagy ajándék volt" a meleg zongorista szerepe + KÉPEK!
Ezért kellett a mentőhelikopter a sztárnak
George Michael kizuhant az autóból a sztrádán
Nagyon pedáloztak a Comet énekesnői
Képek - A lányok már nyeregben érezték magukat
Készül a chilei bányászok tragédiájának filmje
Antonio Banderas a föld alá süllyed - de nem szégyenében!
Csomagtartóban találta, 60 ezer fontot vár érte
Milliókat kereshet James Bond óráján a titkos eladó
II. János Pál pápához hasonlította az oroszt
Depardieu: Putyin megpróbál egy kis méltóságot adni az embereknek

4,2 százalékkal nőtt a nettó átlagkereset
Az idén január-márciusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 225 600 forint volt, 2,9 százalékkal magasabb, mint tavaly ugyanebben az időszakban.
Budapesti Értéktőzsde
Jól nyitott a BUX
Röszkénél
Nagy fogás - 60 kiló marihuána lapult a padlólemez alatt
Mennyi az idő? Hát még a szúnyog!
Biztató kilátásokkal indult a turisztikai szezon a Tisza-tónál
Tippmixpro
Elindult végre a Szerencsejáték Zrt. új online sportfogadási oldala
Túlzott deficit
A KIM-nek négymilliárdjába kerül a megszorítás
Plusz 4, plusz 2
Most csütörtökön drágul az üzemanyag

Napi előrejelzés 12 jegy számára
A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.
Esélye lenne a rákra
A mellei után pár szervétől is meg kell szabadulnia Angelina Jolie-nak
Komoly betegség
A Fabry-szindróma - agykárosodást is okozhat
Pollenhelyzet
Erősödik a pázsitfűfélék pollenszórása
A test mestersejtje
Emberi őssejteket klónoztak - 15 év próbálkozás után
Sikeres kongresszusi pályázatok
2017: Nemzetközi Alzheimer Kongresszus hazánkban
10 ezer fiatalt vizsgáltak
Sok gyerek túlsúlyos - aki túl sovány, arra nem is figyelünk?!

POSZT - színház ihlette kirakatok versenyeznek Pécsen
A jelentkezőkkel szemben elvárás, hogy a kirakatok a színházhoz, a június 6. és 15. között zajló POSZT versenydarabjaihoz vagy egy-egy off-programjához kapcsolódjanak.
Fáradt és boldog
ByeAlex: nem értettem a támadásokat
Június 1-jétől
Irányváltás a koncepcióban - Fabényi Júlia, a Ludwig Múzeum új igazgatója
Pelotajátékost ábrázol
Több mint ezeréves, életnagyságú szoborra bukkantak Mexikóban
Glasgow-ban
Közlekedési múzeum lett az Év Európai Múzeuma
A jótékonyság jegyében
Pataky P. Dániel koncertje a Fészekben
Kolozsváron
Mario Vargas Llosa díszdoktor lett

Áttért a szembe sávba, kamionnak csapódott: kórház lett a vége
Kórházba szállították annak az autónak a sofőrjét és utasát, amely áttért a szembejövő sávba és két kamionnak is nekicsapódott, Bács-Kiskun megyében, a 44-es főúton.
Tompai körforgalomban
Elaludt a volánnál - nem élte túl
Brutális baleset a 42-esen
Autók ütköztek mikrobusszal, a mérleg: 1 halott és 4 sérült
Frontális karambol a 65-ösön
Nyerges vontatóval ütközött az autós - nem élte túl
416 + kamat
Szegedi 2-es villamos: több százmilliós kötbér a csúszás miatt
Két ponton
Motorosbaleset: útzár a 6-oson
Mezőhegyes
Autóval ütközött - szörnyethalt a kerékpáros

Acéldrót fejezte le majdnem a motorost
Nem sok hiányzott ahhoz, hogy lefejezze egy acéldrót azt a quadost, aki egy erdős részen száguldozott - igaz, tiltott területen, de a zöldek védekezése így életveszélyessé vált.
A robbanótestet elszállítják
Megsemmisítették a Várban talált bombából kiszerelt gyújtoszerkezetet
Lángra kapott a ruhája a szikráktól
Dodzsemben ülve gyulladt lángra a tini
Ezúttal nem lépett meg
Kamerarendszer a házban, mégis rajtaütöttek a körözött bűnözőn
30-40 lakóház és 2 szálloda veszélyben
Képekkel: II. világháborús bomba a Várban, folyamatos kitelepítések
Tanúk jelentkezését várják
Egerszalóki gyilkosság - több mint 50 rendőr a brutális rablók nyomában
Olyan, mint egy színházi premier!
18+ képek - Függönyként rántja szét a melltartóját Rony
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:02 Kitüntették a BL-győztes női kézilabdacsapatot
- 10:55 Új évad a Nemzetiben - Vidnyánszky is beáll jegyet árulni
- 10:43 1 milló dollárt ajánlott fel a tornádó áldozatainak az NBA szupersztárja
- 10:34 Megszületett a bérmegállapodás a BKK-nál
- 10:29 Képek - Ilyenek voltak... a Jóban Rosszban sztárjai!
- 10:23 Pontosabbá válhatnak a választási szabályok
- 10:14 4,2 százalékkal nőtt a nettó átlagkereset
top fórum témák:
- Valami bűzlik Csányiában!2013.05.21 14:29
- Tárgyilagosságot kérnek Magyarországgal kapcsolatban németországi magyarok2013.05.21 07:14
- Orbán Viktor és a Fidesz2013.05.21 07:13
- A németek szerint Orbán nácizott - itthoni cáfolat: nem is Merkelre reagált a kormányfő!2013.05.21 06:58
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2013.05.20 21:59
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


