hirdetés

"Nyíltan antiszemita és meglehetősen homofób"

Teret kap Párizsban Szolzsenyicin

A szocialista többségű fővárosi közgyűlés, több baloldali képviselő tiltakozása ellenére úgy döntött: teret neveznek el Párizsban Alekszandr Szolzsenyicin Nobel-díjas orosz íróról.

2012.02.07 19:20MTI
hirdetés

A hamarosan felavatásra kerülő 16 ezer négyzetméteres parkos terület Párizs nyugati határán, a Porte Maillot nevű metróállomás közelében található. A tér elnevezését még 2008-ban kezdeményezte Jérome Dubus centrista képviselő.
   
"Nagyon örülünk, hogy a párizsi főpolgármester teljesítette kérésünket annak ellenére, hogy azt a többségből egyesek nem támogatták, hiszen csak a zöldek és a szocialisták egy kisebb része állt az ellenzék mellé a kérdésben" - olvasható a centristák közleményében.
   
A baloldali képviselők azért nem támogatták az ellenzék javaslatát, mert szerintük Szolzsenyicin "nyíltan antiszemita" és "meglehetősen homofób" volt.
   
Szolzsenyicin saját gulagbeli élményeiből merítve írta meg azokat a jelentős műveit, amelyek révén már életében klasszikussá vált. Kiszlovodszkban kozák értelmiségi családban született 1918-ban. Harcolt a második világháborúban, a frontról egyik gyerekkori barátjának írt levele miatt 1945 januárjában letartóztatták és nyolc év munkatáborra ítélték. A büntetés letelte után egy vidéki iskolában matematikát tanított. Külföldön 1962-ben vált ismertté, amikor a Novij Mir című irodalmi folyóiratban megjelent az Ivan Gyenyiszovics egy napja című regénye, amely ugyancsak a Gulagról szól.
   
Az irodalmi Nobel-díjat 1970-ben kapta, az 1973-ban írt A Gulag szigetvilág miatt 1974-ben megfosztották szovjet állampolgárságától és száműzték. Két évet Európában töltött, majd az Egyesült Államokba költözött családjával. Műveit a gorbacsovi peresztrojka idején kezdték csak kiadni Oroszországban.
   
Szolzsenyicin 1990-ben tért vissza hazájába, Moszkvában élt 2008 augusztusában bekövetkezett haláláig. Élete végén egyre kritikusabb volt a nyugati világgal és a posztszovjet Oroszország fejlődésével szemben, s a hagyományos morális értékekhez való visszatérést sürgette. Vlagyimir Putyin támogatói közé tartozott, akiben az önmagára büszke és erős Oroszország megtestesítőjét látta.

Most épp az ősz a lehetséges dátum az IMF/EU-megállapodásra

Magyarországnak elemi érdeke, hogy hitelmegállapodást kössön az IMF/EU-párossal, amely reálisan ősszel jöhet létre - mondta Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter a HBLF (Hungarian Business Leaders Forum) által szervezett 11. pénzügyi csúcstalálkozón, csütörtökön Budapesten, leszögezve: "a török kártya nem volt és nem lesz napirenden".

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Több kóros értékre is fény derült - Stroke Nap 2012
2012. máj. 17. 10:41

Vészhelyzet - általános tennivalók
2012. máj. 17. 09:41

Szűkül a jövő évi gyógyszerár-támogatás
2012. máj. 17. 09:07

Hemofília
2012. máj. 17. 07:38

Értágítás és érműtét
2012. máj. 17. 05:21

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.