hirdetés

Bács Ferenc, a szürke

Napi aranyos: aláírást gyűjtenek a magyar Gandalfért

"Tisztelt Bács Ferenc Úr! Azért indítottuk ezt a petíciót, mert nagyon szeretnénk ha az ÖN hangján szólalna meg a 2012-ben és 2013-ban megjelenő A Hobbit című mozifilm egyik főszereplője, Gandalf, a varázsló."

2012.02.06 16:35ma.hu
hirdetés

Lám, az igazi rajongó nem rest csatába menni kedvencéért még akkor sem, ha az inkább a visszavonulást választaná. A megszokás pedig még talán a rajongásnál is nagyobb úr - nincs annál otrombább érzés ugyanis, ha egy szívünk mélyéből szeretett filmet ilyen vagy olyan okokból kifolyólag kénytelenek vagyunk a már jól megszokott orgánumoktól megfosztva megtekinteni. Az ilyen vagy olyan okok lehetnek persze pénzügyi vonatkozásúak (rengeteg régi szinkron keveredett el a mindenféle zsebekben a rendszerváltás utáni rendezetlen viszonyok miatt), de születhetnek csupán abból a megfontolásból is, hogy az adott hang már, mit tegyünk, belefáradt a munkába.

Pedig aki látta és megkedvelte Peter Jackson monumentális Gyűrűk Ura-trilógiáját, az aligha tudná Bács Ferencen kívül mással Gandalf, a varázsló hangját elképzelni. A színész azonban úgy döntött, nem vállal több szinkronszerepet, ami azért rossz hír, mert Peter Jackson viszont karácsonyra a mozikba küldi A Hobbitot, J.R.R. Tolkien Középföldén játszódó meseciklusának mondhatni első részét, amelynek a mágus szintúgy főszereplője. A rajongók tehát, mert ők olyanok, szeretnék elérni, hogy a színész ismét a szereplő "szájába költözzön" egy filmnyi időre, így tehát petíciót írtak: "Szeretnénk megkérni Önt, hogy még egyszer utoljára, ezen film mindkét részlete erejéig, álljon a mikrofon mögé, és ajándékozza meg a magyar közösséget (és az Ön rajongóit) az ismert filmszereplő magyarhangjával! A magyar közösség és rajongóbázis mindent megtenne a fentiek megvalósításáért, bármilyen kívülálló probléma (forgalmazóval történő egyeztetés, stbstb...) esetén teljes erőbedobással támogatná Önt, bármilyen téren."

Alevelet Ön is aláírhatja, mégpedig ehelyütt - A Hobbit tervezett bemutatója december 19. (a  készülő moziról bővebben itt írtunk már)

Most épp az ősz a lehetséges dátum az IMF/EU-megállapodásra

Magyarországnak elemi érdeke, hogy hitelmegállapodást kössön az IMF/EU-párossal, amely reálisan ősszel jöhet létre - mondta Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter a HBLF (Hungarian Business Leaders Forum) által szervezett 11. pénzügyi csúcstalálkozón, csütörtökön Budapesten, leszögezve: "a török kártya nem volt és nem lesz napirenden".

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Több kóros értékre is fény derült - Stroke Nap 2012
2012. máj. 17. 10:41

Vészhelyzet - általános tennivalók
2012. máj. 17. 09:41

Szűkül a jövő évi gyógyszerár-támogatás
2012. máj. 17. 09:07

Hemofília
2012. máj. 17. 07:38

Értágítás és érműtét
2012. máj. 17. 05:21

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.